A világ valaha volt legjobb csapata – ARANYCSAPAT

 

Valóság és legenda - az aranycsapat

 Ha aranycsapatot mondunk, mindig arra a futballválogatottra gondolunk, amely az ötvenes évek elején született és lényegében 1956-ig, a magyar forradalomig tartotta "rettegésben a világot", igaz, világbajnoki trófea nélkül. De hát labdarúgást szerető közönségünk tudja, hogy nem mindig a legjobb kapja a babért, és a sportban - még ha fájdalmas is - éppen az a szép: olykor kiszámíthatatlan a végső eredmény. De ettől még valóság, hogy volt egyszer egy magyar aranycsapat (írják nagy kezdőbetűvel is), s akik még láthatták őket futballozni, életük örömóráinak nevezik azokat a meccseket, amelyeket a Népstadionban tölthettek. Egy olyan korban, amelyben tetten érhető a törvényesség, a jog semmibevétele, amikor politikai merényletnek tekintettek mindent, ami a személyiség, a társadalmi csoport, réteg vagy osztály érdekvédelmére irányult, és ezáltal akadályokat gördített volna a hatalom útjába.

Miközben a hatalom felismerte, hogy az aranycsapat sikereire építhet, és a szocialista rendszer fölényét hirdetheti a kapitalista világ felett. (A helsinki olimpia után nemkülönben.) Így aztán kinyílt olyan ajtó is, amely korábban lakat alá került, legjobb futballistáink kiváltságot élvezhettek a politika útvesztőiben. Persze nem könnyen. 

Az angol-magyar előtt például Rákosi kérdőre vonta a szövetségi kapitányt, Sebes Gusztávot: "Magának nem volt joga lekötni a meccset!" - mondta. A kapitány így válaszolt: "Akkor pedig én nem tudok eredményesen dolgozni." "De mi lesz, ha kikapunk?" - kérdezte a párt első embere. "Az előfordulhat - hangzott a válasz -, de hat-kettő aligha lesz, mint 1936-ban." Sebes próbálta meggyőzni Rákosit, hogy a mérkőzés jó ellenpropagandája lenne a vasfüggönyről szóló legendának (ami magunk között szólva, nem legenda volt, hanem valóság...). "Jövőre revansot adunk..." - magyarázta. Rákosi beleegyezett.

Röviddel a kiutazás előtt egy fogadáson Sebes Gusztáv Nagy Imrével is találkozott. A minisztertanács akkori elnöke megkérdezte: "Mi lesz a taktika, Sebes?" Erre a kapitány lerajzolta, hogy mire készülnek. Nagy Imre figyelte a rajzot az egyik oldalról is, a másikról is, majd megigazította az orrán a cvikkerét és azt mondta: "Ez olyan, mint egy háború!"

Sebes Gusztáv saját magának írott feljegyzései között sok évvel később ezeket a sorokat találtam: "Világosan írtam le a sérelmemet az angol mérkőzéssel kapcsolatban. Remegnem kellett, mert lekötöttem. Vád volt ellenem, hogy engedély nélkül kötöttem le." Ötvenegy év múltával felvetődik: tényleg, mi történt volna, ha a magyar csapat kikap? Internálják a társaságot, és vele együtt a kapitányukat és nincs 7:1 sem Budapesten, és a svájci világbajnokságra sem utazik el a magyar válogatott? Kérdések, amelyekre szerencsére, nem kell felelnünk.

Nehogy azt gondoljuk azonban, hogy az aranycsapat a hatalomnak köszönheti pompázatos sikereit. Köszönheti elsősorban saját magának, azoknak a játékosoknak, akik tehetségesek voltak és a véletlen (?) folytán összekovácsolódtak, a grundról jöttek, vagy egy olyan "csatatérről", ahol a becsvágy mindennél fontosabb volt, s amikor még Jékely Zoltán gyönyörű versében, a Futballisták címűben hinni lehetett. "Mindig lesz a nagyvárosok határán / egy-egy letarolt-gyepű rét / hol hűvös alkonyati órán / hallani e mély dobzenét, / mely mérföldekről mágnesez magához / labdaéhes diákot és inast, / s egy-egy bolyongó, dérütött pasast, / ki eltűnődve dől a kapufához."

A magyar sportmozgalom 1945 és 1951 között nagy változáson ment keresztül. Hihetetlenül nagyok voltak ebben az időszakban a feszültségek, szövetségi kapitányok, elnökök, főtitkárok jöttek és mentek, cserélődtek, személyi ellentétek jellemezték a periódust, egészen addig, amíg az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) 1951 elején létre nem jött. A párt mindenért felelőssé tette a sporthivatalt, de az addigi konstrukció nem adott lehetőséget arra, hogy beavatkozhassanak a szövetségek, a sportegyesületek életébe. Mindenesetre érdekes, hogy 1949 és 1951 között a közéletben a sportmozgalom volt az utolsó terület, ahol érvényesítették a szovjet típusú rendszert. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy Hegyi Gyula, a sporthivatal elnöke a végletekig harcolt egy polgári látszatú vonulatért. Ebbe a vonulatba lépett be Sebes Gusztáv, a Magyar Kommunista Párt sportosztályának munkatársa, a SZOT sportosztályának vezetője, később pedig az OTSB egyik elnökhelyettese, aki - többek szerint - propagandát csinált abból, hogy munkásmozgalmi múltja volt! Egyesek egyenesen így fogalmaztak: "A munkásmozgalmi, kommunista háttérrel jött a labdarúgásba, és lett egyeduralkodó." A kitűnő sportújságíró és író, Feleki László jól tudta utánozni, és hanghordozását is érzékeltetni: "Elvtársak, mi, akik a munkásmozgalomban nőttünk fel, tudjuk, hogy..."

Ha elfogadjuk a fenti ítéletet, akkor ki kell mondanunk: nem arról volt szó, hogy egy zseniális futballszakember, Farkas Mihály akkori honvédelmi miniszter szavával "stratéga" alakított csapatot, hanem a hatalom egyik kedvence ráerőltette akaratát a többiekre. Az az ember, akit megint csak a kor szült, abban a társadalomban, amely elvetette a korábbi értékeket. És új "értékeket" hozott felszínre. Ebben az új világban a polgári származású, intelligenciájú és nézetű emberek tulajdonképpen nem is értették, mi zajlik körülöttük. Könnyű volt őket kibillenteni, a víz alá nyomni. Nagyon sok olyan ember akadt a sportmozgalomban, akiknek ez volt az egyetlen lehetőségük, hogy "életben maradjanak", mert korábbi egzisztenciális biztonságukat elvesztették. Eszük ágában sem volt hangoskodni, vitatkozni. Jobbnak látták, ha hallgattak.

Ami pedig a játékosokat illeti: magától értetődő volt, hogy alkalmazkodtak Sebes Gusztáv hatalmi helyzetéhez. Ezt nem lehet a szemükre vetni. ő biztosította számukra a jobb élethez való lehetőséget. Akik kikerültek a korábbi csapatból (Börzsey, Szuszsa, Szilágyi, Nagymarosi, Balogh II stb.) ugyancsak nem kavarták fel a vizet. De csendben voltak a labdarúgóedzők is, akiket nem volt nehéz félreállítani.

Ez nagyjából az a háttér, amely Sebest felszínre dobta. Az erő pedig - nem győzöm hangsúlyozni - Farkas Mihály, akivel mindent el lehetett fogadtatni.

Sebes Gusztáv Örömök és csalódások című könyvének lektori jelentésében, amelyet Barcs Sándor írt - többek között - az áll: "...egyszer azt olvashatjuk: a szerző mindent elkövetett, hogy a patinás egyesületek - Ferencváros - fennmaradjanak, és ne nyúljanak hozzájuk, később azt írja, hogy ő javasolta a Ferencváros ,feldarabolását', vagyis Henni, Budai, Deák, Kocsis és Czibor távozását."

Sebes publikálatlan naplójegyzeteiben a fentiekhez a következő sorokat fűzte: "Az FTC-t nem ajánlottam, a Honvédot én hoztam létre. Henni és Deák önként men át a Dózsához [nem egészen; megtalálták a módját annak, hogyan vegyék rá őket a távozásra, magyarul megzsarolták őket - K. A.], Kocsist a Vasas akarta, ekkor léptem közbe, nem engedtem szétszedni a fiatal jobbszárnyat. Katonakötelesek voltak, be is vonultak, mint ahogy Bozsik és Buzánszky is már régebben katonák voltak. Így ajánlottam a Honvédhez Budait, Kocsist. Czibor először a Vörös Lobogóhoz, azaz a Bástyához akart menni. Dobogókőn volt edzőtáborban a Bástya, ott összeveszett valamelyik játékossal, akkor elzavarták. A Csepel erőszakolta ki a leigazolását, pár mérkőzés után onnan is eltanácsolták. A felesége sírva jött - akkor született első gyermekük, Czibor katona volt, nagyon rosszul álltak anyagilag -, kérte, hogy segítsek a férjén. Akkor jött Puskás és Bozsik, hogy adjuk oda a Honvédnek, így került oda. [Bányai Nándor, a Kispest-Honvéd nemrég elhunyt egykori balfedezete szerint: Czibor először valóban a Vörös Lobogóhoz akart menni, de Bukovi kijelentette, hogy szó sem lehet róla. Aztán a Csepelhez igazolt, ahol két szezont játszott. 1952-ben, az olimpiai eskü alkalmával, a Rózsa Ferenc Kultúrházban Bányai előtt térdelt le Farkas Mihály elé és azt mondta: ,Misi bácsi, a kicsi családom éhen hal, ha nem kerülhetek a Honvédhoz.' Puskást is megkérdezték. ,Jöjjön ide - mondta -, úgyis van már itt egy-két bolond.'] Tehát én konkrétan az FTC két játékosát erőltettem a Honvédhoz. Lórántot a Vasas kizárta [a Vasas nem adta ki Lórántot a Honvédnak, de mivel a cserét ráerőltették, kilenc hónapot ki kellett várnia...], Grosics a feloszlatott MATEOSZ-ból [jogutódjától, a Teherfuvar SE-től] lett oda víve."

Anekdota. Jöttek haza Helsinkiből az aranyvonattal és együtt vacsoráztak: Budai, Kocsis és Czibor. "A három aranyásó" - így hívták őket. Volt egy ilyen nóta... A másik asztalnál velük szemben Kutas István, a sporthivatal egyik főembere, mellette Sebes, háttal Hegyi Gyula. Egyszer csak Kutas odaszólt nekik: "Megint ezek a faiszták együtt..." "A moszkvai nagynénéd, az a fasiszta" - válaszolta Czibor.

Az 1948-as londoni olimpián Sebes Gusztáv még a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként volt jelen. Szeptember 19-én, a Debrecenben lejátszott magyar-lengyel mérkőzésen, amelyet a magyar válogatott 6:2 arányban nyert meg, még Gallovich Tibor volt a kapitány, de Sebes már készülődött. 1949. január 10-én kelt az az írás, amely ráruházta a szövetségi kapitányi címet. És április 10-én mutakozott be először Prágában, jóllehet mondhatjuk azt, hogy előtte már három mérkőzésen, 1948 őszétől ő volt a főnök. Nota bene: a csehszlovákoktól kikaptunk 5:2-re... De utána Sebes gondolt egyet, és az osztrákok ellen, május 8-án, a Budapesten lejátszott meccsen már a fiatalokra építette a csapatot. 6:1-re nyert a válogatott. Adva volt két ásza: Puskás és Bozsik, s melléjük került a csatársorba Budai és Czibor. A középhátvéd helyén Kispéter Mihállyal és Börzsey Jánossal próbálkozott, de nem voltak elég kemények, ezért tette be Lórántot. És nem a tudás döntötte el, hogy ki játsszon ezen a poszton! Kezdetben Deák "Bamba" volt a center, de nála meg erőnléti gondok akadtak, ezért jött Palotás. Bukovi Nándor az MTK-ban bevezette a 4-2-4-es rendszert, s ennek köszönhetően a válogatottban is ő lett a hátravont középcsatár. Le kell írni, hogy Palotás Péter ebben a szerepkörben nagyszerűen helytállt. Hatalmas lövései voltak és jól is fejelt. Hidegkuti Nándornak viszont jobban mentek a kényszerítő passzok az elöl lévő játékosokhoz, s ezért ragadt bent a csapatban. A tudatos építkezéshez még annyit, hogy Sebes maga mellé vette Titkos Pált és Mándi Gyulát, akikkel a Hungáriában együtt játszott. A magyarázat egyszerű: megbízott bennük.

