Ami most következik, az egy igazi csoda krónikája. A fehérvári futball történelmének legfényesebb sikere, melyet - túlzás nélkül - egy egész ország szurkolt végig. Sorozatunknak az az epizódja, melynek történései a legkevésbé halványultak el negyedszázad alatt. Nem maradtak utána beteljesületlen álmok sem híú remények. A történetnek nincsen keserű utóíze és nem kell latolgatnunk afféle mi-lett-volna-ha..... mondatokban, hogyan lehetett volna végre eljutni a csúcsra. A Videoton 1984-85-ben igenis eljutott a csúcsra. Még akkor is, ha nem nyerte meg a kupát.

Előzmények

A fehérvári szurkolók - és ezt személyes tapasztalatból tudom - régóta áhítottak egy sikert. Nem volt olyan meccs Sóstón, nem volt az a győzelem, amikor a lelátón valaki meg ne említette volna azt a bizonyos 76-os nagycsapatot, amely nem lett bajnok sohasem.

Ami a válogatottnak a berni döntő, olyan volt a vidiseknek az Üllői úti mérkőzés, amelyen elúszott a megérdemelt bajnoki címük. A Videoton soha nem lett bajnok - azóta sem. De ami ezen az őszön kezdődött, örökre megváltoztatta a drukkerek emlékezetét. Ettől az évtől kezdve a bezzeg-csapat már nem a Nagy II., Karsai, Wollek, Tieber nevével fémjelzett együttes volt, hanem azok, akik a döntőig meneteltek az UEFA kupában úgy, hogy talán egyetlen ellenfelük volt, amellyel szemben esélyesek voltak.

Mielőtt áttérnénk a kupasorozatra, egy rövid kitekintés a magyar csapatok európai kupaszerepléseiről a legjobbak között. 1957-től kezdődően kilenc alkalommal jutottak el magyar együttesek az elődöntőig a nemzetközi porondon. A Vasas, a Rába ETO, az MTK-VM, a Ferencváros és az Ú.Dózsa. Közülük az MTK-VM, a Ferencváros (kétszer) és a Dózsa döntőt is játszott, de a trófeát csak a Fradi tudta elhódítani 1965-ben. Ezt az évet megelőzően, kupadöntőt utoljára a Fradi játszott 1975-ben, a Dinamo Kijev ellen. Majd jött tíz év szünet bármiféle esély nélkül. A magyar csapatok rendszerint - ahogy ez a sorozatunkban is követhető volt - már az őszi fordulókban elvéreztek. A Videoton számára is a mérce inkább az Ú.Dózsa Aberdeenig tartó menetelése volt, semmint a zöld-fehérek egykori döntőbe jutása. Persze az elején még ez is csak nagyzási hóbortnak tűnt.

A Videoton küszöbönálló menetelésének ugyanis nem sok előjele volt. Úgyszólván semmi. Csoportelsőség az Intertotó kupában, plusz egy tornagyőzelem Spanyolországban. Ez nem olyan, ami vérmes reményeket táplálhat. A bajnoki nyitányon győzelem a Vasas ellen, ez volt kezdet. Az új fiúk között Faddi és Fuisz, no meg a Győrből visszatérő Burcsa Győző. Ennyi volt a változás a keretben. Talán "csak" annyi volt a Videoton titka, hogy hosszú évek óta, alapjában ugyanaz a csapat játszott Fehérváron és ekkorra már összeszoktak? Node akkor a többi, ehhez hasonló együttes miért nem tört ki?

A győzelmet és a sikert nem kell magyarázni. És ebben az állításban elveszett a lehetőség rá, hogy más csapatok levonják a tanulságot....

Dukla Praha

Novath elől szedi fel a kapus a labdát

Az egész történet itt kezdődött. Tősgyökeres fehérvári pajtásaimmal a kertek alatt indultunk a Sóstói stadionba. A hatvanas évek elején, jó tíz évvel idősebb unokatestvéreim még korcsolyázni jártak ugyanerre a helyre, ahol most Közép-Európa legjobb világítású stadionjával büszkélkedtek. Ott ahol a két temető között vezet az út a pályához, kisebb csoportunk betorkollott egy valóságos emberfolyamba. Mindenki a meccsre igyekezett. Kicsit hetykén pendítettem meg, hogy na majd most kiderül, mennyit ér az a bronzérem, amit az Újpesttől vettek el. A mellettem lévő ismeretlen szinte azonnal riposztolt: Sokat!

Hahaha - gondoltam magamban, de félórával később már teljes szívvel üvöltöttünk Szabó gólhelyzeténél. Az ügyeletes Tribün-professzor (megfigyeltétek, hogy mindig van egy ilyen?) éppen mögöttünk foglalt helyet és már jó előre felhívta a figyelmet rá, hogy ezzel a Vizekkel majd vigyázni kell. Jó - gondoltam - majd vigyázok! Vizek engem leginkább egy kiöregedett, keleti futballsztárra emlékeztett, akit érdemei miatt még nem mertek kirakni a csapatból. Sajnos tudnék rá példákat itthonról is....

Vizek

Videoton: Koszta - Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth G. - Burcsa, Csongrádi, Vadász - Májer, Szabó J. Novath.

Dukla Praha: Stromsik - Bazant, Fiala, Kuczky, Rada - Viger, Pelc (71.p. Urban), Vizek - Belák (80.p. Kriz), Korejcik, Vana.

Disztl Peti sérülése miatt nem játszhat, helyette a kispadról ismert Koszta áll be, reméljük nem ezen múlik majd a továbbjutás. Nagyjából a tizedik percnél járhattunk amikor Vizek lövése a balkapufa tövéről pattan vissza.... ooooááááoooúúúhhh....- állapítjuk meg egyhangúan. Hát ez közel volt!

