2010. október 19., kedd

In Memoriam...

Hol vagytok, ti régi játszótársak….?

Van abban valami szívszorító, amikor fiatal emberek idő előtt hagyják el ezt a furcsa világot…
Nehéz megélni, hogy kortársaink vagy történelemmé válnak - közben nem vesszük észre, hogy mi magunk is - vagy váratlanul átlépnek egy másik, ismeretlen dimenzióba.
Akikről szó lesz, nyugdíjasok vagy ahhoz közeledők lennének. Ha lennének. Lassan lesz belőlük egy válogatott csapat. Odaát.



 Tulipán Mihály (1955-1986) A Csepel - félévesre sikeredett - nagy szezonjának meghatározó játékosa. A spanyol VB utáni időszakban nagyszerű teljesítménnyel előrukkoló piros-kékek a Mundial utáni hullámvölgy nagy ígérete voltak. Budavári, Kőhalmi, Lazsányi, Gálhidi, Kovács Attila, Fischli, Mészöly Pál, Godán és persze Tulipán!
Azon az őszön a bajnok Rába ETO nagy riválisai voltak. Fej-fej melletti küzdelemben versengtek az elsőségért, melyet szezonzáráskor a győriek orrhosszal elhódítottak előlük. A tavaszi folytatásban azonban a rutinosabb Honvéd és a bajnoki címért versenyt futó Ferencváros letaszította őket a dobogóról. A 4. helyen végeztek. A nagy álom, kijutás a nemzetközi porondra, nem valósulhatott meg. Pedig 3:1-re nyertek az Üllői úton, 2:1-re Újpesten és 3:3-at játszottak a Honvéd otthonában. Debrecenből 4:2-es diadallal tértek vissza, ám a hazai pályán (főként tavasszal) annyi pontot hullajtottak, ami végzetesnek bizonyult a dobogós reményeik szempontjából. 5 ponttal lemaradtak a harmadik helyezett Honvéd mögött.
A csepeli csoda rövid ideig tartott. A következő évben már csak a 11.-ek, amelynek végén beüt a krach, a hírhedt bundabotrány. A csapat meghatározó embereinek, Kőhalminak, Lazsányinak és Kovács Attilának az eltiltásával a nagyon jól összerakott piros-kék csapat elveszti ütőképességét és visszasüllyed a középmezőnybe. Soha többé nem jöttek ki onnan, de amit abban a rövid időszakban műveltek és elértek, a klub történelmének aranylapjaira íródott.
Csapattársaival együtt Tulipán még 1982-ben eljut a válogatottságig. Egyszer. A Törökország elleni - Győrben megrendezett 5:0-ás - találkozón egy félidő adatik meg neki címeres mezben.
Az olimpiai- és az utánpótlás válogatottban azonban hosszabb ideig ott van a nagycsapat kapuján dörömbölők között. Csatár, jobbszélső. Fazekas, Pusztai, Bodonyi, Borostyán van a jelöltek között. Aztán megérkezik Kiprich és ez a kérdőjel, úgymond kiegyenesedik. Tulipán ekkor már lemondhatott a válogatottsággal kapcsolatos terveiről. De neve ismert, közismert és elismert volt az élvonalban.
Pályája végén kipróbálhatja magát idegenlégiósként is. A török Bursaspor színeiben játszik, és egyben ez lesz a tragédiája is. Kompbalesetben hal meg, feleségével együtt. A kisfia megmenekül.
Tulipán Mihály 31 évet élt.


 Czérna Sándor(1964-2005) : Emléket állítunk egy korábbi tehetséges futballistának, egy olyan pécsi játékosnak, aki sikeres volt a Pécsi MSC csapatában a nyolcvanas években, szerepelt abban az együttesben is, amelyik az 1985-86-os bajnoki évadban a Bp. Honvéd mögött második lett. Játszott az 1990-es Magyar Kupa-döntőn, amelyen a Pécs 2-0-ra legyőzte a Bp. Honvédot, és ott volt a pályán a Stuttgart elleni UEFA-kupa-meccseken is. Czérna Sándor meghalt. Öngyilkos lett. A történet megrázó - nem sebeket akarunk feltépni, nem érzéseket felkavarni, hanem emlékezni a tehetséges, a győzelmet, a sikert akaró és azokat elérő futballistára.
"…teljesen normális embernek tartotta magát. Döntésének, hogy öngyilkos lesz, két nagyon egy-szerű oka volt, és biztos volt benne, hogy ha hagyna búcsúlevelet, sokan egyetértenének vele. Az egyik ok: minden olyan egyforma és kiszámítható az életben, és tudta, ha véget ér a fiatalság, jön majd a hanyatlás, az öregedés visszavonhatatlan jelei, a betegségek, a magány. Nem volt értelme tovább élni. A másik ok filozófiai természetű volt: Veronika olvasott újságot, nézett tévét, jól tudta, mi zajlik a világban. Látta, hogy minden egyre rosszabb, ő pedig nem tehet ez ellen semmit - ezért teljesen haszontalannak érezte magát…" - Paulo Coelho, a zseniális brazil író vetette papírra mindezt a Veronika meg akar halni című könyvében.
Íme, az ideológia az öngyilkossághoz - minden egyforma és kiszámítható, és előbb-utóbb jön majd az öregedés. Csakhogy a helyzet mégsem ennyire egyértelmű: az emberek nagy része ragaszkodik ehhez az úgynevezett életfolyamhoz, ha valaki megbetegszik, ádáz küzdelmet folytat még a gyilkos kórral is, bármire képes, csak hogy legyőzze a halált.
Czérna Sándor, az egykori pécsi futballista valószínűleg nem olvasta Paulo Coelho könyvét, így bizonyára nem a történet hősének, Veronikának a gondolatai mentén haladt. Az biztos, hogy valami ott bent, a lelkében megroppant, véglegesen megváltozott.

Czérna Sándor (sötét mezben) alapembere volt annak a Pécsi MSC-nek, amelynek a meccseire gyakran megteltek a lelátó

Csöndesen, egyedül melegített a meccsekre

Senki, de tényleg senki sem tudott a lelkében dúló viharról, tán még a volt felesége és a 18 éves fia sem, mert Czérna Sándor, az egykori pécsi futballista feladta a harcot. Néhány napja, keddről szerdára virradó éjszaka búcsút intett a földi létnek, megdöbbentve környezetét.
Öngyilkos lett…
Pedig Czérna Sándor egykori pécsi futballista sikeres ember volt. Sikeres, legalábbis a saját szakmájában, de ugyanezt mondhatnánk pályafutásáról is, mert bár nem lett válogatott, nem szerepelt világbajnokságon, nem hívták őt sem a Barcelonához, sem az Interhez, de Pécsett szerették, a nyolcvanas évek PMSC-jében ő volt az egyik alapember. Legnagyobb sikerét Garami József irányításával érte el, amikor a pécsi legények a kor sztárcsapata, a Budapesti Honvéd mögött ezüstérmet szereztek. Czérna Sándor már akkor is valamiféle különcnek tűnt a többiek szemében, de úgy fogadták el, senki sem kérdezte tőle, miért melegít egyedül a meccsek előtt, miért oly csöndes, miért vonul félre a társaitól.


 Pozsgai Lajos (1949-2006). Pályafutása még éppen, hogy belefért a sorozat első részeibe. A '78-as Mundial utáni korszakban már veteránnak számított. Közeledett a harminchoz. A Verebes előtti éra nagy generációjához tartozott. A MÁV-DAC, majd a Kapuvár után kötött ki a Rába ETO-ban. Végleg. Palla, Onhausz, Glázer, Magyar csapattársa, de "vízhordóként" együtt játszottak vele olyanok is, mint Szabó Ottó és Pölöskei Gábor.
1979-ben a - többek közt Zsiborással felálló - Fradit győzik le az MNK döntőben és ezzel elnyerik a trófeát. Azóta sem sikerült ez az ETO-nak. Egyszer jutottak igazán a közelébe, de akkor a siófoki meglepetéscsapat legyűrte őket.
Pályafutásának csúcspontja: Pozsgai Lajos átveszi a kupát
A kupagyőzelemmel megváltották a következő évi KEK-be az indulási jogot. Sorozatunk első részében végigkísértük a Rába hősies helytállását a Juventussal szemben. A sors fintora, hogy éppen az ő öngóljával szereztek vezetést a zebrák Torinoban.
Pozsgai ekkoriban már csapatkapitány. Még 1974-ben bronzérmet szerzett a Rába színeiben, a kupagyőzelem idején pedig már csapatkapitány. A címeres mezben a serdülő, ifi, utánpótlás, majd a B válogatottig jutott. Aztán Győrben jött a generációváltás, Verebessel új játékosok és merőben új mentalitás nyert teret. Ez volt a Rába aranycsapatának kezdete. Csonkára, Hlagyvikra, Milére és Magyar Lajosra épült a nagy csapat. Pozsgainak már nem jutott hely.
Visszavonulása után edzőként a válogatottnál és Siófokon is dolgozott.
Fiatalon, 57 évesen hunyt el.


 Garamvölgyi Lajos (1952-2008) A mai szurkolók többsége sikeredzőként, szakvezetőként ismerte meg a nevét. Pedig az élvonalt sokkal régebben megkóstolta. nem is akárhogyan!
24 évesen tagja annak a legendás Videotonnak, amely egészen a nagy UEFA kupa sorozatig, egyedülálló legendának számított Fehérváron. Az utóbb a Rába ETO-val bajnokká lett Kovács László kapus előtt nem akármilyen védelem állt fel. Nagy III, Kovács J., Fejes, Baranyi és Végh mellett nem kis feladat lehetett bekerülni a kezdő tizenegybe. Garamvölgyi nem is számított állandó csapattagnak, de az 1976-os ezüstéremből kivette a részét.
1979-ben igazolt át Debrecenbe, ahol aztán játékos pályafutásának befejező szakaszát éli, egyszersmind megteremti későbbi edzői karrierjének - érzelmi és szakmai - alapjait. A Loki egy éve, hogy feljutott az élvonalba. Üdítő színfoltként tört be az NB I mezőnyébe, erejükből újoncként még egy őszi második hely is jutott. Aztán a kezdeti lelkesedést a hajrában legyűrte a többiek rutinja. A Debrecen egészen 1983-ig az első osztály stabil (igaz, olykor azért kiesési gondokkal is küzdő) együttesévé vált.
Jankovics, Menyhárt, Szűcs (kapus), Ludánszky, Tóth, Sallai, Mohácsi, Szigeti. Első gondolatra ezek a játékosok ugranak be az emlékeimből - és bocsánat ha valakit kifelejtettem így hirtelenjében. Arra azonban élénken emlékszem, hogy egykori élvezetes gombfocibajnokságaim során, már akkor időszerű volt ollót és celluxot ragadni, hogy a a Képes Sport (vagy a Labdarúgás?) valamelyik aktuális számából, a DMVSC csapatképét megcsonkítva, beemeljem a védők közé Garamvölgyi Lajost. Biztosan gyermeteg dolog, de most is vissza tudom idézni az Anyámék ebédlőasztalán vívott drámai meccset a Vasassal. Ahol Izsó góljaival már 2:0-ra vezettek a piros-kékek, de (egy öntvényhiba miatt remekül emelő) Szigeti szabadrúgásával, majd az utolsó (vagyis a tizedik) percben lőtt Tóth E. góllal végül egyenlített a Debrecen(em). A nappaliban ülve magam is csettintettem, micsoda egy meccs volt ez!
Node vissza Garához! 1982-ben hagyja ott a Lokit. A városi "kistestvérhez" a Debreceni Kinizsihez igazol. Talán szerencséjének is tekinti (ezt már sajnos soha nem tudjuk meg), hogy ezzel nem részese a Loki következő évi kiesésének.


Garamvölgyi igazán edzőként lett híres és elismert szakember. A Kinizsi, a DMTE, majd a Kaba után, 1993 tavaszán a másodosztály élén veszi át a(z akkor már új nevet viselő) DVSC-t. Sziporkázó sztárok és nagy nevek nélkül is erős csapatot kovácsol a  rendelkezésére álló "készletből". Bajnokként jutnak fel az NB I-be, két évvel később pedig már bronzérmesek, ami a klub történetének addigi legnagyobb sikere. A debreceni futball megindul a magyar labdarúgás legjobbjai közé.
1997-ben (máig sem értem miért) távozik a Lokitól és Zalaegerszegen folytatja a munkát. Egy évvel később megint a cívis város. Visszahívják. Bajban van a Debrecen. Kieső helyen áll. Garamvölgyi megmenti őket és ha már ott van, egy évvel később kupagyőztesek lesznek.
2002-ig ül a Nagyerdei stadion kispadján. Aztán Békéscsaba következik. Nem volt szerencsés húzás.... Egy hat vereségből álló sorozat után felállítják és ezután már nem tér vissza az NB I kispadjaira. Hajdúböszörményben edzősködik, majd 2007-től a debreceni utánpótlással foglalkozik. A végére - úgy mondta - megcsömörlött a labdarúgástól.
2008 augusztusában győzi le a gyilkos kór. Kedvenc csapata, a Loki akkor már háromszoros magyar bajnok volt.



 Kocsis István (1949-1994). Csornáról került a 60-as évek végén a Pécsi Dózsába, majd 1975-ben a Honvédba. Erőteljes, határozott, precíz védő volt, korábbi középpályás múltjából adódóan technikás is. 78-ban az év játékosa. 80-ban a Honvéd bajnokcsapatának tagja (a védelem: Paróczai, Kocsis, Garaba, Varga). 20-szor volt válogatott, Bálinttal versengett az argentínai VB selejtezőin, kint Kempesék és az olaszok ellen volt kezdőember. Később Belgiumba került (SK Lierse), innen hívta vissza Mészöly Kálmán a nemzeti tizenegybe, ahol még négyszer szerepelt az EB selejtezőkön. Aztán hazaigazolt Sopronba, végül egy osztrák kiscsapatban fejezte be pályafutását.
Csendesen, szerényen élt - amikor gyógyíthatatlan betegség támadta meg, hazament meghalni Csornára. 2009. augusztusától a kisváros stadionja az ő nevét viseli.

