Egy magára valamit is adó válogatotthoz természetesen vezetőedző is dukál, és büszkén jelenthetjük, hogy sikerült a rendelkezésünkre álló legfelkészültebb edzőfejedelmet a kispadra ültetnünk. A szakmai munkáért ugyanis nem más felel, mint az első hazai futballdoktor, dr. Mezey György. A játékosként még különösebb visszhang nélkül (többek között Budafokon, Keszthelyen, az MTK-ban és a Budapest Spartacusban) tevékenykedő Mezey a BVSC-nél (két alkalommal is), az MTK-nál, a Honvédnál/Kispestnél, a Vasasnál és az Újpestnél szerzett edzői tapasztalataival érdemelte ki bizalmunkat, és foglalta el a kispadot. (Természetesen ezeken felül a magyar, ill. kuvaiti szövetségi kapitányként, továbbá a Videotonnál, a finn Hangönél, a kuvaiti Al-Jarmuknál és Al-Tadamonnál szerzett tapasztalatai szintén mellette szóltak.)
Edzői pályáját a Bp. Spartacusban kezdte, majd kisvártatva a BVSC csapatának irányítását vette át. A zuglóiakkal a hetvenes évek első felében diadalmaskodni tudott a másodosztályban, azonban a Szőnyi úton eltöltött első edzői periódusában nem ezzel a tettével írta be magát a futballtörténelembe, hanem mint az egyik utolsó magyar világklasszis futballista, Törőcsik András edzője és felfedezője. A hetvenes évek vége az MTK-nál találja, és csapatával ‘78-ban egészen a bronzéremig menetel. A Hungária körútiakat elhagyva megkezdi egyenesen felfelé ívelő útját a szövetségi kapitányi cím felé: előbb Mészöly Kálmán mellett a válogatott pályaedzőjeként dolgozik, majd pedig az olimpiai válogatott irányítását veszi át. Ezután nem is következhetett más, minthogy 1983 nyarán ő maga váltsa a “Szőke Sziklát” a kapitányi poszton. Jóllehet vezetésével a nemzeti tizenegy több, mint biztató formát mutatva kvalifikálta magát az 1986-os mundiálra, a vb-fellépés mindenki számára emlékezetes módon csalódást keltőre sikeredett. Mexikót követően Kuvaitba távozott, ahol előbb szövetségi kapitányként, majd klubedzőként tevékenykedett, hogy aztán 1988 második felében újfent a magyar válogatott kispadján próbáljon szerencsét, azonban a bundabotrány miatt év végén lemondott kapitányi tisztségéről. Rövid finnországi kitérő után a Videoton kispadját foglalta el egy fél szezon erejéig, majd ezután két idényen keresztül a kispesti legénységet gardírozta, ahol 1991 nyarán eddigi egyetlen magyar bajnoki címét ünnepelhette. A Bozsik-stadionból útja ismét Kuvaitba vezetett, ahonnan a hatalmas terveket szövögető BVSC (ill. a mögötte álló Dreher) csalogatta haza. A vasutasoknál ezúttal nem vezetőedzőként, hanem menedzserként ügyködött, de a Dreher kiválását követő zavaros időszakban egy rövid ideig azért csak helyet foglalt a kispadon is. Az ezt követően majd’ három évig az edzőképzéssel foglalkozó Mezey 2000 nyarán a Vasasnál vállalt edzői munkát. A Fáy utcában évtizedekkel azelőtt látott erősségű keret állt össze, a csapat mégis igen haloványan szerepelt, és ennek (is) köszönhetően a piros-kékek vezetősége összekülönbözött Mezeyvel, aminek egy téli szünetes edzőváltás lett a vége. Ezután újabb három évig a Bozsik-program említése kapcsán lehetett hallani rendszeresen Mezey nevét, majd 2003-ban elfogadta az újpesti vezetők felkérését. A Megyeri úton szinte szóról-szóra ugyanaz történt vele, mint Angyalföldön: bivalyerős keret, nem túl acélos szereplés, majd ellentét a vezetők és a tréner között, és az őszi szezon után távozás. Ezután hosszú évekig úgy tűnt, már nem hiányzik neki a kispad, és nem láthatjuk őt élvonalbeli csapatot dirigálni, ám 2009 nyarán az - eredetileg Matthausnak beígért - Videoton kispadját foglalta el, és jelenleg is a fehérváriak alkalmazásában áll.