Részlet egy Szepesi Györggyel készített interjúból.

- Nagyon sokan megkérdőjelezik Sebes szakértelmét. "Nem értett hozzá" - mondják.

- A csapatépítés külön kategória. Szegény Sándor "Csikarnak" élete végéig az marad a fóbiája, hogy gyűlölte Sebes. Holott talán jobban szerette, mint Budait, mert "Csikar" MTK-s volt, és Sebes soha nem tagadta meg régi klubját. Úgy érezte azonban, hogy Sándor játéka nem az a kvalitás, mint... Ez nagy tévedése volt! De Zakariásban nem tévedett, Buzánszkyban nem tévedett, amikor Rudas Feri sérülése után behozta. És Lórántban sem, amikor őt választotta és nem Börzseyt. Vagy Grosicsban sem tévedett. Sebes választhatta volna Gellért, Ilkut vagy Henni Gézát; utóbbi a legnagyobb kapus volt a három között, a legrugalmasabb, a legokosabb, a legintelligtensebb mindenfajta vonatkozásban. Mégis úgy látta, hogy Grosics adottságai jobban illeszkednek ehhez a csapathoz. Henniben biztos egy kis bohócot is látott.

- Következésképpen megtalálta a fogaskerekeket?

- És egyetlen kivétellel - ez Sándor "Csikar" - megtalálta a fogaskerekeket. Teljes elismerésem "Csikaré"; én is megbántott lennék az ő helyében, de nem személyi indulatokat keresek mögötte. Mint ahogy azt keresik..., hanem egy rossz "húzást".

- De nem "Csikar" volt az egyetlen, akivel Sebes nem volt egy hullámhosszon. Cziborral sem jött ki mindig...

- Igen, de Czibor végig tagja volt a csapatnak.

- Leszámítva a végén... ,A közvélemény Czibor után kiáltott, akit balszélsőként szeretett volna látni, Sebes azonban már hónapok óta egy szót sem váltott vele.' Csak téged idézlek.

- De nem a játéka miatt hagyta ki... Grosics is védett végig, az eltiltásáig...

Az aranycsapat első nagy sikerét a helsinki olimpia megnyerése jelentette. Pedig Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság vezetője még az olimpia előtt jelentette Farkas Mihály vezérezredesnek, hogy "343 személyből 323 kiutazása ellen államvédelmi szempontból kifogás merült fel". S ezek között volt a labdarúgók közül Henni Géza és Lóránt Gyula. "Henni... rendszeresen lázít a népi demokráciák és a Szovjetunió ellen. (...) Erkölcstelen, züllött, anyagias..." - írták. Ami Pedig Lórántot illeti: "1946-ban jött vissza Nyugatról, egy ideig Romániában élt. ő szervezte meg 1949-ben a válogatott futballcsapat disszidálását. Ezért internálva volt. Azóta gyakran beszél bizalmas körben a disszidálás lehetőségeiről."

Később Péter Gábor engedett, jóllehet a "jelöltek" közül néhányan - például Henni - itthon maradtak. Igaz a szövetségi kapitány ekkor már Grosicsban gondolkodott, helyettese pedig Gellér volt. (Henni 1951. október 14-én, a csehszlovákok elleni 2:1-e magyar győzelemmel zárult mérkőzésen védett utoljára a magyar válogatottban.) Nota bene: Szusza Ferenccel a ruhaszabó közölte, hogy nem megy Helsinkibe. Azok után, hogy fél évig kapta az ötezer kalóriás csomagokat. A ruháját átszabták Hidegkutira... (Szusza 1952. május 24-én Moszkvában játszott utoljára a válogatottban, s aztán legközelebb csak 1956. július 15-én a Népstadionban a lengyelek ellen, de akkor már Bukovi irányított.)

Érdekes, hogy a sportvezetés a helsinki olimpián "csak" II-IV. helyezést várt a futballcsapattól, de az 1954-es világbajnokságon - joggal - már aranyérmet.

Kétségtelen, hogy a labdarúgótorna az 1952-es olimpia fő száma volt, amelyen a magyar válogatott elkápráztatta a világot. "A magyar-jugoszláv mérkőzés után játékosaink a pálya egyik sarkában felsorakoztak a salakon - írta a Népsport -, hogy a kis magyar szigetnek (atlétáknak, birkózóknak, vívóknak, öttusázóknak, céllövőknek) megköszönjék a lelkes, szívből jövő biztatást." Kevés ilyen nagy nevetős kép van a magyar sporttörténetben! Buzánszky nevet, talán ő a csapatból a legegyenesebb ("Te, engem így ismernek meg - mondta egyszer, egy öregfiúk meccsen -, ilyen kopaszon..."); Puskás egy lépéssel előbb, a sor előtt (valamivel mindig kitűnt), Beara kezébe lőtte a tizenegyenest és majdnem sírt, ő, aki túljárt a védők eszén, most már nevet - a gól szép volt, Öcsi! -; mellette Hidegkuti, az "Öreg" (hívták "Idegesnek" is), hát persze hogy nevet, ő volt a jobbszélső (ki érti ezt?); két hajtincs elöl, a Kocsisé, "Kocka" is önfeledt (Bozsik "Cucuval" 1976-ban Budapesten, hajtincsek elöl, az utolsó közös felvételük); a "Fekete párduc", Grosics (nyakába varrták, hogy miatta mentek el világbajnokságok) - nevet (ezen) a kapus (is); Zakariás öleli Grosicsot, Lórántot; Lóránt integet: "Köszönjük, gyerekek", nevet; Palotás az olaszok ellen történelmet csinált (Péter szíve nagyon hamar megállt), Palotás is nevet, Czibor gólja a végén, 2:0 a végén (nevet?); a csípőre tett kezű "Cucu", így áll sok képen, öregfiúk meccsen, Bozsik alig mosolygósan (sehol sem volt Csajkovszki a döntőn); Lantos: "Fiúk, köszönet a szigetnek!" - nevet.

A hatósági emberek főnöke (később dolgozott a sporthivatalban is) egészen odáig ment, hogy egy piros sportkocsit vitt ki magával Helsinkibe. A magyar-jugoszláv döntő előtt odament Lóránt Gyulához és azt mondta neki:

- Lóránt elvtárs, ha megnyerik a meccset magának adom az autómat!

Vége volt a mérkőzésnek, nagy volt az öröm az öltözőben (is), egyszer csak megjelent a mi emberünk, és át akarta ölelni a balhátvédot. De Lóri megakadályozta?

- Stop! - kiáltotta -, ide a slusszkulcsot...

Vonattal vitték aztán haza az autót. Ez volt a válogatott játékos első automobilja.

A helsinki ünnepi vacsorán a focisták szidták a rendszert. Bay Béla, a vívók szövetségi kapitánya megjegyezte: "Gyerekek, ti aztán mindent megkaptatok a rendszertől, nem szép tőletek, hogy szidjátok." "Béla bácsi - válaszolta egyikük -, azt hiszed, mi nem tudjuk, hogy te is földbirtokos voltál!?"

Az olimpiát követő évben, 1953-ban az Európa Kupa döntőjére, a római stadionavatóra utazott a magyar válogatott és újabb nagy sikert aratva 3:0 arányban győzött. Hazafelé Velencéből indult a vonat. Már szálltak fel, a mozdonyvezető csak a jelre várt, de egy játékos hiányzott. Futótűzként terjedt el, hogy Puskás - mert ő volt a hiányzó - disszidált, és ott maradt Olaszországban. A két ávóst - állandó kísérőiket - elfogta a páni félelem. Valaki még rá is játszott. "Már biztosan nem jön, ne is várjuk, menjünk!" S ebbe a megfoghatlan rémületbe sétált be Puskás, és flegmán azt kérdezte:

- Mi van, azt hittétek, hogy leléptem? Elképzelhetjük, mi van, ha Puskás nem jön haza... Elcsavargott egy barátjával.

- A történtek után gyakran megesett - mesélte Hidegkuti -, hogy megbeszéltük, valamelyik játékos tűnjön el, mi meg majd óbégatunk: hej, X. vagy Y. nincsen sehol; biztosan disszidált. Az ávósok meg ilyenkor ugrottak.

Nem felejthetm azt a napot, amikor a rádió stúdiójában lemezt készítettünk a 6:3-ról. A közvetítés hangfoszlányaira úgy sereglettek a színészek, mint a virágra a méhek. És hallgatóztak. A harmadik gólnál aztán megszólalt Latinovits. "Történelmi lecke fiúknak" - mondta, s az Ady-vers címét citálta a folyosóra.

Ma már tudom: a lényeget mondta ki ezzel a három szóval. A Wembleyben ugyanis az a magyar csapat leckét adott az angoloknak abból a játékból, amelyet mégiscsak ők találtak ki. És megtörte a kilencvenéves hazai veretlenségüket! Innen már nem sok kellett ahhoz, hogy a győztes fiúkat hősöknek kiáltsuk ki.

És nem azok voltak? Beckenbauer is majd azoknak nevezi napjainkban azt a német csapatot, amely 1954. július 4-én a világbajnoki döntőben legyőzte a magyart.

"Történelmi lecke fiúknak". A leckét addig kapta a világ (világbajnoki döntő ide vagy oda, egy-egy váratlan vereség vagy döntetlen ide vagy oda, és elsősorban 1954 után) amíg az aranycsapat uralkodott.

A helsinki olimpiát követően Barcs Sándor, a labdarúgó-szövetség akkori alelnöke jelentette a sporthivatal elnökének, Hegyi Gyulának, hogy meghívták a magyar csapatot a Wembleybe. Hegyi első rakciója az volt:

- Hű, az anyja istenit, az imperialistákhoz?! Nem fognak minket kiengedni.

- Gyula, jelentsd a pártnak - javasolta Barcs.

Farkas Mihály megkérdezte Hegyi Gyulától győzünk-e, mert akkor kinyílhat a kapu. Később Sebes Gusztáv azt mondta Farkas Mihálynak:

- Hát a futballban minden lehetséges. Különösen idegenben, és különösen a Wembleyben. Nem merem vállalni a felelősséget.

Aztán - ahogy már írtam - a Rákosival való találkozás döntött.

Hidegkuti említette egyszer római parti otthonában:

- A legnagyobb bókot életemben Puskástól kaptam. Azt mondta a 6:3 után: "Öreg, ma elsült a lábad!" (Hidegkuti három gólt lőtt.) Öcsi ritkán dicsért.

Az angolok a magyar csapatban egy hátravont középcsatárt kerestek. Puskás és Kocsis ment hátra, Hidegkuti előre. Az első húsz percben ezzel zavarták meg az angol védőket.

- Az angol-magyar előtt álltunk - mondta Hidegkuti. - Odajött hozzám Czibor. "Öreg - mondta -, akarod, hogy megnyerjük a meccset?" Micsoda kérdés - válaszoltam -, hogyne akarnám! "Akkor ezeknek a sz...oknak ne adja labdát!" Helyeslően bólogattam. Aztán Kocsis karolta át a vállamat. "Öreg - mondta -, akarod, hogy győzzünk?" Hát persze - nyugattam meg. "Akkor a Bolondnak ne adj labdát!... Majd mi ketten..." Rákacsintottam. Jött Öcsi. "Öreg, ne szólj senkinek, csak te meg én nyerhetjük meg a meccset!..." És ebben maradtunk.

És ez volt az egyik titok!

Match of the Century - Az év század mérkőzése. Az elnevezés nem tőlünk származik. Az angol sajtó adta ezt a címet hetekekkel a találkozó előtt.

- Bozsik pályafutásának csúcsa a 6:3 - mondta sok évvel később Feleki. - Match of the Century nem lesz több. Jöhet bármi. Lehet világbajnokság vagy olimpia. "Barátságos" mérkőzés azóta sem volt ilyen kiélezett.

