SPORTLEGEK : A legvitatottabb bírói ítéletek

A „gól volt, gól nem volt”, „Isten keze” és más turpisságok

Nemrégiben már körbenéztünk a futballpályák környékén, és összeszedtük a labdarúgás nagy botrányait. Akkor sem felejtettük el megjegyezni, hogy a botrányok, vitatott esetek gyakran kapcsolódnak játékvezetőkhöz. Ha erről el is feledkeztünk volna, a vasárnapi Inter–Milan derbi több jelenete emlékeztethetett rá: amíg a golyóbison futball – és játékvezető – lesz, számíthatunk vélt vagy valós sérelmekre, melyek miatt az egyik szerint a másik jogosulatlan előnyhöz jutott...

Az egyik legemlékezetesebb: Maradona első gólja 1986-ban az angolok ellen

BIZARR ÍTÉLETEK: HÁROM SÁRGÁTÓL A MAGÁT KIÁLLÍTÓ BÍRÓIG

Ha nem lenne elég a vitatott ítéletekből, nézzék meg a legbizarrabbakat is! Poll három sárgája, a magát kiállító játékvezető, Ivanov nagyipari lapszórása, és még sok más érdekesség!

Rögvest szögezzük le, célunk nem a játékvezetők pellengérre állítása. Ahogy a szabálykönyv is írja: ők a pálya tartozékai, mint a kapufa vagy a sarokzászló. És ebből következően – mint az előbbiek –, hatással vannak a játékra – néhol mérkőzést eldöntően. Alábbi összeállításunkban ilyen esetekből válogattunk: összegyűjtöttünk néhányat a világ legemlékezetesebb játékvezetői döntéseiből, és játszottunk: rangsorba állítottuk a legvitatottabb szituációkat, történéseket. A lista természetesen szubjektív, a tét és a hiba nagysága legalább annyira szerepet játszott benne, mint a történéseket megfakító idő kereke. Következzenek tehát a világ legvitatottabb, legemlékezetesebb játékvezetői döntései!

12. PORTUGUESA–SANTOS (BRAZÍLIA, PAULISTA BAJNOKI DÖNTŐ, 1973)
1973-ban a paulista állami bajnokságban történt, hogy tizenegyesek döntöttek a bajnoki címről a Santos és a Portuguesa között. A vendég Santos 3–1-re vezetett, amikor még két pár volt hátra, Amando Márques azonban lefújta a találkozót. Minthogy a Santos pillanatokon belül „lelépett” a mérkőzés helyszínéről, a Portuguesa vezetői pedig először nem tiltakoztak, a szövetség újrajátszást rendelt el. A sűrű program miatt ez azonban nem volt lehetséges, így lehet az, hogy a Santosnak és a Portuguesának mind a mai napig van egy fél paulista bajnoki címe. Az elnökök ugyanis megegyeztek, hogy megosztják a címet.

11. BRAZÍLIA–SVÉDORSZÁG (VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTMÉRKŐZÉS, 1978)
Brazília „ellopott gólja”. Az argentin vb-n a brazilok első találkozójukon Svédországgal játszottak. A mérkőzés vége előtt 20 másodperccel Brazília szöglethez jutott, amelyet követően Zico szabályos gólt fejelt a hálóba. Legalábbis a világ szerint – a mérkőzést vezető walesi Clive Thomas ugyanis úgy vélte, a gól időn túl esett. Valóban, mire a labda a hálóba került, 8 másodperccel túl voltak a 45 percen. Azóta tudja a világ, hogy a walesi óra pontosabb, mint a svájci… Brazília a döntetlen miatt – rosszabb gólkülönbséggel – második lett Ausztria mögött a csoportban, a középdöntőben így az argentinokkal került össze, és miután nem tudott gólt lőni a házigazdának (0–0), valamint Peru hat gólt „engedélyezett” Mario Kempeséknek, rosszabb gólkülönbséggel megint csak második lett négyesében, és veretlenül a 3. helyen végzett.

10. BAYERN MÜNCHEN–NÜRNBERG (BUNDESLIGA, 1994)
Kicsit erőltetetten „Helmeradonának” is szokták a Bundesliga történetének egyik legnagyobb játékvezetői bakiját nevezni. Egy beadást követően túljutott a labda a nürnbergiek kapusán, Andreas Köpkén, és Thomas Helmer elé került, aki a lehető legnagyobb helyzetből, 1.5 méterről rontott... A mérkőzés játékvezetője, Hans-Joachim Osmers azonban – általános megdöbbenésre – a partjelző intésére gólt jelzett. A meccset Helmer két góljával 2–1-re a Bayern nyerte, a Nürnberg fellebbezett és nyert, az újrajátszott mérkőzésen is kikapott 5–0-ra, és rosszabb gólkülönbséggel kiesett az élvonalból.

