BL történelm : Amokachitól Militóig - 0. rész, 1991-1992

 

Egy új sorozat kezdő epizódját morzsolgatja tanácstalanul a kedves olvasó emitt. Sokat beszélgettünk arról, vajon milyen újításokkal támadjunk – nem számítva a lóhúgyba mártott pergamenszerű skint – és arra jutottunk, hogy egy kicsit történelmi, de már multicolor emlékeket fogunk nektek felidézni, mert úgy láttuk, anno szeretettétek az ilyesmit. Az Amokachitól Militóig a Bajnokok Ligája történelmével foglalkozó sorozat, amelyben a sorozat kiírásait vesszük végig sok érdekességgel, videóval, és úgy általában a Válogatott Történetek nyomvonalán haladva. A sorozat nulladik epizódjában a még nem BL-nek nevezett, de már csoportkörben bonyolított 1991-92-es idényről lesz szó döntőst verő Honvédostul, Bakero életének nagy pillanatával, visszatérő angol csapatokkal, és a története első BEK-győzelmét szerző Barcelonával.

Lennart Johansson dörzsölt egy csirkefogó volt. Sok rosszat lehet mondani róla, de a mutyizások és a pad alatti susmusok közül is magasan kiemelkedik az a vád, miszerint ő adta meg a végső lökést az európai klubfutball elüzletiesedésének. A svéd diplomata 1984-től a svéd szövetség elnöke volt, de olyan jól mozgott a nemzetközi kérdésekben is, hogy – többek között az Európai Szuperliga tervének népszerűsítésével – elérte, hogy őt válasszák az UEFA ötödik elnökének 1990-ben.

A svéd országlása idején a futball végleg levetkőzte játékjellegét, és kőkemény üzletté változott, ami változásokat hozott a felügyelő szervben is: az UEFA jelentéktelen sportági szövetségből  pénznyomdává változott. Johansson felismerte a BEK két legnagyobb hibáját, miszerint egyrészt a pénzt a tévéközvetítések fogják elkezdeni fosni, azaz több meccsre van szükség, másrészt átlátta, hogy a kiváló sportélmény a Flamurtari Vlore (1990 albán bajnoka) – IFK Göteborg meccs, csak a lőtéri kutyát nem érdekli. Az első év, amikor még nem Bajnokok Ligájának hívták a sorozatot, de már csoportkört bonyolítottak a második kanyarban, az 1991-92-es szezon volt, sorozatunk nulladik epizódjában ezzel a kiírással foglalkozunk.

Zaklatott tornával vett búcsút a BEK névtől a sorozat, rengeteg minden történt mind a pályákon, mind azokon kívül. A mezőnyt elnézve összekerülhetett volna Nyugat-, és Kelet-Németország bajnoka (Kaiserslautern – róluk később – és a Hansa Rostock), de amúgy is furcsa végigtekinteni a Bajnokcsapatok gyülevész hordáján. A mai szánkat elhúznánk a mezőnyt látva, de ez nem azt jelenti, hogy ne lettek volna itt is sztárcsapatok, vagy nem lett volna izgalmas maga a sorozat.

Lássuk a zaklatottság okait. Először is 1991-ben térhetett vissza az aktuális angol bajnok a sorozatba, mert ugyan egy évvel korábban lejárt a Heyselért kirótt ötéves büntetés – bizonyságul a Manchester United gyorsan meg is nyerte a KEK-et – , de a botrányért felelős klubként a bajnok Liverpool (felnőtté vált Amerikában egy ember az utolsó bajnoki cím óta, az megvan?) hat évet kapott. Így 91 bajnoka, az Arsenal indult neki, méghozzá mindjárt az első selejtezőkörben. Csak hogy el tudjuk helyezni az időben, a kapuban Seaman állt, a csontokat Tony „ez a kör még nem árt meg” Adams, és Dixon törték, a gólokat meg Limpar és O'Leary lőtték. És lőtték is, az első körben 6-2-vel verték ki az Austria Wient.



