Elhunyt Grosics Gyula

2014. 06. 13.

 

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa. Az 1952-es helsinki olimpián arany-, az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert a magyar csapattal, a Nemzet Sportolója volt, Tatabányán az ő nevét viseli a stadion. Halálával már csak Buzánszky Jenő él az Aranycsapatból.

Grosics szegény, dorogi bányászcsaládból származott, szülei a kiemelkedés reményében papnak vagy hegedűművésznek szánták, ennek megfelelően hétköznap esténként hegedűórákat vett, míg vasárnaponként ministrálni járt.

Tizennégy éves korában a kerékpárjára támaszkodva nézte, ahogy az NB II-ben szereplő Dorogi AC játékosai éppen komáromi mérkőzésükre készülődtek, ám az indulás előtt kiderült, hogy mind Papp kapus, mind a tartalékja hiányzik. A legenda szerint ekkor hangzott el Pfluger Dezső középcsatár szájából a "ha Papp nincs, jó a ministráns is..." mondat, amely Grosics Gyula sportpályafutásának kezdetét jelentette. A Komárom ellen ugyanis már ő állt a dorogi kapuban, és a korabeli tudósítás szerint az esélytelenebb vendégcsapat elsősorban újonca érett kapusokat megszégyenítő remeklésének köszönhetően győzte le jóval esélyesebb ellenfelét.
"Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem" - emlékezett vissza a kezdetekre Grosics.
A háború befejezése után még visszatért Dorogra, 1947-ben azonban elhagyta a kieső csapatot, s a teherautós fuvarozók szövetségének klubjához, a MATEOSZ-hoz került, majd ugyanebben az évben, Albánia ellen a válogatottban is bemutatkozott. 1950-ben, huszonnégy éves korában a magyar bajnokság akkori elitcsapatához, a Budapesti Honvédhoz igazolt, amely az Aranycsapat több játékosát is soraiban tudta. 1953-ban részese volt az évszázad mérkőzésének nevezett 6-3-as londoni diadalnak, a magyar futball legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik, ahogy a világraszóló győzelmet önfeledt cigánykerekezéssel ünnepelte.


 


Az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet, az 54-es svájci világbajnokságon ezüstöt nyert a válogatottal, ez utóbbi azonban országszerte óriási csalódást keltett, a játékosok titokban tértek vissza Magyarországra, nehogy a népharag áldozataivá váljanak. A 3-2-es német győzelemmel zárult döntőben 31 mérkőzésen át tartó magyar veretlenség szakadt meg, ami egyben egy nehéz időszak kezdetét jelentette Grosics életében.
"1952-ben még a legjobbak szerepeltek az olimpián, mert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 1956-ban szabályozta le, hogy csak utánpótláskorúak szerepelhetnek a nyári játékokon, így a Helsinkiben aratott diadal rendkívül értékes. Ennek ellenére már akkor is a világbajnokság volt a sportág csúcsa. Életem legfájdalmasabb emléke az 1954-es berni vb-döntő, elsősorban azért, mert ez azon ritka esetek egyike, amikor nem az ellenfél nyert, hanem mi vesztettünk."
Amellett, hogy maga sem tudta feldolgozni a berni kudarcot, kémkedéssel és hazaárulással vádolta meg az Államvédelmi Hatóság. A börtönt éppen hogy sikerült elkerülnie, de egy évre eltiltották a játéktól, ennek ellenére a következő két világbajnokságon (1958, 1962) már ismét ő őrizte a magyar válogatott hálóját.

 


"Ha az 1954-es döntőben nyer a magyar csapat, akkor az én életemben nem következett volna be 1955: egy 13 hónapig tartó ÁVH-s eljárás kémkedés gyanújával, ami nagyon nehéz időszak volt. Akkor két évig nem kerülhettem be a válogatottba. '49-ben sem lehettem válogatott, ugyanúgy az ÁVH épületében, az Andrássy út 60-ban kötöttem ki, mert disszidálni akartam, de megbuktunk" - nyilatkozta az Origónak egy 2009-es interjúban.
A Honvédba nem térhetett vissza, Tatabányán állhatott újból kapuba, ő az első tatabányai labdarúgó, aki szóhoz jutott a legjobbak között. 1963-as búcsújáig 390 élvonalbeli mérkőzésen védett, ezalatt három bajnoki címet szerzett. A nemzeti csapattól nyolcvanhat válogatottság után, 1962 őszén a jugoszlávok elleni meccsen búcsúzott. Hatszor a világválogatottba is meghívták.

