Ne tévesszen meg soha bennünket a látszat: a vékonydongájú,
gyermekarcú argentin középhátvéd, az 1953-ban született Daniel Alberto
Passarella kora talán legbrutálisabb válogatott védője volt, akinek
könyökmunkája külön fejezetet írt a labdarúgás és a szájsebészet
történetében.
Nem csak az amatőr arcplasztika nagymestereként
jeleskedett a 70 válogatott mérkőzésén 22 gólt jegyző Passarella: a
kétszeres – 1978, 1986 – világbajnok sokáig minden idők leggólerősebb
hátvédje volt (később Ronald Koeman elvette tőle ezt a címet), és az
argentin „desperado”, „pampai bandita” a River Plate-ben, a
Fiorentinában és az Interben is jelentős elismertséget szerzett magának.
Az
1978-as világbajnokságon lett nemzeti hős, amikor is az aranyéremhez
csapatkapitányként szerfölött szigorú védőmunkával járult hozzá, a
legkevésbé sem kímélve az ellen és saját testi épségét.
1986-ban egyébként sérülése miatt csak mellékszereplő volt (olyannyira,
hogy egyetlen percecskét sem játszott Mexikóban), egyébként sem fért meg
egy csárdában az isteni Diegóval. Nehéz róla olyan mérkőzés végi
képeket találni a régi könyvekben, újságokban, amelyeken ne lenne
szörnyen csapzott és itt-ott véres. A karrierje során kevés híján 200
gólt szerző „Nagy kapitány”, a gauchó „Császár”, miután 1989-ben szögre
akasztotta vérfoltos cipőjét, és nyugállományba helyezte csontos
könyökét, edzőnek állt.
Új pályáján sem éppen simulékony modoráról lett köz- és elismert, ennek
ellenére szép sikereket ért el a Riverrel, és ehhez olyan játékosokkal
rendelkezett, mint Sergio Goycochea, Hernán Díaz, Fernando Cáceres, José
Serrizuela, Leonardo Astrada, Matías Almeyda, Sergio Batista, Héctor
Enrique, Gustavo Poyet, Gabriel Batistuta, Ariel Ortega, Marcelo
Gallardo vagy éppen Hernán Crespo. Érdemei elismeréseként 1994-ben
kinevezték szövetségi kapitánynak, és Passarella nem vesztegette az
időt: hogy kiugrassza a nyulat a bokorból, azaz megtudja, ki hajlandó
alávetni magát akaratának, megkövetelte játékosaitól a rövid hajat: aki
nem állt be a sorba (a fodrásznál), nem kapott behívót. „Néhány játékos
túl sok időt tölt a pályán azzal, hogy a haját igazgatja” – szólt a
kapitányi szentencia.
TÖRŐCSIK: CSODA, HOGY MEGÚSZTAM SÚLYOS SÉRÜLÉS NÉLKÜL
„Daniel
Passarella őrzött; én még olyan kemény védővel sohasem találkoztam,
mint ő. Nem tisztelt sem istent, sem embert, ahogy jött felém a labda,
bumm, már csúszott is elém vagy éppen rám. Kész csoda, hogy súlyos
sérülés nélkül megúsztam azt a meccset" – emlékezett vissza a vele való
találkozásra Törőcsik András.
Az 1995-ös Copa Américán a már elképzelt vb-maggal kiesett a brazilok
ellen, majd összességében csalódást okozott az 1996-os olimpián is. Az
1997-es kontinenstornán a hazai tehetségeket mérte fel sorozatterhelés
közben, és a hatalmas kudarc (Peru kiejtette őket a nyolcaddöntőben)
ráébresztette arra, hogy vb-t csakis az Európában profiskodókkal
nyerhet, a többnyire otthon futballozó kiscsillagokkal – a Marcelo
Gallardo, Claudio Husaín, Christian Bassedas, Marcelo Delgado, Martín
Posse, José Calderón, Sergio Berti, Rodolfo Cardozo vonulattal – talán a
csoportkört sem élné túl az albiceleste Franciaországban...
1998-ban tehát a Carlos Roa (Mallorca) – Roberto Ayala (Milan), Roberto
Sensini (Parma), Nelson Vivas (Arsenal, előtte Inter) – Matías Almeyda
(Lazio), Diego Simeone (Inter), Ariel Ortega (Sampdoria), Juan Sebastián
Verón (Parma), Javier Zanetti (Inter) – Gabriel Batistuta (Fiorentina),
Claudio López (Valencia, később Lazio) alapcsapattal álltak ki a
kék-fehérek, a kispadon pedig az olasz arany- és bronzcipős, azaz Hernán
Crespo és Abel Balbo csücsült! E kétségkívül kiváló társaság azonban a
negyeddöntőben kipottyant a hollandok ellen, így annak rendje és módja
szerint kirúgták hősünket.
AZ 1982-ES RIVER PLATE
Fillol
– Jorge García, Saporiti, Passarella, Tarantini – Bulleri, Heredia,
Gallego, Olartichoechea – Kempes, Ramón Díaz. Edző: Alfredo di Stéfano
Aki egy év múlva felcsapott uruguayi szövetségi kapitánynak, de itt
is összerúgta a port a játékosokkal, és a vb-selejtező közben lemondott.
