2013. június 16., vasárnap

Ferencváros–Újpest 11:1 (6:0) – Magyar Kupa, döntő 1933. május 25.

Az első világháború alatti és azt megelőző években a Ferencváros több nagy különbségű vereséget is mért az első osztály légkörével akkor még csak ismerkedő Újpestre, amely viszont 1933-ban már a harmadik bajnoki címe küszöbén volt, amikor a két csapat a Magyar Kupa döntőjében találkozott egymással. Ezért okozott általános döbbenetet, hogy a Fradi valósággal lemosta a pályáról ellenfelét. Már a félidőben 6–0 volt az állás, a Sárosi György és Takács József vezette zöld-fehérek pedig végül 11:1-re nyertek.

A Magyar Kupa-döntők történetének legnagyobb különbségű győzelméről van természetesen szó (a második helyen a 2008-as finálé első felvonása áll, amelyen a Debrecen 7–0-ra verte meg idegenben a Bp. Honvédot).

„Úgy érzem, hogy fennállása óta ma viselte el a legnagyobb, legsúlyosabb vereséget az Újpest. Fáj ez a vereség, de meghajlunk a jobb előtt, s gratulálunk legyőzőnknek, a Ferencvárosnak. Kiáltsatok újpesti fiúk a Ferencváros csapatára háromszoros éljent!” – mondta a találkozó után Langfelder Ferenc, az Újpest ügyintézője. Hiába, más idők voltak még akkor…

Az Újpest egyébként három nappal később megnyerte a bajnokságot.


Ferencváros–Újpest 11:1 (6:0)  
 
Hungária krt., 10 000 néző. Vezette: Klein Árpád
FERENCVÁROS: Háda – Korányi, Papp – Laky, Turay, Lázár – Táncos, Takács II, Sárosi, Toldi, Kohut
ÚJPEST: Aknai – Sternberg, Futó – Szalay, Szűcs, Sáros – Sas, Avar, P. Szabó, Kiss, Déri
Gólszerző: Takács II. 4, Sárosi 3, Táncos 2, Toldi, Kohut, ill. P. Szabó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.