És Feleki Lászlónak igaza lett. Ma még inkább érezzük így, mint valaha.

A budapesti 7:1 csak ráadás. De milyen ráadás! És ami újfent sporttörténelem: ahogy a 6:3 után, most is verseket írtak a költők, prózát az írók. Hej, ha azok a versek ma meglennének, amelyeket a sportlap szerlesztőségébe küldtek be az ismeretlen szurkolók! S ha már a verseknél tartunk, a berni döntő után sem hallgatott a múzsa. Igaz, nem küldtek be hatszáz verset a Népsport szerkesztőségébe, mint tették a 6:3 idején. Szabó Lőrinc Vereség után című versének egy részletét citálom ide. (...) "Győztest tapsol az ég; én vesztes ügyet koszorúzok. - / Antik erények s Pindarosz / szárnyai csattogtak. Jós láng volt maga a Kezdet / (...) Régi dicsőségünk - tetszik, nem tetszik - a futball villámgömbjében tört ki az / éji homályból, és - tetszik, nem tetszik - arany volt, / Nap volt, ég s föld új csillaga: mai csupán, sport és játék, - de legenda! de jelkép! / de eredmény és a miénk!..."

S már itt vagyunk az 1954-es berni világbajnokságnál. Grosics Gyula mondta nemrégiben, hogy az aranycsapat az egyik évben (a 6:3 idején) megjárta a mennyországot és egy évvel később (a 2:3 idején) a poklot. De így ez túlságosan leegyszerűsített mutatvány, mert az aranycsapat a világbajnoki döntő elvesztése után is az maradt, amelyik korábban volt, és többször leírták és túlharsogták, hogy a világ legjobb csapata maradt.

Azt is leírták és pontokba foglalták, hogy milyen tényezők játszottak szerepet abban, hogy a magyar futballválogatott "csak" az ezüstérmet vehette át a svájci világbajnokságon. A döntő előtti éjszaka nagy zenebona volt (mert zenekari találkozóra gyűltek össze a különböző együttesek) a solothurni szálloda körül; a nehéz ág: Brazílián és Uruguayon is át kellett verekednie magát a társaságnak; az eső sem kedvezett a magyar együttesnek; a szerencsétlen összeállítás (Czibor lett a jobbszélső, s ez sokkolta a csapat tagjait); Puskás sérülése a nyugatnémetek elleni első mérkőzésen stb. Buzánszky szavaival: "Tehát a végén, majdnem azt lehet mondani, hogy semmi sem stimmelt. Magyarázhatja így az ember és úgy, de az igazságot kideríteni úgysem lehet. Sebes elméletileg jól sakkozott, de a gyakorlat nem őt igazolta."

- Azt hiszem, ha a két kapufa helyett, amit rúgtunk - magyarázta később Sebes -, a kapuba megy a labda, már minden jó lett volna. Hidegkuti nyolc méterről a kapufa belső élét találta el, s a labda nem kifelé vagy befelé pattant, hanem Turek ölébe. Pedig ezzel a góllal már 3:1 lett volna az eredmény. Kocsis pedig az eléje futó Turek fölött a felső kapufa belső élére fejelte a labdát - 2:2-es állásnál. Elnézte és rosszul alkalmazta Griffiths úr a lesszabályt Puskás harmadik góljánál. Ling úr megadta, de aztán a határbíróra nézett, aki lest látott, pedig nem volt les, és ezt igen sok nyugati újságíró megírta. Bozsiknál volt a labda, Puskás jó 25 méterre volt tőle, a német hátvédek előtt állt; mikor észrevette a lehetőséget, kiabált, Bozsik már rúgta is remek pontossággal... Puskás igen jó tempóban, az elrúgás pillanatában ugrott ki; mikor a német védelem észbe kapott, Öcsi már nyolc méterre volt Turek kapujától, s onnan helyezte a kapus mellett a hálóba a labdát.

Sok évvel később, amikor Kocsis Sanyi még élt, felkerestem őt Barcelonában, egy kis presszót vezetett, elbeszélgettünk. Az aranycsapat volt a téma. Ekkor kérdeztem rá arra: igaz-e, hogy a döntő előtti éjszaka néhány játékos későn tért nyugovóra. Nem válaszolt azonnal. Nagyot húzott a söröspoharából, majd letette, megtörülte a száját, felém fordult és csendesen azt mondta:

- Annak a csapatnak akkor is meg kellett volna nyernie a világbajnokságot...

Elfogadható válasz volt ez számomra, ugyanakkor beismerő; egy olyan futballista összegzése a döntő előtti eseményekről, aki meghatározó volt abban a válogatottban. Magyarul: belekapaszkodhatunk ebbe is, abba is, mint ahogy bele is kapaszkodtunk, de mit csináljunk, ha az égiek úgy döntöttek, hogy ez a világbajnok győzelem nem lesz a magyaré. És ez már a sport (a futball) természetrajzához tartozik.

Osztozom Esterházy Péter ítéletében, aki egy helyütt azt írta: "...tartom magamat régi szokásomhoz, kijelentvén, a magyarok győztek, győztünk, legendásan 3:2-re".

Ami viszont a korra jellemző volt, a világbajnoki vereségről jelentést kellett küldeni a pártnak, amit Rákosi kézjegyzével látott el és ajánlott a Politikai Bizottság tagjainak a figyelmébe. A jelentésben - többek között - ez állt: "...felülvizsgálatra szorul a magyar válogatott csapat edzésének rendszere és fegyelme is. Jelenleg ugyanis a csapat egyes régebbi tagjai között az a vélemény, hogy ,ők már öreg játékosok, tudják mennyit és mikor kell edzeni, és nincs szükségük arra, hogy edzésüket az edző utasításaira végezzék'. A gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy egyes játékosok az állami edző utasításait nem hajtják végre, vagy nem azokat a gyakorlatokat végzik, amelyekre utasításokat kapnak. (...) A magyar válogatott csapat edzéstervének, taktikájának kialakításánál Sebes és Mándi elvtársak nem kérték ki megfelelően a kint lévő edzők véleményét."

A határozatban már így fogalmaznak: "Az OTSB vezetői súlyos politikai hibát követtek el, amikor nem szálltak erélyesen szembe a vb helytelen rendszerével, amikor hagyták, hogy a magyar válogatott nyilvánvaló szándékosságból a legnehezebb sorsolást kapja. Nem tiltakoztak Ling játékvezető személye ellen sem, pedig elfogultsága előttünk ismeretes volt. Mindez - habár sportbeli értéke a magyar labdarúgásnak soha nem látott mértékben emelkedett - politikai vereség volt a számunkra."

És a hatalom szemszögéből a politikai vereség nagyobb, mint a pályán elvesztett mérkőzés.

Hogy mi volt az aranycsapat titka? Úgy vélem, Barcs Sándor adott erre legtalálóbb magyarázatot, amikor azt mondta:

- Hosszú időbe telt, amíg rájöttem, hogy mi a titok. Egyszerű! Két dolgot csinált az a magyar aranycsapat, amit eladdig senki. Ezért is szaladgáltak például szegény angolok úgy, mint pók a falon. Soha nem egymásnak... a legritkább esetben adták egymásnak a labdát, mindig az üres térbe..., és valaki már tudta, hogy oda kell indulnia. Ez az egyik. A másik pedig: korábban nagyon erősen kötöttek voltak a posztok. A balszélső a bal oldalon, a jobbszélső a jobb oldalon... De azok a játékosok állandóan csereberélték a helyüket. Hányszor előfordult, hogy Kocsis Sanyi a bal szélről, ballal beadta a labdát, és Czibor jobb lábbal, épphogy fölé lőtte a jobbösszekötő helyéről. Hányszor kiabálta Salamon Béla, a kor egyik nagyszerű komikusa, amikor Sándor elkalandozott: "Csikar, eridj haza, itt a postás!" És Nándi, akit nem Sebes vett rá arra, hogy hátra menjen... Jobbösszekötőt játszott a HAC-ban, a Herminamezei Atlétikai Clubban, s onnan igazolták le az MTK-ba. És állandóan hátulról indult, nála ez megszokás volt. Nem Bukovi és nem Sebes találta ki, hogy hátulról induljon. Na most, a szerencsétlen centerhalf, aki hozzászokott egy jó testes, erős centerhez, amikor körbenézett, nem talált vele szemben senkit. Csak az üres teret.

Érdekes, hogy a berni csatavesztés után szárnyra kaptak a legkülönbözőbb híresztelések, amelyek nem ültek el ma sem, sőt az ötvenedik évfordulón felerősödni látszanak. Annak idején nálunk az a pletyka terjedt el, hogy a németek borsókombájnokat adtak nekünk ingyen, hogy ne nyerjünk, Puskás pedig még évekig állította, hogy a németek doppingoltak. Természetesen nem kaptunk kombájnokat, és Puskás sem beszélt semmiféle doppingról. Viszont Sebes Gusztáv későbbi naplójegyzeteiben egy helyütt megemlíti: "Nagyon rossz hasonlat Herberger módszereit venni. ők doppingoltak, szerencsésen nyertek egy vb-t, más mentalitású játékosok. A vb után mink (sic!) 18 mérkőzésből egyet sem vesztettünk, ők 1954. VII. 5-től 1955. XI. 27-ig 18-ból 12-t..."

Ami a doppingot illeti: ez sohasem bizonyosodott be, jóllehet annak idején nem voltak a maihoz hasonló ellenőrző vizsgálatok. Az ötvenedik évfordulóhoz közeledve valamelyik nyugati lap újból felvetette, hogy a német csapat világbajnoki címe az ajzószereknek is köszönhető. A vád élénk visszhangot váltott ki német és magyar földön egyaránt. Megszólaltak a még élő, akkori főszereplők (sajnos, már kevesen vannak) és az utódok. És mindkét oldalon cáfolták a rágalmakat. Megszólalt többek között Beckenbauer, a németek későbbi világbajnok futballistája is. Azt mondta:

- Ne vegyék el hőseinktől azt, ami az övék.

A média néha, kínjában, olyan témákat dob felszínre, amelyektől újabb olvasókat és példányszámnövekedést remél. Aztán szálldogálnak olyan hírek is, amelyekre mindig lesz "vevő". Hogy ugyanis a magyar csapat tagjai Mercedeseket kaptak azért, hogy átengedték a győzelmet a németeknek... Balgaság.

Tény viszont - ahogy Sebes Gusztáv is írta -, hogy az 1954-es világbajnokság után nem tört meg a magyar aranycsapat lendülete és egymás után aratták fényes győzelmeiket, ahogy a "világ legjobb csapatának" illett. Egy-egy döntetlen csúszott csak be (az osztrákok és a szovjetek ellen idegenben), amikor 1955 szeptemberében a szovjet válogatott először jött Budapestre. A szurkolók körében elterjedt, hogy a szovjetek ellen nem szabad győzni. (1952 májusában Moszkvában: Moszkva-válogatott-Magyarország 1:1; néhány nappal később: Moszkva-válogatott-Magyarország 2:1.) Buzánszky Jenő, az aranycsapat egykori játékosa szerint rettentő durva mérkőzés volt mind a kettő.

- Mi lehetett a durvaság oka? - kérdeztem.

- Az olimpia - felelte. - A magyar csapat már ért el eredményeket, a szovjetek pedig meg akarták mutatni... Hogy mondjam? A szovjet felsőbbrendűségi érzés benne volt mindenben; a sportban is. Hogy igenis ők a legjobbak. Erőfelmérő, erőfitogtató mérkőzés volt. Egy tény: nagyon kemény meccs volt. Az oroszokkal mindig nagyon kemény meccseket vívtunk. 1955-ben a Népstadionban is. Habár - Sebes Guszti bácsival az élen - azt lehet mondani, hogy dupla prémiumot ígértek.

- A szovjetek ellen?

- Igen. Az volt a politkusok célja, és Guszti bácsié is, hogy megverjük az oroszokat, és a magyar közvéleménynek be tudjuk bizonyítani: mendemonda, hogy nem győzhetünk ellenük.