Vizek aztán, abban a kis sárga mezében, többet nem hagyja el a zsebkendőnyi területet, amelyen mozog, de a hazaiak sem hoznak izgalomba. A 37. percben aztán mégis történik valami:

Aztán a nagy Vizek helyett, inkább Belák hozta néha ránk a frászt. Egyszer pedig a balszélen akkora lesen ugrott ki, hogy azért - és ezt minden elfogultság nélkül mondom - ki kellett volna állítani. Ezt követően már konkrétan nem történt semmi.

Szabó a csehszlovák védők között

Egész kellemesen elszotyizgattunk a koraőszi napsütésben. Meccs után hazamentünk és rúgtuk a bőrt sötétedésig. Ami engem illet, hazafelé a tekintetemmel kerestem azt az ismeretlen magabiztos drukkert, aki odajövet beszólt nekem. Még hogy sokat ér, mi?! Kárörvendő szembesíthetnékem volt. Gondolom ugyanolyan szívesen találkoztam volna vele akkor, mint ő énvelem a következő tíz UEFA meccs után... Ekkor még nagyon úgy tűnt, hogy a Vidi is úgy jár a Duklával, mint néhány éve a Dózsa.

Videoton-Dukla Praha= 1:0

A visszavágóval kapcsolatban nagyon kevés infó és emlék maradt fenn. A tévé nem közvetítette és miközben a Honvéd a Grasshopperssel, a Siófok a Larissával, míg a Rába a nagy Manchesterrel szemben vérzett el, a fehérváriaktól sem lehetett túl sokat várni, akiket néhány napja még 1:4-el küldött haza a Békéscsaba. Prágában ezek a csapatok futottak ki a pályára, hogy dűlőre vigyék a továbbjutás kérdését:

Videoton: Koszta - Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth G. - Burcsa (89.p. Vaszil), Szabó J., Csongrádi, Vadász - Májer (57.p. Palkovics), Novath.

Dukla Praha: Stromsik - Bazant, Fiala, Kuczky, Rada - Pelc, Danek, Korejcik, Vizek - Kriz, Vana (65.p. Luhovy).

Én ekkorra már megint a tengerentúlon voltam, de a hazai drukkerekhez hasonlóan, ugyanúgy a beszámolókból értesültem az eredményről. A meccs egyetlen emberről szólt: Koszta Jánosról. A Népsport címlapján megjelent "nem túl bíztató előny" mostanra "Bravúros továbbjutás"-ra módosult. Ez az egy mérkőzés mentette meg a magyar klubok becsületét, hiszen a többiek mind elbúcsúztak a kupaporondtól...

Dukla Praha - Videoton = 0:0

Ha most valahol egy cseh(szlovák) blogger éppen a 84-85-ös kupakrónikát írja, mérget vennék rá, hogy lerendezi az összecsapás utóéletét azzal, hogy a Videoton aztán a kupa döntőjéig menetelt. Menetelt - aha. Ami neki egy szó, az nekünk egy egész történelem!

Paris St.Germain

Rotterdami eufóriában vártuk a meccset. Néhány napja csak, hogy Détáriék otthonukban győzték le a narancsmezeseket, többek között Csongrádi remek játékával. Most még, csakúgy "mellesleg" jött a következő UEFA kupameccs Párizsban, ahol nem sokan fogadtak volna a piros-kékekre. A Videoton 1:0-ra nyert Kispesten, majd utazott a Parc des Princes stadionba, oda ahol pár hónapja a franciák Európa Bajnokok lettek. Most is volt itt néhány egykori nagyágyú, Fernandez, Bathenay, Janvion és Rocheteau személyében, nomeg a jugoszláv gólgyáros Susic! Disztl Petya felépült, Disztl László viszont lesérült, így megint nem a legjobb összeállításban kezdhet a Vidi:

Disztl P. - Vaszil, Csuhay, Novath, Horváth G. - Végh, Csongrádi, Burcsa, Vadász - Májer, Szabó J.

PSG: Baratelli - Janvion (46.p. Lantier), Bathenay, Jeannol, Couriol - Fernandez, Susic, Lemoult - Toko, Rocheteau

Mindjárt az elején feltűnik Kovács mester trükkje, hogy a rendszerint csatárként mozgó Novathot - fejjátéka miatt - a védelembe osztja. Végh Tibor előrébb húzódik, Májer és Szabó J. a két ék.

Féltettük a Vidit. A PSG nem volt éppen élcsapat a francia bajnokságban, de a meglepetések, amikben részünk volt, rendszerint nem a kellemesek közé tartoztak akkoriban. Aztán a második percben olyan védelmi hibával kezdődik a meccs, amelyről - eddig úgy tudtuk - csak magyar hátvédekkel fordulhat elő. Nem tudhatjuk meg már sohasem - és olyan nagyon nem is vagyunk kiváncsiak rá - vajon alapvetően meghatározta-e a meccset (és a továbbjutást) ez a korai gól, de tény, hogy a párizsi mérkőzés az előzetes várakozásainkat messze felülmúlta. Csak egy csapat volt a pályán és az a Videoton volt!

Vadász beadásra készül

Nem törődve a hazai pálya előnyével, a Videoton úgy játszott, ahogyan azt magyar csapatoktól rég nem láttuk külföldi stadionban. Ellenfelének gyengeségeit kíméletlenül és profi módon kihasználva felőrölték a franciákat. Szabóék igazi örömfocit játszottak, tetszés szerint lőtték a gólokat. A nagy nevű - bár kissé kiöregedett - francia sztárok eltűntek a lelkes és egységes csapat mellett. A PSG gyakorlatilag eszköztelen volt ezen az estén.

Csongrádi fejesénél Baratelli már verve

A végére azért jutott tíz perc-negyedórányi izgalom. 0:4-ről a hazaiak feljöttek kétgólos hátrányra, ami az elúszott lehetőségek hazájában rossz előérzetet keltett. Lehet, hogy még nincs lefutva a továbbjutás kérdése?! Több volt ez, mint bosszankodás. A mérkőzés hajrája - legalábbis bennem - elültette a félelem magvait. PSG-Videoton= 2:4

A meccs után a sajtó önfeledten ünnepelt a váratlan siker láttán. Nem felejtem el, hogy néhány nappal utána, Párizsban merényletsorozat történt, valamelyik újság - még a jóízlés határain belül - így kötötte össze a két eseményt: "Robbantások Párizsban - A Videoton nem vállalja a felelősséget!" Akinek volt Color-Sztár TV-je még emlékezhet mire gondoltak...

