2011. január 26., szerda

Ferencváros : Zöld-fehér gólkirályok - 5. rész

Most következzen a Ferencváros történetének ötödik gólkirálya, a legendás csatár, dr. Sárosi György.



Sárosi GyörgyStefancsics Györgyként látta meg a napvilágot 1912. szeptember 16-án. Nevét később változtatta Sárosira, így lett ő a Ferencvárosi szurkolók körében a legendás „Sárosi doktor”, mivel jogi végzettséget szerzett. Ahogyan a legtöbb fiatal fiú, imádott sportolni. A labdarúgás mellett, úszott, vízilabdázott, teniszezett, atletizált és pingpongozott is. Iskolák közötti versenyeken szerepelt ezekben a sportágakban, míg végül döntenie kellett, hogy mit válasszon. Így emlékezett vissza a döntő pillanatra: „15 éves voltam, amikor édesapám örömmel közölte, hogy az FTC meghívott egy próbajátékra a gyerekek, az ifik közé. Először nem akartam kimenni, mert a barátaimmal akartam együtt maradni, de végül beláttam, hogy így megnyílik előttem egy út, amely addig elérhetetlen volt. Édesapám pedig azért örült a meghívásnak, mert Fradi drukker volt.” 

1927 és 1931 között a ferencvárosi ifi csapat sorait erősítette. Amíg elkövetkezett életében az egyik döntőnek bizonyuló év, 1931, ami nem csak számára, hanem a csapat többi tagjának is meghatározó volt.
Az 1931-es szezon kezdete előtt a csapat egy dél-amerikai (!) túrára ment. Genovából indult a hajóút, amely 14 napig tartott és végül Rio de Janeiróban kötöttek ki. A csapat a hajón is együtt edzett, a fiúk megismerték az új arcokat, jól összeszoktak, egy egységes csapattá váltak, Rio-ban aztán pályára is léptek. A hazatérésről és a csapatról, így emlékezett: „A túra befejezése után az FTC csapata barátilag valóban egybe volt forrva. Megismertük egymást, és mindenki megbecsülte a másikat. A csapatjáték biztosítva volt.”
Az 1931-32-es szezont a Ferencváros 100%-osan nyerte meg, amely többek között a csapategységre, a tehetségekre is visszavezethető. Első tétmérkőzését, 1931. március 15-én játszotta a Bástya ellen, amelyet a csapat 7-0-ra nyert meg.  Emlékezzünk meg ebben a bejegyzésben a 100%-os csapat tagjairól: Amsel Ignác, Berkessy Elemér, Bukovi Márton, Háda József, Kohut Vilmos, Korányi Lajos, Lázár Gyula, Lyka II. Antal, Papp Lajos László, Sárosi György dr., Szedlacsik Ferenc, Takács I. Géza, Takács II. József, Táncos Mihály, Toldi Géza, Turay József; Edző: Blum Zoltán; Elnök: Mailinger Béla. A csapat által végrehajtott bravúrt, azelőtt és azóta sem tudta egyetlen egy csapat sem megismételni Magyarországon.
Az 1931-32-es bajnoki címen kívül, még 4 bajnoki címet nyert, 1933-34, 1937-38, 1939-40, 1940-41. 5 bajnoki ezüsttel és 5 bajnoki bronzzal eredményes karriert futott be. 17 éves szereplése alatt 3 szezonban fordult elő, hogy nem állt a csapat dobogón. (Ezeken kívül, a háború miatt volt egy félbeszakadt és egy nem hivatalos bajnokság). 5 alkalommal nyert Magyar Kupát, 1933, 1935, 1942, 1943, 1944.
Gólkirályi címet három alkalommal szerzett, az 1935-36-os szezonban, 36 góllal, amikor a csapat „csak” bronzérmes lett. 1939-40-es szezonban 23 gólt, az 1940-41-es szezonban 29 gólt szerzett, a két bajnoki cím mellett. Az 1940-41-es szezonban kiérdemelte az Év Labdarúgója címet is.
1937-ben tagja volt a Közép-Európa Kupát nyert csapatnak. A két döntő összecsapásról a Lazio ellen (o.: 4-2, v.:4-5), így emlékezett: „Nem volt könnyű. A Lazio is jól fel volt készülve, és nagyszerű játékosokkal (Piola és társai) álltak ki ellenünk. A győzelemért az utolsó pillanatig kellett küzdeni, de így még értékesebbnek tűnik az eredmény. A Fradi felülmúlta önmagát! Úgy játszottunk, hogy ebben a pillanatban nemcsak a Laziot, hanem mindenki mást is megvertünk volna. Mind a két mérkőzésen, Budapesten és Rómában potyogtak a gólok, és nekünk nagyon kellett vigyáznunk, nehogy egy „téves lépést” tegyünk… A római mérkőzés nem ígért semmi jót. De mindenki erősen koncentrált, és annak ellenére, hogy Rómában játszottunk a Lazio ellen (amely Lazio szintén jól játszott), megérdemelten győztünk. Furcsának hangzik, de így igaz: a mérkőzés után mindkét csapat sírt. A Lazio, mert kikapott, és a Ferencváros, mert megnyerte a kupát.” A kupagyőzelem mellett, az 1937-es kiírás gólkirálya is volt 12 találattal.
1937-ben a Csehszlovákia ellen megnyert válogatott találkozón, egyedül 7 gólt rúgott, ami a mai napig rekordnak számít, a végeredmény 8-3 volt.
1938. január 10. La Valletta városában mérkőzött meg a Ferencváros a máltai válogatottal, az eredmény 3-12 lett, ám a mérkőzés után történt egy érdekes eset. Egy magyar férfi ajándékozta meg Sárosi Györgyöt egy cerkófmajommal. A játékosról köztudott volt, hogy szereti az állatokat, így elfogadta az ajándékot. A kis majmot hamar befogadta az egész család, éveket töltött Sárosiék otthonában. Később, amikor nagyobb lett Muki, a majom, az Állatkertnek ajándékozták, de ezek után is meglátogatták a család házi kedvencét.
A válogatottban 1931 és 1943 között játszott 62 mérkőzésen 42 gólt szerzett. Tagja volt az 1934-es és az 1938-as világbajnokságot megjáró csapatnak. 1938-ban ezüstéremmel térhetett haza Franciaországból. Mind a 4 mérkőzésen pályára lépett, Hollandia (6-0) ellen 2 gólt, Svájc (2-0) ellen 1 gólt, Svédország (5-1) ellen szintén 1 gólt szerzett. A döntőben az olaszok ellen is szerzett 1 gólt, de kevés volt a győzelemhez, mivel 4-2-re az olaszok győztek. 1943-ban utolsó válogatott mérkőzését, idehaza, Svédország ellen játszotta (2-7).