- Mennyi volt az a dupla?

- Hát ez az, amit mi sem tudtunk. Mert nekünk sohasem mondták meg, hogy ennyi és ennyi pénzért játszunk. Akkoriban ezt nem lehetett! Egyet viszont tudtunk: ha nyerünk, akkor kapunk prémiumot. De mindig takarékbetétkönyvben fizettek. Ha kinyitottad, akkor megtudtad, mennyi pénz van benne. S ha úgy gondoltad, kevés, mehettél panaszra a jóistenhez.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a 87. percig 1:0-ra vezetett a szovjet válogatott, de aztán Puskás tizenegyesből egyenlített és ez maradt a végeredmény. Ha Puskás azt a tizenegyest három perccel a mérkőzés vége előtt nem lövi be, a mai napig nem mosták volna le a csapatról, hogy lefeküdtek a szovjeteknek!

A pénzről még annyit, hogy a világhírű magyar játékosok néhány dollár zsebpénzt kaptak, miközben engedélyezték a csempészést, amely szintén a legendárium része volt 1954 végéig, illetve 1955-ig. Némelyik játékos írásos szerződést kötött egyik-másik vállalattal, és nagy mennyiségű árut szállított a nyugat-európai mérkőzésekről. Hidegkuti egy alkalommal olyan sok kötőtűvel érkezett meg a budapesti pályaudvarra, hogy a hordár is alig tudta a böröndjeit felemelni. És ez nem mese, hanem valóság. De se szeri sem száma a nejlonharisnyáknak, a japán kendőknek, a zsilettpengéknek stb., amelyekkel idehaza - az üzérek segítségével - kereskedtek. Miközben az Államvédelmi Hatóság számára semmi sem maradt rejtve...

Ennek a következménye lett Grosics eltiltása, akit egyenesen kémkedéssel vádoltak és meghurcoltak, és az 1954. november 14-i budapesti osztrák-magyar után "szabadságoltak"; ebből az ügyből eredt Gellér kiebrudálása, továbbá - személyi okokból - Czibor félreállítása. A kapus posztján Sebes kipróbálta Faragót, a salgótarjáni Oláh I. Gézát, a pécsi Dankát, Fazekast, mígnem visszatérhetett Gellér, védett a dorogi Ilku is, aztán visszajött Grosics is, amikor már Bukovi Márton volt a szövetségi kapitány.

Közben bekövetkezett egy hullámvölgy, amely 1956. február 19-én - függetlenül a körülményektől - az isztambuli vereséggel kezdődődött (1:3) és a Népstadionban, a csehszlovákok elleni 2:4-es kudarccal folytatódott, a harmadik vereséget pedig a belgáktól szenvedte el Brüsszelben a csapat 1956. június 3-án (4:5). A portugáliai döntetlen aztán megpecsételte Sebes sorsát, akit Bukovi Márton váltott fel a szövetségi kapitányi székben.

Elgondolkozatató, amit Kreisz László dr. az 1956. február 3-tól március 1-ig tartó török-szíriai és libanoni túráról papírra vetett. Ebben - egyebek mellett - azt írja: "Sportorvosi szempontból fel kell hívnom az illetékesek figyelmét néhány játékosra. 1./ Puskás Ferenc: Elhízott, nagy súlyfeleslege van. Az étkezésben, ivásban nem tud mértéket tartani, dacára annak, hogy a meggyőzés minden érvét felhasználtuk, hogy felvilágosítsuk hibáiról. Edzéseit nem rendszeresen tartja, kedvetlenül [végzi], és csak az általa jónak tartott edzésmódszert alkalmazza, ami mélyen visszavetette condiciójában. Gyorsaságából, robbanékonyságából már alig van valami, és ha így halad, legnagyobb sajnálatunkra, hamar befejezi pályafutását. [Ismerjük a folytatást! - K. A.] Pedig aki végigment vele ezen a túrán, szinte elképedt, és nem tudott magához térni azon az óriási népszerűségen, ami ezt a játékost itt a Közel-Keleten övezte. Uralkodók, színészek, politikusok vagy sportolók népszerűsége meg sem közelíti Puskás népszerűségét, Puskás nagyságát. 2./ Czibor Zoltán hasonló Puskához. Komolytalan az edzésben, életmódban. Alkoholfogyasztása mérték nélküli, és a kollektív érzés teljes hiánya áll fenn..." Stb.

Bukovival ismét felfelé ívelt a válogatott eredménygörbéje, amikor kitört az 1956-os forradalom, amely hozzájárult ahhoz, hogy a csapat több meghatározó személyisége (Puskás, Kocsis, Czibor) a Honvéd brüsszeli BEK-mérkőzését, illetve a dél-amerikai túrát követően nem tért haza.

Bozsik viszon hazajött, s ő lett az "új" csapat frontembere.

Vele kapcsolatban mondta Szepesi György 1979-ben:

- Nagyon szép volt "Cucutól", hogy nemcsak visszatért, hanem vállalta harmincon felül is azt a borzasztó terhet, ami 1956 után az új magyar csapat kialakításával járt. Fájdalmas, hogy ott voltunk 1958-ban a 16-os döntőben, s aztán... a többi már közismert. Vállalta azt is, hogy középcsatár legyen! 1959-ben a magyar válogatott kitűnő teljesítménnyel újra az élre került Európában. A Bukovi-Baróti-Lakat hármas mellett Bozsiké volt a főszerep. "Cucu" is ott állt a korményrúdnál. Az 1949-ben lezuhant olasz válogatottat tíz évig nem tudták pótolni. Mi három év alatt feltornáztuk magunkat. Ebben nagy érdemei vannak Bozsiknak, Grosicsnak, Sándornak, Budainak, Hidegkutinak és Tichynek. És Bozsik sokat póbált szíve talán itt tört meg...

Röviden ez a magyar aranycsapat története. Sokszor felvetődött, hogy mi van, ha nincs az 1956-os forradalom és együtt maradnak. Meggyőződésem - és ebben nem vagyok egyedül -, hogy az 1958-as világbajnokságon megszerezték volna az aranyérmet! Ha belehalnak is. De hát ahogy mondani szokás, a sors könyvében másként volt megírva.

Simone de Beauvoir francia írónő jegyzi meg egy helyütt: "Ha elég hosszú ideig élsz, látni fogod, hogy minden győzelem végül vereséggé változik." Hérakleitosz nagy becsületszavában viszont azt igéri: Vesztünk, vesztünk, de az egész át fog fordulni az ellenkező irányba. Kevés az ilyen szép vigasztalás, őszülő főnek főleg.

Most kinek higgyünk? Csak az bizonyos, hogy az aranycsapat léte - örök.

Fritz Walterrel a berni vFritz Walterrel a berni világbajnokságon, az előtt a mérkőzés előtt, amelyet 8:3-ra nyert meg az Aranycsap

A Legendás mérkőzés !

Végül a korábbi jó szereplés és az Aranycsapat képviselte propaganda mégis utat nyitott, hiszen a mérkőzést nem csak a két országban figyelték, hanem egész Európa és az akkori futballvilág. Az angolok az „évszázad mérkőzésének” hirdették ezt a találkozót, ahol két világ, két futballnagyhatalom, a múlt játékstílusa az újítók, a sportág kitalálói és az olimpiai bajnok csapott össze az „angol oroszlánok” és a „mágikus magyarok”. A magyar csapat felkészülése rendkívül precízen zajlott. Kiszűrték az ellenfél taktikájának előnyeit és hátrányait. Olyannyira fontosnak érezték ezt a mérkőzést, hogy a Wembley Stadion paramétereit átmodellezték a Vasas pályára, hogy a játékosok még jobban szokják a kinti körülményeket. Az összecsapás előtt pár nappal érkezett meg a csapat a szigetországba. A taktika az ellenfél lerohanása volt. Fontos szerepet kapott a csatársor folyamatos helyváltoztatása, ami segíthetett az ellenfél hátvédsorának szétzilálásában. Az angolok talán le is kezelték a magyar csapatot, a mérkőzés előtt be sem melegítettek intenzíven. Több, mint százezer ember várta a helyszínen a mérkőzés kezdetét. Már az első percben Bozsik labdaszerzéséből Hidegkutit indította, majd egy szóló után az első percben megszületett az első magyar gól. Az akció annyira váratlan volt, hogy a kapusnak mozdulnia sem volt ideje. Alig negyedóra múlva az angolok válaszoltak. Mortensen indította Sewell-t, aki a bal alsó sarokba lőtt. A huszadik percnél járt a mérkőzés, amikor a bal oldalon Czibor száguldott fel. Beadása Puskást találta meg, aki Hidegkutinak adta tovább, aki ezzel a második gólját jegyezte ezután. A harmadik magyar gólt gyakran nevezik az „évszázad góljának”. Látványosan hozta fel a magyar csapat a labdát, Czibor laposan begurította az akció végén Puskásnak aki (később világhírű visszahúzós cselével) elfektette a becsúszó Wright-ot, az ellenfél csapatkapitányát, a világ egyik legjobb hátvédjét, majd védhetetlenül bombázott a rövid felső sarokba. 1-3. Bozsik huszonöt méterről szabadrúgást végezhetett el, amibe félúton Puskás beletette a lábát és az bepattogott az ellenkező kapufához. 1-4. Az első félidőben még Mortensen révén szépített az angol válogatott. 2-4. A második félidőben, az 50. percben felszabadító rúgást Puskás szedett össze, Bozsik elé passzolt, aki a tizenhatoson kívülről a kapu jobb oldalán a léc alá lőtte a labdát. 2-5. Három perccel később Puskás Hidegkutit hozta helyzetbe aki góljával mesterhármast állított be. 2-6. A végeredményt Ramsey állította be büntetőből. 3-6.

Puskás és Wright kivezetik a csapatokat

Olyan erőnlétet láttunk a magyaroknál, amilyet nálunk sohasem követelnek meg...A tragédia az volt, hogy az angol csapat meg tudott volna verni bármely más csapatot a világon - csak a magyart nem...Ez a mérkőzés történelmi fordulatot jelent a labdarúgásban. ”

– Angol sajtóvélemény

...a magyaroktól nem volt szégyen kikapni. Megvallom el sem tudtam képzelni azt, hogy ilyen jó lehessen a magyar együttes... ”

– Billy Wright, az angol csapat kapitánya

Mortensen, az angol csatár támadja Grosicsot, aki magasba ugrik és elkaparintja a labdát

Sajnos a magyar játékosok nem engedték megmutatni a mieinknek, hogy tulajdonképpen mit is tudnak. Tanulságos volt számunkra a mérkőzés és nem szégyenlünk tanulni a tanítványoktól. A magyarok új elemeket vittek a labdarúgásba és ezzel jelentősen előbbre vitték a sportág fejlődését. ”

– Sir Stanley Rous, az Angol Labdarúgó Szövetség vezetője

Olyan élmény volt ez a mérkőzés, amilyenben nagyon ritkán lehet része egy sportembernek. Már az olimpiai selejtezők során megjósoltam, hogy a magyarok nyerik az olimpiai bajnokságot. Megmondtam, hogy legyőzik Londonban az angolokat és azt is kijelentettem, hogy meg fogják nyerni a világbajnokságot is. Három jóslatom közül kettő már beteljesedett. ”

– Vittorio Pozzo, az olaszok egykori szövetségi kapitánya

A Wembley stadion – a fényes magyar győzelem színhelye 

Szepesi György: az én sztorim

„Párizsról még annyit érdemes mondani, hogy az évszázad meccse előtt nem sokkal a válogatott tizenhat nullára nyert a Renault-gyár csapata ellen, és azért az sem volt akármilyen teljesítmény. Aztán a küldöttség hajóra szállt, irány London, és a háromórás hajóúton a matrózok egymás után kérték az autogramot a játékosoktól. Londonba megérkezve a Fulham-pályán volt az edzés, az Wembleybe csak a találkozó napján mentünk ki. Sebes Gusztáv meglehetősen szigorú órarendet tartott be, ám az egyik reggelit elengedte, s helyette a csapat tízóraizni mehetett le. Akkor történt, hogy nekem mintegy tíz tojássárgáját rendeltek cukorral a fiúk, mondván, ne legyen gond a hangommal a közvetítés során. Az évszázad meccsén ott volt a magyar öttusa- és asztalitenisz-válogatott is, én magam a királyi páholy magasságában helyezkedtem el a stadion lelátóján, a tizenhatos riporteri állásban. Mellettem a belga és a német tudósító dolgozott, utóbbival életre szóló barátságot kötöttünk. A közvetítés számomra is mámorító volt, akkor mondtam először, All right, Mr. Wright, amit azóta is sokszor idéznek tőlem, majd nem sokkal a mérkőzés után azt írtam egy cikkben, hogy a Wembleyben emléktáblát kellene felállítani azon a ponton, ahol Puskás Öcsi megcsinálta a visszahúzós cselt. A mérkőzés filmjét, amelyet bemutatott most a Magyar Televízió, a BBC-től kaptuk az angol követségen keresztül, tudniillik itthon egy mindössze húszperces filmhíradó maradt fenn a nagy napról. Az angol közönség amúgy vastapssal köszöntötte a magyar válogatottat a mérkőzés után...”