 Kocsis Lajos (1947-2000). A legendás Kicsi az itt tárgyalt utolsó aranykor előtti korszak ünnepelt és fokozatosan tönkremenő zsenije volt.
Szegeden kezdte. Móravárosi Kinicsi, majd a Szegedi VSE volt kezdőlépéseinek helyszíne. Aztán 1965-ben jön el az NB I-es bemutatkozás pillanata, az SBTC-ben. Két idény, negyvenöt bajnoki meccs, 21 gól a mérlege.
1967-ben Bozsik hozta Kispestre, 10 évig volt a Honvéd irányítója, esze, káprázatos trükkök felülmúlhatatlan mestere. A szabadrúgások mestere volt.
KEK 1970,  1. forduló. Honvéd-Aberdeen visszavágó. Szabadrúgás. Kocsis - szokása szerint - jobbal a felső sarokba csavarta a labdát, a játékvezető közben a sorfalat igazította, és nem adta meg a gólt. A közönség tombolt mérgében, a skótok, pedig megtapsolták a bírót. Kocsis Lajoson kívül mindenki őrjöngött, ő azonban nyugodtan leállította a labdát, és újra becsavarta ugyanoda. A publikum ismét tombolt, de most már a boldogságtól. A skót kapus, pedig széttárt karral állt a gólvonalon. A vége 3:1 lett. Pont úgy mint az első találkozón, csak most a Honvédnak. Tizenegyesek döntöttek - a kispestiek javára.
263 bajnoki meccs piros-fehérben. 91 gól. Háromszor lett ezüstérmes, de bajnoki cím nem adatott meg neki a Honvédban.
Nem így a válogatottnál! A mexikói olimpián, 1968-ban mutatkozik be címeres mezben, az El Salvador elleni 4:0-ás csoportmérkőzésen. Az elődöntőig tolja a csapat szekerét, a Japán elleni 5:0 után a döntőben nem játszik, de így is Olimpiai Bajnok.
Négy évvel később, 1972-ben ezüstérmes. 33 válogatottságig vitte. 1975-ben búcsúzik a nemzeti tizenegytől, az osztrákok elleni hazai 2:1-es EB selejtezőn. Utolsó gólját címeres mezben is a sógoroknak lőtte, de azt még három évvel korábban, egy bécsi 2:2-őn.
Negyven méteres átadások, követhetetlen cselek, kapushülyítő szabadrúgások….
1977 és '82 között Gyulán fejezi be játékos pályafutását, melnyek a totóbotrány vet véget. Később a BKV Előre és a Dunakeszi edzője lesz. Mint ahogy az nálunk történni szokott, ő sem vigyázott magára és mások sem rá. 91-ben jött az infarktus, 2000-ben végleg lezárult életének története.


 Májer Lajos.(1956-1998). Már 16 évesen került Fehérvárra, a közeli szülővárosából, Sárbogárdról. A fakóból kinőve 18 évesen mutatkozott be a Videoton első csapatában. Aztán 13 évig ott volt minden fontos állomásnál. 1976-ban a bajnoki ezüstérmes csapat tagja, azon a hírhedt  meccsen, ahol Pusztai gólt lő, őt kiállítják. Kovács László, Baranyi, Végh, Nagy III., Czeczeli, Karsai, Nagy II,  Csongrádi, Tieber, Wollek, Szalmássy, Fejes csapattársa volt. Ebben az együttesben nőtte ki magát nélkülözhetetlenné.
Hűsége a Videotonban tartotta, a második nagy korszakra csaknem tíz évet kellett várnia a jobbszélen. Ez volt a Vidi UEFA Kupa menetelése. 1985-ben gólszerző a Bernabeau-stadionban a Real ellen, a Partizan és a PSG elleni UEFA-kupameccsek egyik hőse.
A válogatottban háromszor szerepelt (1976-ban Jugoszlávia és Svájc ellen, a búcsúmérkőzése pedig a szomorú emlékű USA elleni hazai 0:2-őn, 1979-ben). Fazekas és Pusztai volt a konkurencia.. „Fiatalon is jellemző volt rá a bátorság, nem ijedt meg a legkeményebb védőktől sem. Alacsonyan volt a súlypontja, szinte lehetetlen volt feldönteni, remekül fedezte a labdát. Ördöngösen, kiszámíthatatlanul cselezett, sokszor annyira, hogy mi sem tudtuk mi következik, mit fog csinálni.”-mondta róla a csapattárs, Tieber László.
1974 és '87 között 289 alkalommal játszott a Videotonban. Egy ezüst-, és két bronzérem került a vitrinjébe. 54 gólt szerzett piros-kékben.
1986-ban hívta a Tatabánya, de nem engedték. Francia és portugál csapatokról is pletykáltak, de nem rajta múlott, hogy végül itthon maradt. 1987-ben félévre a Rába ETO-hoz igazolt. 8. forduló jutott neki, mert baj volt otthon. A nagy szerelem, a Vidi kiesés ellen küzdött, szükség volt az öregre a háznál. Visszament Sóstóra. Bennmaradtak az élvonalban. Utána végleg búcsút vett Fehérvártól.
Osztrák kiscsapatoknál folytatta, majd 1990-ben akasztotta végleg szögre a cipőt, a Velencetours öltözőjében.
Szabó József: "A góljaim többségét az ő beadásaiból szereztem. Tudtam, merre, mikor cselez, mikor jön a beadás, hova érkezik a labda, vagy nekem hova kell mozdulnom, hogy oda érkezzen. Szinte testvérek voltunk, nemcsak a pályán, de azon kívül is. Szenzációs futballista volt, a csapat támadójátékának mozgatórugója. Én különösen sokat köszönhetek neki, nélküle nem lettem volna az, aki voltam a pályán. A sors kegyetlensége, hogy az akkori rendszer miatt nem mehetett külföldre és nem vihette többre, amibe nagyon nehezen törődött bele.
Ő is közúti balesetben hunyt el, akárcsak Pusztai Laci. 1998 szeptember 20-án.
Ki ne emlékezne arra a jelentre, ahogyan a gólörömtől sugárzó arccal rohan a kispad felé, miután bevágta a Vidi győztes gólját a léc alá a Bernabeuban. Ez volt a fehérváriak győztes gólja az UEFA Kupadöntő visszavágóján. "Matyi" így marad meg az emlékezetemben - örökké.



 Pusztai László. (1946-1987) Vérbeli jobbszélső. Az egyik utolsó azok közül, akik a vonal mellett játszottak. A hetvenes évek Fradija elképzelhetetlen volt nélküle. Pályafutása zenitjén a Pusztai-Nyilasi-Magyar csatársor ontotta a gólokat. Ahogy nehéz elképzelni, mi lett volna a Dózsából Tóth András nélkül, úgy valószínű, hogy Nyilasi sikere és eredményessége is elválaszthatatlan Pusztai játékától, beadásaitól és gólpasszaitól. Én magam ritkán — vagyis inkább soha — nem mentem meccsre a Fradiért, így Pusztait csak a kettős rangadókon vagy a válogatottban láthattam. Illetve akkor, ha a Telesport véletlenszerűen adott összefoglalót egy vagy két meccsről. Azt hiszem, nem kérdés, hogy a zöld-fehérek támadójátéka rögtön megérezte a hiányát. Szerencsétlenségére, mire igazán eljött a címbeli nagy korszak, Pusztai már kiöregedett, ráadásul ezen a poszton csak másodhegedűs lehetett a válogatottban Fazekas mögött. De azt a szöglettel felérő bedobását a szovjetek elleni VB-selejtezőn, amivel Kereki fejére varázsolta a labdát, soha nem felejtem el! Mint ahogy azt sem, ahogy az Üllői úton a labdával ráatapad az oldalvonalra, aztán szinte a szögletzászlóig szalad, és beadja középre. Ahol már várja Nyíl, hogy bólintson.
 1981-ben megkapta a jutalmát: idegenlégiósként kiszerződhetett az Eisenstadthoz. Két évet lenyomott még az osztrák bajnokságban, majd visszavonult. 1987-ben, júliusban jött a döbbenet. Az M7-es nyári csúcsforgalmában egy defektet kapott autó átrepült a szembe jövő sávba, és becsapódott Pusztaiékba. Ő is, felesége is azonnal meghalt. A másik autóban ülő vezető és három lengyel stopposa úgyszintén. A tragédia önmagában is megrázó, de csak néhány órával utána derült ki, hogy az egykori jobbszélső is az áldozatok között volt. Pusztai Laci nincs többé. Azt viszont máig nem értem, hogy a neve — érdemtelenül — miért csak a megszállott focitörténészek számára mond valamit....



 Fekete László (1950-2004) DVTK olimpiai válogatott labdarúgó, csatár.Ilyen névvel és ebben a korszakban, csatárnak kellett, hogy legyen. Talán csak Borsodban volt az, hogy erre a névre a szurkolók automatikusan nem a Dózsa és a válogatott ezüstcipős balszélsőjére gondoltak
Szerencsés korszakban lett a vasgyáriak játékosa. Éppen a fénykorát élő DVTK nagy sikereinek részese. Veréb, Oláh, Salamon, Fükő, Borostyán, Szántó, Kutasi, Görgei, a Theodoru fivérek és Tatár a Klub történetének legfényesebb időszakát írták.
Fekete 1975-ben tér vissza az MVSC-ből a Diósgyőrbe, ahol Szabó Géza irányítása alatt megkezdődik az aranykor.  A következő évben a bajnokság még nem hoz kiugrást (10. hely), de az egyesület történetében először elnyerik a Magyar Kupát.
Abban az évben négy csapat körmérkőzésével döntöttek a trófeáról. A DVTK az Olajbányászt, a Videotont és a MÁV-DAC-ot megelőzve jutott el a fináléba. Olyan csapatok között, mint a Ferencváros, a Vasas és az Újpesti Dózsa, finoman szólva sem számítottak esélyesnek. Az Újpest legyőzése után kezdtek vérmesebb reményeik lenni és végül óriási meglepetésre az élen végeznek, ezzel megnyílik az út előttük a nemzetközi porondra.
A KEK magyar hamupipőkéje nem vall szégyent a sorozatban. 0:2-es vereség után, itthon 5:0-ra vág vissza a Besiktasnak. Fekete két góllal veszi ki a részét a diadalból. A következő fordulóban drámai büntetőpárbajban búcsúztatja őket a Hajduk.
1979-ben bronzérmes a DVTK-val, majd góllal veszi ki a részét a Rapid elleni bravúrból azon az őszön az UEFA kupában. De még nincs vége. A következő fordulóban Fekete László egy perccel a lefújás előtt betalál a vendéglátó Dundee hálójába és ezzel 1:0-ra nyernek Skóciában. Talán ez a gól volt pályafutásának legnagyobb jelentőségű találata. A visszavágón továbbjutás, majd a Kaiserslautern megállítja őket.
Fekete nevét megint ott találjuk a góllövők között az 1980-as - Vasas elleni - kupadöntőn. 3:1-re nyernek a fináléban, Ő a második gólt szerzi.
Egy évvel később megismétlődik a döntő, de az angyalföldiek ezúttal visszavágnak és elhódítják az MNK-t. Fekete ezen a döntőn is játszik.
Pályafutása során 266 alkalommal játszott diósgyőri színekben és 33 góljával a nyolcadik legeredményesebb játékos a klub történetében.
A címeres mezt a "B" válogatottban és az olimpiai válogatottban húzhatta magára. Az előbbiben 77-79 között négyszer játszott és egy gólt lőtt, az olimpiai csapatban pedig háromszor és itt is egy alkalommal volt eredményes.
Fekete László nem volt a DVTK csillogó labdazsonglőreinek egyike, de állandó és stabil tagja volt a legsikeresebb éra csapatának. Minden nagy megmérettetésből kivette a részét és ha úgy adódott, sorsdöntő gólokat rúgott. Fiatalon hunyt el, hat éve már, hogy nincs közöttünk.  A neten és emlékkönyvekben, annalesekben kitartóan kell kutakodni, hogy találjunk róla valamit. Nem tudni hol és mikor fejezte be pályafutását. Borostyán, Salamon, Oláh, Kutasi, Veréb és a többiek árnyékában, mintha eltűnt volna az emléke. Ezt hiányt próbálja most picit pótolni ez a bejegyzés.



 Borostyán Mihály (1956-2005). Végre egy igazi jobbszélső! Így robbant be a köztudatba a fiatal csatár, a DVTK egyik nagy reménysége, Fekete csapattársa a csatársorban. Borostyán-Tatár-Fekete. Ez volt az egyik legsikeresebb támadósor, noha Görgeit sem szabad méltatlanul kihagyni. Sajóbábonyban kezdett, de 18 évesen már a vasgyáriak csapatában játszik az élvonalban. 1974-től egészen 1985-ig. Részese, mit részese, üdvöskéje a nagy DVTK-nak. Talán csak Szántó Gábor igazol el korábban az Üllői útra, a többiek ekkor már benne vannak a korban. 241 élvonalbeli mérkőzést húzott le a klubnál. Ezalatt 56 gólt lőtt, amivel a harmadik legeredményesebb játékosa a Diósgyőrnek. Legtermékenyebb éve az 1981-82-es bajnokság, amikor 13-szor eredményes.
1979-ben mutatkozik be a válogatottban, ahova dr. Lakat Károly hívja meg Szántóval és Salamonnal együtt, a Csehszlovákia elleni barátságos mérkőzésre. Még négy alkalommal ölti  magára a címeres mezt. A spanyolországi Mundialnál neve nem kerül szóba, de a VB után ismét kap egy lehetőséget a franciák elleni párizsi barátságos derbyn. Ez lesz egyben az búcsúja. Fazekas távozása után még keresik a megfelelő játékost a 7-es mezre. Egy ideig Bodonyi tűnik a megoldásnak, mígnem Kiprich bemutatkozik a Mezey-féle csapatban.
Négyszer játszik az olimpiai válogatottban és 12-szer az utánpótlásban. Kétszer nyer magyar kupát a Diósgyőrrel, egyszer pedig bronzérmet.
1985-ben aztán leigazolja a Vasas. Stabil csapattag lesz, emlékszem én kicsit irigykedtem is az angyalföldiekre a fogás miatt. Egy kettősrangadón szinte egyedül veri meg a Fradit - igaz féltucatnyi helyzete marad ki - de az egyetlen, győztes gól a fürge és kiismerhetetlenül cselező jobbszélsőé. Lesz még egy nagy meccse az Újpest ellen is, ahol gólokkal tömi ki Szendrei hálóját. 1987-ben távozik a Fáy utcából. 1988-89-től Siófokon folytatja, de ez már a leszállóág, ahonnan nincs visszaút. Jut neki egy félév az idegenlégiósok életéből Finnországban, aztán alsóbb osztályú magyar csapatok következnek. 1993-ban fejezi be.
Gyorsasága és kiszámíthatatlan cselezőkészsége volt a védjegye. A kósza hírek szerint már korán jelentkeztek tüdőproblémái. Mindössze 49 éves, amikor az egykori DVTK sikercsapat benjáminja, legfiatalabb tagja az elsők között távozik az élők sorából.
Mindössze 49 éves volt.