 

 A Fekete Párduc becenevet jellegzetes fekete mezéről, illetve kiváló reflexekkel párosuló, ruganyos mozgásáról kapta. Legfőbb erényének azonban azt tartották, ahogy korát megelőzve képes volt a védelem irányítására, s a játékkal együtt élve - olykor a kapuját messze elhagyva - szinte negyedik hátvédként szerelt és indította a csapattársakat. "Örök tartalékja", Gellér Sándor saját elmondása szerint annyira szerette és tisztelte Grosicsot, hogy rendszeresen kipucolta a cipőjét.
Fájlalta, hogy nem juthatott el a századik válogatottságig, úgy vélte, politikai okokból állították félre, mint ahogy az aktív játékkal is idő előtt hagyott fel. "A chile-i világbajnokság előtt megegyeztem a Tatabánya vezetőjével, hogy a vb-t követően a Ferencvárosban folytatom pályafutásomat. Ők bele is egyeztek, de én éppen a világbajnokságon a csehszlovákok elleni meccset követően kaptam az üzenetet, hogy az állami vezetők nem engedélyezik átigazolásomat, és maradnom kell Tatabányán. Erre bejelentettem, hogy befejezem. De ma már nem titkolom, később ezt nagyon megbántam" - nyilatkozta a Népszavának egy 2007-es interjúban.

 

 Visszavonulása után edzőnek állt, 1963-ban Tatabányán, 1964–1965-ben Salgótarjánban, 1966-ban a KSI-ben dolgozott, 1966 és 1968 között pedig Kuvaitban volt szakfelügyelő és szövetségi edző. 1969-től 18 esztendőn át állt a Budapesti Volán és a Volán SC élén, egyesületi elnökként vonult nyugdíjba.

A legendás kapus Kő András 2007 decemberében megjelent, A Grosics című riportkötetében idézte fel életének fontos állomásait és tapasztalatait. "Nagyon sok örömben volt részem, s ez tart életben. Csakhogy az én életem és pályafutásom elég sokszor fordult reménytelen irányba. Kemény iskola volt ez az idő. Aztán az Isten mindig felemelt, és tovább mehettem a kikövezett úton" - emlékezett a legendás kapus.
Grosics Gyulát az elmúlt években többször kórházban ápolták, bevallása szerint három szívinfarktus érte, az egyiknél, amikor elesett, eltört a bordája, majd többször kilyukadt a tüdeje. Családja csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a szokásos kontrollvizsgálatot követően ismét kórházban ápolják. A család tájékoztatása szerint pénteken 11.20-kor, álmában érte a halál. A tatabányai stadion 2011 óta az ő nevét viseli, Budapesten a XI. kerületben iskolát, Gyulán pedig labdarúgó-akadémiát neveztek el róla.

Grosics Gyula: Az Aranycsapattal fekszem és ébredek

Már több mint fél évszázada, hogy az Aranycsapat vereséget szenvedett a berni világbajnoki döntőben, ám a magyar válogatott legendás kapusát, Grosics Gyulát máig nem hagyja nyugodni, hogy a világ akkori legjobb csapata 3-2-re kikapott a németektől. "Ha lehetne, visszacsinálnám" - vallotta be egy hatalmas sóhajt követően a Fekete Párducként világhírűvé lett játékos, akit szülei papnak adtak volna, s talán épp ezért volt ő az első kapus, aki fekete mezt öltött magára. A tavalyi műtétek és betegségek után láthatóan újra életvidám Grosics Gyula máig nagyon büszke, hogy tagja volt az akkori idők legjobb csapatának, s amikor ma, 83 évesen labdarúgó-mérkőzést lát, arra gondol, hogy legszívesebben beállna a kapuba.