Bern, 1954. július 4., VB döntő, Németország - Magyarország

1954. július 4., Bern (Svájc), Wankdorf Stadion

bíró: Ling (Anglia), nézőszám: 65,000

Gól: 6. Puskás, 9. Czibor, ill. 11. Morlock, 18. és 84. Rahn NSZK: Turek - Posipal, Kohlmeyer, Eckel - Liebrich, Mai - Rahn, Morlock, O. Walter, F. Walter, Schäfer Magyarország: Grosics - Buzánszky, Lantos, Bozsik - Lóránt, Zakariás - Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M.

A két csapatkapitány: Fritz Walter és Puskás Ferenc

„A hetedik percben Lóránt–Bozsik a labda útja, Bozsik remekül ugratja ki Kocsist, a jobbösszekötő tizenhat méterről nagy erővel lő, Liebrichről a labda visszapattan Puskás elé, s balösszekötőnk nyolc méterről ballal, laposan, a bal sarokba lő, 1–0!".

Milliók hallgatták Magyarországon a rádió sportriportere, Szepesi György felejthetetlen mondatait a berni Wankdorf-stadionból 1954. július 4-én. A labdarúgó-világbajnokság döntőjében az akkor négy éve, 31 mérkőzés óta veretlen, az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet szerzett, az évszázad mecscsén, Londonban 1953. november 25-én Angliát 6-3-ra oktató magyar válogatott, a vb legnagyobb esélyese mérkőzött meg a Német Szövetségi Köztársaság csapatával.

A Grosics–Buzánszky, Lóránt, Lantos–Bozsik, Zakariás–Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. összeállítást addigra már az összes sportrajongó fújta: Dél- Korea ellen vb-csúcsot jelentő 9–0-s győzelmet aratott az Aranycsapat, amely az NSZK-t is elverte, 8–3-ra. A „berni csatában", a negyeddöntőben Magyarország 4–2-re legyőzte Brazíliát, az elődöntőben pedig a címvédő Uruguayt, Kocsis Sándor két gyönyörű fejesgóljával, ugyancsak 4–2-re.

Csoda-e, ha világraszóló magyar sikerre számítottak a Kárpát-medencében? Pláne, hogy a két meccset kihagyó Puskás is játékra jelentkezett, ráadásul fantasztikusan kezdtünk: a Száguldó Őrnagy és Czibor korai góljával már a 8. percben 2–0-ra vezettünk. Az esőtől felázott mély talajon otthonosabban mozgó németek azonban 11 minutum alatt egyenlítettek, Rahn és Morlock jóvoltából. Hiába volt a magyar csapatnak számtalan helyzete, a német kapus, Toni Turek mindent védett. A 84. percben aztán Rahn csípett el egy átadást, csinált egy cselt balra befelé, és a labdát a csúszós talajon a kissé késve elvetődő Grosics mellett a kapu jobb oldalába rúgta, 3–2. A hátralévő 6 percben Puskás hiába rúgott gólt, az angol Ling játékvezető les miatt nem adta meg – tévesen.

– Ha lehetne, visszacsinálnám – mondta egy interjúban Grosics Gyula, a legendás Fekete Párduc, felelevenítve: a hosszabbításos elődöntő után lekésték a vonatot, hajnalban értek vissza a szállásra. Amely előtt a döntő előtti éjszaka fúvós zenekarok, dalárdák tartottak felvonulást – egy szemhunyásnyit sem aludtak a magyarok.

A fájdalmas vereségre vadabbnál vadabb magyarázatok születtek: Mercedes-Benzeken megvásárolt német diadalról, doppingoló, injekciókat kapó germánokról, a 6–3-ért bosszút álló angol játékvezetőről lehetett hallani. De ahogy mondani szokás: a többi már történelem. „Hallgatóim, bele kell törődnünk: a világbajnoki döntőt elvesztettük" – konstatálta szomorúan Szepesi György. Minden idők egyik legfantasztikusabb csapata nem nyert világbajnokságot.

A döntő pillanat: téves ítélettel érvénytelenítik Puskás gólját. A németek így 3-2-re nyernek.

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem

A vereség hírére Budapesten zavargások kezdődtek. Mintegy 70 ezer ember skandálta a Keleti pályaudvar felé vonulva: „vesszen Puskás, veszszen Sebes". Néhány csalódott szurkoló széttört egy sportbolt kirakatában látott tablót, amely az Aranycsapatot mint vb-győztest ábrázolta. Mások Sebes Gusztáv, a válogatott szövetségi kapitányának ablakait zúzták be. Tüntettek a Népsportnak otthont adó Sajtóház előtt is. Az NSZK azonban ezen a napon kezdett éledezni az elveszített világháború utáni sokkból: a németek visszanyerték nemzeti büszkeségüket. Sönke Wortmann A Berni Csoda címmel 2003-ban filmet is forgatott a vb-döntőről. Úgy fogalmazott: „a háború utáni Németország történetében két napról tudja minden német pontosan, hol tartózkodott akkor: az egyik a berlini fal leomlása, a másik a válogatott meglepetésszerű győzelme az 1954-es vb döntőjében". 

Az a tény, hogy egy csapat, amely 8-3-ra kikapott, a döntőben újra játszhasson legyőzőjével, olyan következetlenség, amelyet csak a FIFA "bölcsei" találhattak ki. ”

– korabeli lapvélemény

Nyugat-Németország a világbajnok és Magyarország a világ legjobb csapata. A magyar csapatnak az lehet az elégtétele, hogy a világbajnokság legnagyobb fegyvertényét vitte végbe a brazíl és az uruguayi csapat legyőzésével. ”

– Willy Meisl, angol szakember

Állítom, hogy a magyarok idegfáradtságuk miatt vesztettek a döntőben a nyugatnémetek ellen. Ezt éreztük mi is az osztrákok elleni mérkőzésen. A kétórás megerőltető küzdelem nem múlhatott el nyom nélkül. A magyar csatároknak még így is rengeteg gólhelyzetük volt, de nem tudták kihasználni. A játékvezető is a magyarokat súlytotta téves ítéleteivel. A kiegyenlítő gól teljesen szabályos volt. A magyar válogatott kétségtelenül a torna erkölcsi győztese és méltán tartja őket egyhangúlag mindenki a világ legjobb csapatának. ”

– Schiaffino, uruguayi labdarúgó

Az 1954-es világbajnoki torna színvonala lényegesen magasabb volt, mint az előző világbajnokságoké. Nyugat-Németország megérdemelten győzött, de a legjobb együttes minden kétséget kizárólag a magyar csapat volt. A legjobb mérkőzés, amely nyugodtan beillett volna döntőnek is, a Magyarország-Uruguay találkozó volt. A világbajnokság legjobb játékosa címet Puskás Ferenc, a magyar válogatott kapitánya érdemelte ki. Utána Juan Schiaffino és Kocsis Sándor a további sorrend. A világbajnokság lebonyolításának rendszerét a legközelebbi tornán meg kell változtatni, hogy elkerülhető legyen az, ami az V. világbajnokságon előadódott: Nyugat-Németország előbb vereséget szenvedett Magyarországtól, de mégis a döntőbe kerülve legyőzte a magyar csapatot. ”

– A FIFA vezetői, M. Seeldrayers elnök, Rimmet díszelnök, Thommen és Rous alelnökök így értékelték a világbajnokságot

Tehát a végén, majdnem azt lehet mondani, hogy semmi sem stimmelt. Magyarázhatja így az ember és úgy, de az igazságot kideríteni úgysem lehet. Sebes elméletileg jól sakkozott, de a gyakorlat nem őt igazolta. ”

– Buzánszky Jenő

Grosics Gyula

Becenév:Fekete párduc

Születési hely,dátum: Dorog.1926. Február 4.

Poszt:Kapus
 Csapatai: Dorog AC, MATEOSZ Munkás SE, Teherfuvar SE, Budapesti Honvéd,Tatabányai Bányász

Válogatottság: 86 mérkőzés 0 gól

Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben

Ismertető:

A Dorog AC, a MATEOSZ Munkás SE, a Teherfuvar SE, a Budapesti Honvéd, majd a Tatabányai Bányász kapusa, 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte a válogatott csapat hálóját. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett, továbbá az 1958. és 1962. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. A dorogi származású „fekete párduc” a magyar labdarúgás legnagyobb kapusainak egyike. Csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása során Domonkos, Zsák, Platkó és Szabó Antal méltó utódjának bizonyult. Nemcsak világklasszisokat jellemző képességei voltak, hanem „újdonsággal” is szolgált: szinte az egész saját térfelet működési területének tekintette. Nagyszerű érzékkel irányította a védelem munkáját. Együtt élt a játék minden mozzanatával. Szükség esetén kapuját messze elhagyva igyekezett elhárítani a fenyegető veszélyt. Ezért világszerte a magyar válogatott „negyedik hátvédjeként” emlegették. A labda azonnali és pontos továbbításával gyors ellentámadások indítására is lehetőséget adott. A kapusok speciális tulajdonságai közül különösen a ruganyossága és a reflexei voltak egészen kiválóak. Kivételes képességei megbízhatósággal is párosultak. Az Aranycsapat egyik legbiztosabb pontja volt. Nevét éveken át a világ legjobb kapusai között emlegették. Világbajnoki szerepléseit azonban sorozatos balszerencse kísérte. ő az első tatabányai labdarúgó, aki a legjobbak között szóhoz jutott. (Klubcsapatának bajnoki sikereiben is nagy érdemeket szerzett.) Rengeteg emlékezetes játéka közül az 1954. április 11-én, az osztrákok elleni találkozón (1:0) mutatott bravúrsorozata az egyik legértékesebb. Edzői pályája rövidebb volt és kevésbé sikeres: 1963-ban Tatabányán, 1964–1965-ben Salgótarjánban, 1966-ban a KSI-ben edzősködött, 1966 és 1968 között pedig Kuvaitban volt szakfelügyelő és szövetségi edző. 1969-től 18 esztendőn állt a Budapesti Volán és a Volán SC élén, egyesületi elnökként vonult nyugdíjba.

Buzánszky Jenő

Születési hely,dátum: Újdombóvár, 1925. Május 4.