1946-ban aktív pályafutása során a Ferencváros örökös bajnokává választották.
1948. április 12-én játszotta utolsó mérkőzését a Ferencvárosban, amelyen sikerült 2-0 legyőzni a Vasast. A Ferencváros színeiben összesen: 646 mérkőzésen lépett pályára és ezeken 639 gólt szerzett. Ezzel minden idők legeredményesebb játékosa, a zöld-fehérben játszott mérkőzések ranglistájában 2. Lipcsei Peti mögött.
Élete hátralévő részét Olaszországban töltötte, több olasz csapat kispadján is ült. A legnagyobb sikerét a Juventussal aratta, bajnoki címet szerzett az 1951-52-es szezonban. 1972 után felhagyott az edzői feladatokkal. Az 1970-es években utazott haza Magyarországra, édesanyja meglátogatása után, a második útja a korábbi sikerei színhelyére, a Fradi pályára vezetett.

Sárosi György Aranydiploma 
1992-ben 80 évesen megkapta az FTC Aranydiploma kitüntetést. A Ferencváros legendás alakja, 1993. június 20-án hunyt el, Genovában temették el.

Ferencváros : Zöld-fehér gólkirályok - 4. rész

Most következzen a Ferencváros történetének negyedik gólkirálya, a legendás balösszekötő, Toldi Géza.


Tunigold Géza 1909-ben született Budapesten, később változtatta meg nevét Toldira. Fiatal korában több ifjúsági, alsóbb osztályú csapatban megfordult. 1928-ban a Nagyvárad és a Ferecváros figyelt fel a tehetséges játékosra, aki az utóbbiak ajánlatát fogadta el.
Játékát a lendület, a küzdeni akarás jellemezte. Kiváló volt a lövőereje, fejelni is remekül tudott. Rengeteg mezőnymunkát végzett, elől és hátul rendszeresen feltűnt. Remek labdákat adott, de nem ijedt meg ha esetleg neki kellett lőnie. Egyetlen problémája az volt, hogy könnyen ki lehetett hozni a sodrából, ekkor elvesztette a nyugalmát és koncentráltságát.
1928. február 22-én mutatkozott be az AC Dorog elleni kupamérkőzésen, melyen 2 gólt szerzett a csapat  pedig 9-0-ra győzött. A mérkőzés pikantériája, hogy 23 zöld mezes férfi állt a pályán, ugyanis a vendégek is zöld mezt viseltek, sőt, még a játékvezető is... A nézők derülten figyelték az eseményt, de a pályán nem egyszer káosz alakult ki, emiatt a bíró félbeszakította a mérkőzést egy mezcsere idejére.
1928 júniusában az FTC vezetősége kérelmezte, hogy Tunigold Géza, Tamási néven játszhasson. A következő mérkőzésen mégis Toldi Géza futott ki a gyepre, akit Szigeti Imre a klub akkori elnöke keresztelt el.
1933-34-es szezonban 34 találattal lett a bajnokság gólkirálya. Nem kis teljesítmény volt ez, hisz olyan csatártársai voltak, mint Takács II József, Táncos Mihály vagy Sárosi György.

A Ferencváros 1939
-ben a Közép- Európai Kupában Bolognával játszott, ehhez fűződik egyik legemlékezetesebb mérkőzése. Az első találkozón nem játszott – az eredmény 3-1-es Bologna győzelem – a másodikon sem kapott volna szerepe, de egy sérülés miatt beküldték az „idős” 30 éves játékost. A Fradi hazai pályán 4-1-re legyőzte a Bolognát, mind a négy gólt Toldi Géza szerezte. Úgyis fogalmazhatnánk hogy Toldi - Bologna 4-1. Erre később így emlékezett vissza: “Igen, mind a négy gólunkat én szereztem, kiválóan ment a játék. Az élet egyik nagy ajándékának tartom, hogy saját pályánkon, a mi drága szurkolóink előtt sikerült ezt a bravúros teljesítményt nyújtanom. Egyébként a mérkőzés utáni napokban szurkolói küldöttség keresett fel, és a négy gól emlékére egy zöld-fehér színű ólomkristály vázával ajándékoztak meg.”
Toldi Géza 1928 és 1939 között volt a Ferencváros játékosa, 1939 és 1942 között megfordult a Gamma és Szeged csapatában, majd 1943-ban visszatért a Ferencvárosba egy szezon erejéig. 1945-46-ban még a Zugló csapatában is játszott 10 meccset.
A Ferencváros színeiben 458 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 430 gólt szerzett. Sikerei a Zöld-Fehérben: 4-szeres bajnok: 1927-28, 1931-32, 1933-34, 1937-38, 6alkalommal ezüstérmes: 1928-29 1929-30, 1934-35, 1936-37, 1938-39, 1943-44, 3-szor bronzérmes: 1930-31, 1932-33, 1935-36; Közép- Európai Kupagyőztes 1937-ben.
A válogatottban 1929 és 1940 között szerepelt 46 mérkőzésen 25 gólt szerzett. 1934-ben világbajnoki résztvevő. Az 1938-as világbajnokság ezüstérmet szerző csapat tagja volt, 2 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett.