Szűcs János (1955-2006) A magyar Keegan. Ez volt a beceneve. Megdöbbentően hasonlított az angolok aranylabdás csatárára. Így ragadt rá ez a becenév.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fügödön született, első klubja - 16 évesen - a Forrói Spartacus volt, ahol bátyjával egy csapatban szorgalmasan termelték a gólokat. Innen került 1976-ban Dunaújvárosba. Palicskó Tibor szemelte ki az eltilott Bartók helyére. A Kohász színeiben még abban az évben bemutatkozott az élvonalban, a Kaposvár ellen. A Dunaújvárosi Kohász együttesében 104 élvonalbeli mérkőzésen 12 gólt szerzett.
1981-ben - Temesvári Miklós hívására - Újpestre igazolt. Sérüléséből lábadozik, amikor a lilák megkeresik. Tálcán kínálják neki a jobbszélső posztot. A 7-es mezt, amely Fazekas óta elárvult. Fekete is maródi, biztosra vehető, hogy ha visszatér, az ezüstcipős csatár is helyet követel magának a csapatban. Szűcs debütálására 1981. október 7-én került sor lila-fehérben: a Diósgyőr elleni (1:1) találkozón lépett pályára Steidl Sándor cseréjeként. 
Az Ú.Dózsában 104 élvonalbeli bajnoki találkozón szerepelt, és egyetlen gólt szerzett. Hogy miért? Mert Újpesten végül a jobbhátvéd poszton találja meg a helyét. Az egyetlen lila-fehérben lőtt gólja viszont nem mellesleg győztes találat volt: 1985. augusztus 10-én a Czabán Samu téren 2-2-es állásnál szerzett gólt a Volán elleni találkozó 66. percében. Állandó csapattagja volt a Temesvári éra - inkább a nemzetközi kupákban sikeres - Dózsájának. Kardossal, Tóth Jokkával és a rutinos Kovács Józseffel állt fel a védelem akkoriban.
Az utolsó meccsét 1987. április 5-én játszotta az Újpestben a Rába ETO ellen, majd a III. kerületi TTVE-nél folytatja pályafutását. A "magyar Keegan" 1982-ben, 1983-ban és 1987-ben MNK-t nyert az Újpesttel.
A pályán kívül már nehezen találja a helyét. Eltávolodik a futballtól. Egyre szomorúbb hírek jönnek róla, lecsúszik, eltűnik. A csendes, bátortalan  halkszavú jobbhátvéd idegenül mozog a zöld gyepen kívüli világban. 2006 január 5-én - ahogy fogalmazni szoktak - tragikus hirtelenséggel hunyt el. 51 éves volt.


Bene Ferenc (1944-2006). A sorozat kezdetének idején már veterán játékosnak számított. Kétségtelen, hogy pályafutásának fénykora jóval az argentín Mundial előtti időszakra esik. Úgyis mondhatnánk, az utolsó előtti nagy korszak kiemelkedő alakja. Korosztályának nagy nevei közül az utolsó, aki még ekkoriban is játszik. Karrierjét fényes sikerek és párosáva lőtt gólok kísérik. 1958-ban kezd Marcaliban, onnan két évvel később a Kaposvár igazolja le. Túlzás nélkül világhódító útjára 1961-ben indul. 17 éves, amikor az Ú.Dózsa leigazolja. Pontosan ennyit - újabb 17 évet - tölt el lila-fehérben. Visszaemlékezésünk nem terjedhet ki gazdag és eseménydús pályájára. A megyeri úton eltöltött esztendők során 418 bajnoki mérkőzésen 303 gólt lő. Már 1962-ben bemutatkozik a válogatottban, ahol szinte szokásává válik legalábbis kettesével rúgni a gólokat.
76 alkalommal ölti magára a címeres mezt, ezalatt 36-szor eredményes. Az olimpiai válogatottban is igazi gólzsáknak bizonyul. A 64-es tókiói olimpián Marokkó ellen hat gólt lő a hatból (6:0), egyszer beköszön a Jugoszlávia elleni 6:5-ös gólparádén, majd az elődöntőben újabb négyet lő az egyiptomiak ellen (6:0). Ezen a tornán egyszerűbb volna felsorolni azokat a meccseket, ahol nem szerez gólt. A Románia elleni 2:0-ás negyeddöntőn. A Csehszlovákia elleni döntőben aztán az 59. percben szerzett találatával bebiztosítja nekünk az aranyérmet, Brumovszky találata már csak a szépítésre elég (2:1).
A 66-os VB-n Bene az, aki minden egyes találkozón gólt rúg. A legemlékezetesebbet és a legszebbet éppen a brazilok ellen, már a harmadik percben. Ott van a számunkra tragikusan végződő Marseille-i 1:4-en a csehek ellen, melyhez fogható összeomlás kevés van a magyar futballtörténelemben (Bern 1954; Marseille 1969, Irapuato 1986 és a Jugoszlávok elleni 1:7 1997-ben).
1975-ben öregedik ki a válogatottból. A Wales elleni hazai 1:2 után már egy másik generáció csatárai veszik át tőle a stafétabotot. 4 évvel később, 1979-ben, Lakat Károly szövetségi kapitány szép gesztusaként illendő módon búcsúzhat a címeres meztől. 12 percet tölt a pályán a Nyíregyházán játszott, Csehszlovákia elleni barátságos meccsen. 1:0-ás vezetésnél vesz végső búcsút a nemzeti színektől.
Ekkor már egy éve nem az Ú.Dózsa játékosa. A másodosztályú Volánban kergeti a labdát.
1981-ben - 37 évesen - kipróbálhatja magát idegenlégiósként a finn bajnokságban. Onnan hazatérve ismét a Volán, majd utolsó állomásként a Soroksár igazolt labdarúgója.
Páratlanul sikeres karrierjének dicsőséglistáját nehéz felsorolni. Olimpiai bajnok, gólrekorddal olimpiai gólkirály. Nyolcszoros magyar bajnok, ötszörös gólkirály. Emellett háromszor volt MNK győztes csapat tagja. A nemzetközi kupákban BEK elődöntőt játszott a Bayern München ellen (1974), egy évvel később a Benfica ellen emlékezetes találatot szerez, melyet a forduló legszebb góljának választanak. Volt KEK elődöntős és VVK döntős. Kétszer (1964 és 1969) az év labdarúgójává választják. E korszakra, melyet jelen sorozatunk tárgyalt, már csak a veterán Bene Ferenc jutott. Az Ú.Dózsa egykori középcsatára, a válogatott jobbszélsője (Albert miatt), jóval a harmadik X után adja át helyét Törőcsiknek és Fazekasnak.
Visszavonulása után, 1991-ig az Újpest utánpótlásával foglalkozik, majd a nagycsapat vezetőedzője lesz egy évig. A Dózsa abban az évben a nyolcadik helyen végez. 1994-ben a Fót kispadjára ül.
2006-ban hunyt el. Mindössze 62 éves, volt melyből 23 évet játékosként élt. A kevés időből, ami megadatott neki, a lehető legtöbbet a pályán töltött azzal, amihez a legjobban értett.



Zsiborás Gábor (1957-1993) Az 1-es mezt  viselte Negyven év sem adatott neki. A húszéves nyurga srác 77-ben Hajdú József helyére került a Fradi kapujába, 12 évig védett- sokat versengve másokkal-a zöldeknél. Különös módon egy Vasas elleni meccse az első, amit őriz az emlékezet - szinte semmi sem sikerült neki. Tekintsük-e így utólag jelnek?
Világéletében csatár akart lenni. Már a grundról is így került az imádott Fradiba. Saját bevallása szerint kipróbálták középcsatárként, hátvédként, de még balszélsőként is. Akkori mestere, Rózsa Lajos - ha lehet - ennél még bizonytalanabb volt. Volt úgy, hogy tíz nap leforgása alatt kétszer kapott kapusmezt, egyszer pedig a 11-est, a balszélsőét.
A kapuskodás végül már az utolsó variáció maradt, amikor Rózsa így szólt hozzá:" Látnád magad Gábor, milyen esetlenül nyargalsz a pályán, kérés nélkül a kapuba somfordálnál..." - ez hatott!
A bemutatkozás 1977-ben mindjárt egy rangadón: A Honvéd ellen. "Tízen nyugtattak, százan bíztattak" - így elmékezett vissza később. Állítása szerint ő volt a legsápadtabb a pályára lépő 22 játékos közül. De a nagy drukk az első bravúrnál elmúlott. Kozma ugrott ki egyedül a védők közül, egyedül vezette rá a labdát. Zsiborás kimozdult, lengette a karját ("sorompózott"), ezzel megzavarta a rutinos csatárt és jobb lábbal védett.
Ekkor hangott el először a lelátóról: "Szép volt Zsazsa!"
Volt aztán "Zsibi" meg "Zsé" is, végül kikötöttek a Zsigánál. Ez lett a beceneve. A rangadót 2:1-re megnyerték. A Honvéd góljában mégiscsak benne volt Kozma, akinek a kapufára tolt lövése Zsiborás hátáról pattant a kapuba.
Három rangadó következik, aztán két évre visszakerül a fakóba. Onnan megint a Népstadionban tér vissza, egy Vasas elleni 1:1-el. 8-as osztályzatot kap és megszilárdul a helye a Fradiban.
A válogatottban négyszer játszott (Finnország, Görögország, az NSZK és NDK ellen) , az első és utolsó fellépése közt csaknem 10 év telt el…
408 alkalommal szerepelt a Fradi színeiben, majd 1989-től 117 bajnokin az MTK-VM-ben. A sors iróniája, hogy bemutatkozása kék-fehérben éppen az Üllői úti Fradi elleni örökrangadón volt. Az ott lévők számára felejthetetlen élmény, ahogyan a többezres Fradi szurkolótábor az ellenfél kapusát ünnepelte: Zsiborás Gabi - Zsiborás Gabi.
Egyszeres magyar bajnok (1980-81 és kupagyőztes (1978).
1993-ban az oroszok elleni válogatott meccsre készülődött, amikor összeesett a pályán. Többé nem tért magához a kómából. Élt 36 évet.



Török Péter (1951-1987). Ő ment el leghamarabb az 1975-85-ös időszak válogatott játékosai közül. Mindössze 36 év adatott neki, sok kemény ellenfele közül a hasnyálmirigy-gyulladás nevű gyógyíthatatlan szörnyűséggel nem bírt el…
„Dara” volt a beceneve, nem ok nélkül: a kor színvonalához és a jobbhátvéd-poszthoz képest rengeteget futott, „darált”, lelkes, hajtós és tehetséges volt egyszerre. Masszív felépítésű, gyors és atlétikus alkat, aki nem ijedt meg a párharcoktól és a versenyfutásoktól, ugyanakkor nem tartozott a kor Nagy Kegyetlen Védői (Vépi-FTC, Kántor Mihály-Vasas, Tóth Jokka-Újpest, Baranyi-Videoton) közé. Lehetőleg szabályos és pontos maradt - örök emlékem egy csodálkozó tekintet tőle, amikor az aktuális PMSC-Vasas meccsen valamelyik pécsi csatár kilökte a pálya szélére kitolt friss decemberi hóba. Nem törlesztett - meglepődött és ment tovább. Szeretett és tudott is felfutni - a csatárvér nem válik vízzé. Nem alibizett: ő valóban segítette a támadásokat, az esetek jókora százalékában vissza is ért.
1969-ben került a Vasasba, mint jobbszélső, de igen gyorsan jobboldali középpályás lett belőle. Innen lépett hátrébb - nem volt könnyű dolga: Fábián Tibor (1946-2006+) volt a Vasasban és válogatottban is akkortájt a jobbhátvéd. Török mindkét helyről kiszorította, először éppen Fábián helyére cserélték be a nemzeti tizenegybe, 1973-ban.
Pályája bővelkedett sikerekben és különös kudarcokban. Másodszor volt válogatott a 35-ből, amikor Ralf Edström kifejelte a magyarokat a 74-es VB-ről a Népstadionban. Cserébe 74-ben tagja lehetett az utánpótlás EB-t nyerő magyar válogatottnak. Kirobbanthatatlan volt a 77-es bajnok Vasasból (Mészáros - Török, Hegedűs, Komjáti, Kántor - Gass, Müller, Zombori - Kovács, Izsó, Várady), amely a személyes emlékek alapján irtózatos futómennyiségével és erősen különböző stílusú csatáraival ette meg ellenfeleit.
Volt egy híres meccse 1977-ben, a jugoszlávok ellen úgy levette a pályáról a legendás, EB-ezüstérmes Dragan Dzsajicsot, hogy déli szomszédaink lecserélték a sztárt a vége előtt. A Sors mégsem bánt kesztyűs kézzel Törökkel: a 78-as VB-selejtezőkre nyakára növesztette a kitűnő ferencvárosi Martos Győzőt..
Akkor kedvenc társasjátékunk így nézett ki: ki kezd Barótinál jobb-, és középhátvédként: Martos és Bálint - vagy Török és Kocsis István (Honvéd). A vége egészen furán jött ki: Török játszott Kempesék ellen kezdőként, de csak egy félidőt, a maradék 5X45 perc Martosé lett.
A VB-t követő kavargásban aztán Martos mellé megkapta konkurrenciának még Szántót (DVTK) és Paróczait (Honvéd). Még így is befért néhányszor a nemzeti együttesbe. Aztán felnőttek a Vasas ifjú védőtehetségei: Rácz és Farkas.
Török Péter mindent megtapasztalhatott és mindennek a visszáját is: egyaránt váratlanul került be és ki klub-és válogatott csapatokból.