9. BARCELONA–ARSENAL (BAJNOKOK LIGÁJA, DÖNTŐ, 2006)
Amikor a játékvezető jól látta, de nem elég jól... A Barcelona csatára, Samuel Eto’o a mérkőzés 18. percében egyértelmű gólhelyzetben tört kapura, amikor Jens Lehmann, az Arsenal kapusa elhúzta a lábát... Terje Hauge, a norvég játékvezető remekül látva az esetet, határozottan rögtön a sípjába fújt – azonban túl korán... A labda ugyanis Ludovic Giuly elé került, aki az üres kapuba helyezett. Ez azonban már sípszó után történt. Hauge kiállította Lehmannt (az volt a BL-döntők történetének első kiállítása!), és szabadrúgást adott a katalánoknak – több kameraállásból megnézve az esetet, helytelenül, ugyanis Eto’o lába már elérte a vonalat a buktatás pillanatában. Az Arsenal tíz emberrel is jól tartotta magát, vezetést szerzett, a második félidő utolsó negyedórájára azonban elfáradt, és a Barcelona 2–1-re megnyerte a mérkőzést és a kupát.

8. REAL MADRID–RIJEKA (UEFA-KUPA, 2. FORDULÓ, 1984–1985)
Gúnyosan a „Bernabéu csodájaként” emlegetik a 1985-ös párharcot, amelyben a fiumeiek szerint egy belga játékvezető, Roger Schoeters ítéletei döntötték el a továbbjutó kilétét. A(z akkor még) jugoszláv együttes – története legnagyobb sikerét elérve – hazai pályán 3–1-re legyőzte a nagynevű ellenfelet, és a 67. percig a Santiago Bernabéu-stadionban jól állta a sarat. Akkor azonban Schoeters akcióba lépett. Egy véleményes büntetőt követően megszerezték a vezetést a „blancók”, ráadásul emberelőnybe is kerültek. Tíz perccel később már hárommal voltak többen a pályán a madridiak, ugyanis a játékvezető további két vendégjátékost zavart le a pályáról. Különösen Damir Desnica kiállítását tartják a leírások különösnek. Desnica első sárga lapját azért kapta, mert nem állt meg sípszó után, a második pedig, mert – állítólag – odaszólt a játékvezetőnek. Ami azért is hangozhat ebben a formában furcsának, mert Desnica születésétől fogva süketnéma volt.

A Real Madrid a továbbiakban két gólt rúgva 3–0-ra megnyerte a mérkőzést, és továbbjutott, majd később – a döntőben a Videotont 3–1-es összesítéssel legyőzve – a kupát is elhódította.

7. JUVENTUS–ROMA (SERIE A, 1981)
Az olasz bajnokság utolsó előtti fordulójában a Juventus vezette a pontvadászatot, ám a „farkasok” egy esetleges győzelemmel átvették volna a vezetést. A 80. percben 0–0-s állásnál, Maurizio Turone a hálóba fejelte a vendégek vezető gólját, azonban Paolo Bergamo játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot asszisztense intésére. A Roma szurkolói azóta is rablásnak tartják az esetet, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetik az „Öreg Hölgyet”.

Egy évvel később a Fiorentina is elszenvedett egy hasonlóan igazságtalannak nevezett ítéletet, amikor az utolsó fordulóban Francesco Graziani Cagliarinak lőtt gólját érvénytelenítette a mérkőzésvezető. Ismét a torinóiak nyerték meg a bajnokságot, és azóta Firenzében sem kedvelik a zebrákat. Ahogy a violák éneklik: meglio secondi che ladri, azaz jobb másodiknak lenni, mint tolvajnak. Tegyük hozzá, azóta nem egy utólagos beismerés látott napvilágot, amely szerint kijelenthető, hogy a hetvenes, nyolcvanas években az olasz foci annyira volt tiszta, mint egy pocsolyában fürdőző kismalac.

6. ANDERLECHT–NOTTINGHAM FOREST (UEFA-KUPA, ELŐDÖNTŐ, 1984)
Az Anderlecht az első mérkőzésen elszenvedett 2–0-s vereséget követően hazai pályán 3–0-s diadalt aratva jutott be a UEFA-kupa-döntőjébe, amit aztán elvesztett a Tottenham Hotspurrel szemben. Évek múltán aztán bizonyossá vált, amit a brüsszeli összecsapást követően több Forest-szurkoló váltig állított: a visszavágót vezető spanyol játékvezetőt megvették a belgák. A színangol kupadöntő pontosan 27 000 fontnak (1 millió belga frank) megfelelő összeg miatt maradt el – ennyit fizetett ugyanis az Anderlecht vezetősége egy titkos számlára a mérkőzést vezető Grucueta Murónak. A spanyol spori mindenesetre megdolgozott a pénzéért: a 89. percben befújt egy senki sem látta tizenegyest a hazaiak javára (azzal lett 3–0), majd a hosszabbítás perceiben érvénytelenítette a Nottingham mindenki által teljesen szabályosnak látott gólját.