Toldi Gézáról sok jellemzés maradt fenn, melyekből egyet idéznék Pataki Mihálytól, aki Toldi elődje volt a Fradiban és köztudottan nem szerette őt: „Toldi szinte megelőzte korát! Hiszen ez a játékostípus mind nagyobb és nagyobb szerephez jut a labdarúgásban és egyre nagyobb szerepet játszik a mérkőzések eldöntésében. Emlékszem, Toldit a közönség nagy része csakhamar felfedezte, megszerette, felkapta és zöld-fehér játékostulajdonságok megtestesítőjének tartotta. Toldi jelentette a ferencvárosi hagyományok folytatását. A lelkes, lendületes játékot, a mindent beleadó küzdelmet, amelynek híres, nagy sikereit köszönhette a régi FTC.”
1973-ban vándordíjat alapított, melynek serlegét Spanyolországból hozatta, amely egy vándorserleg lett, emellett rendelt kisebbeket, amit a díjazott játékosok örökre eltehettek. A Toldi díjat a szezon legjobban teljesítő játékosa kapta meg minden évben.
1983-ban, a Népstadionban ő végezte el a kezdőrúgást a Ferencváros 2000. mérkőzésén.
Toldi Géza 1986-ban hunyt el, az emlékét a székházunkban található Toldi-terem a mai napig őrzi.

Ferencváros : Zöld-fehér gólkirályok - 3. rész

Most következzen a Ferencváros történetének harmadik gólkirálya, aki nem más, mint a nagyszerű Takács II. József.



Takács II JózsefA „kis Taki” 1904-ben látta meg a napvilágot Budapesten. Magyarország egyik legjobb befejező csatára kapusként kezdte a pályafutását. Ifjúsági labdarúgó volt, amikor egyik csapattársa megsérült, ezért kipróbálták mezőnyjátékosként. 1917 és 1926 között a városi rivális Vasas csapatában szerepelt. Az 1925-26-os bajnokságban gólkirály lett piros-kékben 29 találattal. Ezzel felhívta magára a Ferencvárosi vezetők figyelmét és az 1927-es szezonban már zöld-fehérben futott ki a futballpályára. Bátyja Takács I. Géza „Mari néni” volt, aki pályafutása kezdetétől zöld-fehérben rúgta a bőrt, így a két testvér egy csapatban játszhatott.
Az első idénye tökéletesre sikerült, a csapattal bajnok és Közép- Európa Kupagyőztes lett, míg egyénileg 31 találatával gólkirály. Ennél szebb idényről nem is álmodhatott volna, hiszen egyéni teljesítményét sikerült továbbhalmozni, ugyanis zöld-fehérben négy alkalommal lett gólkirály. Részletesen: 1927-28: 31 gól, 1928-29: 41 gól, 1929-30: 40 gól, 1931-32: 42 gól. Zöld- fehérben háromszoros bajnok, 1927-28, 1931-32, ebben a szezonban a Ferencváros 100%-osan lett bajnok, 1933-34. Második helyezett: 1928-29, 1929-30. Harmadik helyezett: 1930-31, 1932-33.
A Ferencvárosból 1934-ben igazolt a Taxis-ok csapatához, itt egészen 1942-ig játszott, de idősebb korában már nem tudott nagy eredményeket elérni. A focitól sohasem tudott elszakadni, visszavonulása után edzőként dolgozott. Mindig két csapatnak szurkolt, sosem tagadta meg kötődését a Ferencváros és Vasas csapatai iránt.
A válogatottban 1923-ban mutatkozott be egy Ausztria ellen 1-0-ra elveszített találkozón, ahol 1933-ig 32 mérkőzésen 26 gólt szerzett. Az egyik legemlékezetesebb meccse a nemzeti együttesben 1927-ben Franciaország elleni barátságos mérkőzésen volt. Ezen a találkozón 6 gólt szerzett (a végeredmény 13-1), ami miatt a francia kapus (Maurice Cottenet) úgy megharagudott magára, hogy lemondott a válogatottja mezéről.
Magyarország egyik legkiválóbb csatára, „csak” jobb lábbal tudott gólt lőni, és általában  csak közelről. Kiválóan cselezett, rendkívül jól összejátszott a mellette futó szélsővel. Egyik különleges tulajdonsága az volt, hogy milliméter pontosan kiszámolta a labda útját, így mindig jól helyezkedett. Minden helyzetben remekül feltalálta magát és képes volt arra, hogy fordulásból gólokat szerezzen, ami ellen a védők nem sokat tudtak tenni. Soha nem adta fel, mindig számított arra, hogy a védő vagy a kapus hibázhat, ha ez bekövetkezett gyorsan rástartolt a labdára és kihasználta a helyzetet. Szemfüles meglátásai sok gólt eredményeztek számára. (Én személy szerint, ezt hiányolom a mai játéTakács II Józsefkosokból.)
Játékában egy hiányosság volt, a fejelés. Annak ellenére hogy nem volt alacsony játékos, ez nem ment neki. Egyszer szerzett egy fejes gólt, amire így emlékezett: „Egy barátságos mérkőzésen a szépszámú közönség követelni kezdte: „kis Taki, gólt fejelni!” Jól ment a játék, jó kedvem volt, így elhatároztam, hogy eleget teszek a közönség kérésének, de sajnos, nem kaptam megfelelő beadást. Mit volt mit tennem, ki kellett cseleztem az egész védelmet, elfektettem a kapust, majd megállítottam a labdát a gólvonalon, letérdeltem és befejeltem. A közönségnek nagyon tetszett, a játékvezetőnek kevésbé. Komolytalan játék miatt kiállított. Hát ezt is kevés gólszerző érhette meg.
1974-ben nagy megtiszteltetésben volt része, amikor elvégezte a Ferencváros- Vasas mérkőzés kezdőrúgását. Ebben az évben választották az FTC örökös bajnokának.
A Ferencváros és a Vasas legendás játékosa 1983-ban hunyt el.