Fodor Imre - "Foci". (1963-1999). 167 centi de csupaszív jobbszélső. Pillanatok alatt a hányatott sorsú MTK-VM szurkolóinak egyik kedvencévé vált a csibészes mosolyú csatár. Ízig-vérig fradista családból származik, és bár maga Újpest drukker, 1972-ben, kilencesztendősen a kék-fehérek játékosa lesz. Csak hajszál híjja volt, hogy nem a KSI-ben kezdte. A sportorvos ugyanis éppen szabadságon volt aznap amikor odament. 16 évesen mutatkozik be az NB I-ben, az SBTC ellen. Biztos csapattag azonban csak jó három évvel később, 1979-ben lesz a Hungária körúton, miután egy NSZK-beli ifi tornán a legjobb játékosnak választják. Az első gólját ugyanabban a szezonban a Tatabányának lövi. AZ NB II-ből is az utánpótlás válogatott tagja. Hobbyja a zenélés.
1986-ig hű maradt az MTK-VM-hez. 109 bajnoki mérkőzésen 27-szer volt eredményes. Innen 5 évre a Honvédhoz igazol, ahol pályafutása csúcsára ér. 1986-ban, '88-ban, '89-ben és '91-ben bajnok lesz, 89-ben tagja az MNK győztes kispesti csapatnak. Piros-fehérben 126 bajnoki meccsen játszik és 34 gólt lő.
A Honvédból jut be a válogatottba is. Hat alkalommal húzhatja fel a címeres mezt.
1991-ben egy rövid kitérő Siófokra. 25 mérkőzés erejéig, amibe belefér 7 bajnoki gól.
Majd a következő évben beteljesül édesapja vágya: Fia a Fradiban kap lehetőséget és mindjárt bajnoki címet is szerez (+12 gólt). Ez a negyedik aranyérem a vitrinjében. 30 évesen azonban már az utolsó.
Levezetésként egy-egy évet eltölt, sorrendben a svájci St. Gallenben, a Videoton Parmalat FC-ben, majd a Dreher sörgyár és a BKV Előre csapatában. A két utolsót már játékosedzőként viszi. Kispadról a Dunakeszivel és a Hatvannal próbál szerencsét.
1999. április 9-én reggel csapata, az FC Hatvan edzésére indult. Néhány játékosával az M3-as autópálya kivezető szakaszánál találkozott. Fodor kocsijából még a benzinkút előtt kifogyott a benzin és a teli kannával a kocsi felé igyekezett vissza, mikor felkéredzkedett egy teherautóra. Nem szállt be a kocsiba, hanem a lábtartón állva utazott. Útközben egyensúlyát veszítve a jármű alá zuhant és azonnal életét veszítette.
36 éves volt.

 NAGY NORBERT (1969-2003) 16 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, s gólt is lőtt a válogatottban, amikor 1996-ban, Horvátország ellen Eszéken másodszor ölthette magára a címeres mezt. A futballista halálhíre megrendítette a futballcsaládot, s Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára levélben kérte a profiligát és a játékvezetői bizottságot, hogy a hét végi bajnoki mérkőzéseken a múlt vasárnap elhunyt dr. Lasz György, MLSZ biztonsági igazgató tiszteletére meghirdetett gyászszünettel tisztelegjenek egyúttal a válogatott játékos, Nagy Norbert emléke előtt is a hazai pályákon.
Egy csütörtök reggel együtt indult útnak autóval a Lombard FC-Haladás három játékosa, Nagy Norbert, a brazil Robsa és Németh Attila Szombathelyről. Délelőtt háromnegyed tíz körül a Nagy Norbert vezette Audi A4 az oladi körforgalom előtt egy balra ívelő kanyarban letért a jobb oldali útpadkára. A sofőr megpróbált visszakormányozni, de elvesztette uralmát a jármű felett. Közben az Audi az oldalára borult és így csúszott egy villanyoszlopnak csapódva a jobb oldali árokba. A járműben utazókat a tűzoltók szabadították ki. Nagy Norbert ekkor még élt, ám látszott, nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. A mentősök küzdöttek az életéért, többször újraélesztették, ám végül nem sikerült megmenteni. Robson és Németh Attila könnyebb sérüléseket szenvedett.
Nagy Norbert júniusban töltötte volna be 34. életévét, felesége és fia gyászolja. A Liga engedélyével a Lombard FC-Haladás elhalasztja hétvégi bajnoki mérkőzését.
Nagy Norbert korábban hat éven át futballozott a Ferencvárosban, ahol kétszer volt tagja bajnokcsapatnak . Kétszázhárom élvonalbeli mérkőzésén két gólt szerzett. A válogatottban tizenhét alkalommal lépett pályára és egyszer volt eredményes. A mostani idényben a Lombard FC-Haladás együttesében szerepelt.



 Bánka Kristóf 1982-2006 Az újpesti nevelésű, igazi lilaszívű futballista, egy kis kitérő után tért vissza a Megyeri útra, ahol ifjúsági korban gólkirály volt, valamint az év játékosának is megválasztották.

Újpesten egészen kisgyermek korától az 1997/1998-as bajnokságig majd a 2003/2004-es idényben szerepelt, és hét első osztályú találkozón lépett pályára Mezey György és Mészöly Géza keze alatt. A labdával bravúrosan bánó bal lábas játékos 2003. szeptember 13-án egy Győr elleni hazai mérkőzésen debütált az élvonalban, tagja volt a bajnokságban ezüstérmet szerző Újpest FC-nek.

Pályafutása során megfordult még az MTK (1998-2001), a BKV Eőre (2002-2003), az Újpest FC-Fót (2003-2004, 2005 ősz), a Nyíregyháza (2004 ősz), valamint a REAC (2005 tavasz) égisze alatt, utóbbi csapattal második helyet ért el, amellyel klubja feljutott a NB I-be. Egyetlen élvonalbeli gólját a Honvéd–Nyíregyháza (3-2) találkozón lőtte 2003. 10. 23-án, és csapata első találatát jegyezte.

A fiatal játékos tragikus hirtelenséggel, szívinfarktus következtében 2006. február 5-én hunyt el.

A sors kegyetlen volt vele, hiszen már aláírta szerződését a Vác csapatához, de ott már nem tudta megmutatni tehetségét.

Az élvonalban tizenkilenc mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett. 




 Simon Tibor 1965- 2002 A Pénzügyőrben kezdett futballozni, 1984-ben a Ferencvároshoz került. Itt lett élvonalbeli játékos, 1991-ben Magyar Kupát, 1993-ban, 1995-ben és 1996-ban bajnokságot nyert a zöld-fehérekkel. Az 1995/96-os idényben tagja volt az eddigi egyetlen magyar Bajnokok Ligája-résztvevő csapatnak. Simon tizenhat alkalommal szerepelt a válogatottban. Edzőként a BVSC, a REAC és a 2002-es tavaszi idény elejétől pedig a Sopron együttesénél dolgozott.
Belehalt súlyos sérüléseibe Simon Tibor, a Sopron labdarúgócsapatának brutálisan megvert vezetőedzője. A 37 éves szakvezetőt koponyatörésekkel és agysérülésekkel szállították a Szent János Kórházba, ahol az orvosok két és fél napig küzdöttek az életéért. A 16-szoros válogatott játékost az FTC és a Matáv Sopron saját halottjának tekinti. 
Kedden öt óra körül kritikussá vált a vasárnap hajnalban brutálisan megvert Simon Tibor állapota, ám később javult a helyzet. Kora estére annyit lehetett tudni, hogy az elkövetkezendő éjszaka sokat segíthet, de ronthat is a soproni tréner életben maradási esélyeit illetően. Helyszíni tudósítónk elmondta: rengeteg barát, játékos (többek között a volt újpesti Bácsi Sándor és Véber György), valamint rengeteg szurkoló a János kórházban egy emberként szorított Simi életéért. A hétfő estihez képest keddre sokat romlott Simon Tibor állapota, akinél este már agyhalál közeli tünetek mutatkoztak. Este nyolc órakor már kétséges volt, hogy a sportember megéri a szerda reggel hét órára összehívott orvosi konzíliumot. A János kórházban összegyűlt barátok, szurkolók, családtagok és futballisták a helyzetre való tekintettel éjszaka Simon mellett akartak maradni. A Ferencváros egykori tizenhatszoros válogatott játékosán vasárnap óta összesen három műtétet hajtottak végre, melyek során vérömlenyeket távolítottak el az agyából, illetve az utolsóval az arra nehezedő nyomást kívánták csökkenteni. Hiába volt azonban a műtétek sorozata, a szerencsétlenül járt sportember kedden valamivel 23 óra előtt belehalt sérüléseibe.





 Zavadszky Gábor 1974-2006  1974. szeptember 9-én született Budapesten. Pályafutását a Ganz-Mávagban kezdte, majd játszott az Építőkben, innen került későbbi legnagyobb sikerei színhelyére, a Ferencvároshoz. Az Üllői úton nem csak a bajnokcsapat tagja lett, hanem meghatározó játékosa Dunai Antal olimpiai válogatottjának is.
A felnőtt nemzeti együttesben Bicskei Bertalan irányítása alatt, Ausztrália ellen mutatkozott be 2000-ben. Ezt követően még háromszor ölthette magára a címeres mezt, legutóbb San Marino ellen. A Dunaferrben, majd az MTK-nál is kihagyhatatlan játékos volt a középpályán, majd 2004 nyarán az Apollon Limassolhoz szerződött.
 Hihetelenül ragaszkodott pályafutásának egyik állomásához, az MTK hoz. Többször nyilvánosan hangoztatta, hogy ha abbahagyja az aktív játékot, itt szeretne „öregfiúk” játékosként „letelepedni”, ami ritkaság egy a Ferencvárosból érkezett, majd oda távozó játékossal kapcsolatban. Hálából az MTK szurkolók a mai napig, mint „halhatatlan” MTK-st emlegetik, fényképe és meze abban az aulában van ahol csak Brüll Alfréd mellszobra található.
Az AP hírügynökség Frikszosz Szavvidesz egyesületi szóvivő nyilatkozata alapján azt közölte, hogy az akkor már halott játékosra lakásán talált rá éjféltájt a csapatorvos, aki aggódott amiatt, hogy többször is hiába próbálta elérni őt telefonon. A doktor azt is elmondta, hogy a középpályás fájdalomcsillapítót szedett a sérülése miatt, és amikor pénteken 18 óra körül utoljára beszéltek, azt állította, hogy jobban érzi magát. A boncolásra várhatóan szombaton délután kerül sor.
Feleségét és ikreit - két kisfiút - hagyta hátra.





Fehér Miklós 1979-2004 Posztja: középcsatár (jobblábas) Mezszáma: a Győrben 10-es és 9-es, az FC Portóban 15-ös, a Bragában 28-as, a Salgueirosban 26-os, a Benficában 29-es
Első élvonalbeli mérkőzése: 1995. november 4., Győr–Debrecen 1–3
Első élvonalbeli gólja: 1996. június 5., Győr–MTK 1–0Klubcsapatai: Rába ETO (1995–98), FC Porto (portugál, 1998–2000), Salgueiros (portugál, 2000–01), Braga (portugál, 2001–02), FC Porto     (2002–03), Benfica (portugál, 2003–04)
Magyar élvonalbeli mérkőzések/gólok száma: 58/22
Portugál élvonalbeli mérkőzések/gólok száma: 66/23
Utánpótlás-válogatott mérkőzések/gólok száma: 48/18
Első felnőttválogatott mérkőzése: 1998. október 10., Azerbajdzsán–Magyarország 0–4 (a 6. percben Horváth Ferenc helyére állt be, és a 90. percben gólt szerzett)
Felnőttválogatott mérkőzések/gólok száma: 25/7
Legnagyobb sikerei: az év ifjúsági labdarúgója (1997), legjobb utánpótláskorú játékos, Puskás Ferenc-díj (2001), portugál bajnok, 2x Portugál Szuperkupa-győztes

Fehér Miklós a hatvanadik percben állt be csereként a Guimaraes-Benfica portugál bajnoki találkozón. A szakadó esőben megrendezett találkozón Fehér nem egészségesen vállalta a játékot - náthával bajlódott már napok óta -, legalábbis a tragédia előtt saját honlapján még erről adott tájékoztatást. A hajrában gólpasszt adott csapattársának, Aguiarnak, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később a játékvezető sárga lapot mutatott fel a magyar válogatott támadónak - nem engedett elvégezni egy bedobást –, aki egy hamiskás félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázta figyelmeztetését. Fél pillanat sem telt el, Fehér megpróbált újra a játékra összpontosítani, de ekkor mintha valami történt volna vele. Megállt, fejét előre hajtotta, majd háta begörnyedt, kezeit térdére támaszotta, majd tehetetlenül esett hátrafelé a fűre. A két csapat játékosai azonnal körbevették, a játékvezető engedélyt adott az orvosi segítségre. Tizenöt percig állt a játék, ekkor már lehetett tudni: nagy a baj.
Már a pályán megpróbálkoztak újraélesztésével, valaki elrohant a mentőért. A pályán tanácstalan játékosokat láthattunk ekkor, néhányan a földre borulva sírtak, majd lementek a pályáról, hiszen a játékvezető félbeszakította a mérkőzést…
Fehért azonnal a guimaraesi kórházba szállították, ahol hiába küzdöttek életéért az orvosok, már ők sem tudtak rajta segíteni.
 A fénykép tegnap készült. Mosolyog rajta. Ma pedig már nem dobog a szíve. Nincs szó a kifejezésre, mert felfoghatatlan, érthetetlen és értelmetlen, ami történt.