Addig is, amíg eldől, hogy sikerül-e másodszor is magyar bajnoki címet szereznie, egy kis mellékmunkát adtunk a jó futballdoktornak, és bizton állíthatjuk, hogy felkérésünket örömmel fogadta el, mi több, eddigi edzői munkájának megkoronázásaként tekint a fővárosi vándorok kapitányi címére. Tegyük gyorsan hozzá, ezen nem szabad csodálkoznunk, hiszen sok edző szeretne a helyében lenni, amikor még a kispadon is - hazai viszonylatban - sztárnak számító labdarúgók ülnek. Természetesen némi kihívás azért akad a dologban számára is, ugyanis átböngészve a tartaléknak jelöltek listáját, rögvest szembetűnik, hogy közöttük jelentősen felülreprezentáltak a támadójátékosok, így amennyiben a stabil kezdőnek számító védők kidőlnének a sorból, Mezey doktor ráncolhatja homlokát. Kapásból nincs tartalékkapus: legalább négy fővárosi csapatot megjárt újabb portást nem találtunk, így amennyiben Hajdu kidőlne a sorból, a kapitánynak vészkapust kell kijelölnie.
A cseresor védőként is számításba vehető játékosai közül az alapvetően védekező, de szélső középpályásként is bevethető Zováth János [adatlap], csapatunk egyik szürke eminenciása juthat szerephez. A BVSC saját nevelésű futballistája már ’95 tavaszán bemutatkozik a Szőnyi útiaknál egy, a kieső EMDSZ-Sopron ellen meglepetésre elveszített találkozón. Négy szezont tölt a vasutascsapatnál, folyamatosan egyre több lehetőséget kapva. A nagy kiáramlás idején ő is klubot vált, és megkezdődik vándorlásának időszaka: az 1998-99-es szezon első felét [valószínűleg] Tiszakécskén, a másodikat a Honvédban tölti. Ezután Angyalföldre igazol (két év), Dunaújváros (másfél év), de a kiesést nem várja meg, és félszezonnál igent mond a Ferencváros ajánlatára, ahol további két évet futballozik. Ez legnagyobb klubsikereinek időszaka, bajnok (2003-04) a Fradival, sőt, az UEFA-kupa csoportkörbe jut egy évvel később ugyancsak a zöld-fehérekkel. A következő idényben kipróbálja magát Cipruson a jónevű Páfosznál, de a sikerek elkerülik, sőt, egy komoly sérülést is elszenved, hazatérve pedig korábbi csapatánál, a Vasasnál folytatja. Innen kerül később Paksra, ahol megállapodik, további négy évig viseli az atomvárosiak zöld-fehér szerelését az élvonalban. Ma is aktív, az NBIII-as csoportját utcahosszal vezető Egri FC-ben játszik olyan, kilencvenes évekbeli Bohócliga-menők társaságában, mint Kiskapusi Balázs, vagy Vén Gábor. Ám mégsem az UEFA-csoportkör pályafutásának legnagyobb sikere: tagja volt 1997-ben az U-20-as világbajnokságra kijutó magyar csapatnak, mi több, két mérkőzésen, Argentína és Ausztrália ellen (kezdőként) viselte is a címeres mezt. Keretünk tagjai közül nem sokan mondhatják el magukról, hogy Riquelme, Samuel vagy Cambiasso ellen játszottak volna, ráadásul világbajnokságon. Zováth (valamint Szili, Füzi és Csordás) igen.