A budapesti Grosics Gyula Általános Iskolában 15 újbudai kötődésű sportolót és edzőt tüntettek ki, s a csütörtöki ünnepségen megjelent az intézmény névadója is. Amikor az Aranycsapat legendás kapusa belépett a sportiskola tornatermébe, az összegyűlt diákok óriási örömujjongásban törtek ki, amikor pedig távozni készült az ünnepélyről, nem engedték el egykönnyen - a 83 esztendős legenda legalább 100 autogramot osztott ki az iskolásoknak.

- Mindig ilyen nagy örömmel fogadják a gyerekek? - kérdeztük Grosics Gyulát.
- Jó pár éve járok ide, az összes iskolai ünnepségen részt vettem, aztán sor került a névadóra. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmomban sem gondoltam volna, hogy 2008-ban iskolát neveznek el rólam, s hogy a kisgyerekek rajongásig odalesznek értem. Jólesik ez. Ha volt balsiker a pályafutásom alatt, akkor a gyerekek szeretete ezt feledteti velem.
- Immáron 57 éve lett olimpiai bajnok Helsinkiben, 56 éve volt a 6:3, és 55 éve a berni világbajnoki döntő. Milyen gyakran gondol vissza ezekre az időkre?- Ha lenne bennem olyan szándék, hogy néhány mérkőzést, eseményt, utazást, a látott világot el akarnám felejteni, ez akkor sem sikerülne, mert este, ha lefekszem, akkor a labdarúgással, az Aranycsapattal alszom el. Reggel, ha felkelek, akkor vele ébredek. Ma már gondolatban végigélem azokat az éveket. Minél idősebb leszek, mindig több és élesebb emlék jut az eszembe. Kisgyerekkoromból is feltűnnek olyan események, amikre soha nem gondoltam, de most újra előjönnek. Kívánom minden sportolónak, de különösen a labdarúgóknak, hogy idősebb korukban nekik is legyenek emlékeik, melyekre vissza lehet gondolni. Amikor labdarúgó-mérkőzést nézek, legszívesebben a következő pillanatban beállnék a kapuba, annak ellenére, hogy tudom, ez fizikailag megoldhatatlan. A sportolók életét, különösen a fiatalságukat a sporttal járó fáradtság és lemondások, s az ebből következő eredmények és sikerek töltik ki, 15-20 éven keresztül egészen biztosan. Az ekkor szerzett rengeteg élmény, a világ megismerése éppen elég és maradandó emléket nyújt. Én nagyon gazdagnak érzem magam. Egy dologra nagyon büszke vagyok, hogy tagja lehettem annak a csapatnak, amely a maga korában hosszú időn keresztül a világ legjobb csapata volt.
- Ha egy meccset kiválaszthatna és megmutathatná a gyermekeknek, melyik lenne az?- Jaj-jaj, van egy pár, amit magam is szívesen végignéznék. Nem tudnék kiválasztani egyet-kettőt. Négy és fél éven keresztül veretlenül játszottunk. A legfontosabb mérkőzésen, az '54-es világbajnokság döntőjében sajnos vereséget szenvedtünk. És nem is a vereség fáj, hanem az, hogy nem mi lettünk világbajnokok. Olyan sportoló még nem született, aki ne szenvedett volna vereséget, mint ahogy nekünk is kijárt egy vereség, csak a legrosszabbkor jött.
 - Hogy kaphatott ki ez a csapat?- Történt néhány váratlan dolog, ami befolyásolta a csapat játékát, formáját. Az uruguayiak elleni hosszabbításos elődöntő után lekéstük a vonatot és hajnalban értünk vissza a szállásra, nagyon megterhelő nap volt. A téren, ahová a szállodai ablakok nyíltak, minden évben július első szombatján népünnepélyt tartottak, ami azt jelentette, hogy fúvós zenekarok, dalárdák vonultak föl, ezért nem tudtunk aludni a döntő előtti éjszaka. Amit pedig végképp nem terveztünk, hogy végig esett a mérkőzés alatt. A pálya csúszós, sáros volt, ezt a németek jobban bírták, már csak azért is, mert könnyebb ellenfelek ellen kerültek be a döntőbe. Ha lehetne, visszacsinálnám.