Legalább annyira gyászolták Fehér Miklóst

2011. 02. 03Portugália hét éve ilyenkor Fehér Miklóst siratta, nem először, és nem is utoljára. Ez a nap mégis kicsit más volt az előzőeknél, ugyanis klubja emlékezett (igen szépen) tragikus sorsú futballistájára. Mint ismeretes, január 25-én a Guimaraes–Benfica bajnokin a vendégek 24 éves magyar válogatott csatára a mérkőzés hosszabbításában, szinte csak másodpercekkel gólpasszát, majd egy sárga lapot követően összeesett a pályán, és az orvosok – a többszöri újraélesztés ellenére – már nem tudtak segíteni rajta. 


A Benfica játékosai „Fehér” feliratú mezben játszottak az Académica ellen
Portugáliában – ahol a kinti évei alatt 25 válogatottságig jutó Fehér Miklós 1998-tól kezdve öt és fél esztendőn keresztül élt, miközben a Portóban, majd kölcsönjátékosként a Salgueiros és a Braga színeiben, aztán újra ottani első klubjában, végül a nagy rivális Benficában légióskodott – sokkal látványosabban, sokrétűbben (ha szabad így fogalmazni: komolyabban) emlékeztek meg a 2004. január 25-én mérkőzés közben elhunyt labdarúgóról.
Ez feltűnt az ottani újságíróknak is, magyarázatul pedig részben a portugálok mediterrán mentalitása szolgál: a déli népekre jellemzőek a nagy érzelmek és ezek mély átéléssel történő, gyakran ünnepélyes kifejezése. Ráadásul nálunk viszont sajnos nem szokás igazán megbecsülni a nagyjainkat. Bár azt azért hozzá kell tenni, hogy ez elsősorban az élő kortársakra vonatkozik – haláluk után már mi is (valamivel) hajlamosabbá válunk elismerni mások érdemeit...
A konkrét esetre visszatérve, melyhez az iménti meglátás szerencsére csak lazán kapcsolódik: a kinti felravatalozás után idehaza 28-án Győrben (Fehér fiatalkorának színhelyén, első csapatának városában) került sor a temetésre, amelyen rangos hazai vendégek mellett a Benfica illusztris személyekből is álló 170 (!) fős küldöttsége, valamint hazájuk budapesti nagykövete is megjelent.
Eközben Lisszabonban már a tragédia másnapjától folyamatosak voltak az őszinte gyász megnyilvánulásai. Ennek mértékét érzékeltetendő egyelőre csak két „magas szintű" példa: a köztársasági elnök gyásztáviratot küldött a nagy kedvencét elveszítő fővárosi egyletnek, míg négy nappal az eset után az egész országban egyperces gyászszünetet hirdettek.   
Az Académica elleni február 3-i meccs volt az egyik csúcspontja a megemlékezéseknek. Már a hét végi fordulóban is az összes mérkőzést gyászszünet vezette fel, a szurkolók mindenhol bizonyították szolidaritásukat, és kifejezték az elhunyt játékos iránti szeretetüket. Az egy teljes héten át nem játszó Benfica fellépése keddre maradt – erre mindjárt visszatérünk –, a másik két nagyágyú azonban az eredeti időpontban szerepelt, s éppen egymás ellen.
A Sporting–Porto csúcsrangadó, amelyet sokan az idény amolyan nagydöntőjének tekintettek, torokszorító élménnyel kezdődött. Az első sípszó felhangzása előtt egyperces néma megemlékezést tartottak Fehér Miklós tiszteletére – a stadion két hatalmas kivetítőjén a szomorú sorsú magyar légiós (mosolygós) fényképe volt látható, emellett pedig megszámlálhatatlanul sok szimpátiaüzenetet lehetett olvasni a nézőtéren. A csend alig fél percig tartott, ugyanis a jelenlévő ötvenezer ember spontán vastapsban tört ki, mintegy másfél-két perccel meghosszabbítva a gyászszünetet.
Itt kell megjegyezni, hogy a Sporting elnöke, Antonio Dias da Cunha meghívására Luís Filipe Vieira, az ezúttal kívülálló Benfica első embere is jelen volt az Alvalade XXI Stadionban. Ez azért figyelemreméltó, mert a pár héttel azelőtt megrendezett Benfica–Sporting derbire a két klub között feszülő, már-már kibékíthetetlen ellentét miatt a zöld-fehérek vezetősége nem látogatott ki (ugyanakkor bár erre a találkozóra Pinto da Costa, a vendég Porto elnöke is elment, ő nem fogadta el a lisszaboniak invitálását, és inkább a kispadról nézte sajátjai szereplését).
Mindezek alatt a Benficánál döntöttek arról, miként kívánják ápolni Fehér emlékét. Azt találták ki, hogy a rákövetkező évadtól a csapat szezon eleji bemutatkozó mérkőzését a Fehér-kupáért vívják, s hogy emellett kialakítanak a klub múzeumában egy Fehér-sarkot. A 29-es mezt örökre visszavonultatták, míg később, az első évfordulón a stadion egyik helyiségében a csatárt ábrázoló életnagyságú bronz mellszobrot avattak fel.
A coimbraiak elleni bajnokira elővételben elkelt az összes jegy, ami ez esetben 56 ezer nézőt jelentett. Sokan már délután ellátogattak az Új-Katedrális Stadionhoz (a 2003-ban lerombolt eredeti Estádio da Luznak, a Fény Stadionjának a 2004-es Eb-re épített utódjához, amely a Nova Catedral mellett a régi nevét is megőrizte), ahol az egyik hosszanti lelátón a piros székek közt megbúvó fehér ülésekből a „Fehér 29" feliratot lehetett kiolvasni. Ebből azonban másfél órával a kezdés előtt már semmi sem látszott a nézőteret megtöltő drukkerek miatt.
Helyette az aréna két óriáskivetítőjén Fehér fényképe jelent meg – kiváltva az este első tapsviharát. A második akkor zúgott fel, amikor a hazaiak tréningruhában kimentek megtekinteni a gyepet. Az öltözőben egyébként a magyar játékos fotója várta a csapattársakat, a helyére pedig kiakasztották azt a szerelést, amelyben pályára lépett a tragikus guimaraesi estén – a relikviákat az évad végéig nem is vitték el onnan.
A Benfica melegíteni induló tagjait újra megünnepelte a közönség, ám ez alkalommal az Académica labdarúgóinak is jutott az ovációból. Ezután a Benfica címerállatát, a sast köszöntötte taps, melyet úgy reptettek körbe, hogy közben egy hatalmas Fehér-képet is körbevittek a gyepen. Majd az egyik vezetőségi tag mondott beszédet, amelyből sokszor semmit sem lehetett hallani, a tömeg ugyanis „Fehér! Fehér!" kiáltásban tört ki.
A játékos nevét skandálták akkor is, amikor a pálya közepén elhelyezték az összes első osztályú egyesület mezét, majd Luís Filipe Vieira, valamint a csapatkapitány Hélder az elhunyt csatár nevével ellátott Benfica-, illetve magyar válogatott dresszt is a már körbe lerakott trikók közé tette. Külön virágcsokrot hoztak a lisszaboni egylet egyik szervezett szurkolócsoportja, a Diabos Vermelhos (amelynek Fehér pártoló tagja volt), valamint a vendég Académica ultráinak, a Mancha Negrának a képviselői is.
A megemlékezéseket követően kezdődhetett a mérkőzés, melyre a két csapat, illetve a játékvezető és partjelzői egyforma mezben vonultak ki. A dresszekre Fehér Miklós fényképét, valamint feketével a 29-es számot nyomtatták rá. A lelátói hangrobbanás csak azért nem tartott sokáig, mert néhány pillanattal később minden tekintet a kivetítőkre szegeződött, amelyeken egy négyperces kisfilmben elevenítették fel a futballista pályafutásának legszebb pillanatait.
Aláfestésként Luciano Pavarotti hangja csendült fel, „Nessun Dorma", azaz „Senki sem alszik" – énekelte az olasz operasztár, majd következett az egyperces csend. A drukkerek eközben a fejük fölé emelték a bejáratnál kapott fekete kartonlapokat, így szinte az egész stadion elsötétült, kivéve két szektort, ahol a már említett Diabos Vermelhos tagjai piros alapon fehér színekből egy hatalmas 29-est formáztak meg.
Már javában tartott a meccs – a Benfica-játékosok egytől egyig a saját számukkal, de Fehér-felirattal a mezükön szerepeltek –, amikor a lelátókon még mindig a könnyeikkel küszködtek a szurkolók. Bár a labdarúgóknak sem volt könnyű, de nekik menniük kellett előre, ők társuk emlékéért is küzdöttek. Sorsszerű volt, hogy a vezető gólt Zlatko Zahovic a 28. perc végén szerezte meg, így a hazai csapat tagjai éppen a 29. percben borulhattak össze, és az ég felé tekintve a magyar játékosnak ajánlhatták a találatot.
Ez a jelenet egyébként a 66. percben megismétlődött Geovanni gólja után is. A szünetben a Bikini együttes „Közeli helyeken" című száma szólt, amelyről Portugáliában is tudták, hogy Fehér egyik kedvenc dala volt, és a temetésén is elhangzott.
„A játékosaim egytől egyig igazi hősök, mert tudták, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár rájuk, mégis kiválóan oldották meg a feladatukat. Lehetetlen ilyen helyzetben úgy kifutni a pályára és koncentrálni, mintha mi sem történt volna, de a játék az, amely igazán feledtetni tudja a fájdalmat. Az idő is segít begyógyítani a sebeket, ám egyelőre nekünk fejben és lélekben még fel kell dolgoznunk a történteket. Nagyon nehéz időszak ez az öltözőben – mondta a találkozót követően José Antonio Camacho, a Benfica spanyol edzője, majd hozzátette: – Az újságíróktól a szurkolókig mindenki a legjobb osztályzatot érdemli, mert bebizonyította, mekkora szíve van, és így kiállt Fehér családja mellett."
A lefújás után sokan csak nagyon nehezen indultak útnak, de végül újra elcsendesedett az Új-Katedrális, amely azóta is, örökre őrzi a magyar labdarúgó emlékét.



-----------------------------------------------------------------------------------------------------



Varga Zoltán 1945-2010   1964-ben olimpiai bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes volt a magyar válogatottal, amelyben tizenkétszer lépett pályára, és kétszer volt eredményes. 
Tizenhat évesen a Ferencvárosban kezdte pályafutását, ahol hét év alatt 135 mérkőzésen 53 gólt és négy bajnoki címet szerzett. A zöld-fehérekkel - a döntőben a Juventus elleni 1-0-s sikerrel - 1965-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját.
Az 1968-as olimpia előtt disszidált, így Mexikóban már nem játszott a válogatottban. 1969 és 72 között a német Hertha BSC-ben 34 mérkőzésen kilenc gólt szerzett, a skót Aberdeenben 26/10, a holland Ajaxban 12/2, a német Borussia Dortmundban 51/10-es meccs/gól átlagot produkált. Utolsó csapata játékosként a belga Gent volt. Játékospályafutása után biztosítási ügynökként, majd a kölni főiskola elvégzését követően edzőként dolgozott. Magyarországon többek között a Ferencvárosnál, a Honvédnél, Diósgyőrött és Győrött edzősködött, tavaly május óta a Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia szakmai tanácsadója volt.
Bánki József szerdánként együtt focizott Varga Zoltánnal, és az egyik tévécsatornánál is együtt dolgoztak szakkommentátorként. "Óriási élmény volt látni, hogyan bánik a labdával, még hatvanöt évesen is" - mondta a volt Fradi-játékos. "Tizennyolc méterről ugyanúgy felrúgta a labdát a vasra, mint annak idején. Nemcsak technikás volt, de remek szeme is volt a játékhoz. Mindig nagyon sokat adtam a véleményére, hihetetlen volt, ahogy azonnal kiszúrta a tehetségeket."
Korábban is küzdött szívproblémákkal, s az utóbbi időben már nem vállalt nagyobb szerepet a magyar labdarúgásban, viszont gyakorta ostorozta azt. "A magyar labdarúgást le kéne dózerolni" - mondta 2006-ban
"Na, akkor most írja le, hogy egy éve nem voltam orvosnál, nem kellett még kontrollra sem mennem, mert nem vagyok pozícióban, nem üldöznek, nem zaklatnak, hiszen nem dolgozom a magyar labdarúgásban. Ennyit tett, hogy kikerültem a körforgásból. Megnyugodtam, normális életet élek" - nyilatkozta 2009 februárjában végén a Nemzeti Sportnak.

Novák Dezső játékostársa a hatvanas évek négyszeres bajnok ferencvárosi csapatában: "Ahogy gondolom mindenkit, engem is váratlanul élt a szörnyű hír" mondta az egykori világválogatott védő. "Nem tűnt úgy, hogy beteg lenne, fiatalos volt, mindenképpen fiatalabbat mutatott a koránál. Az az igazság, személyesen már elég régen nem találkoztunk, de a nyilvános megjelenéseiből úgy tetszett, nincs semmi baja. És most tízpercnyi játék után összeesett a futballpályán, és meghalt. Egyre többen távoznak el a mi korosztályunkból, bár Zoli pár évvel fiatalabb volt nálam. Egyre sűrűbben csapkodnak körülöttünk a villámok, egyre többünket találják el.