Ferencváros : Zöld-fehér gólkirályok - 2. rész

Másodikként következzen klubunk történetének második gólkirálya, aki nem más mint a legendás Schlosser Imre



Schlosser ImreSlózi, a világhírű támadó. A következőkben egy olyan kimagasló labdarúgó csillagról olvashattok, aki korának legjobb játékosa volt. Úgyis fogalmazhatnék, hogy az "1910-es évek Messije" volt. Emlékezzünk meg Schlosser Imréről, a Ferencváros 2. gólkirályáról.
1889-ben született Budapesten, 16 évesen, 1906 februárjában mutatkozott be az első csapatban a Postás ellen 1-0-ra elvesztett találkozón. Erre így emlékezett: „Könnyes szemmel vonultam be a meccs végén az öltözőbe. Csüggedten és pityeregve ültem a vesztes csata után az öltöző sarkában, szegény jó Malaky Misi jött vigasztalni. M.M.: Ne sírj fiam! Minden gyümölcsnek érnie kell!” Ekkor még nem ragadt meg az első csapatban, így 3 hónapot kellett várnia a következő mérkőzésére (1906 május). 17 éves sem volt, amikor 1906. október 7-én, bemutatkozhatott a válogatottban a Bohémia és Morvaország elleni mérkőzésen. Ő volt az első magyar labdarúgó, akire felfigyelt az európai labdarúgás. Felesége is a "Fradi családból" származott, Fritz Elza a testvére kapusunknak Fritz Alajosnak, így a két férfi csapattárs és rokon is volt egyszerre.
Jellegzetes karikalábú labdarúgó volt, egyéni képességeivel kiemelkedett a magyar mezőnyből. Nagyon szerény, sportszerű és sokat dolgozó játékos volt. A bal volt az erősebbik lába, de kiválóan cselezett, remek passzokat adott, de képes volt lábbal, és fejjel is gólt szerezni. A góljai mellett nagy érdeme, hogy megszerettette a magyarokkal a labdarúgást, sokan, még vidékről is, azért jártak meccsekre azokban az időkben, hogy őt lássák.
1909 és 1914 között végig ő volt a magyar bajnokság gólkirálya. Nézzük meg számokban: 1908/1909: 30 gól, 1909/1910: 18 gól, 1910/1911: 38 gól, 1911/1912: 34 gól(ebben a szezonban az év labdarúgójának választották), 1912/1913: 33 gól(ebből 8 gólt egy mérkőzésen lőtt a III. kerület ellen), 1913/1914: 21 gól. A Ferencváros színeiben 6 bajnoki címet és 2 ezüstérmet szerzett.
A ferencvárosi karrierjében, 1915-ben állt be a fordulat, ekkor összekülönbözött a vezetőséggel és az 1916-os szezont már az ősi rivális MTK-ban kezdte meg, ahol első évében 16 mérkőzésen 38 gólt szerzett, ami a mai napig rekordnak számít. Az MTK-ban 6 szezont húzott le és 6 bajnoki címet szerzett.
1923 és 1926 között megfordult Svédországban (Norrköping), Lengyelországban (Wisla Kraków) és Ausztriában (Brigittenaur AC), de nem tudott nagy eredményeket elérni.
1926-ban újra zöld-fehérbe öltözött és visszatért a Ferencvárosba, ahol bajnok lett. Erről így emlékezett: „Titokban sok könnyet hullattam az elhagyott zöld-fehér színekért, melynek még ma is változatlanul híve vagyok és az is maradok. Könnyen meg lehet ezt érteni, hiszen az igazi klubszellemet ott szívtam magamba és az FTC-ből lendült futballkarrierem a magasba. Mindig igazi örömet éreztem, amikor a zöld-fehér sávos trikót magamon feszülni éreztem.” Ezek a sorok magukért beszélnek.Síremléke
Az 1927-28-as kiírásban, 9 mérkőzésen lépett pályára a Budai33 csapatában. 1928-ban hagyta abba az aktív labdarúgást 318 első osztályú mérkőzéssel a háta mögött, amelyeken 417 gólt szerzett.
A válogatottban 1906 és 1927 között játszott. Utolsó válogatott mérkőzését 38 évesen játszotta, Ausztria ellen, ahol a magyar csapat 6-0-ás vereséget szenvedett. A válogatottban 68 mérkőzésen szerepelt és 59 gólt szerzett.
Visszavonulása után sem jött le a futballpályákról, hiszen bíróként dirigálta a mérkőzéseket. Edzőként is próbálkozott, de ebben nem volt sikeres. Egy sportszerboltja is volt, melyben sok esetben a szívére hallgatott és nem a pénztárcájára, ha egy gyermek labdát szeretett volna, de nem volt elég pénze rá, ő adott számára és azt mondta, rúgj vele sok gólt.
1955-ben megérte a 100. Ausztria – Magyarország mérkőzést, melyen ő végezte a kezdőrúgást. Ezen mérkőzésen olyan nagyszerű játékosok játszottak, mint: Buzánszky Jenő, Kocsis Sándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán, egyszóval az Aranycsapat tagjai.
1959-ben hunyt el a Ferencváros örökös bajnoka, és többszörös gólkirálya.

