Mi lett vele : Robert Prosinecki

 

„A világ két, talán legkiemelkedőbb klubcsapata, s nekem abban a szerencsében volt részem, hogy mindkettőben játszhattam" – nyilatkozta egy alkalommal az anno zseniális meglátásai miatt körülrajongott középpályás, az 1969-ben született Robert Prosinecki.
Az NSZK-ban született legényke (szülei ott dolgoztak vendégmunkásként) első klubja a Stuttgarter Kickers volt, majd tízéves korában visszatért családja Zágrábba. Az ottani Dinamo igazolta le, de a későbbi szövetségi kapitány, mestere, Ciro Blazevic finoman szólva sem kedvelte, így elengedte a Crvena zvezdához. Nem volt okos tett: az egyre markánsabban karmesterkedő, de a mezőnymunkától sem irtózó (na ja, németországi alapok) szőkeség 117 mérkőzésen lépett pályára a Crvena zvezda színeiben 1987 és 1991 között, ezalatt három bajnoki címet, egy Jugoszláv Kupát, illetve utolsó évében Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyert a belgrádi együttessel.

 BEK-SIKER 1991-BEN

1991. május 29-én a szerb, horvát, montenegrói, szlovén és macedón zsenik a Crvena zvezdába tömörülve megnyerték a BEK-et Bariban, a Stadio San Nicola 56 ezer nézője előtt, 0–0-s mérkőzés után, tizenegyesekkel 5–3-ra legyőzve az Olympique Marseille-t. Ljubomir Petrovics edző vezetésével az alábbi összeállításban játszottak a belgrádiak: Stevan Sztojanovics – Miodrag Belodedics, Ilija Najdoszki, Refik Sabanadzsovics, Vladimir Jugovics – Szlobodan Marovics, Szinisa Mihajlovics, Dragisa Binics, Dejan Szavicsevics (Vlada Sztoszics, 84.) – Robert Prosinecki, Darko Pancsev. A romániai szerb Belodediccsel kiegészülve mintha csak a titói Jugoszlávia etnikai térképe bontakozna ki előttünk...

A Real Madridnál megváltóként várták az 1987-es U20-as világbajnokság aranyérmesét és aranylabdását, aki részt vett az 1990-es felnőtt-világbajnokságon is, sőt amikor csapatát kiütötték az argentinok a negyeddöntőben, tizenegyesekkel, ő volt a mezőny legjobbja! Előtte sem tétlenkedett, hiszen ő a vb legjobb fiatal futballistája – következő nagy válogatott tornájára viszont 1996-ig kellett várnia.
Érdekes módon eleinte hallani sem akart arról, hogy a nagy felbomlás után a horvát nemzeti csapatot erősítse, mert jugoszlávnak érezte magát, de Zvonimir Boban, jó barátja rábeszélte: válassza mégis csak a horvátokat. Első mérkőzését 1994-ben vívta a horvát gárdában, és gólt vágott a spanyoloknak.
A Real mai értékben mérve tízmillió euró körüli összeget fizetett érte, de akkoriban ez a summa világrekord közelében leledzett, szóval kezeljük értékén ezt az árat. Madridban azonban a középpályás méltán érdemelte ki az „üveglábú" gúnynevet, mert sorozatos sérülései, műtétei és lábadozásai miatt tulajdonképpen csak jó és rossz kisebb szakaszai voltak.
Nem ízületeivel, hanem izmaival volt baja: megcsináltatták fogait (egyébként rengeteget dohányzott), speciális diétára és mozgásterápiára fogták. Csak később derült ki: a mentális terhelést nem bírta el, ez lett izmai veszte.
Az Oviedóban megnyugodhatott, mert parádésan futballozott, erre pedig a Barcelona is vevő volt, ám a szabadrúgáskirály idegei Katalóniában sem simultak ki, mert sérülései itt is elővették. Bármennyire is rajongott érte Johan Cruyff, fél áron, pár millió dollárért eladták a Sevillának. Itt sem sokáig maradt, bár menetrendszerűen feltámadt, hanem egy fél év után visszatért a Crvenához, majd a klub anyagi helyzetének megroggyanása után a Hrvatski Dragovoljac érintésével 2000 végén a Standard Liege-hez került. Később a Portsmouthnál légióskodott, a tulajdonképpeni angol második vonalban.

 

Prosinecki edzőként

A szlovén Olimpija Ljubljanában és a horvát Dinamo Zagrebben vezetett le, roppant sikeresen, mielőtt 2004-ben vissza nem vonult. Karrierje vége klubszempontból, mondjuk meg őszintén, egyáltalán nem volt parádés képességeihez és sokoldalúságához méltó, a válogatott szereplés viszont kárpótolta őt: még két vb- és egy Eb-részvétel jutott számára osztályrészül, köztük a csúcspontot jelentő 1998-as vb-bronzérem. Nem mindennapi teljesítmény (mert egyedülálló), hogy két válogatott mezében is betalált a világbajnokságon.
„Prosinecki azonban így is befutotta azt a karriert, amire kalibrálva volt, bár a lezárás hosszadalmasra és visszhangoktól mentesre sikerült" – hangoztatta véleményét kollégánk Sportlegjében.
A két gigász közül a ma a Realért szorító Prosinecki 2005-ben még visszatért egy negyedosztályú horvát csapatban, amelynek az akkor elhunyt édesapja nagy rajongója volt, majd a bécsi Donaufeldben is edzett párat, de ott már nem csináltattak neki igazolást. Miután végleg szögre akasztotta, pihent egy picit, majd az élvonalbeli NK Istra sportigazgatója lett.
Innen csábította el egykori játékostársa, Slaven Bilic asszisztensnek a válogatott mellé, Aljosa Asanoviccal, Nikola Jurceviccel és Marijan Mrmiccel együtt. 2010 végén egy másik elsőséget is elért: decemberben ő lett az első horvát tréner szerb csapatnál – természetesen a Crvena zvezdánál – Jugoszlávia széthullása óta.

„Hatalmas kihívás ez. Hogy a szurkolók mit szólnak a kinevezésemhez? A támogatásuk attól függ, milyen eredményeket érek el a csapattal. Remélem, ugyanolyan sikeres leszek a Crvena zvezdával, mint játékosként. Attraktív támadófutballt szeretnék játszatni a csapattal, sok labdatartással, irányítani akarjuk a meccseket" – mondta a debütáló sajtótájékoztatójára a klub piros-fehér sáljával érkező fiatal tréner. A kispadon győzelemmel mutatkozott be, de a Partizan dominanciáját nem tudta letörni, ezért is vezényelt jelentős „tisztogatást" a keretben, ezért is nyúl bátran a saját nevelésű fiatalokhoz.
Talán éppen ő találja meg az új Prosineckit, az új Dejan Szavicsevicset, az új Bobant vagy az új Davor Sukert?