Poszt: Jobbhátvéd

Csapatai: Pécsi VSK, Dorogi bányász 247 mérkőzés, gól 0

Válogatottság:48 mérkőzés 0 gól

Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben

Ismertető:

A Dombóvári Vasutas SC, a Pécsi VSK, a Dorogi AC, a Dorogi Tárna és a Dorogi Bányász jobbhátvédje, 1950 és 1956 között 48 válogatott találkozón szerepelt. Tagja volt az 1952-ben olimpiai arany- és 1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett magyar együttesnek. Az ötvenes évek elején világhírű gárda, az Aranycsapat egyetlen vidéki „törzstagja” volt. A kitűnő dorogi játékos, „Kazal” az együttes legbiztosabb pontjai közé tartozott. A Buzánszky–Lóránt–Lantos összetételű hátvédhármasban ő volt a leggyorsabb. Technikailag és taktikailag egyaránt érett, megbízható és korszerű hátvédjátékot mutatott. Nemcsak a szerelésben, a támadások elhárításában, hanem az ellentámadások indításában is jeleskedett. Gyakran vállalkozott előretörésekre, amelyeket rendszerint jó beadásokkal fejezett be. Minden mérkőzésen kiegyensúlyozott, értékes teljesítményt nyújtott. A legjobb játékot 1955. szeptember 25-én, a Szovjetunió elleni mérkőzésen (1:1) láttuk tőle. A dorogi bányászcsapatból ő öltötte először magára a címeres mezt. Visszavonulása után néhány évig edzősködött, majd 1972 és 1985 között a dorogiak technikai vezetőjeként dolgozott. Nyugdíjasként is a magyar labdarúgást szolgálta: a megyei labdarúgó-szövetség elnökhelyettese, majd elnöke volt, 1993 óta az MLSZ elnökségi tagja, 1996-tól két évig a szövetség alelnöki pozícióját is betöltötte.

Lantos Mihály

 Születési hely,dátum: 1928. Szeptember 29.Budapest, Magyarország Halálozási hely,dátum:  1989. December 31. Budapest, Magyarország
Poszt: Balhátvéd

Csapatai:  MÁVAG SK, BVSC, MÁV Konzum Előre, Budapesti Vasutas Előre,  Budapesti Vasas Előre SC,  MTK,  Textiles, Budapesti Bástya  Budapesti Vörös Lobogó
Válogatottság: 52 mérkőzés 5 gól
Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben
Ismertető:

Eredeti neve: Lendenmayer Mihály. A MÁVAG SK, BVSC, MÁV Konzum Előre, Budapesti Vasutas Előre, a Budapesti Vasas Előre SC, az MTK, a Textiles, a Budapesti Bástya és a Budapesti Vörös Lobogó balhátvédje, 1949 és 1956 között 52 alkalommal öltötte magára a címeres mezt és 5 gólt szerzett. Tagja volt az 1952. évi olimpiai játékokon arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Az Aranycsapat játékosa remek testi felépítésű, kétlábas, kitűnően rúgó és fejelő hátvéd volt. Pompásan helyezkedett és hosszú átadásokkal gyakran indított veszélyes ellentámadásokat. Lehetőleg megelőző szereléseket alkalmazott. Jól időzített keresztezéseivel gyakran segítette ki társait is. Mozgékonysága és gyorsasága nem mindig volt kifogástalan. Emiatt ritkán vállalkozott előretörésekre. Nagy lövőerejét eredményes szabadrúgásaival bizonyította be. Remek rúgótechnkáját minősíti, hogy Puskásék a szabadrúgások és tizenegyesek jó részét neki engedték át. Szinte minden mérkőzésen helytállt. Ez megbízhatóságát, jó átlagteljesítményét dicséri. Legjobb játékát talán 1954. február 12-én, az Egyiptom elleni kairói mérkőzésen (2:0) nyújtotta. A Kőbányai Porcelán csapatánál kezdett edzősködni (1963-ban), majd egykori mestere, Bukovi Márton segédedzője lett a görög Olimpiakosz Pireusznál. Hét évet töltött a Komlói Bányásznál, kettőt a Nagykanizsai Olajbányásznál, hármat Székeshérvárott a Videotonnál, végül Zalaegerszegen, 1981-ben a ZTE-ben fejezte be edzői karrierjét, melynek során 272 NB I-es találkozón ült a kispadon.

Lóránt Gyula

Születési hely,dátum: 1923.február 6. Kőszeg, Magyarország

Halálozási hely,dátum: 1981.május 31.Szaloniki, Görögország

Poszt:  Középhátvéd

Csapatai: Kőszegi SE, Szombathelyi FC, Nagyváradi AC, Nagyváradi Szabadság SK, Vasas SC, Budapesti Honvéd

Válogatottság: 37 mérkőzés 0 gól

Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben

Ismertető:

Eredeti neve: Lipovics Gyula. A Kőszegi SE, a Szombathelyi FC, a Nagyváradi AC, a Nagyváradi Szabadság SK, a Vasas SC, majd a Budapesti Honvéd középhátvédje, 1948 és 1955 között 37 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar együttesnek. Az Aranycsapat gránitkemény középhátvédje hosszú utat tett meg a hármas számú mezig. Sokáig csatárt (többnyire jobbszélsőt), majd fedezetet, azután szélsőhátvédet játszott. Végül a védelem tengelyébe állt, és annak valódi pillérévé vált. A válogatottban – két mérkőzés kivételével, amikor jobbhátvéd volt – már állandóan a középhátvéd helyén szerepelt. Ragyogó fizikai felépítése, mintaszerű állóképessége jelentette azt az alapot, amelyre labdarúgó-tulajdonságai épültek. Kitűnően helyezkedett, biztosan szerelt fejjel és lábbal, nagyszerűen rúgott. Ütemérzéke, taktikai érettsége és fegyelmezettsége szintén kifogástalan volt. A legnehezebb helyzetekben is feltalálta magát. Talán gyorsasága maradt el némileg erényei mögött, de ez csak ritkán tűnt fel. Küzdőképessége ellen sem lehetett kifogás. Játékának keménysége azonban néha átlépte a megengedett határt. Pályafutásának csúcsát a helsinki olimpia idején érte el. Legjobb játékát a döntőben, 1952. augusztus 2-án, a Jugoszlávia elleni mérkőzésen (2:0) nyújtotta. Visszavonulása után 1962 augusztusa és 1963 áprilisa között a Bp. Honvéd edzője volt, majd az Oroszlány együttesét irányította. 1963. decemberében külföldre távozott, a Német Szövetségi Köztársaság hét első osztályú csapatánál kapott szakvezetői megbízást. Sikeres edzői pályafutásának állomásai: SV Rheydt, 1. FC Kaiserslautern, MSV Duisburg, 1. FC Köln, Kickers Offenbach, PAOK Szaloniki (csapatával görög bajnoki címet nyert), Eintracht Frankfurt, Bayern München, Schalke 04. Öt év után visszatért korábbi edzői sikerének színhelyére, Szalonikibe, ahol a következő év tavaszán a PAOK kispadján érte a halálos szívroham...

Zakariás József

Születési hely,dátum: 1924. március 25. Budapest, Magyarország

Halálozási hely,dátum: 1971.november 22. Budapest, Magyarország

Poszt: Balfedezet

Csapatai: Budafoki MTE, Kábelgyár SC, Gamma FC, Budai Barátság SE, Budai MSE, MATEOSZ Munkás SE, Teherfuvar SE, Budapesti Előre, Budapesti Bástya, Budapesti Vörös Lobogó

Válogatottság: 35 mérkőzés 0 gól

Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben

Ismertető:

A Budafoki MTE, a Kábelgyár SC, a Gamma FC, a Budai Barátság SE, a Budai MSE, a MATEOSZ Munkás SE, a Teherfuvar SE, a Budapesti Előre, a Budapesti Bástya és a Budapesti Vörös Lobogó balfedezte, 1947 és 1954 között 35 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. „Zaki” volt az Aranycsapat „szürke eminenciása”. Ebben a tizenegyben a kék-fehérek kiváló fedezte a negyedik hátvéd, mai kifejezéssel: a „beállós” szerepkörét töltötte be. A technikailag-taktikailag egyaránt kitűnően képzett labdarúgó lemondott az egyéni csillogásról. Minden megmozdulása a csapatjáték céljait szolgálta. Fegyelmezett és éppen ezért nagyon értékes labdarúgó volt. Pompásan helyezkedett, kitűnő ütemben lépett közbe. A megszerzett labdát rendre jól továbbította. Nagy nyugalma, fáradhatatlan munkabírása, töretlen küzdőszelleme a legnehezebb helyzetekben is kisegítette. A támadásokat is nagyszerűen támogatta, de elsőrendű feladatáról, a védekezésről, soha nem feledkezett meg. Tökéletesen kiegészítette társa, Bozsik József játékát. Az 1954-es világbajnokság után minden átmenet nélkül kimaradt a legjobb tizenegyből. (Pedig a világbajnoki döntő elvesztésében semmivel sem játszott nagyobb szerepet, mint bármelyik más játékostársa...) A válogatottban szinte minden tudása legjavát adta. Legkiválóbb teljesítményét talán 1953. május 17-én, az Olaszország elleni mérkőzésen (3:0) nyújtotta. Visszavonulása után sem szakadt el a labdarúgástól, az edzősséget az Április 4. Gépgyár csapatánál kezdte, majd a szigetszentmiklósi gárda vezetője lett. 1961. augusztusában Guineába szerződött, az afrikai országban szövetségi kapitány lett. 1965-ös hazatérése után a Medosz Erdért SE mestere volt. Sikeresen induló edzői pályafutását derékba törte a fájóan korai halála. A szívembernek – a szíve mondta fel a szolgálatot.

Bozsik József

Becenév:Cucu

Születési hely,dátum:  1925. november 28. Kispest, Magyarország

Halálozási hely,dátum:  1978. Május 31. Budapest, Magyarország

Poszt: Jobb fedezet

Csapatai: Budapest Honvéd 447 mérkőzés Gól ?

Válogatottság: 101 mérkőzés 11 gól

Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben

Ismertető:

A Kispesti AC és a Budapesti Honvéd jobbfedezete, az egyetlen, a magyar válogatottban száznál többször szereplő játékos, a világfutball egyik legfényesebb csillaga volt. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert, valamint az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. Válogatott labdarúgóink rangsorában az első helyen áll! „Cucu”, az egyetlen százszoros magyar válogatott labdarúgó, hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt a sport legkiválóbb egyéniségei közé tartozik. Csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása során minden idők legkiemelkedőbb képességű magyar fedezetjátékosának bizonyult. Tökéletes technikai képzettség, kimeríthetetlen ötletgazdagság és taktikai érettség, lenyűgöző könnyedség és irányítókészség, röviden valódi „futball-zsenialitás” jellemezte játékát. Nem volt gyors, de ragyogó helyezkedési érzékével, mozgékonyságával és lendületével sem a védelemben, sem a támadásban nem vált érezhetővé ez a hiányossága. A Bozsik–Hidegkuti–Puskás hármas másfél évtizeddel ezelőtt – időszerű szakkifejezéssel élve – olyan középpályás együttest alkotott, amilyen talán azóta sem akadt az egész világon. Pályafutása idején rengeteg elismerésben részesült. Az Aranycsapat egyik erősségét az ötvenes évek elején országgyűlési képviselővé választották. A sok emlékezetes alakítása közül a legfeledhetetlenebb „az évszázad mérkőzése”, az 1953. november 25-i, londoni 6:3 alkalmával nyújtott, szinte felülmúlhatatlan játéka (egy gólt lőtt). Pályafutása befejeztével előbb szakosztályvezetője, majd Kispéter Mihály váratlan halála után, 1966-ban és 1967-ben edzőként működött hajdani sikerereinek színhelyén, a Budapesti Honvéd csapatánál. 1974. szeptember 28-án, Bécsben – egyetlen mérkőzés erejéig – a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt. 1986 októberében volt csapata, a Kispest stadionjának névadójának választotta.

Czibor Zoltán

Becenév:Bolond, Rongylábú

Születési hely,dátum: Kaposvár, 1929. Augusztus 23.

Halálozási hely,dátum: Komárom, 1997. Szeptember 1.