- Ha az Aranycsapatra gondol, akkor ma is ez jut az eszébe, nem a megannyi siker?- Főként ez a berni döntő jut eszembe, mert pályafutásomnak ez a legfájóbb pontja. Felülírja még a 6:3 feletti boldogságot is. Számomra óriási tragédia volt az a nap, az a mérkőzés. Nagy csalódást okoztunk a magyaroknak, határon belül és kívül is. A világban is úgy szerepelt a magyar válogatott, mint annak a világbajnokságnak a biztos győztese, így mindenkit váratlanul ért a vereség. A mai napig nem tudok megküzdeni ezzel.
- Minden másképp alakult volna, ha megnyerik a döntőt?- Ha ott nyer a magyar csapat, akkor az én életemben nem következett volna be 1955: egy 13 hónapig tartó ÁVH-s eljárás kémkedés gyanújával, ami nagyon nehéz időszak volt. Akkor két évig nem kerülhettem be a válogatottba. '49-ben sem lehettem válogatott, ugyanúgy az ÁVH épületében, az Andrássy út 60-ban kötöttem ki, mert disszidálni akartam, de megbuktunk.
 - Mikor jött el az az idő, amikor már legendaként beszéltek az Aranycsapatról?- A hetvenes években vált legendává az Aranycsapat, a világon mindenhol, ahol játszottunk, a csapatnak óriási sikere volt. Amikor már befejeztem a labdarúgást, nagyon sok helyre eljutottam, és még mindig éreztem, hogy az Aranycsapat játéka mennyire megnyerte a közönség tetszését. Egy ország labdarúgásában 100 évente, ha egyszer előfordul, hogy 4-5 világklasszissal rendelkező csapat alakuljon ki és érjen el olyan sikereket, amilyeneket mi elértünk. Nem is tudok még egy ilyet. Ott vannak például a brazilok, akiknél nagyszerű a futball és mindig a világ élvonalába tartoztak, de egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy négy világklasszis játsszon a csapatukban, mint nálunk Puskás, Kocsis, Bozsik és Hidegkuti. Kiemelkedő képességű játékosok voltak - élükön Puskás Öcsivel -, akik nagy részben járultak hozzá a csapat szerepléséhez, de a kiegészítő játékosok is nagyon komoly játékerőt képviseltek, maga a csapat volt világklasszis és olyan eredménysorra képes, amely nem ismételhető.
- Ha a csapat tagjai a nyolcvanas években születtek volna, most mire lennének képesek?- Tudom, hogy sem technikailag, sem taktikailag, sem játékrendszer vonatkozásában nem hasonlítható össze az akkori és a mostani futball, de hitem és meggyőződésem: az Aranycsapat most is, ugyanolyan eredményekre lenne képes, mint akkor. A játéktudást nem lehet elvenni, azt csak alkalmazni kell az adott helyhez, időhöz és körülményekhez.
- A magyar kapusok még ma is jónak számítanak nem csak a fociban, de más sportágban is - kapusnemzet lenne a magyar?- Nem hiszem, hogy ezt így ki lehetne jelenteni, de az igaz, hogy minden labdajátékban, ahol kapura játsszák a játékot, mindig akadtak Európa- és világklasszis kapusaink. Ehhez a poszhoz kell egy különleges adottság, ami talán nem minden országban van meg ennyi sportolóban.
- Figyeli a magyar focit, követi az eredményeket?- Hogyne figyelném. Számomra a magyar labdarúgás nem azért jelent problémát, merthogy a játékosaink technikailag nem lennének képesek kiemelkedő teljesítményre, hanem azért, mert óriási fogyatékosságaik vannak a fejükben és a szívükben. Olyan tartozékokban, amelyeket nem lehet tanulással pótolni. Adott a tehetség, a helyzet, a lehetőség, minden adott ahhoz, hogy a magyar reménységek sokkal jobb eredményeket érjenek el, mint manapság teszik.