Következett 2001-ben a Parma, ahol szintén csúnyán lebőgött, ám 2.5
millió dolláros végkielégítéssel távozott (miközben előző munkaadójának
800 ezret vissza kellett fizetnie szerződésszegés miatt). „Passarella a
félelmen keresztül uralkodik” – mondta róla a Boca elnöke, Mauricio
Macri, ez pedig a modern futballisták számára elfogadhatatlan. A mexikói
Monterrey élén azért néhány sikert újra elért, majd nagyon merészen
belevágott egy brazil kalandba, és 2005 elején a Corinthians
vezetőedzője lett.
Az akkor 52 éves Passarella Carlos Bianchit
és Emerson Leaót előzte meg az állásért folyó versenyben, és másfél
millió dolláros kontraktust kötöttek vele. A Carlos Tévezzel, Carlos
Albertóval és Javier Mascheranóval megerősített Cort azonban nem tudta
sikeresen navigálni, és akárcsak elődjének, Titének, neki is a Sao Paulo
ellen elveszített rangadó tette be az ajtót. Odahaza az ellenfél
négygólos vezetésénél a hazai drukkerek nekiláttak, méghozzá tömegesen,
hogy tettleg vegyenek elégtételt a mesteren a gyalázatért, végül a
rendőrök mentették meg a szakember testi érintetlenségét. Anyagi okokból
végül felfelé szerették volna buktatni, technikai igazgatóvá kinevezve,
havi 27 millió forintnyi fizetésért.
„Passarella edzőként nem teljesítette a tőle elvártakat, ám a
kapcsolati tőkéje még nagyon hasznos lehet a Corinthiansnak” – indokolta
a furcsa lépést Andrés Sánchez alelnök. Januárban aztán Passarella
inkább hazatért a River élére. Pedig a szurkolók még nem bocsátották meg
neki, hogy 1998-ban kacérkodott a Boca Juniors kispadjával, másfelől a
River decemberi elnökválasztásán az akkori első ember, José María
Aguilar egyik ellenfele éppen Passarella volt. Két tőkeerős szponzor
segítette elő a megbocsátást: ők kizárólag arra az esetre ígértek
tízmillió dolláros befektetést, ha Passarella ül a kispadra.
Igazolt
néhány sztárt a mester, miközben felfedezte a 19 éves Gonzalo Higuaínt
is, ám 2007 áprilisára nyilvánvalóvá vált, hogy nem megy a csapatának –
őszig így is tartotta az állásait, aztán lemondott (2010-ig volt
szerződése). Jó hírként érte, hogy – a FIFA nyomására – megkapta
karácsonyra 1.7 millió dolláros követelését a Corinthianstól, így aztán
volt miből visszavonulnia pár évre; rosszként, hogy mivel az Egyesült
Államokban vásárolt luxusjachtja után nem fizetett vámot, egy iskolában
letöltendő több hónapos közmunkára ítélték.
Azért sokáig sem a
futball, sem a River Plate nélkül nem bírta: 2009 végén megválasztották
szeretett klubja elnökének. Nem mondhatni, hogy eseménytelen lett volna
ebbéli tevékenysége, amelyet sokáig fognak még emlegetni Argentínában:
2011 nyarán a „milliomosok” – történetük során először – kiestek az
élvonalból...
KÉSSEL INDULT NEKI ALTOBELLI
Hogy
ki volt keményebb, Passarella vagy Csoki sörkérés közben az
Üvegtigrisnél? Ezen még egy darabig elvitatkoznak a történészek, de
azért az argentinról elmesélnénk egy szép történetet. Még az Internél,
mint kijelölt büntetőrúgó, mire felkocogott egy alkalommal a megítélt
tizenegyes elvégzéséhez, a csatár, Alessandro Altobelli berúgta előle a
hálóba a labdát. Passarella dúlt-fúlt még a lefújás után is, gyávának
nevezve csapattársát, mondván, szoros állásnál senki sem meri elvégezni a
rúgást. Szavainak nyomatékot adva megragadta (szerencsére csak saját)
férfiasságát, és odalóbálta a többieknek, hogy máskor nincs vér
inkriminált testrészükben. Bezzeg az övében! – lásd mellékelt példa.
Altobelli
– aki olasz ugyebár – erre begőzölt, mire a védő lenyugtatta egy
felejtőpofonnal, aztán elindult zuhanyozni. Altobelliből erre előjött a
mediterrán életérzés, és egy gyümölcs hámozására szolgáló késsel
nekiindult a vendettának, de az argentin hűvösen nézte az éket, aki
ettől megrettent, és alighanem magához is tért közben.
„Gyere
csak, elbánok veled" – vágta oda Passarella Altobellinek, aki álldogált
egy darabig, majd hatalmas örömére berontottak a többiek, és lefogták
végre, így nem kellett még jobban szégyent vallania. És ne feledjük, egy
csapattársával bánt így a derék bekk!
|
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.