Az eset minden részletére csak tizenhárom évvel később derült fény, amikor az Anderlecht új elnöke elismerte, hogy vesztegetés történt. Az UEFA nem büntette meg a belga csapatot, ugyanis a bűncselekmény addigra elévült, a játékvezető pedig tragikus körülmények között elhunyt.

Gurucetának nem ez volt az egyetlen ellentmondásos megítélésű közreműködése labdarúgó-eseményen. 1970-ben ő vezette a Barcelona–Real Madrid Király-kupa negyeddöntő visszavágóját (az első meccset a Real nyerte meg 2–0-ra), amelyen befújt egy „kamu” tizenegyest a fővárosiaknak, majd két perccel a rendes játékidő vége előtt, 1–1-s állásnál véget vetett a találkozónak. A Barca-drukkerek állítása szerint Guruceta – aki amúgy hatmeccses eltiltást kapott – egy vadonatúj BMW-vel közlekedett ezek után. A játékvezetőt később ebben az autóban érte a halál, amikor – egy spanyol bajnokira utazva – halálos balesetet szenvedett.


5. OLASZORSZÁG– & SPANYOLORSZÁG–DÉL-KOREA (VILÁGBAJNOKSÁG, 2002)
Totti kiállításához kísértetiesen hasonló, amit Gera Zoltán volt kénytelen „elszenvedni” tavaly Törökországban, amikor az Eb-selejtezőn 0–0-s állásnál a hazai védők szabálytalankodtak vele szemben, ám a skót Stuart Dougal tizenegyes helyett sárga lapot adott Gerának – majd mivel ez volt a második –, kiállította. Törökország 3–0-ra nyert.
Összeállításunkban az egyetlen pont, amely nem egy mérkőzéshez köthető, hanem legalábbis kettőhöz. Nehéz hinni véletlenek – pontosabban kedvező játékvezetői ítéletek – olyan sokaságában, amely Dél-Koreát az elődöntőbe segítette. A 21. században talán senkit nem vett annyiszor válogatott szitokszavakkal a szájára az olasz nemzet, mint Byron Morenót. Az ecuadori ítéleteivel rendre az érzelmes olasz lelkeket sújtotta, ráadásul Francesco Totti kiállítása és Christian Vieri meg nem adott gólja Olaszország búcsújához vezetett a nyolcaddöntőben. Moreno később hazájában is legalább akkora közellenséggé „nőtte ki” magát, mint Itáliában, miután 103 percig vezette az Universitaria–Barcelona meccset, és csak akkor fújta le, amikor a hazaiak megszerezték a vezetést.

Hogy a Moreno dirigálta összecsapást mégsem tekinthetjük egyedülálló jelenségnek, arra Dél-Korea következő mérkőzése adott okot, amikor a spanyoloktól – többek között – egy teljesen szabályos gólt vett el az egyiptomi Gamal Gandur és ugandai segítője, Ali Tomusange. A hazájában kitüntetett ugandai később elismerte hibáját – nehéz lett volna mást tenni, a tv-felvételek szerint 30 centivel volt az alapvonal előtt a labda Morientes góljánál –, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságát kíméletlen össztűz alá vette a sportsajtó. A FIFA akkor és azóta sem reagált az elméletekre, mely szerint az egyik távol-keleti rendezőnek piaci okok miatt kellett a végjátékig versenyben maradnia, az elődöntőben mindenesetre már európai játékvezetők fújták a sípot – nem is emlékszünk a nevükre... –, Németország pedig legyőzte Dél-Koreát.

4. NSZK–MAGYARORSZÁG (VILÁGBAJNOKSÁG, DÖNTŐ, 1954)
A számunkra legfájóbb eset. Emlékezetes, a svájci világbajnokság döntőjében 3:2-es német vezetésnél Puskás Ferenc végre túljárt a káprázatosan védő Toni Turek eszén. A magyar csapat már ünnepelte az egyenlítést, amikor az angol játékvezető, Bill Ling walesi partjelzője, Mervyn Griffith intésére – hibásan – érvénytelenítette a találatot, hozzájárulva a magyar futball alighanem legfájóbb vereségéhez. Ami Németországnak azóta is csoda, számunkra csapás – és nem csak futballtörténelmi fordulópont.