Jöhet a visszavágó!

Szokatlan érzés lehetett esélyes pozícióban kifutni a pályára. Vajon csak szépségtapasz volt az a két Rocheteau gól Párizsban, vagy a francia ellencsapás kezdete?! Lehet, hogy kishitű voltam, de én már csak akkor mertem örülni a sikernek, amikor a meccset lefújják. Nos ezt a meccset nem úgy fújták le, ahogy gondoltuk:

Videoton: Disztl P. - Csuhay, Novath, Végh, Horváth G. - Palkovics, Csongrádi, Vadász, Burcsa - Szabó, Májer

PSG: Moutier - Lemoult, Jeannol, Havet, Janvion (Bacconier, 54.) - Couriol (Charbonnier, 64.), Fernandez, Lanthier - Niederbacher, Susic, N'Jolea

Videoton-Paris St.Germain = 2:0 (köd miatt félbeszakadt a 67. percben)

Szabó József büntetője a hálóban

Még hányszor kell megvernünk őket ahhoz, hogy továbbjussunk?! - bosszankodtam. Merthogy valljuk meg, azért ez rossz előjel volt. Immár a harmadik nekifutás, hogy végre-végre kimondják a továbbjutást. Ráadásul a játék képe alapján még mindig nem nyugodhattunk meg. A megismételt mérkőzésen lesz-e megint olyan szerencsénk, hogy Susic az öt és felesről az üres kapu fölé emeli a labdát? (ha egy magyar játékos tesz ilyet, azt még évek múltán is számontartják neki). Aztán a Videoton két jól sikerült percben eldöntötte a mérkőzést és ez valószínűleg elég is lett volna, de a PSG kapott a sorstól még egy lehetőséget:

Videoton: Disztl P. - Csuhay, Novath, Végh, Horváth G. - Palkovics (Borsányi, 58.), Csongrádi, Wittmann (Gömöri, 55.) - Burcsa, Szabó, Májer

PSG: Moutier - Lemoult, Jeannol, Havet, Tinmar - Fernandez (Charbonnier, 83), Bathenay, Lanthier - Cardinet, Susic, Niederbacher

Szabó József fejel a párizsi kapura

Az összeállítások tehát nem ugyanazok, de minden aggályoskodás feleslegesnek bizonyult. Gól nélküli első félidő után Májer az 54. percben beveszi Moutier kapuját és ezzel a Vidi harmadszor is legyőzi francia ellenfelét. A gallok vezetőedzője elismeri, hogy eredetileg lebecsülték ellenfelüket, és mi mást tehetne mint azt kívánja nekik, jussanak el a döntőig. Neki legyen mondva...

Májer góljával harmadszor is megverik a PSG-t

Videoton - PSG = 1:0

Mivel UEFA kupáról van szó, az ősz tartogatott egy újabb fordulót.

Partizan Beograd

A jugoszláv Fradi volt az ellenfél. Hihetetlen formában és még hihetetlenebb szurkolótáborral. A belgárdiaknak a máltai Rabat Ajax nem sok gondot jelentett az első fordulóban, utána azonban az angol QPR-t igazi eposzi csatában gyűrték le. Az első meccsen elszenvedett 6:2-es vereség után a visszavágón 4:0-ra (!) győztek és ezzel idegenben lőtt góllal mégis továbbjutottak, ami a forduló szenzációja volt akkoriban.

Bjekovic edző legényei tehát nem ismertek lehetetlent, félelmetes ellenfélnek ígérkeztek. Önbizalmukkal sem volt gond, hiszen első nyilatkozataik szerint a sorsolásnál sikerült elkerülni minden veszélyes ellenfelet, sőt! Más hangok szerint a mezőny leggyengébb csapatát fogták ki a Videotonban. Ilyen előzményekkel futottak ki a gyepre a csapatok.

Videoton: Disztl P. - Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth G. - Burcsa, Csongrádi, Vadász - Májer, Szabó, Novath

Partizan: Omerovic - Marjanovic, Radanovic, Kalicanin, Rojevic (Radovic, 55.) - Jesic, Smajic, Dimitrijevic (Varga, 58.) - Klincarski, Zivkovic, Mance

De fehérvári álom folytatódott. Egészen egyszerűen elképesztő volt ami ezen az estén történt! 25 év távlatából visszatekintve egy 5:0-ra, az ember könnyen kísértésbe esne, hogy könnyed sétagaloppnak tekintse a meccset. Pedig nem volt az!

A 12. percben Szabó József Novath beadását estében a hálóba ügyeskedte. 1:0. A vendégek már ekkor gondolhatták, hogy erre a csatárra - aki élete nagy mérkőzését játszotta - jobban kell figyelni. Ha jobban is figyeltek, ez csak arra volt jó, hogy egészen közelről láthatták további góljait...

A mérkőzés hőse

Az első félidő sovány egygólos Vidi előnnyel zárult, nemcsak a továbbjutás, de a mérkőzés is nyitott volt még. Aztán a szünet után beindult a henger. Még csak öt perce tartott a második játékrész, de a hazaiak már három gólra növelték előnyüket. Mindkétszer Szabó volt eredményes, utóbbit egy Burcsa felvágásáért megítélt büntetőből lőtte.

A Partizan megingott és a Videoton ezt ki tudta használni. Addig ütötték a vasat amíg az meleg volt, nem elégedtek meg az vezetéssel, nem álltak le, hogy tartsák az eredményt és nagyon igazuk volt. Talán a saját lendületük, talán a közönség mámora vitte őket tovább és a hajrában egész egyszerűen összeroppantották a korábban oly' magabiztos belgrádiakat.