Tartaléksorunk másik, a védelemben is bevethető tagja Bérczy Balázs, [adatlap] aki masszívan kilóg az eddig felsoroltak listájából, ő ugyanis két klubhoz is (Pécs, Újpest) több mint fél évtizeden keresztül volt hűséges. A pécsi nevelésű védő Garami József kezei alatt lett élvonalbeli játékos a Mecsekalján és 21 évesen (az akkor kapitányként működő Garami mester jóvoltából) az NSZK ellen a válogatottban is bemutatkozhatott. A pécsiekkel kupagyőztes Bérczy 1990-ben Belgiumba szerződött és a Germinal Beerschot profijának állt. A légiósélet nem lehetett az ínyére, hiszen fél szezon után a Volánnál tűnt fel, ahonnan újabb fél évet követően a Bozsik-stadionba költözött. Kispesten egy egész szezont töltött, majd Újpestre igazolt, ahol Pécs után megtalálta második otthonát. Eleinte úgy tűnt, hogy a Pécsett egy ezüst- és egy bronz-, Kispesten egy bronzérmet begyűjtő Bérczy a lilákkal sem szerez nemesebb színű medáliát, ám a hosszas próbálkozás (két ezüst és egy bronz) végül meghozta gyümölcsét: az újpestiek színeiben 1998-ban végül bajnok lett (utójáték gyanánt egy újabb bronz következett). Nem kis üröm volt az örömben, hogy a bajnoki diadalmenetben a korábban megkérdőjelezhetetlen alapembernek számító Bérczy alig vehette ki részét, mivel az előző szezon hajrájában súlyosan megsérült (egy amúgy szenzációs mérkőzésen). Senki sem gondolta, hogy az akkor 31 éves Bérczy érdemi karrierje lezárult, hiszen felépülése után már csak epizódszerepek jutottak neki Újpesten, ami odáig fajult, hogy a kezdőcsapatból kiszorult védőt az Újpest néhány meccs erejéig kölcsönadta a BVSC-nek. E transzfernek köszönhetően rögvest válogatottunk látókörébe került - azzal, hogy 13 mérkőzésen pályára lépett a vasutasok színeiben, máris ilyen kétes hírű társaságban találta magát. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a közgazdász végzettségű, később a fehérvári és pécsi klubvezetésben is szerepet vállaló Bérczy személyében a magyar mezőny egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő, egyben egyik leggólerősebb védőjét köszönthetjük, akinek 310 mérkőzésén szerzett 46 gólját számos bohócliger csatár is megirigyelhetné. Mindezt egy kortörténetileg szimbolikus mérkőzésen szerzett győztes góljával demonstráljuk. Ezen összecsapással önmagában is megér egy misét, és a szimbolikára fogékonyak figyelmét felhívjuk megtekintésére és néhány fontos szilánkra is:
» Kovács Zoltán és Egressy Gábor is eredményes volt csapata ellen,
» Válogatottunkból heten is pályára léptek (zuglói részről Bükszegi, Egressy, Erős, Füzi, Zováth; újpesti oldalról Bérczy és Zombori),
» A BVSC egyenlítő találata alighanem az NB I egyik legkomikusabb gólja,
» Az újpestiek első gólját még Koszta kapja, a másodikat már Végh.
» Válogatottunkból heten is pályára léptek (zuglói részről Bükszegi, Egressy, Erős, Füzi, Zováth; újpesti oldalról Bérczy és Zombori),
» A BVSC egyenlítő találata alighanem az NB I egyik legkomikusabb gólja,
» Az újpestiek első gólját még Koszta kapja, a másodikat már Végh.