Poszt:Balszélső

Csapatai: Komárom AC,Komárom MÁV, Ferencvárosi TC,ÉDOSZ,Csepeli Vasas,Kispest Honvéd,AS Roma, FC Barcelona,RDC Espanyol, FC Basel, Austria Wien

Válogatottság:  43 válogatott mérkőzésen 17 gól

Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben

Ismertető:

A Komáromi AC, a Komáromi MÁV–AC, az FTC, az ÉDOSZ, a Csepeli Vasas, majd a Budapesti Honvéd balszélsője, 1949 és 1956 között 43 alkalommal játszott a válogatott csapatban és 17 gólt szerzett. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Kiváló képességű, világklasszisnak számító, de szélsőséges, szeszélyes labdarúgó volt. Páratlan gyorsasága, nagy mozgékonysága, kitűnő labdakezelése, szélsőknél ritkán tapasztalható gólképessége és kiismerhetetlen cselei a világ legjobbjai közé emelték. Az Aranycsapat támadósorának roppant veszélyes tagja volt. „Sátáni” játéka ellen sok ellenfele bizonyult tehetetlennek. A „Rongylábúnak”, kevésbé szalonképesen „Bolondnak” is becézett balszélső kiismerhetetlen cseleivel szinte az őrületbe kergette az ellenfelek jobbhátvédjeit. Villanásszerűen tudta változtatni mozgásának ritmusát és irányát. Szüntelen mozgásával – a pálya széltében és hosszában – megelőzte a maga korát. Ezért a modern szélsőjáték egyik előharcosának tekinthető. („Kalandozásait” eleinte nem csak játékostársai, hanem a szakemberek jelentős része sem értette meg és értékelte megfelelően.) Legemlékezetesebb alakítása is hamisítatlan „czibori” játék volt. 1954. május 23-án, az Anglia elleni 7:1-es mérkőzés első felében csak „lézengett” a Népstadion gyepén. A második félidőben viszont ritkán látható, sziporkázó szélsőjátékkal döntő módon járult hozzá az angol védelem teljes szétzilálásához. 1956-ban külföldre távozott. Előbb 1957-ben az AS Rómánál edzett és játszott nem hivatalos mérkőzéseken, majd 1958-ban, FIFA-eltiltása lejártával az FC Barcelona szerződtette. A Barcával két bajnoki címet szerzett, spanyol kupát és VVK-t nyert, valamint tagja volt a BEK-döntőben vesztes gárdának. Az 1961–1962-es idényben az Espanolban szerepelt, sőt 1962-ben egyetlen mérkőzés erejéig az Austria Wienben is pályára lépett. Két és fél évtizednyi távollét után 1991-ben hazatért Magyarországra, életre hívta anyaegyesülete jogutódját, a Komáromi AC-t, amelynek elnöke volt haláláig.

Hidegkúti Nándor

Becenév: Öreg

Születési hely,dátum:  1922. március 3. Budapest, Magyarország

Halálozási hely,dátum: 2002.február.14 .Budapest, Magyarország

Poszt: Hátravont ék

Csapatai: Újlaki FC, Gázművek, Elektromos, Herminamezei AC,  MTK, Textiles,  Budapesti Bástya,  Budapesti Vörös Lobogó

Válogatottság: 68 mérkőzés 39 gól

Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben

Ismertető:

Az Újlaki FC, a Gázművek, az Elektromos, a Herminamezei AC, az MTK, a Textiles, a Budapesti Bástya és a Budapesti Vörös Lobogó csatára, 1945 és 1958 között 69 mérkőzésen volt válogatott és 39 gólt szerzett. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert, valamint az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. Az Aranycsapat kivételes képességű középcsatára, a magyar labdarúgás legkiválóbb játékosainak egyike. Sokoldalúságára jellemző, hogy a válogatottban a támadósor valamennyi helyén szerepelt. Az Aranycsapat Nándija iskolát teremtett játékával. A korábbi klasszikus ötcsatáros játékból őt vonták hátra, a mai értelemben használt középpályás pozícióba, ahonnan remekül időzített labdákkal indíthatta Kocsist és Puskást, vagy a két szélsőt. Az Öregnek is becézett, ifjan is gyérülő hajú játékos technikailag és taktikailag tökéletesen képzett, invenciózus, munkabíró, gyors és a fejjátékban is ügyes labdarúgó volt. Fénykorában a világ legjobb csatárai között emlegették. Sikerekben gazdag pályafutásának egyik érdekessége, hogy harmincadik életévén túl „érkezett be”. Ekkor derült ki, hogy a mezőnyjátékban képes a legnagyobb és leghasznosabb teljesítményre. Bozsik és Puskás mellett a válogatott csapat egyik karmestere lett. Ez a feladat azonban nem csökkentette játékának eredményességét. Ebben a szerepkörben ért el három gólt az élete legkiemelkedőbb játékát jelentő, 1953. november 25-i, Anglia elleni 6:3-as találkozón. „Az évszázad mérkőzése” mellett még két alkalommal szerzett három-három gólt (1947. Bulgária 9:0 és 1951. Finnország 8:0). 1959-től edzősködött itthon és külföldön egyaránt: MTK, Fiorentina (KEK- és Olasz Kupa-győztes), Mantova, Győri ETO (magyar bajnok és BEK-elődöntős), Tatabánya, ismét az MTK, Bp. Spartacus, Stal Rzeszów, Egri Dózsa, al-Ahli (ötszörös egyiptomi bajnok), al-Ahli (Dubai). Még 75 éves korában, 1997-ben is felkérte korábbi egyiptomi sikercsapata, az al-Ahli a technikai igazgatói feladatok ellátására. Halála után az MTK Hungária körúti stadionját Hidegkuti Nándorról nevezték el.

Budai II László

Becenév:Púpos

Születési hely,dátum:  1928. Július 19. Budapest, Magyarország

Halálozási hely,dátum:  1983. Július 2. Budapest, Magyarország

Poszt: Jobbszélső

Csapatai: BRSC,Huttler Olaj SE, Ferencvárosi TC,ÉDOSZ,Kispest Honvéd

Válogatottság: 39 mérkőzés 10 gól

Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben

Ismertető:

Eredeti neve: Bednarik László. A BRSC, a Hutter Olaj SE, az FTC, az ÉDOSZ, majd a Budapesti Honvéd jobbszélsője, 1949 és 1959 között 39 esetben játszott a nemzeti tizenegyben és 10 gólt ért el. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert, valamint az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. A sok sikert aratott Aranycsapat jobbszélsője Kocsis Sándorral együtt világhírű szárnyat alkotott. Kettőjük összeszokottsága mintaszerű volt. Szinte egymás gondolatait is ismerték. A zömök, lendületes, bátor labdarúgó nagy gyorsasága kitűnően érvényesült ebben a környezetben. „Behunyt szemmel” is tudta, hogy Kocsis mikor és hová íveli, vagy lövi elé a labdát, amelylyel azután villámgyorsan elszáguldott – akár az alapvonalig. Pontos beadásaival – amelyekből társai, főleg Kocsis, sok gólt értek el – mesterien értett a támadások eredményes befejezéséhez. Erőteljes lövéseivel gyakran veszélyeztette az ellenfél kapuját. Roppant hasznos, fáradhatatlan, a mezőnyben is nagy munkát vállaló játékos volt. Kiváló teljesítményt nyújtott 1950. szeptember 24-én, Albánia csapata ellen (12:0), amikor szélső létére négy gólt lőtt. Pályafutása befejeztével másodosztályú katonacsapatok (Egyesített Tiszti Iskola, Szentendrei Honvéd, Kossuth KFSE) edzőjeként dolgozott. Nyugdíjazása után, 1980-ban néhány hónapig a Fót csapatánál tevékenykedett. 1999-ben a Budapest, XV. ker. Rákospalota, Széchenyi téri volt Volán SC stadiont, Budai II Lászlóról nevezték el.

Kocsis Sándor

Becenév: Kocka, Aranyfejű

Születési hely,dátum:  1929. Szeptember 21. Budapest, Magyarország

Halálozási hely,dátum: 1979. július 22. Barcelona, Spanyolország

Poszt: Jobbösszekötő

Csapatai: Kőbányai TC, FTC, ÉDOSZ,  Budapesti Honvéd

Válogatottság: 68 mérkőzés 75 gól

Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben

Ismertető:

A Kőbányai TC, az FTC, az ÉDOSZ, majd a Budapesti Honvéd jobbösszekötője, 1948 és 1956 között 68 mérkőzésen játszott a válogatott együttesben és 75 gólt ért el. Tagja volt az 1952. évi olimpiai tornán arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar csapatnak. Az Aranycsapat legjobb képességű játékosainak egyike volt. Tökéletes technika, magas fokú játékintelligencia, kitűnő áttekintés és sziporkázó szellemesség jellemezte. Társait – főleg szélsőjét – pompás átadásokkal foglalkoztatta. Váratlan húzásokkal bontotta meg az ellenfél védelmi sorait. Eredményességben, a helyzetek kihasználásában kimagasló teljesítményt nyújtott. Mindkét lábbal és fejjel állandó veszélyt jelentett a kapura. Fejjátékával az egész hazai mezőnyből kiemelkedett. Kalmár Jenő óta nem akadt magyar labdarúgó, aki hasonlóan tudott tájékozódni a levegőben. Páratlan ruganyosságának és ütemérzékének köszönhette, hogy rendszerint a felugró kapus kinyújtott karjánál is magasabbra lendült, ahonnan nagy biztonsággal és pontossággal irányította fejeseit. Káprázatos fejjátékáért kapta Spanyolországban az „Aranyfejű” (Cabezas de Oro) becenevet, amely felváltotta a hazai „Kockát”. Fénykorában a világ legkiválóbb jobbösszekötőjének tartották. Az 1954. évi világbajnokságon szerzett 11 góljával ő nyerte el a legeredményesebb csatár részére felajánlott tiszteletdíjat. Sok-sok nagyszerű játéka közül az 1954. június 30-án, a világbajnokság elődöntőjében, Uruguay csapata ellen (4:2) mutatott teljesítménye a legemlékezetesebb. Gólképességére jellemző, hogy egy mérkőzésen (1954. NSZK 8:3) négy, további hat találkozón (1949. Svédország 5:0, 1952. Finnország 6:1 és Csehszlovákia 5:0, 1954. Dél-Korea 9:0 és Csehszlovákia 4:1, 1955. Svédország 7:3) pedig három-három góllal terhelte meg az ellenfél hálóját. 1956-ban külföldre távozott. 1957-ben a svájci Young Fellowsban szerepelt, 1958 és 1965 között az FC Barcelona mezét viselte. A Barcával két bajnokságot nyert, kétszer volt kupagyőztes és tagja volt a VVK-t nyerő és a BEK-döntős együttesnek. 75 spanyol bajnoki találkozón 40-szer talált a kapuba. Rövid ideig a Barca ificsapatánál és a Hércules Alicantében edzősködött.

Puskás Ferenc

Becenév: Öcsi, Higany, Sváb, Száguldó Őrnagy

Születési hely,dátum: 1927. Április 1. Kispest, Magyarország

Halálozási hely,dátum: 2006. November 17. Budapest, Magyarország

Poszt: Balösszekötő

Csapatai: Kispest AC, Budapesti Honvéd

Válogatottság: 85 mérkőzés 84 gól

Eredményei: Aranyérmes lett Helsinkiben az Olimpián 1952-ben. Ezüstérmes lett Svájcban a Világbajnokságon 1954-ben

Ismertető:

Eredeti neve: Purczeld Ferenc. A Kispest AC és a Budapesti Honvéd balösszekötője, 1945 és 1956 között 85 válogatott mérkőzésen szerepelt és 84 gólt szerzett. Tagja és csapatkapitánya volt az 1952. évi olimpiai játékokon arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. A zömök termetű „Öcsi” – a „Sváb”, külföldön „Pancho” vagy éppen a „Repülő őrnagy” – az Aranycsapat kapitánya, a magyar labdarúgás legnagyobb játékosainak egyike. Már gyermekkorában felcsillant nagy tehetsége. Egészen fiatalon, 1943-ban helyet kapott az NB I-es kispesti csapatban. A felszabadulás után szinte rakétaszerű gyorsasággal értek be kivételes képességei. Bár alakja nem mondható eszményinek, igazán jól csak bal lábbal rúgott és fejjátéka sem haladta meg a jó átlagot, mégis kiemelkedő tudású, világklasszis labdarúgó vált belőle. Éveken át a világ legjobb csatárai között emlegették. Játékát rendkívüli robbanékonyság, bal lábbal tökéletes labdakezelés, szellemes, ötletekben, váratlan húzásokban páratlanul gazdag elgondolások, 30-40 méterre is hajszálpontos átadások, nagy mozgékonyság, a helyzetek tökéletes és gyors felismerése és kivételes lövőkészség jellemezte. A „tömör” termetű fiatalember mesterien, hadvezérként irányította csapatának játékát. A befejezéseknél is rendre a helyén volt. Orth György így nyilatkozott Puskásról: „Egyetemi tanár lehetne a labdarúgás tudományának katedráján.” A válogatott mérkőzések többségén a mezőny legjobbjai közé tartozott. Az 1952. július 28-án vívott olimpiai elődöntőben, az előző olimpiai bajnok svéd válogatott ellen aratott 6:0-ás magyar győzelem hőse a káprázatos teljesítményt nyújtó „Öcsi” volt. Nagy gólképességét sokszor csillogtatta. 1950-ben, az albánok ellen (12:0) négy gólt ért el. Négy további találkozón három-három gólt szerzett (1946. Luxemburg 7:2, 1948. Románia 5:1, 1949. Ausztria 6:1 és 1950. Ausztria 4:3). Több mint 50 válogatott mérkőzésen szerepelt a neve a gólszerzők között. Egyedülálló teljesítmény a magyar labdarúgás történetében! 1956-ban külföldre távozott. Spanyolországban, a világhírű Real Madrid csatapában egy évtizeden át szerepelt sikeresen. Többször játszott a spanyol válogatottban is. 1963. október 23-án, az Anglia elleni Világválogatottban szintén helyet kapott. Nemcsak magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is a legnagyobb csatáregyéniségek között foglal helyet. Visszavonulása után, 1967-től edzői feladatot is vállalt, kilenc országban volt mester, Spanyolországban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Görögországban, Chilében, Szaud-Arábiában, Egyiptomban, Paraguayban és Ausztráliában. (1971-ben a Panathinaikosz együttesét a BEK-döntőig vezényelte.) 2004-ben a Nemzet Sportolójává választották.