Szabó József, ez volt a negyedik

Májer és Szabó tökéletes összhangban játszották végig a találkozót és mire a fehérmezesek megtanulták, hogy "Csonti"-t szorosan kell fogni, Szabó J. már a negyedik góljánál járt. Tíz perccel a vége előtt már annyira figyeltek rá, hogy ekkor Májer köszönt be Omerovicsnak (5:0), és már attól sem kellett tartani, mi lesz ha a vendégek a végére találnak egy gólt. Nem találtak! Szabó József mesternégyest rúgott, de sokat elmond a találkozóról, hogy a kapus Disztl Péter még így is csapata egyik legjobbja volt. Videoton-Partizan Beograd= 5:0

Ritka az olyan visszavágó mérkőzés, amelyen páholyból folytatja egy magyar kupacsapat. Talán most is ez lehetett volna a helyzet, de nem így volt. A Partizan fanatikus közönsége újabb csodára készült a Queens Park Rangers elleni 4:0 mintájára. A játékosok is fogadkoztak és persze tartoztak a szurkolóiknak azzal, hogy megpróbálják a lehetetlent. Ezzel együtt is csak a Videoton ronthatta volna el a lehetőséget. Szó sem volt arról, hogy lebecsüljék a Sóstón porig alázott ellenfelüket. A csapat úgy készült, hogy ha az első félidőt sikerül maximum egygólos hátránnyal befejezni, akkor nem lehet baj.

Partizan: Omerovic - Vermezovic, Radanovic, Jesic, Rojevic (Stevanovic, 75.) - Varga (Djalmas, 80.), Smajic, Dimitrijevic - Mance, Zivkovic, Klincarski

Videoton: Disztl P. - Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth G. - Burcsa, Csongrádi, Vadász, Novath - Májer, Szabó

Zivkovic már a 11. percben betalált Disztl kapujába, így a hazaiak vérmes reménye kezdett testet ölteni. De aztán a Videoton védelme már szilárdan állta a sarat. Reálisnak tűnt a null-egy a szünetig, egészen az utolsó pillanatig, amikor Varga 2:0-ra növelte az előnyt. Ki tudja mit hoz hát a második negyvenöt perc. A lelátón nem múlott. Egész félidőn át hajtott, támadott a Partizan, Szabóéknak nem sok esélyük volt egy megváltó idegenben lőtt gólra a túloldalon. De ami fontosabb, a fehérváriak kapuja a mérkőzés végéig már érintetlen maradt. A hazaiak a végén már mindent egy lapra feltéve, négy csatárral rohamoztak. Dupla vagy semmi alapon, hiszen nem volt vesztenivalójuk. A végeredmény azonban egy tisztes helytállás volt, amely ezúttal nem vígaszt, hanem a továbbjutást jelentette. A Partizan - kicsit későn, de - megtanulta tisztelni a Videotont. Partizan - Videoton = 2:0

Jöhet a sorsolás és utána tavaszig a pihenés. A Videoton ekkorra már őszi bajnokként várta a folytatást.

Manchester United

Na ennyi volt! - ez futott ki a számon a sorsolást látva. A Manchester az első fordulóban - miként azt olvashattátok és láthattátok az előző részben - már elbúcsúztatta a tisztességgel helytálló Rába ETO-t. A vörös ördögök, utána egy drámai párharcban, hosszabbításban jutottak túl a PSV Eindhovenen, majd a skót Dundeeval is meggyűlt a bajuk (2:2;3:2) így igazán érthető volt a megkönnyebbülésük, hogy a harmadik fordulóra megint egy magyar klubcsapatot osztott nekik a sors.

A téli szünetben a kútba esett Nehru kupa helyett, Kínában készül a Videoton a nagy megmérettetésre. Az ellenfél soraiban rengeteg ismert, nemzetközi sztár. Gordon Strachan, aki egy éve még az Aberdeen színeiben küzdött az Újpest ellen, most már a vörös ördögök között játszott, Hughes, Stapleton, Robson, Whitside és a dán Jesper Olsen társaságában.

Manchester United: Bailey - Gidman, McGrath, Hogg, Albiston - Duxbury, Strachan, Whiteside, J. Olsen - Hughes, Stapleton

Videoton: Disztl P. - Csuhay, Disztl L., Végh, Horváth G. - Burcsa, Szabó, Csongrádi (Vaszil, 48.; Borsányi, 86.) Vadász - Májer, Palkovics

A kezdés után a Videoton azonnal beállt sündisznóállásba és ebből már csak a hazafelé tartó repülőgépen volt hajlandó kijönni. A piros-kékeket a kezdetektől kapujuk elé szegezték a hazaiak. A Manchester védői elfoglalták a helyüket a félpályánál, ahonnan többet nem is nagyon kellett hátrébb húzódniuk. Hughes már az elején órási lövéssel tornáztatja meg Disztlt, de csatártársai utána is formában tartják a szakállas kapvédőt. Csongrádiéknak csak egyetlen helyzetük volt, amikor Májer lövését Bailey éppen Burcsa elé öklözte, de a középpályás hosszan szöktette magát és ezzel odalett a remény.

Az ép ésszel felfoghatatlan nyomásnak meg is lett az eredménye. A hazaiak három gólt is lőnek. Hogy micsoda??? Igen! Háromszor kellett kihalászni a Vidi kapujából a labdát, de ebből kettőt a spanyol játékvezető érvénytelenített. Stapleton 61. percben viszont a legkényesebb ízlésnek is megfelelő módon fejeli a hálóba Strachan beadását.

Csongrádi az első félidőben megsérül és hordágyon hozzák le. A szünetben nem sikerül összefoltozni, Vaszil áll be a helyére. A játékmester hónapokra kiesett a Vidi játékából. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy Májer és Csuhay megkapták második sárgalapjukat, Novathra pedig továbbra sem számíthatott Kovács Ferenc vezetőedző...