Bicskei Bertalan 1944-2011


Bicskei Bertalan. A Honvéd és az MTK-VM válogatott kapusa. Kétszer volt magyar szövetségi kapitány. Azon kevesek közé tartozik, akik a magyar edzők közül elvégezték a nagynevű kölni főiskolát. Ő volt az első.
Mégis a legnagyobb ismertséget a legsikeresebb korszaka, az Ifi EB-t nyert válogatott élén eltöltött esztendők hozták. Rövid egyeztetés után a lakásán lát vendégül. Mindenütt körbevesz a sportember környezete. Fut, ügyel a súlyára, naprakész a mai magyar labdarúgással kapcsolatban. Nem célom és nem is lehet csak arról a pár évről beszélgetni.
Megkezdjük hát utazásunkat a múltba. Kiderül, hogy az annalesek is tévedhetnek, Bicskei Bertalannak nem a svédek elleni 3:3 volt az egyetlen fellépése címeres mezben.

Megtudjuk, hogy hogyan "állt össze" az Európa bajnok ifi válogatott, egy olyan csapat helyén, amely gyönyörűen játszott ugyan, de sohasem nyert.
Olvashatunk arról, hogy miért csak kirakat volt a válogatott a magyar futball állóvizében, hogy hogyan videózták le a szovjetek a magyar csapat edzését a döntő előtt és mégis miért nyertük meg a sorsdöntő finálét a Luzsnyikiben.
Mi a közös Edström fejesében és Varga Zoli szabadrúgásgóljában és kinek lőtt sorsdöntő gólt Bicskei Bertalan, a kapus.
Végül fény derül még arra, milyen szerepe volt Lakat T. Károlynak az EB diadalban, és honnan tudták előre, melyik játékos, hova fogja lőni a büntetőt.