Méltatlan történet a fényesen ragyogó Vörös Csillag esete, a címvédő Crvena Zvezda – csak néhány név a később az Interkontinentális Kupát is bezsebelő csapatból: Szavicsevics, Jugovics, Belodedics, Prosinecki, Mihajlovics, Sztojanovics – a délszláv válság miatt nem játszhatta otthon a meccseit, Szófiában fogadta két könnyű selejtezős ellenfelét, és a csoportkört már nem is élte túl. Az ukránok fantasztikus Dinamója 16 év után először veselkedett neki egy sorozatnak a Nagy Lobanovszki nélkül, a mester a peresztrojka hullámain egészen az Emirátusokig jutott, és a kijeviek nélküle (és a szintét tipliző kulcsjátékosok) nélkül már nem voltak olyan erősek.

A története 3. bajnokságát begyűjtő Kaiserslautern jött Németországból, a franciák a két évvel későbbi BL-győztest, a Marseille-t delegálták, Hollandiából a PSV, Portugáliából a Benfica, Törökországból a Besiktas, Görögországból a Pana, Magyarországról pedig a Budapesti Honvéd kezdte a selejtezőket.

Két csapat van még, akiket ki kell emelnünk, és nem csak azért, mert (spoiler alert!) később ők játszották a döntőt. Olaszország bajnokáról, a Sampdoriáról azért kell beszélnünk, mert – bár idén tettek egy kurta kísérletet a BL-ben – mai szemmel a genovaiak nem tűnnek annak, amik akkor voltak. (lásd még: Kispest Honvéd). A Blucerchiati 1986-ban Vujadin Boskovot nevezte ki edzőjének, aki gyorsan megnyerte a kupát a csapattal, és egy évvel később döntőbe jutott a KEK-ben, ahol véletlenül pont a Barcelonától kapott ki. Újabb egy évvel később újabb hazai kupa, és újabb KEK-döntő, de ezúttal győztes: az Anderlechtet verték a fináléban. 91-ben a Samp megnyerte története első, és ezidáig egyetlen bajnoki címét, így jogot szerzett a BEK-ben való indulásra. A csapatban olyan arcok voltak, mint az olasz válogatott kapus, Pagliuca, a seggig érő homlokú Atti Lombardo, a kommentátorok kedvence, Pietro Vierchwood (zseniális megfejtések születtek a Vitray-Gulyás páros torkából), de a legnagyobbat a Vialli-Mancini csatársor szólt a kezdőben.

Barcelonában 1988-ban megremegett a föld: visszatért edzőként Johan Cruyff. A holland által meghonosított futballfilozófia, edzői-, és utánpótlásnevelési felfogás, valamint a kétsoros oszlopban Barcelonába vitt világsztárok (Romário, Sztojcskov, Michael Laudrup, Ronald Koeman) pedig elkezdtek aranyat bányászni. A 91-es bajnoki címet zsinórban három másik követte, az (spoiler alert!) első BEK-győzelem mellé beesett egy Európai Szuperkupa is, Cruyff összesen 11 kupát nyert a csapattal. A holland érkezése előtt botrány botrányt ért, a 80-as évek végén volt itt keretből kizárt sztárjátékos, gólképtelen világsztár (ég áldjon, Gary Lineker), és az elnök ellen fellázadó keret, de a 89-es, szintén a Samp ellen megnyert KEK előtt a 85-ös bajnoki cím volt az utolsó lényeges trófea. Cruyff mindent megváltoztatott, a spanyoljai (Zubizarreta, Bakero, Begiristain, és a talán sokaknak ismerősen csengő Guardiola) mellé vett világsztárok pedig tökéletesen illettek a holland rendszerébe. Világverő csapat volt ez, a Barcelona Dream Teamje.