Bérczyvel ellentétben Komódi László [adatlap] minősített vándormadár, hiszen hét élvonalbeli klubban lépett pályára az NBI-ben, amit három év izraeli légióskodás egészített ki. Az MTK-nál nevelkedő szélső kék-fehér színekben szagolt bele az élvonal levegőjébe, de harmadik első osztályú bajnokiján már a szezon végén aranyérmes kispestiek mezében fut ki a pályára. A sérülékeny Komódi másfél szezont követően visszatért a Hungária körútra, ahol második évében a kieső csapat alapembere. A másodosztályban nem szándékozott megmerítkezni, ezért inkább igent mondott a nagy terveket szövögető BVSC-Dreher hívására, ahol 1996-ban két ezüstéremmel (bajnokság, kupa) lesz gazdagabb. Ekkor érkezett el az idő a légióskodáshoz, és Izraelbe szerződött. 1999-ben tért vissza, és nem is adta alább, az egykori mestere, Egervári Sándor edzette Dunaferrhez igazolt. Az évtized egyik legszimpatikusabb csapatával európai szinten jegyzett veretlenségi sorozatot felépítve lett másodszor is bajnok. Ez is kevés lehetett számára, és úgy döntött, kiteljesíti életművét: élvonalbeli pályafutása utolsó négy évében minden évadot egy új klubban kezdett meg (Dunaferr, Vasas, Videoton, Sopron).Egykori dunaújvárosi klubtársa, Rósa Henrik [adatlap] sem szívesen ült meg egy helyben sokáig: a Vasas-nevelésű cselmester épp csak bemutatkozott az angyalföldieknél az élvonalban, majd keserűen tudomásul kellett vennie, hogy Szenes, Galaschek, Claude, Sirinbenkov és Erős Károly mellett nem sok sót ehet meg, ezért Salgótarjánba került. Ki tudja, meddig maradt volna a másodosztályú “Stécénél”, ha nem jön 1995-ben a Parmalattal vívott osztályozó (az odavágó tévés meccs volt, az enerváltan küzdő fehérváriak végül nagyobb rutinjuknak köszönhetően mindkétszer kínkeserves egygólos győzelemmel harcolták ki a bentmaradást). A nógrádiak szimpatikus játékában oroszlánrészt vállaló Rósára, ahogy illik, azonnal lecsapott a Parmalat. (Baranyira meg a Csepel.) Jóllehet olyan nevek mellett volt biztos kezdő, mint Dvéri, Dubecz, Monye, vagy épp Tóth Norbert, meg sem melegedett Fehérvárott, fél szezont követően az őszi szezonban brillírozó Csepelhez tette át székhelyét, és azúrkék-meggypirosba öltözött. A szigetvárosban nem kisebb nagyságok mellett nyargalt a pályán, mit Zombori Zalán, Nagy Tamás, Vancsa Miklós, vagy épp Váczi Dénes, és a már említett Baranyi (meg persze Ács, Petrók, Tyukodi, Bubcsó, Jakab). Másfél szezon után azonban váltott, és ha már részt vállalt a Csepel kieséséből, az ugyancsak másodosztályú Dunaújvárosnál bukkant fel, hogy aztán az élvonalba visszakerülve a bajnoki címig meneteljen a Dunaferr alapembereként. Ebben vállalt elévülhetetlen szerepét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a címeres mezt is magára húzhatta. Miután az erőmű által biztosított háttér összeomlott ‘újvárosban, ismét visszatért a fővárosba, és a komoly nagybevásárlást tartó Újpesthez igazolt, ahol a Szuperkupát emelhette magasba, de 2004 telén az anyagi gondokkal küszködő lila-fehérek kiárusították kelendő játékosaikat. Rósa is közéjük tartozott, és az MTK jelentkezett be érte, így másfél év után a Hungária körútra igazolt, hogy onnan pedig nevelőegyesületéhez hazatérve tegyen pontot élvonalbeli karrierjére.
Ugyan a kilencvenes évekbe éppen csak belecsípett, de nem kérdés, hogy helye van a keretben Varga Istvánnak [adatlap], aki a nyolcvanas évek első felében az MTK-VM színeiben szerepelt az élvonalban. 1987-ben bajnoki címet ünnepelhetett, és ugyanebben az évben a válogatottban is bemutatkozott. A bajnoki cím után zuhanórepülésbe kezdő kék-fehérektől 1988 nyarán a Honvédhoz igazol, ahol 1989-ben újabb bajnoki cím, és egy kupagyőzelem kerül a vitrinbe. Ezt követően gyors egymásutánban egy-egy szezon tölt el Csepelen és a Volánban. 1991 nyarán akkori volános csapattársával, a támadó Balogh Istvánnal együtt légiós-életre adja fejét, és Belgiumba a Waragem együtteséhez igazol. Itt nem kisebb sztárral játszhatnak együtt, mint az osztrák Richard Niederbacherrel, aki 1984 őszén a Paris SG színeiben háromszor is pályára lépett a Videoton ellen, kerek tíz esztendővel később pedig a korábban/később nemzetközi szinten is jegyzett sztárokkal (Warzycha, Tolocsko, Eszenyi, Fatusi, Dárdai, Fehér Csaba, Tököli...) teletűzdelt PMSC-Fordan légiósaként szerzett magának ismertséget Magyarországon. (A KSV Waragem további magyar szála, hogy korábban többek között Mucha József, később pedig Urbán Flórián légióskodott e klub kötelékében.) A Waragemet követően azonban nyoma veszett a bajuszdivatot továbbra is erőltető középpályásnak, későbbi pályafutása ismeretlen a szerkesztők előtt.