Ferencváros : Zöld-fehér gólkirályok - 1. rész

Az alábbi rovatban kedvenc Ferencváros 111 éves történetének gólkirályait vesszük sorba, heti 1-2 alkalommal. Elsőként következzen klubunk történetének első gólkirálya. Hajtás után Pokorny Józsefről olvashattok.

A legutolsó gólkirályunkra igen sokan emlékezhetnek még, ő volt Igor Nicsenko az 1995-96-os szezon egyik hőse. Ezzel szemben kevesen tudják, hogy ki volt és mikor az első gólkirályunk? 1904-ben, 16 góllal Pokorny Józsefnek sikerült ez a bravúr először.
1883-ban született Pogány településén, 1901. március 24-én mutatkozott be a Ferencváros színeiben. Pályafutását a hátvédsorban kezdte, de tehetsége miatt a csatársorban találta meg a helyét. Nem tartozott  saját korában a technikás játékosok közé, de feltartóztathatatlanságával hamar belopta magát a szurkolók szívébe. A megmaradt leírások szerint az ellenfeleken keresztülgázolt, majd lőtt. Bődületes erővel tudta meglőni a labdát, igaz „csak” spiccel. A korszak egyik legjobban fejelő játékosa volt, magas termete miatt.

A legnagyobb egyéni sikerét 1903-ban élte át, amikor az év játékosának választották. Ez megérdemelt eredmény volt, ugyanis következő szezonban érte el a gólkirályi címet. A Ferencváros színeiben 72 mérkőzésen játszott és 62 gólt szerzett, ami 0,861-es átlag. Az aktív futballt fiatalon, mindössze 22 évesen hagyta abba, utólag azt mondható, hogy kár érte. Amíg a Ferencvárosban játszott, mindig a dobogón állt a csapat. 1903-ban és 1905-ben bajnok volt, 1902-ben és 1904-ben második helyezett, míg 1901-ben harmadik helyen végzett a csapat. 1903-ban és 1904-ben elhódította a csapattal az Ezüstlabda vándorkupát, ami a Magyar Kupa elődje volt. A válogatottban 5 mérkőzésen 5 gólt szerzett.
Az első hivatalos barátságos válogatott mérkőzésen pályára lépett Ausztria ellen, 1902-ben. A második Ausztria elleni mérkőzésen is játszott és 2 gólt szerzett, érdekesség vele kapcsolatban, hogy az összes válogatott meccsét Ausztria ellen játszotta. Ez azzal magyarázható, hogy a két válogatott évente többször is megmérkőzött.
Erről jut eszembe, egy történelmi vicc. Ferenc Józsefnek mondják: Uram, ma osztrák – magyar futballmérkőzés lesz! F.J.: Igen, kivel játszunk?
1925-ben emberi nagyságáról is bizonyságot tett. Az ő közbenjárásával alakult meg a Budatétény futballklubja, amikor saját ingatlanját felajánlotta a helyi focizni vágyó fiataloknak. Ma a budatétényi pálya viseli Pokorny József nevét.
1955-ben, 72 éves korában hunyt el a Ferencváros első gólkirálya, és örökös bajnoka.

SPORT KALENDÁRIUM

Félig retró fociszótár csellótól a papedliig

Labdarúgóink – valamilyen „rejtélyes" oknál fogva – ritkán használják azokat a kifejezéseket, amelyek a lapok tudósításaiban előfordulni szoktak. Ki hallott már például olyat, hogy a jobbszélső hátrakiáltott volna a középpályásnak: „Továbbítsd hozzám a labdát!", vagy „Íveld ide a játékszert!". A játékosoknak megvannak a maguk „szakkifejezései". Huszonegy éve ilyenkor, a rendszerváltás táján ezekből gyűjtött egy csokorral az NS – az alábbi 1990-es „dolgozat" szavainak egy része napjainkban is használatos, de olyanok is akadnak, amelyeken ma már csak mosolyog az ember...