De a végeredmény egygólos hazai győzelmet hozott és ez bíztató volt, hagyott reményt a folytatásra. Manchester United-Videoton=1:0

Az angol sajtó most nem írt könnyed gardenpartyról, mint a Rába elleni meccs után, de a rájuk jellemző visszafogottsággal megdorgálták a Videotont passzív játékáért, amely védekezésen túl nem mutatott semmit és ez bizony nem úriemberekhez méltó....

Majd a visszavágón gentlemen!

Egy vagy többgólos győzelmet várok a csapatomtól - ezekkel a Ron Atkinson szavakkal kezdődött a felejthetetlen futballdráma a Sóstói stadionban.

Videoton: Disztl P. - Borsányi, Disztl L., Horváth G., Végh - Burcsa, Vaszil (Faddi, 73.), Wittmann - Palkovics (Gömöri, 106.), Szabó, Vadász

Manchester: Bailey - Gidman, McGrath, Hogg, Albiston - Duxbury, Strachan, Robson (J. Olsen, 108.), Whiteside - Hughes, Stapleton

Játszott tehát az angol válogatott játékmestere is (Robson). A Videoton messze volt attól, hogy legjobb csapatával álljon ki a legnehezebb mérkőzésen. Borsányi, Vaszil, Wittmann és Palkovics általában akkor jutottak szerephez, ha a Csongrádi-Burcsa-Vadász középpálya valamilyen okból nem volt harcképes. Csuhay, Májer és Novath a pálya széléről, kényszerű nézőként rágta a körmét. Borzasztó érzés lehetett nekik.

A várakozásokat utólag nehéz felmérni, csak a legoptimistábbak reménykedtek továbbjutásban. Az első negyedórát úgy játszották, mintha a manchesteri meccs folytatódna. Az angolok kissé csodálkoztak, hiszen arra számítottak, hogy a hazaiak nekikesnek. Nem így volt. Átvette hát az irányítást a United és vesztére tette. A huszadik percben szabadrúgás az angol tizenhatos előtt, középről. A pálya olyan, mintha lánctalpak szántották volna fel. Az angolonak ez nem lehet probléma, hiszen ők úgyis a levegőben játszanak.

Egy elkötelezett Manchester-drukker áll a labda mögé. Wittmann. A gólerős Szabó átugorja a labdát, jön Wittmann és lő, megpattan a sorfalban álló Albistonon, Bailey pedig már hiába fordul meg, nem érheti el a jobb alsó sarokba tartó pettyest. 1:0.

A gól előtti pillanat

A vörös ördögök most már nem illendőségből támadnak. Disztl Péter - egy ízben saját öccse kapitális hibáját kijavítva - bravúrt, bravúrra halmoz. Még a szünet előtti utolsó másodpercekben is veszélyben a kapuja, de nem változik az eredmény az első félidő végéig.

A két játékmester: Burcsa és Robson

A folytatásban is ólomlábakon vánszorog az idő. Sokat elmond a hazaiak erőforrásairól, hogy a 73. percben Kovács Ferenc beveti titkos fegyverét: a tizenéves Faddi Máté még NB I-es meccsen sem játszott, úgy lép pályára a United ellen. Disztl kapuja pedig egyszer már vert helyzetben ússza meg a gólt. Aztán nagyjából három évszázad telik el, mire a svéd Fredriksson hármas sípszava pihenőt igen-, de megváltást nem hoz. Videoton-Manchester= 1:0 Hosszabbítás következik.

A vörösök idegesen toporognak, a hazaiak nyomban a gyepre rogynak a rövid pihenőben.

Folytatódik a sárcsata, de nincs gól. Szabó ezen a meccsen nem húzott góllövőcipőt, de bizonyosan megkülönböztetett figyelmet is kapott a vendégektől. Aztán eljön a vége. Tizenegyesekre marad a döntés, a fehérváriak elégedetten emelik a magasba karjukat. Most már van esélyük. Disztl Péter a bajnokságban hét tizenegyesből hatot kifogott.

Videoton-Manchester United= 1:0

Tudni kell, hogy a Manchesternek akkora arca volt, hogy kevesebb, mint egy órával a meccs előtt érkezett csak Fehérvárra és ezidőtájt, amikor a rendes játékidő letelt, már el is kellett halasztaniuk különgépük indulását a Ferihegyről, mert valahogy sem a hosszabbítás, sem a büntetőpárbaj nem volt benne a menetrendjükben.

Whiteside kezdi. Mindig annak jobb, aki azzal a tudattal áll a labda mögé, hogy az ellenfele belőtte vagy kihagyta a sajátját. Whiteside belövi és Szabó József következik. Szerintem a közönség nagy része nem merte nézni, így ideírom: Baileynek esélye nem volt kivédeni a tizenegyest.

Jesper Olsen labdájába Disztl még beleüt, de mégis a hálóban a labda, Burcsa pedig úgy lövi a léc alá a maga tizenegesét, ahogyan évekkel később Beckham csak szerette volna!

Harmadik kör, tessenek figyelni! Stapleton fut neki a labdának és csúnyán fölélövi. Ez az a pillanat, ahol a kezdetek óta először hihetünk benne, a Videoton akár tovább is juthat. De még be kell lőni a többit. Ez most még csak lélektani előny. A meccs közben húzódást szenvedett Végh lövése a kapu közepébe megy. Akkora a diadalüvöltés, hogy fodrozódik tőle a Velencei tó.

Gordon Strachan. Akárcsak Burcsa, ő sem hagy esélyt Disztl Péternek a labdával való találkozásra. Na nem úgy mint Stapleton, aki a futópályára lőtte az imént, hanem Strachan a léc alá vágja védhetetlenül. És jön Wittmann. Ő tökéletesen elszúrhatja szabadrúgásgóljával szerzett renoméját ha hibázik, de nem. Most is Bailey kapujába lő... magabiztosan.

Az utolsó pár következik. Ha Gidman kihagyná, már nem is kell többet rúgni. De nem teszi meg ezt a szívességet! Disztlt elküldi balra és a jobb alsóba helyez. A fiatal Gömörin a világ szeme. Ha belövi akkor beteljesül az elképzelhetetlen.