Pervitinnel doppingoltak a vb-győztes németek 1954-ben

 

Hétfőn Lipcsében hivatalosan bemutatták annak a tanulmánynak a részeredményét, amely a német sport doppinggal kapcsolatos eseteit vizsgálja 1950-től kezdve napjainkig. Mint arról a krone.at is beszámolt: az 1954-ben világbajnoki címet szerző német labdarúgó-válogatott több tagját is egy pervitin nevű készítménnyel segítették a csapat orvosai. A pervitin amfetaminszármazék, amely mai mércével mérve egyértelműen doppingnak minősül, és így tiltólistán szerepel.

Tavaly júliusban a münsteri Wilhelm Egyetem és a berlini Humboldt Egyetem kutatócsoportja a Német Olimpiai Bizottsággal karöltve kezdte meg a szálak felgöngyölítését, a projekt 450 ezer eurós támogatást kapott. A kutatások először a volt Német Szövetségi Köztárság területén élőkre irányultak, jövőre a Német Demokratikus Köztársaságban tapasztaltak eredményeiről kell beszámolót készíteniük.

A most közzétett tanulmány szerint több német játékos is kapott pervitint a csapat masszőrjétől, miközben az érintett futballisták abban a tudatban voltak, hogy szimpla C-vitaminnal segítik regenerálódásukat.

A pervitin egy teljesítményfokozó és koncentrációt elősegítő készítmény, amely 1954-ben már csaknem húszéves múltra tekintett vissza, de a sportolókra kifejtett jótékony hatása is évek óta ismert volt. A második világháborúban katonák használták, úgy a német, mint az amerikai oldalon. A pervitin mellett a benzidrin is hasonló hatást fejtett ki. A kutatásokkal párhuzamosan a sportban is elismertséget szereztek maguknak az amfetaminkészítmények, így a második világháborút követően az NSZK-ban folytatták az ez irányú vizsgálatokat.
ADOLF HITLER ÉS MAGÁNYOS, UNATKOZÓ HÁZIASSZONYOK DROGJAA pervitin (C10H15N) amfetaminszármazék, amelyet 1938-ban Csehországban sikerült először kristályosítani. A második világháborúban a Waffen SS katonák cigarettájába kevertek pervitinkristályokat, hogy legyőzzék a halálfélelmet, és nagyobb legyen a teljesítőképességük. Maga Adolf Hitler is rendszeresen fogyasztotta, a későbbiekben nagyon jól megfigyelhetők lettek nála a pervitinfüggőség összetéveszthetetlen jelei. Mégpedig: Parkinson-kórra emlékeztető remegés, egy-egy nagyon aktív és termékeny időszak (kb. 24 óra) után egy fáradt, pszichés zavarok, paranoia (kb. 18 óra). A pervitint a magányos, unatkozó háziasszonyok drogjaként tartják számon. Egyedül Szlovákiában és Csehországban fogyasztják a fiatalok nagy mennyiségben diszkódrogként. Kis mennyiségben a hatása 3-12 óráig tart, nagy mennyiségű fogyasztás esetén akár 48 óráig is. Egyik kedvelt hatása az, hogy elnyomja más drogok hatását, mint például a marihuánáét vagy az alkoholét, mintegy kijózanítva a fogyasztót. A pervitin fogyasztása káros az egészségre.

"Ötven év távlatából ne bolygassuk" - aligha lesz következménye a berni döntő doppingügyének

Hiába derült ki, hogy a német labdarúgó-válogatott több tagja is metamfetamint kapott az 1954-es világbajnokság magyarok elleni döntőjének a szünetében - miután a tiltott szereket felsoroló első listát csak az 1960-as években alkották meg -, semmilyen szankciót nem lehet alkalmazni Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint. A Magyar Labdarúgó Szövetség azon az állásponton van, hogy ennyi év után jobb nem bolygatni a kérdést.
Az 1954-es vb-döntőben a magyarokat 3-2-re legyőző német válogatott több tagja is pervitininjekciót kapott, derült ki a Lipcsei Egyetem a dopping és a német sport kapcsolatát kutató tanulmányából. A pervitin egy amfetaminszármazék, olyan stimuláns, amely növeli a koncentráló- és a teljesítőképességet, mondta az [origo]-nak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

A berni döntőt esős időben, felázott pályán játszották, és bár a magyar válogatott nagyon korán kétgólos előnyre tett szert, a németek még a szünet előtt egyenlítettek, és a végén Helmut Rahn góljával kicsikarták a győzelmet, igaz, ehhez kellett, hogy Ling játékvezető les miatt tévesen érvénytelenítse Puskás Ferenc gólját.
Az elveszített döntő óta többféle találgatást lehet hallani arról, hogy mi állt a váratlan vereség hátterében, az egyik verzió szerint a németek a vizes talajon könnyebben mozogtak az Adi Dassler (az adidas alapítója) által készített, hosszabb stoplikkal rendelkező cipőkben, de a fáradtságot is sokan emlegették, hiszen a magyar csapat jóval nehezebb úton került be a döntőbe, Brazíliát és Uruguayt kiejtve, utóbbi ellen hosszabbítás után született meg a 4-2-es győzelem. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat játékosa szerint ugyanakkor már a döntő után egy-két évvel felmerült a játékosok körében, hogy a németek esetleg doppingolhattak.

Mi volt a fecskendőben?

2004-ben a Financial Times Deutschland (FTD) című német lap Doppingárnyak a berni csoda fölött címmel számolt be az ARD televízió Report című műsoráról, amelyben azt állították, hogy a német csapat tagjai teljesítménynövelő szert használtak. A műsorban meszólaltattak egy pályagondnokot, aki a németek öltözőjében üres ampullákat talált a a vízlefolyó rácsa mögé rejtve, a csapat orvosa, Franz Loogen azonban csak azt ismerte el, hogy a játékosok C-vitamin-injekciókat kaptak.

Annak, hogy a kedden napvilágra került kutatás - melyet a Német Olimpiai Bizottság és a Sporttudományok Szövetségi Intézete finanszírozott - más eredményre jutott, Tiszeker szerint ennyi idő után már nincs túl sok jelentősége.

"Miután az első tiltólistát a '60-as években alkották meg, a NOB 1967-ben hozta létre orvosi albizottságát, a WADA pedig mindössze 1999-ben alakult, azt kell mondanom, az 1954-ben történtek után nem lehet büntetni" - jegyezte meg Tiszeker. "Hiszen tiltólista nem volt, tehát nem lehet doppingolásról mint bűncselekményről beszélni. Hogy etikus vagy nem vitaminkészítmény gyanánt ezt használni a sportolóknál, az más kérdés."

Kérdésünkre, hogy esetleg egy korabeli orvosi lelet, zárójelentés alapján egy szakember most megállapíthatja-e, mi történt, milyen szereket kaptak a sportolók, Tiszeker azt felelte, nem hiszi, hogy ez lehetséges. "A tünetek alapján csupán gyanút lehet megalapozni, de azt kijelenteni, hogy biztosan ezt és ezt a szert szedték a sportolók, szinte lehetetlen" - mondta.

Az MLSZ nem bolygatná

"Ötven év távlatából ne bolygassuk a kérdést, a szövetség azonosul Buzánszky Jenő Nemzeti Sportban megjelent véleményével" - mondta megkerésünkre Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke és nemzetközi igazgatója. Az Aranycsapat jobbhátvédje úgy nyilatkozott tény: hogy a német csapatból később többen is megbetegedtek, de megalapozatlan hírekkel nem foglalkoztak, és siránkozni sem szerettek volna. "Mivel befolyásolni már úgysem lehet az eredményt, kár lenne felrúgni a barátságot" - mondta Buzánszky, aki a hétvégén éppen Németországba utazik a Fritz Walter emlékére rendezendő ünnepségre.

Megkerestük a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget is, amelynél arról érdeklődtünk, tervezik-e kivizsgálni az ügyet. Szerda délelőtt azt ígérték, rövidesen írásban juttatják el a válaszukat, ami eddig nem történt meg.

"Az élénkítő tabletta nem szabályellenes"

Hogy a futballban mióta van jelen a dopping, azt pontosan nem tudni, de Paul Diamo 2007-ben megjelent A doppinghasználat története a sportban, 1876-1976 című könyve szerint egy 1961-ben elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy az olasz focisták harminchat százaléka amfetamint szed mérkőzés előtt. A Daily Mail 1962-ben arról írt, hogy az alsóbb osztályban szereplő Cheltenham Town edzője élénkítő tablettát adott a játékosainak, amitől azok az utolsó húsz percben új erőre kaptak, és ezt nem tartotta szabályellenesnek, mivel ezeket a tablettákat bárki beszerezhette a gyógyszertárban.

Ennél jóval nagyobb publicitást kapott az Everton ügye, amikor a Sunday People újságírója, Michael Gibbert 1964-ben felfedte, hogy a liverpooli csapat játékosai amfetamint szedtek az 1961/62-es és a bajnoki címmel záruló 1962/63-as idényben. Gibbert szerint a Driamyl és Benzedrin nevű gyógyszereket a csapat vezetői adták a játékosoknak az edzéseken és a meccsek előtt egy órával, amit Albert Dunlop, az Everton kapusa is elismert. Dunlopot később drog- és alkoholfüggősége miatt kirúgták az Evertontól, és kórházban is kezelték. Később a klub vezetői kiadtak egy közleményt, amelyben tagadták, hogy bármi közük lenne a játékosok gyógyszerezéséhez, de azt elismerték, hogy a játékosok a saját döntésük alapján valóban szedtek egy enyhe hatással bíró élénkítőszert, aminek semmilyen káros hatása nincs a szervezetre.

Dimeo szerint ez volt az utolsó eset, amikor egy klub elismerte, hogy a játékosai doppingolnak. Az Everton nehezen mászott ki ebből a kényes helyzetből, mivel az újságok azzal is megvádoltak a csapatot, hogy megpróbálták befolyásolni az ellenfeleiket, hogy a nekik kedvező eredmény szülessen. Ahhoz, hogy ebből az ügyből ekkora sztori lett, az is hozzájárult Dimeo szerint, hogy az 1960-as években szorosabb lett a futball és a média kapcsolata, az olyan nagy sztároknak, mint George Best a magánéletét is folyton figyelte a média, és mivel a drog társadalmi kérdés lett, nekik kellett példát mutatniuk az életvitelükkel.

2010. 10. 27