3. NSZK–FRANCIAORSZÁG (VILÁGBAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ, 1982)
Listánk harmadik helyén egy klasszikus mérkőzés klasszikus jelenete található. Az 1982-es világbajnokság elődöntőjében az NSZK szerzett vezetést, majd Franciaország Michel Platini (jogos) büntetőjével egyenlített. A második félidőben ismét Platini került középpontba, remek labdával indította a csereként beállt Patrick Battistont, aki a labdát ugyan elrúgta (a kapu mellé), ám a németek kapusa Harald (Toni) Schumacher a későbbi névrokon F1-es versenyző sebességével elgázolta. A holland játékvezető, Charles Corver kiállítás és büntető helyett kirúgást ítélt, annak ellenére, hogy Battiston percekig nem állt talpra, és le kellett cserélni. A mérkőzés hosszabbításba torkollott, ám a franciák hiába vezettek két góllal is, a németek egyenlítettek, és – ahogy azt szokták – tizenegyesrúgásokkal ők jutottak a döntőbe. Schumacher a franciák két próbálkozását is hatástalanította. A németek kapusát a mérkőzés után rengeteg támadás érte kirohanása miatt, egy francia napilap őt választotta az ország leginkább utált emberének – egy másik németet, bizonyos Adolf Hitlert megelőzve.

2. ARGENTÍNA–ANGLIA (VILÁGBAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ, 1986)
Diego Maradona nagyságára – és egyben ellentmondásos mivoltára – jellemző, hogy öt percen belül két olyan gólt ért el, amelyek egyike sem hagyható ki egy futball-lexikonból. A mérkőzés 51. percében Jorge Valdano labdáját a 165 cm-es Maradona a kimozduló angol kapus, Peter Shilton feje fölött, kézzel juttatta a hálóba, a tunéziai játékvezető, Ali bin Nasszer pedig megadta a gólt. A találat azonban „utóélete” miatt került csak igazán ilyen előkelő helyre a vitatott gólok sorában, Maradona ugyanis így kommentálta a találkozót követően első gólját: „A gólban benne volt egy kicsit Maradona feje és Isten keze.” – Ezt a címet adva ezzel az összes másnap megjelenő napilapnak. Az immár „isteni” Diego később azt is elárulta, hogy szólnia kellett társainak, kezdjék el ünnepelni, mert így biztosan megadja a játékvezető a találatot. Az argentinok tízese kivívta ezzel az egész angol sajtó ellenszenvét, pláne, hogy néhány perc múlva – felejthetetlen szlalomjával szétzilálva a teljes „háromoroszlános” védelmet – az évszázad gólját lőtte a szigetországiaknak, így hiába volt Gary Lineker szépítő találata, Argentína jutott tovább, majd nyerte meg a világbajnokságot.

1. ANGLIA–NSZK (VILÁGBAJNOKSÁG, DÖNTŐ, 1966)
Hogy mégsem Maradona gólja végzett listánk élén, az egy húsz évvel korábbi mérkőzés miatt van. Talán egy gólról sem vitatkoztak olyan hosszú időn át, mint Geoff Hurstnek a hosszabbítás első félidejében lőtt góljáról. Az angol csatár lövését követően a lécről lefelé pattant a labda, olyannyira kétes szituációban, hogy a svájci mérkőzésvezető, Gottfried Dienst nem is tudta eldönteni, hova pattant. Asszisztensével, a szovjet Tofik Bahramovval konzultálva azonban gólt adott. A jelenetet azóta az összes létező kameraállásból bemutatták, és mindenki elmesélte a saját szemszögéből, aki a pályán volt, sőt digitalizálták is a korabeli felvételeket, így szinte 100 %-os bizonyosságal kijelenthető, hogy a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon. Hurst-öt ez akkor nem érdekelte, a kinyíló német védelem ellen megszerezte az angolok negyedik gólját is – ezzel Hurst az első és máig az egyetlen, aki vb-döntőben mesterhármast jegyzett –, és Anglia 4–2-re megnyerte a vb-t.

Angol szurkolók egy része ma is állítja, hogy szabályos volt a gól, más britek nem hajlandók vitatkozni róla, a németek persze csalást emlegetnek. A futball-játékvezetőknek kiadott irányelv, hogy kétes szituációkban a támadó javára kell ítélniük. Azonban sípmesteri berkekben általános, ki nem mondott alapelv, hogy hasonló helyzetben csak akkor ítélnek gólt, ha 100 %-ig biztos a gól. És hogy miért választottuk ezt minden idők legvitatottabb találatának? Mert világbajnoki döntőben történt, annak is a hosszabbításában…