Lássuk, mi történt a pályákon. Az első kör egyenes kieséses szakaszának áldozata lett a Rangers (a Sparta csapta ki idegenben lőtt több góllal), a többi nagyobbacska csapat gond nélkül vette az első akadályt. A csoportkörbe jutásért viszont már bőven voltak izgalmak. A Sparta ugyanúgy esett ki a Marseille-jel szemben, ahogy az első fordulóban továbbjutott (4-4), az Arsenalt hosszabbításban verte ki a Benfica, a Sampdoria pedig a Honvédot gyűrte le nagy nehézségek árán. És itt át is adnánk a szót Hantának:

Ha Pagliuca nem védi Negrau fejesét, akkor … Van ennél idegesítőbb befejezetlen mondat a magyar futball elmúlt húsz évéből? Minden kispesti tudja, ha nincs az a félelmetes robinzonád, akkor Ronald Koeman bizony Gulyás felé ereszti meg mindent eldönteni hivatott bombáját az első BL-döntőben, hogy az elhaljon szálfatermetű kapusunk ölében. Mindenki boldog, Pisont Pista kezében remekül áll a magasba emelt trófea. Pagliucán múlott, hogy azóta is ugyanezt a félmondatot, és kihagyott lehetőséget mantrázzuk.

Pedig az, hogy egyáltalán létezik BEK/BL szintén a Honvédhoz köthető. 1954-ben Puskásék a Wolverhampton Wandershez látogatnak, és 3-2-es verségük után egy francia újságíró, bizonyos Gabriel Hanot felveti, jó lenne ha eldöntenék végre ki a legjobb a kontinensen. Két évvel később az ötlet valóssággá válik, elstartol az első kiírás.

Ugorjunk néhány évtizedet. Az ír Dundalk FC látogat a Bozsik-stadionba, és a baráti 1-1-es döntetlen kinti visszavágóján végre fejet hajt a nagyobb tudás, valamint Pisont duplája előtt. Menetelünk, de Fortuna asszonyság máris elereszti a kezünket, és az olasz bajnok Sampdoriát sodorja utunkba. Az előjelek nem valami fényesek, Gulyás sérüléssel bajlódik, az Elbert vs. Tarlósi kapuskédés az utóbbi javára látszik eldőlni, ráadásul a Csank-féle Vác is gurít egy négyest nekünk a hétvégi bajnokin.

Az Samp elleni meccset azonban így is behúzzuk. Pisi ismét betalál, Cerezo egalizál, majd jön az MTK-tól frissen beszerzett Cservenkai Donát, és megkezdi tündöklését a magyar BL-szereplések történetének első Koplárovics Bélája. Néhány perccel később Tarlósit kiszórják, cserénk már nincs, a kapuba Negrau áll, aki egy szöglet magabiztos lehúzásával változtatja a részeredményt végeredménnyé. Győztünk, jöhet a visszavágó. Sétagalopp.

Genovában Gulyás kezd, Negrau visszakerül helyére a csatársorba, Cservenkai kimarad. Szokatlanul négy védővel állunk fel, előttük Urbányival és Kovács Ervinnel. Mezey György tartaná az eredményt, ám Lombardo és Vialli kétszer mégis betalál. Kiesésre állunk a félidőben, mégis a támadó szellemű Csehi Zoltán helyett lép pályára Halmai, alakítva egy fura 4-3-1-2-es merőben defenzív megoldássá a csapat szerkezetét. A váltás bejönni látszik, egy szerencsés öngóllal máris mínusz egyen vagyunk. Ha újra betalálnánk, idegenben lőtt góllal csoportkör, Roma, Barcelona, Koeman, kupagyőzelem.

Így érkezünk el a 82. perchez. Csábi Jocó készülődik bedobáshoz a jobboldali szögletzászlónál. Nekifut, egészen a tizenegyespontig hajítja, Negrau fejel, a labda pedig elindul a jobb felső ficak irányába, ahová menetrendszerűen érkezik az Ezerszer Elátkozott, és valami piramidális védéssel kitornássza a továbbjutásunkat. A hátralévő néhány perc lecsorog, a Kispest búcsúzik, csak egy félmondat marad: ha Pagliuca nem védi Negrau fejesét, akkor… (Köszi, Hanta!)