Ellentétben Szili Attilával [adatlap], aki nem kisebb hőstettel büszkélkedhet, mint hogy lényegében az összes valamirevaló fővárosi nagycsapat szerelését magára húzhatta. Az újpesti nevelésű technikás karmesterre sokan tekintettek a következő ifjú titánként, akit Garami mester (Egressy, Füzesi, Molnár, Szanyó és Szűcs után) finom érzékkel épít be a megyeri útiak kezdőcsapatába. Mielőtt azonban Véber, vagy akár Szanyó (mecsoda pengék kéremszépen!) örökébe léphetett volna, akkoriban igen fiatalon, 18 évesen az 1860 München amatőrcsapatához szerződött. A Bundesliga I-be már nem sikerült eljutnia, de hogy az ott eltöltött három év nem múlt el nyomtalanul, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hazatérése után azonnal beverekedi magát a Vasas kezdőjébe, és csakhamar az NBI egyik legjobb irányítóját köszönthetjük személyében. Produkciójával fel is hívta magára az akkoriban a magyar klubfutball urának számító Várszegi Gábor figyelmét, aki nem volt rest, és ügyeskedett egy sort Szili játékjogával: megvette az MTK-nak, majd egyből kölcsönadta a Ferencvárosnak. Az Üllői úton egykori mesterével, Garami Józseffel ismét összeakadtak útjaik, ennek dacára a karmester nem tudott maradandót alkotni, és hamarosan máris Kispesten találta magát, ahol utolsó élvonalbeli szezonját töltötte el. Noha kék-fehér mezben egyetlen tétmeccset sem játszott, tudomásunk szerint az 1997-es U-20-as vébét is megjárt Szilin kívül egyetlen magyar játékos sem került ilyen közeli viszonyba az öt legpatinásabb fővárosi egyesülettel.
Alighanem a fővárosi futballprostik legkeservesebb sorsa Csillag Krisztiánnak [adatlap] és Csordás Csabának [adatlap] jutott: mindketten nagyon fiatalon kerültek hazai viszonylatban sztárklubnak számító csapatokhoz, s miután egyikük sem tudta magát tartósan beverekedni a kezdőcsapatba, permanensen a kölcsönjátékosok kényszerű kenyeréből csipegettek; és alighanem akaratukon kívül húzhatták magukra mindketten négy-négy fővárosi csapat ancúgját. A kecskeméti Csordást a BVSC szúrta ki magának 1995 nyarán, és a zuglóiak színeiben mutatkozhatott be az élvonalban az utánpótlás-válogatott támadó. Egervári Sándor egyik állandó csereembere volt, de sokkal előrébb Dajka Lászlóval és Mezey Györggyel sem jutott. Mégis a bajnok MTK-nál kötött ki 1998-ban, ahonnan az aranyérem után rögtön kölcsön is adták Újpestre. Itt sem tudott a kezdőbe kerülni, és több mint két évig Celldömölkön gyűjtött erőt a következő élvonalbeli szakaszhoz, amelyet a Siófok, Videoton, Sopron, Vasas kvartett neve fémjelez, hogy aztán visszatérjen, ahonnan elindult: Kecskemétre. Könnyen lehet, hogy kalandozásainak története nem ért véget, hiszen épp a napokban bontottak vele szerződést a lila-fehérek, és Csordás nevét a Ferencvárossal hozzák összefüggésbe. Amennyiben a transzfer megköttetik, újabb taggal bővülhet a Grand Slamet abszolválók klubja.