Futballett

BEKUKORÉKOL = arra a kapusra mondják, aki egymás után követi el a nagyobbnál nagyobb hibákat. „Teljesen bekukorékolt", mondják, ha olyan gól(oka)t kap, amely(ek)nél sorsdöntő módon hibázott.
BELENÉZETT A ZSUGÁBA = rosszul fejelt a labdába, és az orron találta. Rosszmájú játékostársak ilyenkor rögtön meg is kérdezik: „Na, milyen volt belülről?"
BESÜLT A LÁBA = akkor mondják, ha a játékos rosszul rúg, és a labda a lövés után helyben marad.
BŐR = ez a labda neve a futballisták között. Ezen kívül hívják még zsugának, kótyának, pettyesnek és töknek is.
BŐRÖS = igen megalázó csel. Amikor valakinek a lába között rúgja át az ellenfél a labdát, akkor mondják, hogy „megbőrözték", „felvette a bőröst", de ezt a cselt surcinak is nevezik: „felrántotta a surcit". Régebben kötény volt e csel neve.
CIMBALOMSZÖG = „lehetetlen", kiszorított helyzet. Az innen lőtt gólt nevezik cimbalomszögből rúgott gólnak.
CIPKA = láb. Nevezik még virgácsnak, venyigének is.
CSELLÓ = a cselt hívják így. Ezen kívül labirintust, páternosztert is emlegetnek egy-egy jól sikerült cselt követően.
DOBJ RÁ HÁLÓT = akkor mondják, ha valaki rosszul ér a labdához, nem tudja lekezelni.
DUGÓ = gól. Más nevei is vannak, pl. saller, tepsi, vekni.
FÜLÉRE VETTE A ZSUGÁT = rosszul fejelt bele a labdába, és az halántékon találta.
HASZNÁLJ KÉZHOSSZABBÍTÓT = kapusoknak szokták mondani, amikor egyértelműen ludasak a gólban. „Rövid vagy!" felkiáltással is „bátorítják" ilyenkor őket...
KIFLI = a kapus mellett ügyesen elcsavart lövés. Vannak, akik banánnak vagy virslinek hívják.
LEGALLYAZNI = kíméletlenül, könyörtelenül felvágni az ellenfelet. Csak a legvégső esetben hallatszik a pályán ez a felszólítás: „Gallyazd le!"
LEPKE = óriási potya gól. Az a kapus a "lepkés", aki teljes mértékig hibás a gólban.
LÉPJ MELLÉ = játékostárs buzdítása a kapura lövésre. Ha netán rosszul sikerül, már fel is hangzik a gúnyos megjegyzés: „Jól mellé léptél..."
NOKEDLI = nagyon gyenge lövés, vagy említésre sem méltó, jelentéktelen játék.
PAPEDLI = potya gól.
REMEGETT A CIPKÁJA = félt, bemajrézott.
SARABOLNI = elképzelés nélkül elrugdosni, elvagdosni a labdát. Nem túl nagy dicsőség, ha valakit „sarabolós" játékosnak neveznek.
SATUBAN VAN = nehéz helyzetbe került. „Benne van a fogóban", „présben van" is elhangozhat ilyen helyzetben.
SITT = vereség. Ezen kívül más nevei is vannak, pl. kókusz, keksz, zakó.
SUTTY! = határozott felszólítás kapura lövésre.
SZÚRD KI! = akkor kiáltják oda a társnak, ha rosszul ér a labdához, nem tudja lekezelni.
TEDD A ZSUGÁT! = játszótárs felszólítása a labda továbbítására. Szokták még a „Lökd a tököt", „Nyomd a kótyát" kifejezéseket is kiáltani.
TÖRI A LABDÁT = az a játékos, aki képzetlenül, rendkívül darabosan futballozik.
VAN OTT NYAK! = határozott elismerés egy jól sikerült fejes után, amely nagy gólt eredményezett.
VIZET VETT AZ ÖTÖSÖN = az a labda, amely egy gyenge lövés után épp csak elszáll a kapuig.

SPORT KALENDÁRIUM:

Sebők Vilmos a lelátóról (is) válogatott

Sebők Vilmos az 1997-es „jugoszláv csapás" után újraformálódó, Bicskei Bertalan-féle magyar futballválogatott egyik alapembere volt, és összesen 52-szer szerepelt a nemzeti csapatban. 1999-ben Újpestről vágott bele a légióséletbe, melynek során négy klubot járt meg; a Bundesligában kiscsapatnak számító Energie-be az angol Bristol City és a német Mannheim érintésével került. Rögtön az első idényének elején emlékezetes gólt szerzett, majd egyre kevesebb szerepet kapott, végül a lelátóra száműzték. E hónapok során, miközben a pénzére várt, beszélgetett vele kétszer is az NS riportere. 