 


- Mégis, sokak szerint megmozdult mostanában valami.- Várjunk még egy kicsit, egy-egy eredményből nem vonok le messzemenő következtetéseket. Hogy egy ország labdarúgása dicsérhető legyen, ahhoz hosszabb időszak alatt kell teljesíteni. Van a mai magyar labdarúgásban is négy-öt-hat tehetséges játékos, de idő kell, hogy bizonyítsanak
- A játékosokon vagy az edzőkön múlik a siker - vagy annak a hiánya?- Kizárólag a játékosokon múlik, és nem a válogatottban, hanem a klubcsapatban mutatott hétköznapi munkájuk és hozzáállásuk döntő. Egy sor olyan morális feltétel van, ami hozzásegíti a játékost a sikerekhez. Nekem itt vannak hiányérzeteim, mert tényleg sok tehetséges labdarúgó van, nagyszerű technikával a pályán. Inkább a körülményekre kellene sokkal nagyobb figyelmet fordítani. Megtiszteltetés egy labdarúgó számára, hogy istenadta tehetségéből eredően komoly eredményeket tud elérni, és ezzel meg kell tisztelje a nézőket.  A magyar labdarúgás mai állapotát visszajelzi a pályákon a lelátók látványa. Ilyen teljesítménnyel nem lehet kicsalni a nézőket, de nem akarom minősíteni a labdarúgást.
- Ön közelről szemlélte az elmúlt 50 évet - mi változott, mikor volt a fordulópont?- Ez egy több évtizedes folyamat, szerintem 1970-ben kezdődtek a magyar labdarúgás problémái, olyan kísérőjelenségekkel, mint például - ki kell mondani - a bundák sorozata. Azt mondja a focista, minek készüljek, úgyis megbeszéltük már az eredményt. A másik, hogy pénzközpontúvá vált a labdarúgás is, mint oly' sok más emberi tevékenység. Főleg a nyugati profi világban hihetetlen nagyságrendben osztogatják az - egyébként arra érdemes - játékosoknak a pénzt. Nálunk azért ez nem egészen így van, de vannak más szempontok is. A labdarúgásban a nemzetközi sikerek egy egész nemzet sikerei, ezt azért tudomásul kellene venni, és ennek szellemében kellene hozzáállni a mérkőzésekhez.
- Most akkor újabb 50 évet kell várnunk egy magyar Aranycsapatra?- Valószínűleg. A mai generáció nem hiszem, hogy képes olyan eredményekre, mint Puskásék. Persze lehet, máshogyan lesz, mert holnap megszületnek a jövő világbajnokai - ha ők is így akarják, és ez utóbbin van a hangsúly.

Grosics Gyula (Fekete Párduc) az Aranycsapat tagja

Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Budai László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc (csapatkapitány), Czibor Zoltán

Grosics Gyula legfontosabb szerzett érmei

• Olimpiai játékok, arany: Helsinki, 1952
• Labdarúgó világbajnokság, ezüst: Svájc, 1954

Grosics Gyula sikerei, díjai és kitüntetései

• 1952 az Év sportolója,
• 1959 az Év labdarúgója,
• Hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába,
• Négyszer jelölték Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt,
• 1995 MOB olimpiai érdemrend,
• 1999 beválasztották a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé,
• A Dorogi FC Örökös Tagja, (1999)
• Dorog város díszpolgára, (2001)
• Szent István-díj, (2007)
• Magyar Szabadságért díj, (2008)
• Prima Primissima-díj, (2009)
• Budapest díszpolgára (2009, nem vette át)
• 2008 novemberében a kelenföldi Budai Sport Általános Iskola felvette a nevét
• 2009. májusában megalakul a róla elnevezett Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia
• Dorog, Tatabánya, Budapest XI. kerülete díszpolgára,
• Grosics Gyula Gyermektorna a Sportiskola SE szervezésében,
• Felcsúti Labdarúgó Akadémia tiszteletbeli elnöke,
• 2009 az FTC leigazolt labdarúgója,
• A Nemzet Sportolója, (2011)