A kazincbarcikai nevelésű Csillag a Diósgyőr érintésével került az akkor másodosztályú MTK-hoz, ahol Bicskei Bertalannál sok lehetőséget kapott a bizonyításra - hogy nem volt ügyetlen fiú, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1995 nyarán az élvonalba visszakerült, és bombasztikus átigazolásokkal megerősített MTK-ban is sok lehetőséget kapott. Igen ám, de jött Garami mester, és Csillagunk csillaga leáldozott a Hungária körúton: előbb néhány mérkőzés erejéig a III. Kerülethez, majd két szezonra a BVSC-nek adták kölcsön. Itt az 1997-98-as szezonban találkozott először klubtársként Csordással, majd valamivel később, 1999 őszén az MTK mindkettejüket Újpestre utalta ki. Jóllehet a lila-fehéreknél alapembernek számított, 2000 nyarán nem tartottak rá igényt. Pár meccsen még feltűnt a Videoton színeiben, majd a BKV Előre, Százhalombatta, Dabas-háromszögben évekre eltűnt az élvonalból, hogy aztán 2004-ben Nyíregyházán zárja le NBI-es pályafutását.
Ha Egressyt esetleg válogatottunkból is kölcsönadná edzője, akkor Kecskés Zoltán [adatlap] ugorhatna be a helyére. A hullámos hajú balszélső egészen figyelemreméltó pályafutást mondhat magáénak: mindhárom fővárosi nagyegyesület szerelését magára ölthette (ezzel kipipálhatta a Grand Slam-et). Az Újpesten (ill. Dózsában) nevelkedő “Kecske” előbb begyűjti első bajnoki címét a lilákkal (1989-90), majd fél évet a Volánban töltött kölcsönben (’90), amely csapattal búcsúznia kellett az élvonaltól. Valamivel később, ’92-ben lett válogatott (egyszeres) már az MTK színeiben, hogy aztán a következő két esztendőre visszatérjen nevelőegyesületéhez, Újpestre. De ’94 és ’96 között sem vesztegette az idejét, két év alatt két bajnoki címet, és egy kupagyőzelmet szerzett a Ferencvárossal, sőt, kezdőembere volt a Bajnokok Ligájában vitézkedő zöld-fehér alakulatnak (az itteniek közül Hrutkával egy csapatban). Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy kezdőcsapatunk egyik (a szó szoros és átvitt értelemben egyaránt) ékével, Wukoviccsal különös módon fonódott össze pályafutásuk. Útjaik először keresztezték egymást: Kecskés ősújpestiként szinte klubot cserélt az ősfradista Wukóval 1994-ben. Majd amikor egy évnyi saarbrückeni légióskodást követően visszatért Magyarországra, a III. kerületi TVE-nél immár csapattárs lett a két nagy vándor. (Érdekesség, hogy akkor szerepelt a kerületieknél az utolsó Bohócliga-légiós vb-résztvevő Macbeth Sibaya is egy fél szezonon keresztül.) Ha hitelesek az információink, mostanában egy újabb budapesti egyesületnél dolgozott Kecskés, a Vasas fiataljait edzette, sőt, az NBIII-as Vasas „B” vezetőedzője is volt.
A cseresor másik bongyorhajú, továbbá villámléptű (bal)szélsőjére akkor figyelt fel igazán az ország futballbarát közvéleménye, amikor a Verebes-féle Honvéd elhozta Csepelről, és még annak az idénynek a végén bajnok lett a Martti Kuusela irányította Kispestben. Hamar Pilu [adatlap] később sem adja alább, és előbb Illéssel együtt az MTK-ba igazol, ahonnan mielőtt komolyabban megízlelhetné a bajnokavatás mámorát, egy angyalföldi kitérővel Izraelbe távozik, ahol a Beitar színeiben légiósarannyal gyarapítja a nagyszoba vitrinjét. Hazatérése után a Videoton következik, hogy innen hívják vissza korábbi sikerei színhelyére, Kispestre - épp a kiesés évében. (Az igazolás pikantériája, hogy 2003 tavaszán játszanak egy Videoton-Honvéd mérkőzést, amely után - több játékos mellett - Hamart is bundavádakkal illetik, amiért egy évre felfüggesztik a játékjogát. Pedig állítólag csak néhány cédét szeretett volna valaki visszakapni valaki mástól.) Ezzel nagyjából le is zárul Hamar komolyan vehető pályafutása, a későbbiekben Tökölön és Vecsésen inkább levezet, mintsem érdemben tesz hozzá az NB2 színvonalának emeléséhez.