Gömöri nekifut a labdának... úgy tűnik benn van, de Gulyás László szavai az örökkévalóságba kiáltanak: "Gömöri mit csináltál? Mit csináltál Gömöri?" Mellément. Oda az előny. Gömöri számomra máig felejthetetlen magányosságban bandukol az alapvonalon.

Most már párokban megy a küzdelem a továbbjutásért. Hughes következik. Bal alsó sarokra tartó lövésére Disztl párducként vetődik. Kezei szinte teleszkópként nyúlnak ki, nem azért hogy kiüsse, neeeem! hanem hogy megfogja a labdát. És megvan! Diadalittasan tartja magasba a labdát, úgy mint egy nehezen megszerzett zsákmányt. Megmutatja az egész stadionnnak (és egy kicsit Gömörinek vígaszul). Kivédte!

Vadászé a lehetőség, hogy feltegye az i-re a pontot. Nekifut, belövi a bal felső sarokba majd féktelen boldogságban megiramodik, társai márcsak valahol Polgárdinál érik utol. A stadionból felszabaduló örömmámor biztosan eljut Ferihegyig, ahol már tudják, a hazaútra bekészített pezsgőket nyugodtan kivehetik a hűtőből. Nem lesz rá szükség.

A labda már úton van a manchesteri kapuba, minden eldőlt

A Videoton ezen a mérkőzésen érte el a legnagyobb - és legnehezebb - sikerét.

Az angol sajtó fanyalog, Gordon Strachan pedig hisztisen nyilatkozik: "Egy ilyen meccsért az utca másik oldalára nem mennék át. A játék megcsúfolása volt amit a magyarok műveltek" - Hangos muhahával olvasom e sorokat.

Fehérvár és az ország extázisban ünnepel. Ami engem illet még ma sem tudom közömbösen végignézni a büntetőpárbajt, pedig már lassan huszonöt éve, hogy minden eldőlt...

Videoton-Zseljeznyicsar

Namost képzeljétek el egy svájci UEFA tisztviselő nevét, ha ez a párosítás mondjuk így festett volna: Székesfehévári Vadásztölténygyár Sk - Zseljeznyicsar Sarajevo :-)

Újabb jugó csapat az ellenfél, azt hiszem az egyetlen alkalom, amikor a sorsolás kegyes volt hozzánk. Most a Videoton az esélyes! Tét a döntőbe jutás. A másik ágon az előrehozott döntőnek is megfelelő Internazionale-Real Madrid párbaj zajlik.

A Vidi jugoszláv ellenfele a legjobb négy közé vezető úton eddig is elkerülte az igazán nagy ellenfeleket. Sorrendben a Sliven, a Sion, a Craiova és a Dinamo Minszk után most Ők is történetük legnagyobb sikerére készülnek.

Videoton: Disztl P. - Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth - Burcsa, Wittmann, Vadász - Palkovics (Vaszil, 67.), Szabó, Gyenti (Borsányi, 64.)

Zseljeznyicsar: Skrba - Komsic, Capljic, Sabanadzovic, Cilic - Baljic, Bazderevic, Skoro - Bahtic, Mihajlovic, Samardzija

Csongrádi továbbra sem bevethető, Gyenti nevét először látjuk a kupasorozatban. A stadionban már a villanypóznákon is ülnek, a betonkaréjból most már nem látszik semmi, pedig a Dukla ellen bizony voltak foghíjas lelátók. Senki nem akar lemaradni a nagy élményről. A cél kétgólos előny, hogy a visszavágóra már biztos előnnyel utazhasson a csapat.

Vadász fantasztikus gólt lőtt a hajrában

Minden úgy kezdődik, ahogy a Videotontól akkortájt megszoktuk. A huszadik percben már 2:0, akár le is fújhatná a bíró. Burcsa egy fejessel szerez vezetést, Disztl László pedig, a vendégkapus orbitális hibáját kihasználva, növeli az előnyt. Aztán még meg sem szokhattuk az állást, máris szépít a Zseljo. Az idegenben lőtt gól komoly tüske, akár a továbbjutást is eldöntheti.

A félidő hátralévő részében, sőt a második játékrészben is inkább a rakkolós, hajtós focié a főszerep. Nincsenek gólok és nincsenek helyzetek. Van viszont kitartó küzdelem.

Aztán a hajrában, amikor semmi sem utal valamilyen változásra, Vadász lő egy hatalmas, szokatlanul nagy gólt. 3:1. Visszatért a remény. Ezzel már komoly esélye van a Videotonnak a visszavágón.

Videoton-Zseljeznyicsar= 3:1

Zseljeznyicsar: Skrba - Berjan, Capljic, Sabanadzovic, Komsic - Skoro, Bazderevic, Baljic - Bahtic, Curic (Cilic, 83.), Samardzija

Videoton: Disztl P. - Borsányi, Disztl L., Csuhay, Horváth - Burcsa, Végh, Wittmann, Vadász - Palkovics, Szabó

Az nem lehet, hogy annyi drámai pillanat után pont a szerényebb képességű Zseljó üti ki a nyeregből a Videotont! Pedig nagyon úgy tűnt! Ez az a mérkőzés, amelyen többször leszámolhattunk az illúzióinkkal. Sokan talán úgy voltak vele, akkor már inkább a Manchester vert volna ki minket a tizenegyespárbaj rulettjében.

A hazaiak ugyanis már az ötödik percben vezetést szereztek. A Partizan és a Manchester rohamait megállító, szilárd védelemnek nyoma sem volt. A Zseljo csatárai ki-be járkáltak a tizenhatoson belül, csak nekik és a szerencsének volt köszönhető, hogy hajráig nem esett újabb gól. Aztán amikor lassan éledezett a remény, hogy null-eggyel megúszhatják, Disztl kezéből messze-messze pattan a labda, Cunc pedig az üresen maradt hálóba perdítheti a hazaiak második gólját. 2:0 és így már továbbjutó a Zseljeznyicsar.