Sebők Vilmos a Cottbusban győztes gólt szerzett a Bayern München ellen

Sebők Vilmos harmadik külföldi együttese volt a magyarokat akkoriban előszeretettel szerződtető Energie Cottbus, amely újoncként 2000. október 14-én éppen az ő góljával verte meg otthon 1–0-ra a nagy esélyes, címvédő, hamarosan pedig BL-győztessé váló Bayern Münchent. A középhátvéd ebben a szezonban 24, a következőben 16 bajnokin lépett pályára, a harmadik folyamán viszont csak a legelső három körben.
A gyenge rajt miatt ugyanis már 2002 augusztusában úgy döntött a kelet-németországi kiscsapat vezetősége, hogy három játékosától is szeretne megválni. Az egyik „bűnbak" a magyar válogatott Sebők lett. „Az átigazolási időszak végéig mindenképpen új klubot akarunk találni neki. Ha nem megy, akkor felbontjuk a szerződését" – mondta a gárda menedzsere.
A Cottbus három forduló alatt mindössze egy pontot gyűjtött, és egy szerzett gól (ezt éppen Sebők fejelte, s ezzel érdekes módon ugyanúgy egy találatig jutott, mint az előző két évadjában) mellett tízet kapott. „Bevallom, eléggé meglepett a hír – mondta a 29 éves futballista. – Furcsának tartom, hogy a rossz szereplésért éppen engem okolnak a vezetők, de akár még valami jó is kisülhet a dologból. Több csapat is érdeklődik irántam, bízom benne, hogy a vészesen közeledő határidő miatt sikerül hamarosan új klubot találnom."
Ez nem jött össze, és bár szó volt róla, októberben az őt váró Videotonhoz sem költözött haza. Így maradt odakint a lelátón, és várt. Január 22-én aztán egynapos próbaedzésen vett részt az Eintracht Frankfurtnál. Az ottani tréner elmondta, hogy egyelőre szó sem volt szerződtetésről, hiszen több jelöltet is ki akartak próbálni. A helyi Frankfurter Rundschau erről beszámoló cikkének szerzője – nyilván nem nagy tisztelője Sebőknek – emlékeztetett ugyan a bajoroknak lőtt nevezetes góljára, de arra is, hogy a szurkolók sohasem kedvelték.
Az újságíró szerint a „technikát előtérbe helyező, gyakran könnyelműséggel párosuló játékát nem szerették, gyakran tapsoltak, amikor lecserélték, s nemegyszer fütyültek, amikor csereként a pályára küldték". Ugyancsak szó esett arról, hogy bár Sebők a megelőző hónapokban Duisburgban, továbbá izraeli és kínai kluboknál is járt próbán, szerződést sehol sem kötöttek vele.
A Sebőkkel érezhetően negatívan elfogult lappal ellentétben az Eintracht honlapján pozitívan írtak a magyar játékosról: „A sportolói alkalmasságát az edzésen már bizonyította, s a fitneszteszten is megfelelt." Másnap azonban már az jelent meg a Frankfurter Neue Zeitungban, hogy nem fog szerepet kapni. Erre utaltak az újság szerint Willi Reimann edző szavai is, aki azt mondta: „Remélem, az átigazolási időszak végéig meg tudjuk erősíteni a védelmünket." A már említett Frankfurter Rundschau még egyértelműbben fogalmazott: Sebőknek nyilvánvalóan rosszak az esélyei a szerződtetésre.
Természetesen ez is szóba került a 2003. január 25-én készített NS-interjúban.
– Cottbusban is lehet kapni a Frankfurter Neue Zeitungot?
– Biztos lehet, de miért érdekli? – kérdezte Sebők Vilmos, akit Németországban ért utol a Nemzeti Sport.
– Nem olvasta, mit nyilatkozott a lapban Willi Reimann? Valami olyasmit mondott, hogy reméli, az átigazolási időszak végéig meg tudják erősíteni a védelmüket. A német újságíró-kolléga ebből arra következtetett, hogy ott bizony nincs szükség Sebők Vilmosra.
– Ez jó... Ott voltam az Eintrachtnál, még semmi sem dőlt el velem kapcsolatban, aztán tessék, máris magyarázkodnom kell. Nem tudom, mi jelent meg az újságban, de őszintén szólva nem is érdekel. Inkább arra hagyatkoznék, amit hallottam és tapasztaltam Frankfurtban.
– Mielőtt belekezdene, hogy érzi: szerződtetik vagy sem?
– Mondom, hogy semmi sem dőlt el. Meghívtak, érdeklődtek utánam, én pedig odamentem, és azt csináltam, amire kértek. Részt kellett vennem egy olyan fizikai felmérésen, mintha legalábbis űrhajósnak készülnék. Másfél órán keresztül vizsgálgattak, futószalagon kellett futnom hol sprintben, hol lassabb tempóban, miközben a műszerek mutattak mindent a szervezetemről. Szerénytelenség nélkül mondhatom, remek eredményt értem el. Ez volt délelőtt, aztán délután laza tréning várt rám együtt a csapattal, majd jött a beszélgetés az edzővel, Reimann úrral, aki azt mondta, szüksége van rám. Bólogattam, ám a klub vezetői olyan ajánlatot tettek, ami nem nyerte el a tetszésemet. Most itt tartunk.
– Illetve nem tartanak sehol.
– Azért nem egészen. Elmondtam az igényeimet, és Frankfurtban gondolkodási időt kértek. De mondok valamit, amin bizonyára meglepődik: nem is biztos, hogy én az Eintrachtban szeretnék futballozni ezen a tavaszon.
– Bejelentkezett a Milan vagy az Arsenal? Esetleg mégiscsak Kínába szerződik?
– Kínába akkor mennék, ha visszautasíthatatlan ajánlatot kapnék. Esetleg akkor gondolkodnék el, ha az ottani bajnokcsapat hívna, ám én egy Szecsuán nevű középcsapatnál voltam afféle próbajátékon, amely nem tűnt vonzónak számomra.
– Szóval Kínába sem megy. Akkor mégis hol akar játszani?
– Lehet, hogy ülök még egy fél évig a lelátón. Ez van. Huszonkilenc éves vagyok, és nekem már meg kell gondolnom minden lépésemet. Az a helyzet, hogy Cottbusban egészen jó fizetésem van, amit akkor is utalnia kell a klubnak, ha tökmagot majszolok a tribünön, vagy éppen kereplővel szurkolok a fiúknak. Nekem szükségem van erre a pénzre, meg aztán a Cottbus még igencsak sokkal tartozik nekem. Már feljelentettem a klubot, úgyhogy pereskedni fogunk. Nem hagyom magam, ami jár, az jár.
– Jól értem, hogy a pénzért esetleg lemond a futballról is?
– Sarkosan fogalmazva ez a helyzet. Persze az lenne a legjobb, ha a Cottbus kifizetné a tartozását, és elengedne az Eintrachthoz, mert akkor máris megszabadulna tőlem. Hogy is mondjam... mióta kiderült, hogy feljelentettem a klubot, nem szeretnek ott.