Tisztelt Gyászoló Család!
Az egész nemzet, és azon túl is szerte a nagyvilágban oly sokan tudták, látták, hogy Grosics Gyula sportemberhez illő méltósággal vívja harcát a rátörő betegségekkel. Szorongva drukkoltunk neki mindannyian - és most fájó szívvel értesültünk elvesztéséről.
Nagyszerű sportoló, felejthetetlen ember ment el személyében.
Vele kezdődött a nemzet legendássá vált Aranycsapata.
Minden szurkoló tudja, ha a kaput biztos kezű kapus védi, az a többiekre is jó hatással van: tartást ad a csapatnak. Ilyen volt Grosics Gyula is. A gólokat lövő, csillogó futballsztárok mellett nemcsak bravúros védéseire volt szükség: pótolhatatlan volt nyugalma, higgadt, olykor fanyar derűje, humora.
Részese volt nagy győzelmeknek és egy soha földolgozni nem tudott kudarcnak is. Szívvel-lélekkel labdarúgó volt, megjárta a sportolók paradicsomát és poklát - és közben tudott magasabbra nézni, túllépni azon a világon, amely hajlik arra, hogy az ember értékét csak a sikereivel mérje.
Szerencsés volt, mert akkor élt, amikor a magyar labdarúgás legnagyobb csillagai egy csapatban játszhattak. Balszerencsés volt, mert olyan korba született, amelynek történelme, politikai változásai nemcsak tehetsége kibontakozásában akadályozták, hanem emberségében is korlátozni akarták. Végletek között kellett megtalálnia személyes élete egyensúlyát. A szülői házból hozott keresztény hite túlsegítette élete nehéz pillanatain.
Úgy hiszem, boldog ember volt, mert a sikert nemcsak az eredménnyel, hanem a maga emberi teljesítményével is mérte. Ezt éreztem akkor is, amikor egyszer Csornán vele és Buzánszky Jenővel beszélgethettem. Hitről, nemzetről, emberségről, sikerről, kudarcról - és a fociról.
A fájdalmas búcsúban az egyetlen vigasz, hogy ismerhettük, szerethettük, együtt lehettünk vele. Azzal a lelki békével kell gondolnunk rá, amellyel ő elfogadta a Teremtő akaratát.
Gyászukban Önökkel vagyok, fogadják részvétemet!
Budapest, 2014. június 15.
    Áder János
- See more at: http://magyarhirlap.hu/ader-janos-megemlekezett-grosicsrol#sthash.edsdoZYw.dpuf

 

Tisztelt Gyászoló Család!
Az egész nemzet, és azon túl is szerte a nagyvilágban oly sokan tudták, látták, hogy Grosics Gyula sportemberhez illő méltósággal vívja harcát a rátörő betegségekkel. Szorongva drukkoltunk neki mindannyian - és most fájó szívvel értesültünk elvesztéséről.
Nagyszerű sportoló, felejthetetlen ember ment el személyében.
Vele kezdődött a nemzet legendássá vált Aranycsapata.
Minden szurkoló tudja, ha a kaput biztos kezű kapus védi, az a többiekre is jó hatással van: tartást ad a csapatnak. Ilyen volt Grosics Gyula is. A gólokat lövő, csillogó futballsztárok mellett nemcsak bravúros védéseire volt szükség: pótolhatatlan volt nyugalma, higgadt, olykor fanyar derűje, humora.
Részese volt nagy győzelmeknek és egy soha földolgozni nem tudott kudarcnak is. Szívvel-lélekkel labdarúgó volt, megjárta a sportolók paradicsomát és poklát - és közben tudott magasabbra nézni, túllépni azon a világon, amely hajlik arra, hogy az ember értékét csak a sikereivel mérje.
Szerencsés volt, mert akkor élt, amikor a magyar labdarúgás legnagyobb csillagai egy csapatban játszhattak. Balszerencsés volt, mert olyan korba született, amelynek történelme, politikai változásai nemcsak tehetsége kibontakozásában akadályozták, hanem emberségében is korlátozni akarták. Végletek között kellett megtalálnia személyes élete egyensúlyát. A szülői házból hozott keresztény hite túlsegítette élete nehéz pillanatain.
Úgy hiszem, boldog ember volt, mert a sikert nemcsak az eredménnyel, hanem a maga emberi teljesítményével is mérte. Ezt éreztem akkor is, amikor egyszer Csornán vele és Buzánszky Jenővel beszélgethettem. Hitről, nemzetről, emberségről, sikerről, kudarcról - és a fociról.
A fájdalmas búcsúban az egyetlen vigasz, hogy ismerhettük, szerethettük, együtt lehettünk vele. Azzal a lelki békével kell gondolnunk rá, amellyel ő elfogadta a Teremtő akaratát.
Gyászukban Önökkel vagyok, fogadják részvétemet!
Budapest, 2014. június 15.