Támad a Zseljeznyicsar

Az utolsó percek következnek, tudjátok azok, amelyeken annyi meccs, annyi remény és megannyi álom úszott el. Abban a korban, amikor még volt mit keresnünk a nemzetközi porondon, hajlamosak voltunk egyfajta magyar átokként kezelni az utolsó pillanatokban kapott gólt. Kívülről fújtuk az erőnlétre, a koncentrálókészségre vonatkozó sirámokat, meghogy a profik bezzeg tudják, egy meccs a lefújásig tart. Ma már az utolsó percekre nem nagyon van min izgulnunk... node hagyjuk ezt, a mi sorozatunk más időkről szól.

Végh Tibor, aki Csongrádi távollétében viselte a csapatkapitányi karszalagot, üvöltve hajtja előre védőtársait. Nincs hátra már két perc sem, akkor vajon mit őriznek itt hátul?! És Csuhay előrejön. A jobbszélső helyén meg is kapja élete nagy lehetőségét. Döbbent csend fogadja minden mozdulatát, Skrba kapus kétségbeesetten kotor bele a lövésbe, de már nem tudja megállítani. Csuhay szépít és ezzel megvan a továbbjutás.

Csuhay a döntőbe lövi a Videotont

Nem túlzás, a hazaiak sírnak, összeomlanak. A döntőbejutás álma az orruk előtt úszott el. A fehérvári fiúk nem adták fel és amikor a sorstól kaptak még egy utolsó lehetőséget, sikerült kihasználni. Zseljeznyicsar-Videoton= 2:1

A döntőben voltak. Hihetetlen.

Döntő

Az UEFA kupa nem csak az indulók magas számában, hanem a döntő lebonyolításának módjában is különbözött nagytestvéreitől. A fináléban is megtartották az oda-visszavágó rendszerét, ami kevésbé drámai, mint egy egymérkőzéses finálé, de talán valamivel igazságosabb, ha arra gondolok, hogy a Steauának pl. a "semleges" Nou Campban kellett döntőt játsznia a Barcelonával szemben.

Az ellenfelet, a Real Madridot nem kell bemutatni. Egyrészt mert Európa leghíresebb és legeredményesebb csapata. Valóságos állócsillag a kontinens-tornák történelmében. Akkor és azóta is. Másrészt, mert a széria eddigi részeiben is szakmányban gyűjtötte a magyar klubok skalpjait évről évre. A Honvéd, az Ú.Dózsa, a Tatabánya.... Hol drámai különbséggel, hol simán, de a királyi gárda mindig győztesen került ki a párharcból.

Egy előző részben már utaltam rá, hogy a Videoton csak ekkor került a nemzetközi reflektorfénybe. Kik ezek, honnan jöttek és hol voltak idáig? A magyar foci ebben az időszakan egyre gyakrabban került a címlapokra. A válogatott már kiharcolta a VB döntőbe jutást, az Ifiket már láttuk és most itt van ez a Videoton.

A fehérváriak így is egzotikumnak számítottak Európa nagy kupacsapatai között, de ha hozzátesszük, hogy játékosaik zömével még a válogatottban sem találkozhattak a külföldi drukkerek, akkor - elég távolról nézve - igazán úgy tűnhetett, a magyar labdarúgásban óriási tartalékok vannak még. Van egy nagyszerű nemzeti tizenegyük, van UEFA kupadöntős csapatuk, amelynek játékosai be sem férnek az előbbibe és ott vannak az EB győztes ifik, akik majd a helyükre léphetnek.

Büszkén és dagadó kebellel leadtam a cikket a helyi sportlapnak, soha ilyen alapossággal nem olvashattak a Videotonról arrafelé, mint a Puro Futból (Tiszta foci) hasábjain. Nem kellett aggódnom amiatt sem, hogy látom-e a meccset. Ha a Real Madrid kupadöntős, az garantáltan helyet kap a tengertúli képernyőkön.

Videoton: Disztl P. - Borsányi, Disztl L., Csuhay, Horváth - Palkovics, Végh, Wittmann, Vadász - Novath (Gyenti, 62), Burcsa

Real Madrid: Miguel Angel- Chendo, Sanchis, Stielike, Camacho - San José, Gallego, Michel - Butragueño (Juanito, 80.), Santillana (Salguero, 86.), Valdano

Nehéz volna kiemelni egy-egy sztárt közülük, hiszen jóformán csak azok voltak a vendégek soraiban. Egyet azért megemlítek. Nem csak azért mert imádtam a játékát, hanem azért is, hogy - jócskán megkésve -, de végre elmondhassam, a nevét butragényónak ejtik és nem butraguénónak, sem butrahényónak! Köszönöm! :-)

Eljött tehát a nagy pillanat, a döntő Fehérváron. Zsúfolásig telt stadion, világsztárok a gyepen és velük szemben a meglehetősen tartalékos, de annál lelkesebb Videoton. Nem volt ott Csongrádi, Szabó József és Májer sem.

A döntő izgalmába - én úgy emlékszem vissza - nem vegyült egy cseppnyi szorongás, egy cseppnyi félelem se. Hogy mi van akkor ha nem sikerül?! Semmi! Így is gyönyörű volt amit véghez vittek, így is nagyszerű - és most már bátran leírhatom - éltre szóló élményekkel ajándékoztak meg minket.

A bravúrnak és a lelkesedésnek azonban megvannak a határai. Túl jó csapat volt az a Real Madrid. Ereje teljében. És túl nagy volt a két csapat közötti különbség a döntőben ahhoz, hogy úgy érezzük, valamit elszalasztottunk. Nem! A Real Madrid meggyőző fölénnyel és magabiztosan nyerte a fehérvári döntőt, egyúttal el is döntve a Kupa sorsát.