De a legnagyobb meccs minden kétséget kizáróan a Barcelona-Kaiserslautern volt. Biztosan sokan emlékeznek Iniesta győztes góljára a Chelsea elleni BL-elődöntőben, és sokakban felmerült, vajon miért üvölti a katalán riporter elmeroggyant módjára azt, hogy Kaiserslautern! A katalánok Txiki két góljával nyertek hazai pályán, de a visszavágón a németek (Zubi hathatós közreműködésével) előbb összesítésben egyenlítettek, negyedórával a vége előtt pedig már továbbjutásra álltak. A Dream Team a 90. percig hagyta vergődni a szurkolóit, akkor érkezett Bakero.



A középdöntőben – régi nevén: negyeddöntő – mutatkozott be a csoporkör, ami lebonyolítását tekintve a vébéken is kipróbált két négyes csoport volt, ahonnan a győztesek jutottak egyenesen a döntőbe. Az első négyesben a Samp, a Crvena és az Anderlecht közel egyforma esélyekkel indult, a végül győzelem nélkül záró Panának nem osztottak lapot. A belgák hazai pályán legyőzték két nagy ellenfelüket, idegenben viszont kikaptak, így az ő továbbjutásukat az fúrta meg (még a kétpontos rendszerben járunk), hogy a görögökkel oda-vissza ikszeltek. A Doria továbbjutásáról döntő meccset április elsején rendezték Belgrád helyett Szófiában, ahol a genovaiak 3-1-re nyertek, pedig Mihajlovics balosa elég komolyat szólt kezdetnek. Az olaszoknak még az is belefért, hogy az utolsó körben csak ikszeljenek otthon a Panával, így is két pont előnnyel húzták be a csoportot.




A másik ágon a Barcelona dominált, de az ő döntőbe jutásuk sem volt olyan egyértelmű. A Spartát már otthon is csak nagy nehezen verték, Prágában pedig ki is kaptak, viszont a többieknek sok gondot okozó Dinamo Kijevet oda-vissza legyőzték, ezzel lépéselőnybe kerültek, hiszen a Benfica és a Sparta is kikapott Ukrajnában. Az utolsó játéknapnak úgy futottak neki, hogy a 7 pontos Barca fogadta az 5 pontos Benficát, a 6 ponttal második Sparta pedig Kijevben játszott. Itt ugyebár csak az első hely ért bármit is, amihez a katalánoknak egy döntetlen is elég lett volna, de végül 2-1-re legyőzték a portugálokat, és ők masíroztak a döntőbe.



A londoni döntő két fantasztikus csapat csodálatos támadósorának meccse volt, mégis a kimaradt helyzetekről, és a két kapusról szólt. Pagliuca és Zubizarreta sorra szállították a bravúrokat, de az olasznak volt nehezebb dolga, mert a katalánok jobbára eltalálták a kaput (Julio Salinas még a kapufát is), miközben Vialli egymaga megnyerhette volna a meccset a Doriának, de két ordító zicceréből sem lett gól. A hosszabbításban Bakero lehetett volna hős, de Pagliuca újra védett. Aztán eljött a 111. perc. Aron Schmidhuber játékvezető a jó ég tudja, mire, de szabadrúgást ítélt a Barcelonának, az ígéretes helyre legurított labdát pedig Ronald Koeman irgalmatlanul bevágta. A Barca megszerezte története első BEK-győzelmét.




A Doria öt éven belül a második európai kupadöntőjét bukta el a Barcelonával szemben, de ebben azért a genovaiak játékerejét ismerve sincs sok meglepő. Cruyff Barcája korszakos csapat volt, tele világsztárokkal, az újfajta klubmodell és futballfilozófia aranyak tömkelegét hozta, nem véletlenül nevezik Dream Teamnak a csapatot. A Doria azóta sem jutott a közelébe sem a sikereknek, pedig a következő évek jobbára az olaszokról szóltak: a Milan és a Juventus felváltva játszott döntőt, vagy nyerte meg a trófeát. De ez már egy másik történet.