– Miért vált nemkívánatos személlyé Cottbusban, amikor korábban biztos csapattagnak számított?
– Amikor megkezdődött a bajnokság tavaly nyáron, mi három vereséggel nyitottunk, és kellett néhány bűnbak, akin elverhetik a port. Én voltam az egyik. A harmadik forduló után azt mondta az elnök, menjek, keressek magamnak más csapatot, mert itt már nem számítanak rám. Az átigazolási időszakból öt nap volt hátra akkor, így képtelen voltam máshová szerződni. Attól kezdve elfelejtettek, és nem maradt más lehetőségem, mint a Cottbus harmadik ligás amatőrcsapatában futballozgatni. Sajnálom, hogy így alakult, szerettem ezt a klubot, mégiscsak ötven Bundesliga-meccsen húztam magamra a szerelését, ám ez a keletnémet mentalitás nem az én világom. Inkorrektek voltak, ez egyértelmű. Ettől függetlenül szurkolok a csapatnak, hogy bentmaradjon, már csak Lőw Zsolt miatt is, aki stabil csapattaggá vált, de erre minimális az esély.
– Itthon nem akar játszani? Arról is lehetett hallani, hogy nemrég tárgyalt a Videotonnal.
– Most még eszem ágában sincs otthon futballozni. Legalább négy évet még külföldön szeretnék eltölteni, és biztos vagyok benne, hogy erre lesz is lehetőségem. Aztán a terveim szerint hazamegyek Újpestre, és ott fejezem be a pályafutásomat. Ami pedig a Videotont illeti, valóban volt egy puhatolózó tárgyalásom a fehérvári klubbal, de... Nem akarok megsérteni senkit, ám meglehetősen viccesen hangzott minden, pénz, lehetőség, akármi, a kinti körülményekhez képest.
– Remélem, nem sértődik meg, de úgy tűnik, mintha leszállóágba került volna.
– Ugyan már! És akkor mit mondjon az, aki súlyos sérülést szenvedett, és egy évet kell kihagynia? Én megúsztam ezt, ehelyett a lelátóra kényszerítettek. Elismerem, ilyen időszakom még nem volt, de túl leszek rajta, és visszakerülök a válogatottba is. Megváltoztam, profibb lettem, már ami a mentalitásomat illeti. Ne féltsen engem senki, mindenem megvan, amit szerettem volna. Szó sincs arról, hogy már nem kellek senkinek, itt, Németországban nem felejtették el azt a gólt, amit a Bayern München ellen szereztem, és amivel megnyertük a meccset. Nincs szükségem arra, hogy áruljam magam, de a pénzem nem hagyom veszni. Nincs igazam?
Ahelyett, hogy megkísérelnénk erre választ adni, inkább felidézünk egy fél évvel később készült másik beszélgetést, amely arról szólt, hogy az egy esztendővel korábban még stabil válogatott Sebők Vilmos immár egy teljes idény óta eltűnt a futballtérképről. Az előző szeptembertől nem lépett pályára bajnokin, most azonban hosszú-hosszú várakozás és cottbusi parkolópálya után 30 évesen újabb lehetőséget kapott, hogy megpróbáljon visszakerülni a nemzeti együttesbe, noha ez nem látszott könnyűnek, mert új klubja, az izraeli első osztályban újonc Maccabi Nazareth igencsak kiesett Gellei Imre szövetségi kapitány látószögéből.
– A játék nélkül eltöltött hónapjai során többször is beszélgettünk, és mindig ugyanazzal érvelt: inkább nem lép pályára máshol, de nem mond le az irigylésre méltó fizetéséről Cottbusban. Most is azt állítja, hogy helyesen döntött?
– Biztos vagyok benne, hogy helyesen döntöttem, amikor Cottbusban maradtam – mondta Sebők Vilmos. – Igaz, hogy legutóbb tavaly szeptemberben szerepeltem bajnokin a Rostock ellen, de legalább a pénzemnél leszek. Minden bizonnyal megnyerem a pert a Cottbussal szemben, és akkor fillérre pontosan kifizetnek.
– Ezek szerint pereskednie kell? Hiába maradt ott, mégsem fizették ki?
– Cottbusban azt hitték, hogy a kezembe nyomnak egy bizonyos összeget, aztán én megköszönöm, és odébbállok. Tévedtek. A legrosszabb történt velük, amit csak elképzelhettek. Ott maradtam, és játék nélkül vettem fel a fizetésemet. Illetve az sem igaz, hogy játék nélkül, mert decemberben nem engedtek az első csapat keretével edzeni, ezért átkerültem az amatőrök közé, és ott rendszeresen tréningeztem, mi több, pályára is léptem.
– Sebők Vilmos, a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya a Cottbus amatőrjei között becsúszva szereli a Bayern amatőrgárdájában szereplő mosógépszerelőt. Nem rossz...
– Annyira azért nem vészes a helyzet. Igazából csupán fél évet vesztegettem el az életemből, de nem volt egyetlen olyan lehetőség sem, amellyel a pénzemnél maradtam volna. Hiába hívtak Belgiumba, Franciaországba és a Frankfurthoz, a fizetésem meg sem közelítette volna, amit Cottbusban kaptam.
– Komolyan mondja, hogy mindig, minden pillanatban csak a pénzt nézte? Nem lett volna ésszerűbb engedni az igényeiből, és akkor már játszana mondjuk Belgiumban, sőt még az is előfordulhatna, hogy készülhetne a lettek és a lengyelek elleni, sorsdöntő Eb-selejtezőre.
– Fillérekért nem voltam hajlandó átigazolni. Úgy voltam vele, ha egyszer a Cottbus olyan szerződést ajánlott, amivel maximálisan elégedett voltam, akkor nem mondok le egyetlen euróról sem. Persze nem akartak fizetni, de ahogy az imént is mondtam, megnyerem a pert.
– És végre futballozhat is. Mit tud az új csapatáról, a Maccabi Nazarethről?
– Tudom, hogy gazdag klubról van szó, amelynél újoncként is az a cél, hogy UEFA-kupa-szereplésre jogosító helyezést érjen el a bajnokságban. Én egyébként itthon tárgyaltam az izraeliekkel, és ha nem is Bundesliga-szintű szerződést kötöttünk, de örömmel mondhatom, hogy én leszek a Nazareth legjobban fizetett futballistája. Örülök, hogy oda szerződtem, hiszen végre játszhatok. Újra jól kereshetek, és ha a szövetségi kapitány is úgy gondolja, visszakerülhetek a válogatottba. Még az sem zavart, hogy a színünk zöld-fehér...
Az atlantai olimpiát is megjáró, 1999-ben a lilákkal bajnoki címet ünneplő Sebők Vilmos – aki fél évvel később már itthon, Zalaegerszegen szerepelt, később pedig még Diósgyőrben lehetett NB I-es játékos – tényleg újra felhúzhatta a címeres mezt: egyetlenegyszer, négyesztendőnyi szünetet követően, 2006 májusában, az Új-Zéland elleni felkészülési meccsen.