Az első rész következik.
szempontpuska: Nem kifejezetten sportoló családból indult, úgy tudom…
Bicskei Bertalan: Apám, Bicskei Károly és édesanyám, Fogarassy Mária, mindketten Jászai-díjas, Érdemes művészek voltak. Apám pár hónappal ezelőtt halt meg. Ő úszó és vízilabdázó volt, de érdekelte a foci és értett is hozzá. Egyébként igen jó viszonyban voltak Lakat Karcsi apukájával.
szp: Igaz, hogy kacérkodott a festőművészettel?
BB: Valóban festettem, de nagyon fiatalon. 19-20 évesen, mikor Veszprémben játszottam (NB II) - szüleim a Veszprémi Petőfi Színház művészei voltak- volt időm és kedvem. Csak a tudásom volt kevés és ez elkezdett idegesíteni. Már minthogy a gondolataimat csak többé-kevésbé láttam viszont a vásznon. Választanom kellett a foci és a festés között. Így aztán a legtöbb rajzomat betettem a kályhába, csak pár kedvenc képet kíméltem meg.
szp: Azok a szurkolók, akik a sorozatban visszaidézett korszak idején lettek meccsrejárók,  a legvalószínűbb, hogy már csak edzőként ismerték meg a nevét... A mi korosztályunk kevesebbet tud az Ön aktív pályafutásáról.
BB: Nem hiszem, hogy az érdekes lenne.
szp: Ó dehogynem! Félő sokan csak annyit tudnak, hogy az egyetlen válogatottsága az a bizonyos magyar-svéd 3:3 volt…
Szerintem kétszeres válogatott vagyok: 1969-70  december v. január, dél-amerikai túráról jöttünk vissza. Soós Karcsi bácsi volt a kapitány és Marokkóban a harmadik meccsen én védtem. Nyertünk 4:1-re.
szp: Hivatalos meccs volt?
BB: Tudtommal igen, országok közötti válogatott meccs. Utána 1973-ig ott ültem a kispadon.
A svéd meccsen az első félidőben jól védtem, a másodikban magam is éreztem, hogy nem voltam a topon. De azok nem potyagólok voltak, kell mindig bűnbakot találni. Nagyon sokszor szembesültem vele, Edström 8 méterről bebólintotta, ahogy kell. Közelről jött a beadás, akármit mondanak, nem lehetett rá kimozdulni.
szp: Ezeket visszajátssza magában, vagy lelkileg már túl van rajta?
BB: Muszáj a meccs hevében túltenni magunkat ezen. A következő mérkőzésünk egy bajnoki volt a Zalaegerszeg ellen és 8-ast kaptam a Népsporttól. Az más kérdés, hogy a vezetők hogyan fogták fel, mert ötünket-hatunkat úgy vágtak ki, hogy többet a válogatott közelébe nem jutottunk.
Én is úgy éreztem, hogy engem korán tettek be. Géczi Pista is nagyjából ilyen formában védett, előtte 2:2 az osztrákokkal szemben. Ilovszky Rudi bácsi úgy érezte, hogy frissíteni kell, engem tett be a kezdőbe. Nekem jót tett volna ha később emel be a válogatottba, vagy éppen előbb.
szp: Kocsis Lajosról és egy zalaegerszegi meccsről legendák keringenek…,
BB: Az egy másik találkozó volt! 0:4 Zalaegerszegen. Olyan idő volt, mint tegnap (a beszélgetés még a májusi zimankóban készült - szp). Igaz a szóbeszéd, Kocsis cserét kért mert fázott.
Arra a találkozóra lejött az egész hadsereg vezérkar helikopterrel. Óriási égés volt.
szp: Schumachernek volt egy könyve, a "Fütyülök rátok". Abban azt írta, hogy a kapus minden gólnál meghal egy picit. Valóban így van?
BB: Nem kellemes érzés, de az ember kialakítja magában a reflexet, hogy túl legyen rajta. Nem szabad beleragadni a hangulatba, mert akkor jön a következő betli.
szp: Tényleg babonás emberek a kapusok?
BB: Én nem voltam az. Sőt igyekeztem bármilyen "jelet" pozitívan értelmezni. Akár egy fekete macska is.. bedumáltam, hogy ez nekem jót jelent.
szp: Edström fejesén túl, egy gólra rá kell kérdeznem: Varga Zoli szabadrúgásgóljára…
BB: Igen! Emlékszem arra is. Kb. 22 méterről, a sorfal fölött erősen, csavartan rúgta el a labdát, én vetődtem rá, úgy éreztem, elérem, de valahogy elcsavarodott a kezem elől. Nem volt jó érzés, mert a 90. percben,  0:0-nál rúgta.
Edström is ugyanebbe a kapuba fejelte azt a mindent eldöntő gólt...
szp: Kapusként is lőtt gólt.
BB: Az Aberdeen ellen az utolsó 11-es előtt, Kelemen Rezső barátom, aki ki volt jelölve, hirtelen rosszul lett. Már csak én álltam ott, meg az ellenfél kapusa. Ha berúgjuk, tovább jutottunk. Mit volt mit tenni, nekem kellett rúgni. Szerencsére bement és továbbjutottunk.
szp: Kapusszemmel, kik voltak azok, akik a pályafutása során kiemelkedő tudású hálóőrök voltak?
BB: Az én koromban Tamás Gyuszi, ragyogó kapus volt, Fatér Karcsi, Szentmihályi, Gelei, Géczi is... Rapp Imre... mindenhol voltak jó kapusok.
Az utána következő korosztályból pedig Mészáros Bubu és Gujdár. Ők ketten kiemelkedtek a mezőnyből.
Az ifjúsági válogatott kispadján
szp: Hogyan lett az ifjúsági válogatott edzője?
BB: Korábban az MTK-VM ifi edzője voltam 5 évig. Az öt év alatt 20 játékos kapott szerződést az első csapatnál. De ez nem olyan látványos eredmény. Azt akkor senki nem tudta. A Hungária körúton tudták, de azon túl nem.
Szepesi Gyuri nézett ki magának. Dalnoki Jenőnek kereste az utódját - akiről tudni lehetett, hogy egy év múlva távozni fog, vissza akar menni felnőtt csapathoz. Nagyon okosan csinálta, engem odatett mellé. Onnantól kezdve Dalnoki Jenő egy éven át mindenhová vitt magával. Taskentbe, Helsinkibe. Rengeteget tanultam ez alatt az időszak alatt. A legtöbbet a Helsinki tornán. Olyan szerencsém volt, hogy a skótok mellé kerültem, egy szállóban. Ők nyerték meg. A kezdetektől végignéztem, végigéltem velük azt, hogy hogyan kell egy IFI EB-t megnyerni. Ahogy néztem, figyeltem őket, kezdtem összevetni azokat a játékosokat Kovács Kálmánék korosztályával.
És azt mondtam magamban, hogy mi körülbelül ilyen jók vagyunk.
szp: Ez melyik évben volt?
BB: 1982-ben. Annak az évnek az őszén vettem át az ifi válogatottat.
szp: Kikből állt az akkori keret? Látszott-e a későbbi csapat, pl. Kovács Kálmán?
BB: Az az igazság a Kálmánt én már 2 éves kora óta ismertem. Az édesapja hatalmas Honvéd drukker volt. Minden edzésünkön ott volt. Egyszer megkért, hogy edzés után hadd rúgjon nekem kapura a gyerek. Letette elé a labdát, a srác nekifutott én eldőltem, had rúgja be, de a Kálmán hatalmasat bucskázott, a labda meg érintetlenül  ottmaradt. Feküdtem a földön, néztem az apjára, akinek hatalmas büszkeség lobogott a szemében. Meg akartam vigasztalni így végül azt mondtam: Meglátja, ebből a gyerekből még válogatott lesz!
szp: Látnoki szavaknak bizonyultak, de ezt talán még ő sem hitte el.
BB: Éppen ellenkezőleg! Azt mondta, majd csak akkor lesz boldog, ha a válogatott Kálmán mesterhármasával nyer.
Szegény nem élte meg, hogy 1990 májusában az Egyesült Arab Emírségek ellen Kálmán mesterhármasával nyert a válogatott. Az édesapja néhány hónappal előtte halt meg...
Az ifjúsági válogatott
szp: Az IFI válogatott, jóformán a semmiből tűnt elő 1984-ben. Hogyan és mikor rakódott össze a későbbi sikercsapat? Amikor átvette '82-ben, mennyiben volt ismert volt a későbbi keret?
BB: Valóban az ismeretlenségből. Pontosan úgy, ahogy a cikkükben volt megírva, Újpesten esett ki az olimpiai válogatott, ismerősök mondták, hogy a szünetben bemondták, hogy az ifi csapat kijutott az EB-re.
Szepesi György megkövetelte már Dalnoki Jenőtől is, hogy 14 éves kortól tessék válogatottakat csinálni. Ennek megfelelően folyamatosan figyelték a felbukkanó tehetségeket minden pályán, fővárosban és vidéken is.
Így természetesen számos név megvolt már az akkori keretben, de a játékosok nem egyenletesen fejlődnek és ezért menet közben kellett cserélni. Ez a csapat, amely később az EB aranyat megszerezte, úgy alakult ki, hogy előtte volt egy csodálatosan játszó csapatunk - de soha nem nyert. Svájccal 2:2, Svédországgal 3:3, ráadásul mindig olyan nyerési lehetőségeink voltak, mint 3:3-as állásnál tizenegyest hibáztunk, Svájc ellen vezettünk, de nem tudtuk megtartani...
Mivel Dalnoki Jenőt mindenhová elkísértem, így jutottam el a taskenti fociiskolába. Ott láttam milyen rendszerben, hogyan készítik fel, már gyerekkoruktól a labdarúgókat. Azt kellett, hogy lássam, hogy Európában ezt egészen máshogy csinálták.
szp:... és ez egy udvarias megfogalmazás volt?
BB: Talán az, amit a fizikai felkészítés terén csináltam korábban az MTK ifiknél, az nagyjából megfelelt. Talán! De egyébként... be kellett látnom az messze nem volt elég jó. Az ilyen tapasztalatokból, mint Taskent, én nagyon sokat tanultam. Megkértem Szepesi Györgyöt, hogy csak hétfőnként, hadd szedjem össze a játékosokat.
Ettől fogva hétfőnként délelőtt/délutáni edzéseket tartottam, így adtam "vissza" a játékosokat a klubjuknak. Mit mondjak, vegyes fogadtatásra talált. Nem értették. Annyira be voltunk zárkózva itt Magyarországon, hogy nem vettünk tudomást, az idő elhaladt mellettünk, a módszereink mellett. Fogalmuk nem volt, mi folyik a nagyvilágban. Az eredményt a nagyválogatotton lehetett lemérni. Ott ütközött ki.
szp: Erről a korábbi interjúinkban a Temesvári Miklós kapcsán elhangzott beszélgetések jutnak eszembe, ahol volt játékosai azt feszegették, talán a technikai tudást és nem az erőnléti edzéseket kellett volna előtérbe helyezni.
BB: Ez a kornak is a jellemzője volt.
szp: Ez ugye nem a lóversenypályán futás időszaka volt?
BB: Nem, akkor még játékos voltam. Nagyon nagy butaság volt.
Volt olyan, hogy szerdán játszottunk kupameccset a Dunakeszivel. Kenesei apukája védett a Kesziben. Kedden le kellett futni a csapattal a Cooper tesztet. nagyon kihajtottam magam és a másnapi meccs 0:0-ra végződött. Másnap nem tudtunk futballozni. Tizenegyesekkel kellett dönteni és esküszöm, hogy a lábam beleremegett a büntetőrúgásba az előző napi edzéstől. Nem tudtam erősen megrúgni. Kivédte és kiestünk.
Ha nagyon eltúlozzuk a fizikai felkészítést, az rányomja a bélyegét a teljesítményre.
Ez egy ilyen korszak volt. Viszont az, hogy az ifi válogatott kinőtte magát ebből a környezetből, az a korosztályombeli edzőknek volt köszönhető. A nagy nihil közepette valahogy minden egyes NB I-es csapatnál egy markán ifi edző jelent meg: A Pécsnél a Garami Józsi, Zalaegerszegen Szabó Rezső (isten nyugosztalja), Szombathelyen Rátkai Laci, Győrben Gunyhó Ferenc, Honvédnál Vági Pista, Vasasnál az Antal Peti, Újpesten Kaszás Gabi és Varga Pista.
Nyíregyházán Kovács Jancsi, Fradinál Vincze Géza - akit soha nem ismertek el, de azt kell, hogy mondjam az én életem egyetlen edzője, akit soha nem tudtam megverni a csapatommal.
Ő mindig olyan játékosokat tudott összeszedni, mint Koch Robi és kortársai, akik folyamatosan mentek fel a nagycsapatba. Remek együttesei voltak.
Ilyen ambíciózus edzők voltak akkoriban és rivalizáltunk. Ennek az lett a vége, hogy ilyen-olyan módon, de jól edzett gyerekek kerültek fel. Amikor átvettem az ifiválogatottat, ebből az Ő munkájuk is kezdett el gyümölcsözni.
szp: Ön is úgy látta, hogy bizonyos formában, már "kevés" volt az új tehetség, a jó játékos abban a korszakban?
BB: Nem annyi mint az én játékos koromban, de azért még több játékos volt. Amikor én kezdtem a BLASZ I-ben - 1963-65ben - ott nagyon sok jó játékos volt. Aki nem tudott focizni, nem volt elég jó, abból nem lett futballista. Ilyen egyszerű volt.
szp: Ez még a grundkorszak hatása volt?
BB: Igen. Aztán a grundok megszűntek, helyette nem pótolták semmivel. Ennek is következménye volt. De most sem a grundokat kell visszasírni, hanem akadémiák, iskolák kellenek.
szp: Ilyenek most is vannak. Vagy ez kevés?
BB: Nagyon kevés. Van 5-6 akadémia. Kéne harminc.
szp: Hasonló vagy kisebb országokban, mint a miénk, pl. Csehországban van ennyi?
BB: A csehek pl. megcsinálták, hogy iskolai rendszerű képzés van. Kiépítették az iskolai futballt. Ők nem maradtak annyira le. Mi fokozatosan lemaradtunk. Ezt végigéltem. Amikor elkezdtem játszani a Honvédban, akkor a környező országokat megvertük. Klubszinten és válogatottban is. Ha játszottunk német és angol csapatokkal, akkor X közeli eredmények születtek. Aztán az angolok később már mindig kivertek bennünket, ezeket meg hol legyőztük, hol nem.
A nyolcvanas években meg már nem vertünk meg senkit.
szp: A második felében...
BB: Igen, tudom, volt a Videoton és az Ú.Dózsa, de azok is inkább kivételeknek számítottak.
szp: pedig olyan bíztatónak tűnt az az időszak. Az Újpest, majd különösen a Videoton kupasorozata. A válogatott szériája Mexikóig és ott volt ez az ifi válogatott, amelyről joggal gondolhattuk, hogy 5-10 évre megoldja az utánpótlás gondjainkat...
BB: A válogatott - beleértve az ifiket is - kicsit kirakat volt. Abban az időben az ellenfelek nem készültek együtt. csak a szovjetek. A többi nem. Akiket megvertünk, nem voltak rosszabb játékosok - sőt a spanyolok jobbak voltak nálunk - mégis meg tudtuk őket verni, mert csapatként készültünk. Mezey Gyuri idejében a nagycsapattal ugyanez volt. nem annyit mint mi, de sokat készültek együtt.
Az NSZK elleni hamburgi győzelem előtt 7-8 napot volt együtt a keret, míg a németek két-három nappal előbb futottak össze.
szp: Az a tény, hogy később nem voltak eredményeink, az attól volt, hogy a későbbiekben már nem készült így együtt a válogatott, vagy a többiek is így kezdtek készülni?
BB: Egyértelműen annak tulajdonítható, hogy az ifiket sokkal korábban összehozták. Ez különösen az afrikai csapatoknál érvényesült. Ez az előny megszűnt. Sőt, megfordult: Ma már többet vannak együtt, mint a mieink.
szp: Hadd vessek fel egy ellenpéldát: Romániáét, akiket kivertünk. Arról a csapatról az a hír járta, hogy már évek óta együtt készül. Együtt laktak, együtt tanultak, ugyanabba az iskolába jártak.
BB: Stílusosabban futballoztak mint mi, technikásabbak voltak. Rengeteg rövidpasszos játékuk volt, de úgy éreztem, hogy mentálisan nem bírták. Sokkal esélyesebbek voltak. Annyira esélyesek voltak, hogy nem bírták elviselni.
Az volt a szerencsém, hogy olyan játékosok voltak, mint amilyen tipikusan Pintér Attila volt. Nem érdekelte őket, hogy ki ellen játszunk és hol, milyen környezetben. Hozzá kell tenni, hogy nagyon nagy szerencse is kellett hozzá!
Volt az a csapatunk, amelyik nem tudott nyerni. Ki is estünk egy évvel korábban. Remek játékosok voltak, pl. Batári Csaba generációja. Úgy estünk ki, hogy a jugoszlávok ellen idegenben egy teljesen méltánytalan tizenegyessel kaptunk ki 3:2-re. nem akartam elhinni, pedig utólag vissza is néztük, de nincs mese, 25 méterre a kaputól (!) történt a szabálytalanság és büntetőt ítélt a bíró.
A szovjetek viszont bejutottak és minket hívtak meg edzőpartnernek. De annyira az utolsó pillanatban, hogy a mérkőzés előtti napon szóltak. Gyorsan végigtelefonáltuk az ifi válogatottakat és nem mindenkit engedtek el.
A kollegámmal beültünk taxiba és végigjártuk őket. Kovács Ervint, Zvara Józsit, Petry Zsoltot.. a picit fiatalabb játékosokat összeszedtük. Éjjel! És mentünk ki Moszkvába egy ifi A/ ifi B csapattal. A legnagyobb megdöbbenésre ott 5:2-re nyertünk. Akkor ott mondtam magamban: Engem nem érdekel, lehet, hogy ez a csapat nem játszik szépen, nem játszik olyan jól, de tudnak nyerni!
szp: Ez mikor volt?
BB: Egy évvel korábban. Nagyon szerencsés voltam. Fiatal edző voltam még, kevés tapasztalattal. Az ösztöneim viszont jól működtek. Tulajdonképpen nem én terveztem meg azt az együttest.
A beszélgetésnek ezen a pontján egy kis rajzolás következik, ahol szemlélteti a csapatot és a játékosok mozgását a pályán.
Volt két szélről induló csatárunk: Kovács Kálmán és Zsinka János. Kálmán amint megszerezte a labdát, már indult befelé. Zsinka pedig maradt a helyén.
Magát alakította a csapat, hogy a baloldali középpályás posztján, nem a KSI-s Szabó András vált be, hanem Vincze Pista, aki balszélsőként tudott rögtön felmenni. A jobboldalon viszont Deák Sanyi maradt, akinek nem kellett előrejönni, hanem behúzódhatott védekezni és nagyszerűen osztotta labdákat előre.
Jobboldalon a védelembe Haaz Feri került be. Miért? Mert soha nem kellett feljönnie. Ha nem a Zsinka van elől, hanem egy Kovács Kálmán típusú csatár, akkor a jobb bekk helyére is más mentalitású játékos kell.
Keller Józsi azért vált be balhátvádként, mert ha Vincze - ahogy az előbb elmondtam - előrehúzódott balszélre, Keller olyan játékos volt, hogy fel tudott fejlődni a középpályára.
Volt három nagyon stabil hátvédünk, akik el nem mozdultak a helyükről. Ha támadásban voltunk Zsinka, Kovács Kálmán, Vincze mellé Orovecz feljött negyediknek. Négy csatárral fejeztük be a támadást.
Namost ezt nem én terveztem előre! Ez kialakult. Ösztönösen. "Csak" meg kellett látni.
szp: Ez engem a dánok EB győzelmére emlékeztet, amikor Jugoszlávia kizárása miatt a strandról szedték össze a válogatottat és megnyerték a tornát.
(mosolyog) BB: A következő tornán azért mi nem jártunk ilyen jól. Taskentben volt. Ötödik-hatodikok lettünk. Olyan volt a sorsolás, hogy egyetlen vereség után már nemigen lehetett jó eredményt elérni. A döntő utáni banketten a szovjetek szakvezetője ott gratulált a saját – torna győztes - együttesének, majd megjegyezte, hogy van itt egy olyan csapat, amelyik még az övénél is jobb. Ezek voltunk mi...
szp: Látnoki szavaknak bizonyultak...
BB: Teljesen igaza lett.
szp: Elérkeztünk az EB-hez. Az utolsó selejtező. Románia ellen. Nagyváradon.
BB: Előmérkőzés volt a Románia-Izrael válogatott találkozó előtt. Zsúfolt nézőtér. Akkoriban az volt a szokás, hogy az UEFA küldött egy játékvezetőt és a két partjelzőt a rendezők adták. Az előző napi edzésen odajött hozzám Bölöni Laci. Akkor ismertem meg személyesen. Azt mondta, kinek tetszik, kinek nem én magyar vagyok, csak annyit akarok mondani, hogy a meccsen vigyázzatok a lesre, mert ezek megbeszélték, hogy a leseket nem intik be....
Nem is játszottunk lesre, de védekezéssel nyertük meg a selejtezőt. többet támadtak, többet birtokolták a labdát. Haaz, Szélpál, Zsinka és Kovács Ervin, akkor még nem voltak olyan képzett játékosok. Viszont remekül kiegészítették egymást mindannyian. Ez volt a titka a csapat sikerének.
Kétféle támadó játékot játszottunk. A jobbszél teljesen pozíciójátékot nyújtott, a baloldal pedig elmozgott. És ebből abszolút nem volt zűrzavar!
Ismétlem: Az az igazság ezt nem én találtam ki, az élet hozta lépésről lépésre. Szinte ők maguk alakították ki.
szp: Csucsánszky kiesése a csapatból mennyire borította meg a csapatot?
BB: Csucsánszky Zoli az érettségi miatt nem tudott kijönni, de ő is annak a csapatnak a tagja volt, amelyik sosem tudott nyerni. Gyönyörű, 50 méteres keresztlabdákat adott, de pl. ő hagyta ki azt a tizenegyest. Helyére a 2 évvel fiatalabb Orovecz került.
Az Európa Bajnokság
szp: Kinn vagyunk az EB-n
BB: A csehekkel indult, őket megnéztem előtte. Az indulás előtt egy héttel játszottak egy barátságos mérkőzést Prágában. Felültem a vonatra és kimentem. Majdnem lekéstem a mérkőzést, csak a második félidőre estem be a stadionba. De meg tudtam nézni őket.
szp: Ez elég volt?
BB: Ahhoz igen, hogy önbizalmam legyen,. Azt mondtam magamban, hogy ezeket meg tudjuk verni. Így is lett. Pedig nagyon jó kis csapatuk volt. Jó fizikumú, egységes, brusztolós együttesük volt
szp: Volt közöttük olyan név, akiket később megismerhettünk a nagyok között?
BB: Nem emlékszem ilyenre. Azt tudom, hogy a spanyoloknál nagyon sokan játszottak 4 év múlva amikor összekerültünk a felnőttválogatottal.
szp: Melyik volt a legnehezebb mérkőzés az EB-n?
BB: Egyértelműen a spanyolok elleni. Ők nagytudású játékosokkal voltak teletömve.
Ziegler Jancsiék elmentek megnézni őket. Mondták, hogy nagyon jó csapat. Egyszerűen  nem tudtam mit kitalálni ellenük.
kínomban már elkezdtem nézni, hogy melyik spanyol játékos mikor született.
Ekkor észrevettem, hogy a védelemben az egyikük fiatalabb egy évvel. Ekkor azt mondtam a srácoknak: - Ezt a meccset itt lehet megnyerni!
szp: A gyenge láncszem. És elhitték?
BB: Elhitték. 1:1 volt az állás, amikor a Zvara Józsi bement Zsinka helyére, begurították a labdát ennek a védőnek a helyére és Zvara megelőzte, berúgta. Ezzel a góllal jutottunk tovább.
szp: A sorozatunk Ifi EB-ről szóló részében, már a kommentek között esett szó arról, hogy Szélpál ezen a meccsen "átvállalta" a már sárgalapos Pintér szabálytalanságát...
BB: Nagyon csúnya buktatás volt, féltünk, hogy kiállítják, de azt a faultot tényleg Szélpál követte el. Pinyó (Pintér Attila) odament a játékvezetőhöz és lefogta a kezét, ahogyan a zsebéhez nyúlt. Aztán amikor meglátta, hogy "csak" sárga, intett, hogy mehet...
A sztori kapcsán: nagyon jó volt, hogy a Lakat Karcsi kinn volt, mert nagyon sokat köszönhettünk neki. Bármilyen furcsán hangzik, Neki nagyon sok köze volt hozzá, hogy megnyertük az EB-t.
szp: ?
BB: Nagyon jóban voltam vele már akkor is, amikor az olimipai válogatottnál ott volt srácként és nagyon sokat beszélgettünk. Ő jött ki velünk a SZU-ba meg egy fotós, László Sándor (Sándor László?), ki is neveztük őt udvari fotósnak :-)
Mikor bejutottunk a döntőbe észrevettem a srácokon, hogy kicsit úgy leültek, elengedték magukat. Ez teljesen új volt ennél a csapatnál
Kérdeztem Karcsit, hogy ilyenkor mit csinált az Édesapád, egy döntő előtt, amikor úgy érezte, hogy egyik-másik játékos úgy érzi, hogy nem tudnak nyerni?
Azt válaszolta, hogy elküldte őket a .......-ba, másnap kivitte jól meghajtotta őket és másnap pedig azt mondta a meccs előtt, ha tudjátok, nyerjétek meg. :-))
Hát ezt követtük...
szp: Bevált. A szovjetek ellen a Luzsnyikiban, akkora tömeg előtt, pláne ha figyelembe vesszük, hogy még nem érett fiatalemberekről van szó...
BB: Pintér, Szélpál, Orovecz, Haaz Feri, Zsivótzky... ezek már felnőttek voltak. Fejben is. Néhány kivételtől eltekintve ezek már komoly felnőtt emberek voltak, nagyon határozott elképzelésekkel.
Úgy alakítottuk a csapatot, hogy Zsivótzky és Orovecz helycseréjével 4-3-3-at játszottunk. Kovács Kálmán és Zsinka lett a két vonalszélső, Vincze Pilu pedig bement centernek. Amikor a második féliőben ezt meghúztuk, az ellenfél belezavarodott nem tudta lekövetni a változást...
szp: Milyen érzés végiülni egy ilyen tizenegyespárbajt a kispadról?
BB: Hát..... én azt hittem, hogy ott meghalok..
szp: Az a kiszolgáltatottság....
BB: Igen, ráadásul már 2:0-ra vezettek. Előző nap gyakoroltuk a tizenegyeseket. Óriási kínnal vettük észre a végén, hogy egy bokorból le lettünk filmezve. Egy pár hónappal korábban az NDK-ban játszottunk velük egy tornadöntőt, ahol szintén tizenegyesekkel győztünk ellenük. Az egy évvel idősebb csapatuk ellen.
De ugyanaz volt az edzőjük. Amikor a TF-re jártam, Götl Béla tanárúrék felmértek 500 tizenegyest. Engem is bevontak ebbe a végén. Ők figyeltek ki egy módszert, amiből 75%-ban ki lehetett számítani, hogy a játékos hova fogja rúgni a labdát.
szp: Az adott játékos?
BB: Igen. A viselkedéséből, a mozdulataiból. Én az utolsó éveimben, erre a módszerre támaszkodva harminc tizenegyesből húszat kivédtem. Nagyon sokat kivédtem. És a Petry Zsolt is így védte a tizenegyeseket.
Ők viszont tudták, hogy mi hova fogjuk rúgni. A szovjetek Kutyapov nevű kapusa mindig jófelé ment. Az első kettőt kivédte. Ebben az is benne volt, hogy a mi rúgóinknak icipicit beremegett a lába. Nem rúgták olyan határozottan ahogyan szokták.
Ekkor jött Zsivótzky, Ő úgy megrúgta ahogy kell. Őt az ilyesmi nem zavarta.
Petry Zsolt pedig elkezdte kivédeni a büntetőket. Ez volt a fordulópont. 2:2-re feljöttünk...
szp: Az utolsót úgy emlékszem Kovács Ervin lőtte
BB: Igen, Pintér és Zsivótzky lőtte be. Döntetlenre álltunk és jöttek a párban rúgások.
Néztem a csapatra, merthogy a többiek nem gyakorolták.
Ekkor belémvillant, hogy ez nekünk pont jó, mert nem tudják róluk, hogy ők merre rúgják a tizenegyeseket.
Néztem őket, láttam, hogy egyedül a Kovács Ervin néz rám vissza. A többiek inkább kerülték a pillantásomat. Gondoltam, hogy Ervin tegnap nem gyakorolta, hát rúgja ő!
Petry kivédte a szovjetekét, Kovács Ervin pedig nagyon magabiztosan értékesítette a sajátját. Azóta sem tudom, hogy miért, Ervin elkezdett futni visszafelé és a karjával kőrözött. Megfordultam és látom, hogy Szepesi Gyuri zsugorkanyarban veszi a kerítést és rohan befelé.
Az az igazság, hogy amit ott akkor éreztem, azt se azelőtt, sem azóta...
szp: Most mondjam azt kissé kesernyésen, hogy mi sem?
BB: Jó de én azért nyertem bajnokságot, kupát... nem volt ilyen érzés egyik sem.

