Labdarúgó-Európa-bajnokság (1980) (UEFA Euro 1980) | |
Adatok | |
Rendező | |
Dátum | június 11. – június 22. |
Csapatok | 8 (1 szövetségből) (selejtezőben indult: 31) |
Helyszínek | 4 (4 rendező városban) |
Címvédő | |
Győztes | |
Statisztika | |
Mérkőzések | 14 |
Gólok | 27 (átlag: 1,93) |
Gólkirály | (3 gólos) |
Az 1980-as labdarúgó-Európa-bajnokság záró szakaszát Olaszországban, 1980. június 11. és június 22. között rendezték meg. Ez volt a hatodik, az UEFA által megrendezett és támogatott labdarúgó-Európa-bajnokság.
Ez volt az első labdarúgó-Európa-bajnokság melyen nyolc ország válogatottja kvalifikálhatta magát a záró szakaszra. Ezek közül hét csapatnak a selejtezőkön is részt kellett venni. Azonban most először a házigazda automatikusan bejutott a záró szakaszba, így Olaszországnak nem kellett selejtezőket játszania.
Mivel megnövelték a résztvevők számát, ezért a záró szakszban is változtatásokra volt szükség. Két csoportot hoztak létre, mindkettőben 4–4 ország válogatottjával, melyben minden csapat az összes csoport-társával egyszer játszott. A csoportgyőztesek egyből a döntőbe kerültek (nem voltak elődöntők), a csoport-másodikok pedig a bronzmérkőzésen mérkőztek meg egymással a harmadik helyért.
|
A csoport
Csapat | P | M | Gy | D | V | G+ | G- | G+/- |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
5 | 3 | 2 | 1 | 0 | 4 | 2 | +2 | |
3 | 3 | 1 | 1 | 1 | 4 | 3 | +1 | |
3 | 3 | 1 | 1 | 1 | 4 | 4 | 0 | |
1 | 3 | 0 | 1 | 2 | 1 | 4 | −3 |
június 11., Róma, Stadio Olimpico | ||
1–0 | ||
Rummenigge 57' | (0–0) | |
Játékvezető: Alberto Michelotti (Olaszország) |
június 11., Nápoly, Stadio San Paolo | ||
1–0 | ||
Kist 65' (bünt.) | (0–0) | |
Játékvezető: Adolf Prokop (NSZK) |
június 14., Nápoly, Stadio San Paolo | ||
3–2 | ||
Allofs 20' 60' 65' | (1–0) | Rep 79' (bünt.) Van De Kerkhof 85' |
Játékvezető: Robert Wurtz (Franciaország) |
június 14., Róma, Stadio Olimpico | ||
3–1 | ||
Panenka 6' Vizek 26' Nehoda 63' | (2–1) | Anastopoulos 14' |
Játékvezető: Patrick Partridge (Anglia) |
június 17., Milánó, Giuseppe Meazza | ||
1–1 | ||
Kist 59' | (0–1) | Nehoda 16' |
Játékvezető: Hilmi Ok (Törökország) |
június 17., Torino, Stadio Comunale | ||
0–0 | ||
(0–0) | ||
Játékvezető: McGinlay Brian R. (Skócia) |
B csoport
Csapat | P | M | Gy | D | V | G+ | G- | G+/- |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
4 | 3 | 1 | 2 | 0 | 3 | 2 | +1 | |
4 | 3 | 1 | 2 | 0 | 1 | 0 | +1 | |
3 | 3 | 1 | 1 | 1 | 3 | 3 | 0 | |
1 | 3 | 0 | 1 | 2 | 2 | 4 | −2 |
június 12., Torino, Stadio Comunale | ||
1–1 | ||
Ceulemans 29' | (1–1) | Wilkins 26' |
Játékvezető: Heinz Aldinger (NSZK) |
június 12., Milánó, Giuseppe Meazza | ||
0–0 | ||
(0–0) | ||
Játékvezető: Palotai Károly (Magyarország) |
június 15., Milánó, Giuseppe Meazza | ||
2–1 | ||
Gerets 17' Cools 65' | (1–1) | Castro González 36' |
Játékvezető: Charles Corver (Hollandia) |
június 15., Torino, Stadio Comunale | ||
1–0 | ||
Tardelli 79' | (0–0) | |
Játékvezető: Nicolae Rainea (Románia) |
június 18., Nápoly, Stadio San Paolo | ||
2–1 | ||
Brooking 19' Woodcock 61' | (1–0) | Ruiz Bazan 48' (bünt.) |
Játékvezető: Erich Linemayr (Ausztria) |
június 18., Róma, Stadio Olimpico | ||
0–0 | ||
(0–0) | ||
Játékvezető: Antonio José Garrido Da Silva (Portugália) |
Bronzmérkőzés
június 21., Nápoly, Stadio San Paolo | ||
1–1 (hu) (9–8 bünt) | ||
Jurkemik 54' Barmos: Kozák: Gajdusek: Gőgh: Panenka: Jurkemik: Ondruš: Nehoda: Masny: | (0–0, 1–1) | Graziani 73' |
Játékvezető: Erich Linemayr (Ausztria) |
Döntő
június 22., Róma, Stadio Olimpico | ||
2–1 | ||
Hrubesch 10' 88' | (1–0) | Vandereycken 75' (bünt.) |
Játékvezető: Nicolae Rainea (Románia) |
Az 1980-as labdarúgó-Európa-bajnokság győztese |
---|
NSZK Második Európa-bajnoki cím |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.