Bő keretünkben Németh Norbi [adatlap] az egyetlen, jelenleg is a fővárosban aktív játékos, aki megfelel a fociprostiság itt definiált kritériumainak. A kispesti nevelésű középpályás egyértelműen a magyar futball pénzbőségének egyik ártatlan áldozata. Ha a Honvéd klubkasszája nem lett volna 2002 táján a szegényház szótári szinonimája, és nem kell őt pénzért értékesíteni a Győrnek, akkor valószínűleg még mindig a Bozsik-stadionban kergetné önfeledten, és lobogó fürtjei kíséretében a labdát. Egy edzőmérkőzésen jött a hír, hogy az addigra közönségkedvenccé vált Némethet eladják, bár nagyon nem akar menni, és ha nehezen is, de elfogadja, jelenleg így, és nem a pályán segíthet leginkább klubjának. Győrben hiába lett stabil kezdő, valahogy nem találta a helyét, és előbb az MTK-ban, majd fél év után az Újpestben találjuk, hogy végül onnan kerüljön át Angyalföldre, és gyarapítsa Tóth Andráshoz hasonlóan az ex-kispestiből Vasas-érzelművé lett játékosok kételemű táborát. 2005 óta a kétszeres válogatott Németh (egy év tomszki kitérővel súlyosbítva) hűségesen kitart az őt befogadó klub mellett.
Minden tisztességes magyarfutball-hívőnek illendő könnybe lábadt szemekkel felfortyannia, ha a Ferencváros egykori csatársorát, a Bánki-Kvaszta-Zsinka álomtrió nevét újfent együtt látja leírva. Az összes fentebb sorolt játékos közül talán a fehérvári nevelésű Zsinka János [adatlap] bír a legveretesebb nemzetközi eredménnyel, az 1984-es moszkvai ifjúsági eb aranya hosszú évekig markáns csajozódumának számíthatott. Egy Czabán Samu téri (Bp. Volán) kitérővel a Ferencvárosba átkerülő fiatal spíler épp a zöldek egyik legszerényebb időszakában riogatta az ellenfél kapusait, és a ráállított emberfogókat villámgyors szélsőjátékával. Hogy végül nem ő, hanem Hamar és Egressy válhatott a kilencvenes évek emblematikus balszélsőjévé, az nagy valószínűséggel a pályafutását végigkísérő sérülékenységének tudható be. A Fraditól való búcsúja után évente váltott csapatot, és megfordult Dunaújvárosban, Kispesten, Békéscsabán, Vácott, Portugáliában, de egy szezonnál többet csak Újpesten sikerült eltöltenie. Neve mostanság - a legújabb állomáshelyét jelentő Pécel határain túl - csak akkor kerül elő, ha valaki véletlenül a DigiSportra kapcsolva Bánki Dodót látja szakérteni, és felvillan benne a félelmetes Bánki-Kvaszta-Zsinka álomtrió máig a kisagyak legmélyén lappangó rémképe.