Stielke ment Novath elől

Michel igazi klasszis-gólt lőtt, utána hosszú ideig madridi mezőnyfölény következett, majd a hajrában ugyebár Santillana muszáj volt, hogy betaláljon (mint szinte mindig). Amikor pedig már szinte lefújták a meccset, sakk-matt helyzet végén, az argentín Valdano beállítja a végeredményt: Videoton-Real Madrid= 0:3

Santillana a második gólt fejeli

A közönség vastapssal és szép-volt-fiúkkal köszönte meg az egész évadot csapatának. Ezzel búcsúztak el a fiúktól, akiket utoljára láthattak a Sóstói stadionban ebben a sorozatban. Egy héttel később láthattuk az ellentétes példát, amikor a VB-re már kijutott válogatottat kifütyülték a Népstadionban a Hollandia elleni null-egy végén.

Vadász bombáz a madridi kapura

Következett a visszavágó. Az UEFA Kupa sorsa már eldőlt, de talán még utoljára, tud valami nagyot alkotni a Vidi....

Real Madrid: Miguel Angel - Chendo, Stielike, Camacho, Sanchis - San José, Butragueno, Michel - Santillana, Gallego, Valdano (Juanito, 57.)

Videoton: Disztl P. - Csuhay, Horváth, Disztl L., Végh - Burcsa, Májer, Csongrádi (Wittmann, 57.) - Szabó, Vadász, Novath (Palkovics, 51.)

Százezer néző és fantasztikus latin hangulat a Santiago Bernabeuban. Végre játszik Csongrádi, Szabó és vállalta a játékot Májer is!

Otthon izgatottan várom a döntőt, megint élőben látni egy magyar csapatot nem mindennapi élmény ez nekem. Bár a válogatott és a Vidi sikerei kezdenek elkényeztetni. Kétségtelen. Úgy alakult, hogy végül mégis majdnem lemaradtam a döntőről. Elválaszthatatlan élmény párosul a finálé visszavágójához. Nagy kincs volt az, meg kellett becsülni, ha valami úton-módon egy kis hazai kerülhetett az asztalra. Talán csak egy fricska volt a sorstól, hogy azokban a napokban éppen kaptunk erős paprikát itthonról. Gondos előkészülettel még a közvetítés előtt bekészítettem mindent, amire szükségem lehet, nehogy lemaradjak, akár egyetlen percről is. Tudja fene hogyan és miért, az előzetes ment már, amikor sikerült az erős paprikás kezemmel - nagyokosan - valahogy a szemembe nyúlni. Előbb még csodálkoztam mi ez a fura érzés - biztosan a drukk miatt lehet - de sebaj! Kidörzsölöm. Elmondhatom, remek ötlet volt. Namost tudnotok kell, két két csípős dolog van, amire nincs ellenszer. Az egyik a kapszaicin (a másik a torma). Mire rájöttem, hogy a paprika marja a szememet, már majdnem elkezdődött a döntő. Normális drukkerek ekkor készítik be a sört/üdítőt és a chipset, gondosan melléteszik a telefont és a fotel karfájára helyezik a hatalmat (értsd: távirányító), mely szimbolikusan is minden családban, mint Uralkodó kezében a jogar, jelképezi a hierarchia csúcsát a TV előtt. Akié a hatalom, azé az irányítás.

Már hallom, hogy a csapatok kivonulnak a pályára, a szpíker az összeállítást sorolja, talán éppen a második Disztl-be törik bele szegénynek a nyelve, közben hisztérikusan rohangálok a csaphoz, vizes törölközőért, amivel kimoshatom a szememet. Kétszer átesek a kutyán, leborítom a fogmosópoharakat, de a végén megvan. Ez izgalmasabb volt mint kiverni a Dukla Prahát.

A hazaiak örömfocira, fiestára készülnek, a Vidi méltó búcsúra (én meg arra, hogy kitisztuljon a látásom). Mindkét csapat vörös mezben fut ki a vörös gyepszőnyegre (később letisztulnak a színek).

Könnybelábadt szemekkel bámulom, amint a nyolcadik percben Butragueño lerántásáért tizenegyest ítél a bíró! Valdano áll a labda mögé és a bal alsó sarokra küldött lövését Disztl Péter fantasztikus bravúrral kiüti (újabb könnyzuhany).

Kicsit talán megszeppennek a hazaiak, nem erről volt szó az ünnepi forgatókönyvükben. De sebaj, folytatják a játékukat. A Videoton viszont más csapat volt, méltó ellenfele a Real Madridnak. Egészen a mérkőzés hajrájáig egálban maradnak a csapatok, aztán a 76. percben érkezik a magyarok mumusa, Santillana és a hálóba fejel.... ahogy az lenni szokott. Hatalmas üdvrivalgás, éljenzés a szomszédban. Már egészen jól látok, mire a visszajátszásban meggyőződök róla, hogy tényleg les volt. Marad a 0:0. Muhaha.

Lassan és elégedetten elkönyvelem, a visszavágón a madridi arénában méltósággal búcsúzik a Vidi.

86. perc. Jobboldali Videoton támadás, Gallego röviden vágja ki, érkezik Májer és tizenhat méterről valami irgalmatlan erővel vágja a léc alá. Szegény Májer Lajos.... róla örökké ez a kép maradt meg bennem. Amikor jó egy évtizeddel később hírét vettem, hogy tragikus balesetben elhunyt - Isten a tanúm rá - akkor is az a kép villant be, ahogy a Bernabeuban gólmámorban rohan a kamera előtt. 1:0-ra vezet a Videoton a visszavágón.

Már csak 3 pec volt hátra, de mint kiderült, ezt is túl kellett élni. Butragueño beveszi Disztl kapuját, de a bíró - némi jóindulattal - ismét lest ítél. (újabb örömködés a szomszédban, újabb gúnyos kacaj a részemről). Marad a végeredmény.

Real Madrid - Videoton= 0:1

Ennek a csatának két nyertese volt. Aki nem hiszi, nézze meg alább a felvételt. A fehérváriaknak diadal, győzelem és méltó búcsú életük legnagyszerűbb sorozatától. A Realnak a kupagyőzelem. A Bernabeu százezres közönsége sajátjaiként ünnepelte, éljenezte, paskolta a piros-kékek fejét.