Sztorik 80-as és 90-es évekből 4.

Koszta János



1977–1983 Borsodi Bányász
1982–1983 H. Papp József SE
1983–1989 Videoton 37/0
1989–1995 Vác 154/0
1995 Hatvan
1995–1999 BVSC 90/0

1991–1994 Magyarország 3/0


- Mindig is focizni akartam. Négyévesen mellbe talált egy labda, arra ébredtem, hogy a társaim ébresztgetnek. A kapusposzt tetszett a legjobban, de az a löket is kellett, hogy végérvényesen a gólvonalon ragadjak. Kilencévesen már a Borsodi Bányászban védtem. A felnőttcsapat a másodosztályban szerepelt, minden edzésén ott voltam, mivel a házunk csak százötven méterre volt a pályától. A másodosztályban fociztam mezőnyben is. Utólag már bevallhatom, hogy a Borsodi Bányász ifijében harmincnyolc mérkőzést játszottam hamis játékengedéllyel, mert közben a gimnázium kosárcsapatában is szerepeltem, egyszerre két helyre pedig nem lehettél leigazolva. Voltam csatár, beállós és védő, de amikor kifordult a bokám, akkor visszaálltam a kapuba. A csatársorunk így állt fel: Koszta János, Kvaszta Lajos és Csányi József, mindhármunkból élvonalbeli játékos lett, csak én a kapuban lettem profi. A Videoton tartalékjai között hétből hét büntetőt berúgtam, de az NB I-ben nem volt ilyen ambícióm, a kapus feladata a védés.

- Pályafutásom során mindig jó ütemben váltottam klubot. Gelei Károly eligazolt a Vácból, és Csank János megkeresett, fél évre kölcsönvettek a Viditől. A szezon vége előtt visszamentem Székesfehérvárra - akkoriban már hallottam, hogy Petry Zsolt a Vidiből Kispestre megy -, és megkérdeztem, hogy mi a szándékuk velem. Ezt a választ kaptam: "Zajlik az élet". Tudomásul vettem, és aláírtam a Váchoz, ahol nagyon jó társaság gyűlt össze. Az első évben még nem mutatkozott meg az eredményekben Csank munkája, de a második és harmadik évben már negyedikek lettünk, utána pedig kétszer is egy ponttal maradtunk le a bajnoki címről.

- Diego Maradonával együtt igazolhattam volna 1992-ben a spanyol Sevillába. A klubelnök személyesen jött el hozzám Vácra, mindenben megegyeztünk, végül a csapatok nem tudtak megállapodni. Első számú kapus lettem volna a világ legjobbjával egy csapatban. Hívott a török Trabzonspor és a Galatasaray is, de akkora összeget kértek értem, amit kapusokért akkoriban nem adtak meg.

- 1999 Március 18-án lettem negyvenéves, minden újság velem foglalkozott, mert ritkaság, hogy a magyar bajnokságban ilyen idősen védjen valaki. A meccs előtti órákban tudtam meg, hogy Tajti József edző nem engem rak a kapuba a Zalaegerszeg otthonában, mivel túl nagy volt körülöttem a médiafelhajtás. Ez nem esett jól, talán rosszul is reagáltam rá, mert azt mondtam: akkor én abbahagytam. A szezon végén kiesett a csapat, és visszavonultam.

- A látványosságra soha nem mentem rá, mert gyerekkoromban belém nevelték, hogy a labda a legfontosabb. Nem vagyok olyan, aki lapos lövésre ívelten vetődik. Ennek óriási hátránya van, mert ha a labda erős, akkor mire földet érsz, a labda már kifelé jön a kapuból. Néha ugyan vállaltam kockázatot, amikor cselezgettem, de bíztam magamban. Egyszer nem cseleztem, abból gólt kaptunk. A ZTE ellen játszottunk, és Nagy Tibi hazaadta nekem a labdát, de nem úgy helyezkedett, hogy visszaadhassam neki. Sebők József letámadott, én pedig eltaláltam a labdával, amely a kapu felé pattant. Sebők lesprintelt, és berúgta. "Jani, most kellett volna cselezni" - kiabálta Csank.