Veretes névsorunkat egy ízig-vérig közönségkedvenc csatárral, és egy személyesebb töltetű (végh hanta) bekezdéssel zárnánk, a felemelő Borgulya “Burgi” István [adatlap] témakörben. Sok-sok éve Honvéd-Fradit rendeztek a Bozsik-stadionban, és hiába a kimerítő tájékoztatás, sikerült véletlenül egy időben érkeznem a vendégtáborral, ráadásul pont beszopni egy piros lámpát a vasúti kereszteződésben. A sínek egyik oldalán a stadion, a másikon a Fradi-tábor, annak első sorában pedig én. Egy kedves párocska, akik a sokadalom szélén álltak, amikor tilosra váltott a szemafor, és a rend éber őrei mindenkit a saját oldalán akartak tartani (a KRESZ szabályainak körültekintő figyelembevételével), hangosan jelezte feléjük, hogy ők bizony Honvédosok, hadd osonhassanak még át a tilosban, a vonat látótávolságban sincs. Amikor átengedték őket, gondoltam egy merészet (óh’ én naiv), és felkiáltottam a fradisták gyűrűjéből, hogy szintén rossoneró, átmehetnék én is? Mindenki lassan kapcsolt, kivéve a kapu előtt ácsorgó Burgit, aki szinte a grabancomnál fogva megragadott, és szó szerint betuszkolt a stadionba. Fel sem fogtam, hogy a lassan eszmélő fradisták milyen károkat tehettek volna bennem. Sőt, annyira nem voltam képben, hogy ragaszkodtam ahhoz, megváltanám belépőmet a pénztárnál (miközben persze az ellentábor majd békésen elvonul mögöttem). Szerencsémre Burgi ezt sem hagyta, és egy “majd félidőben kijössz és megveszed” félmondat kíséretében taszajtott még egyet rajtam a korzó felé vezető út irányába. Innen is szeretném azzal megköszönni tettét utólag, hogy ezzel a kis emlékkel be is fejezném a róla szóló bekezdést.
~o~
Alaposan végigpásztáztuk tehát a fővárost a Béke tértől a Bozsik-stadionig, a Fáy utcától a Megyeri útig, Szőnyi úttól a Hévízi útig, elidőztünk egy pillanatra a Czabán Samu téren, hogy végül az Üllői úton átrobogva a Hungária körúton fejezzük be körsétánkat. Elméleti igényességgel töltöttük meg, és definiáltuk a lelátókon mindeddig pontatlanul használt és slendirán módon osztogatott fociprosti fogalmát, és névsorolvasást tartva lajstromba vettük mindazon labdarúgókat, akik a futball egyetemes nagyszótárában e szócikk szemléltető alanyaiként, akár névvel, akár arcukat adva hozzá feltűnhettek.A végül három önálló részre szabdalt dolgozat elkészülte közben elfogyasztottunk egynéhány üveg söritalt, felszürcsöltünk több csésze teát, vitatkoztunk, érveltünk, szellemileg alkotott tábortűzünkbe bámulva elmerengtünk a közelmúlton, miközben régi Nemzeti Sportos futballrajtokat nyálaztunk át törzshelyünkön, bőszen böngésztünk olyan hiánypótló internetes tartalmakat, mint a futball-adattar.hu mértékadó adatbázisai, vagy akár a Tempó, Fradi! szurkolói portál nagyívű és tartalmukban is élvezetes posztjai, és egyéb más, itt most talán nem megemlített forrásokkal is közelebbi kapcsolatba kerültünk. Köszönjük.
Ugyancsak soha el nem múló hálával tartozunk a sportnapilap kilencvenes években fénykorát élő tollforgatóinak, és természetesen az egykori legendás szpíkereknek, akiktől azon modorosságok származnak, melyekkel ha nem is soros ellenfelünket, hanem e posztot szórtuk meg alaposan. A modoroskodás, mint eszköz, öncélú fegyverként való használata azonban itt nem több, mint tisztelgés, főhajtás a nagy elődök előtt. Ahogy a futballjáték sava-borsa a gól, úgy a sportközbeszéd saját savát s borsát a tipikus közhelyek, a sekélyes hasonlatok érlelik igazi, semmihez sem hasonlítható lelátói párbeszédekké.
És posztsorozatunk végén nem maradt más hátra, mint feltenni magát a kínzó kérdést: ki lesz a következő? A Vasasban, MTK-ban és Ferencvárosban is egy-egy újabb tetoválással gyarapodó Ferenczi István, vagy a már visszavonult, de egy jobbfajta okosságra mindig kapható Verebes Mágus (Honvéd, Vasas, MTK)? Esetleg Kabát visszatér a fővárosba, és a Ferencvárosban, vagy mondjuk a Hungária körúton lesz ki neki a díszes társaságbéli tagsághoz szükséges négyes?
Vagy pedig a majdan visszavonuló Németh Norbival lezárul egy korszak, és a beáramló légiósok siserehada véget vet e szép, és igencsak újkeletű hagyományunknak. A meccs kilencven percig tart, a labda gömbölyű, idegenbe is győzni megyünk, bármi megtörténhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.