Beszélgetésünk első részét az Ifi EB győzelemmel fejeztük be. A történet azonban ott korántsem ér véget. Bicskei Bertalan szemével áttekintjük a játékosok sorsát, karrierjét az ifi évek után. Autentikus forrásból olvashatjuk az értékelést, vajon beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket a csapat tagjai, és kik azok, akiknek a tehetsége, tudása többet ígért.
Szó lesz még a kölni évekről, a mexikói 0:6-ról, a kapitány egyiptomi tapasztalatairól. A korszak nagy kapusait Gujdáréknál hagytuk abba. Most következzenek a legjobb hálóőrök '86 után!
Végezetül pedig szót ejtünk arról, merre látja a kiutat a jelenlegi helyzetből Bicskei Bertalan és ki vitte tovább a stafétabotot a Bicskei családban...


Az EB után
szempontpuska: Véget ért az EB. Hogyan tovább? Fokozott elvárások....
Bicskei Bertalan: Szepesi György azt mondta - merthogy addigra már elintézte, hogy kimenjek Kölnbe a főiskolára - maradjak még egy évet, mert most jön az U21 es csapat sorozata, vegyem át a csapatot, ismerem őket. A következő évben menjek az NSZK-ba.
Ez egy két évvel idősebb csapat volt. De a moszkvai győztesekből jópár játékost fel tudtam hozni. Kovács Kálmán, Zsivótzky, Kovács Ervin, Vincze Pista, Pintér Attila, Keller. Rögtön felkerültek, pedig két évvel fiatalabbak voltak.
Érdekes módon mintha Petry Zsolt megállt volna. Alkalmas volt, de ekkor már nagy elvárások voltak velünk szemben. Így esett a választásom szegény Zsiborás Gabira, mint túlkorosra...
A másik túlkoros Fodor Imre volt. Amikor Gelei karcsi megnyúlt, Ő került a kapuba és a Fodor-Plotár duó volt az idősebb. És balhátvédként - Keller sérülése miatt - jött még Fabulya. Ezzel a csapattal megvertük a hollandokat, az osztrákokat és Ciprust és a végén harmadikok lettünk, úgy hogy én már kinn voltam Kölnben, de csak a barátságos meccsekre tudtam visszajönni.
Tajti Józsi vezette őket, a lengyelekkel játszottunk és bejutottunk a négy közé, aztán a spanyolok ellen már nem sikerült. harmadikok lettünk. 1985-ben, előtte egy évvel az ifi VB-n már nem játszottunk olyan jól. Sorsolással estünk ki Kolumbia ellen. 2:0-ra vezettünk és az utolsó két percben kaptunk két gólt.
Egy hónapot készültünk, jól meghajtottam őket, csak nem vettem figyelembe, hogy ők már a hazai alapozásról jöttek. Ez eleve sok volt. Nem is fizikailag, hanem mentálisan. Nem egy friss csapat ment ki. Én ebben láttam az egyik okát és persze a balszerencsében.
Mert volt két gyufaszál és az egyiket kellett húzni.
Főiskola Kölnben
szp: Következett a kölni főiskola. Melyik volt a nehezebb? Kimenni, kijutni, vagy onnan hazajönni és dolgozni?
BB: Nagyon akartam kimenni és nagyon sokat tanultam. Kinyílt a világ, nagyon jó tanáraim voltak. Körbejártuk Európát. Akkor az volt a legjobb. Ma már az UEFA képzés van az élen, amelynek alapjait a kölniek teremtették meg. A főiskola azonban még ma is fogalom.
szp: Tekintsük át, mire vitték az EB győztes csapat tagjai! Több volt bennük?
BB: Azt, hogy a csapat együtt, vagy a játékosok külön-külön mire vitték, valóban érdemes a mai napig tárgyalni - sok tanulsággal szolgálhat. Nem szabad egy csapatot, a játékosokat az adott futball környezetből kiragadva tárgyalni!
Ha azt vesszük alapul, hogy EB-t nyertek fiatalon, akkor csalódásnak tűnik, hogy "csak" heten lettek nagyválogatottak és közülük sem mindegyik 30-60-szorosan...
Kérdésem: tudja-e valaki, hogy az akkoriban már jóval fejlettebb labdarúgással rendelkező országok akár szintén EB győztes ifi válogatottjaiból hányan lettek a saját országukban nagy válogatottak? Kb. ugyanennyien!
Ha azt vesszük alapul, hogy ők egy adott labdarúgásban nőttek fel, annak a labdarúgásnak kellett megfelelniük, akkor jobb a kép, szinte mindegyikük NB I-es labdarúgó lett.
Ha azt vesszük alapul, hogy a várakozás nagy volt abban az irányban, milyen eredményeket érnek majd el felnőttként, egyértelmű a csalódás. Felnőttként nem lett velük jobb a válogatott. De rosszabb sem! Pedig még egy kisebb horderejű sikere is volt a csapatnak.
Az 1985/86-os U/21 EB sorozaton harmadik lett a csapat úgy, hogy Pintér, Keller, Kovács E., Vincze, Zsinka, Kovács K. rögtön bekerült a két évvel idősebbek közé.
Nem kis büszkeséggel emlegetjük kollégáimmal, hogy az 1980-86 közötti időszakban a mi kis munkaközösségünk által megnézett és kiválasztott fiatal labdarúgók utána 10 évig a magyar NB I kb. 60%-t adták! A Magyar Válogatottnak pedig mintegy 75-80%-t!
Ha azt vesszük alapul, hogy milyen hatással volt az EB siker a magyar labdarúgásra, akkor azt láthattuk, hirtelen minden klubnál megnőtt a fiatalokkal való foglalkozás becsülete.
Tucatjával kerültek a fiatalok az NB I-NB II-es csapatokba. Sikerült az akkor korszakalkotónak mondható "Korosztályos képzési rend"-et behozni és megismertetni a magyar labdarúgó edzőkkel, vezetőkkel. Ennek a mai napig érezni hatását!
Ez a csapat sokat edzhetett együtt. Keményen edzettünk, szokatlan keményen a honi szokásokhoz képest. Az elején voltak edzések, hogy többen hányták el magukat, mint akik nem. Nem voltak hozzászokva.
Pedig külföldön akkor ez az intenzitás és mennyiség volt az alap ilyen idős korban. De lassan ráálltak és később nem jelentett ez a terhelés problémát + nemcsak fizikailag, de lelkileg is hatalmasat fejlődtek a srácok.
Csak jellemzésül a korabeli hazai szokásokra: egyetlen edző kolléga nem értette, miért edzünk ennyit, sőt, volt aki azt nehezményezte, hogy ha tőlem hazamegy a játékosa, két nap pihenőt kell adni neki... Miután nyertünk, kezdték belátni... a vezetők is... kezdtek mindenhol olyan edzőket szerződtetni, akik komolyan vették az edzősködést...
Mi lehet a következtetés?
1. A környezet ellenére csak rövid ideig lehet kinőni a sorból
2. A szervezett munka, jó szakemberek tudnak valamit csinálni - talán most az akadémiai rendszerrel ismét léphetünk előre - csak nem 5-6, hanem 50-60 műhely kellene! Egyelőre nincs összehangolva az edzőképzés, a kiválasztás, az "U" válogatott csapatok, az akadémiákon folyó munka.
2007/08-ban elkezdtük (jómagam technikai igazgatóként dolgoztam az MLSZ-ben). Amikor kezdett összeállni a munka, az edzőképzést az UEFA magas szinten elismerte, az ifi válogatottak egyre markánsabban léptek fel (U/19 EB III, de a többi csapat is egyre jobban teljesített), a kiválasztás jól szervezett lett.
Abban kell reménykednünk, hogy egy olyan vezetés jön az MLSZ-ben, amelyik képes felfogni azt, hogy merre kell (immár sokadszor) elindulni...
szp: Összegezve, elmondható, hogy nagyon jó arányban lettek befutott labdarúgók abból a válogatottból?
BB: Ez egy nagyon jó arány! Abból a bizonyos skót csapatból, amit az elején említettem, nem lettek ennyien válogatottak. Roxbury volt az edzőjük, az UEFA edzőképzés vezetője ma.
Tőle sokat tanultam. Számos fogást, fortélyt el is lestem, meg ahányszor csak találkozunk el is mondom neki.... de mindig elfelejti :-)
szp: Az akkori kilátások szerint ki az akinek nagyobb jövőt lehetett jósolni?
BB: Vegyük sorra őket! Petry Zsolt elérte amit ígért a tudása, Haaz Feri azért tudott játszani abban a csapatban, mert nem volt feladata felmenni, remekül kiegészítette a többieket, stílusa tökéletesen illeszkedett. Pintér Attila szedte össze a labdákat, 50-60 méteres indításokra volt képes, szerintem benne annál is több volt, mint amit végül elért.
Ez a három ember: Szélpál, Haaz és Pintér nem tudott hibázni. Nagyszerűen fejeltek, biztos pontok voltak
szp: Pedig így is szép karriert futott be...
BB: Igen, de több volt benne. Keller Józsi nagyon szép pályát futott be, Deák Sanyi az, akiben benne volt, hogy nagyon sokszoros NB I-es játékos legyen... Kovács Ervin elérte azt ami benne volt. Vincze Pista szintén kihozta magából a maximumot. Az egyik legnagyobb tehetség volt. Orovecz sajnos egyértelműen nem érte el...
szp: mi volt ennek az oka, hiszen abból a csapatból az egyik legnagyobb ígéret volt?
BB: Egyrészt bizonyosan a testalkata. Ő egy rendkívül koraérett és fiatalember volt. 4-5 évvel előtte járt a saját korszakának. Zsinka Jancsi egy icipicit alulteljesített. Kovács Kálmán messze-messze hozta azt amit várhattunk tőle. Zsivótzky szerintem hozta azt ami benne volt, talán egyszer kétszer lehetett volna válogatott.
Ezek alapján a csapat 60-70 százaléka azt hozta amire hivatott volt, de talán csak 10% maradt ígéret.
szp: Vincze Géza kapcsán felmerül a kérdés, nem túl korán vetették mélyvízbe az ifiket?
BB: De! Egyértelműen! De az nem a Géza hibája volt. Ő lett az alany akit megtaláltak. Már akkor is felvetődött, hogy ezt a csapatot együtt kell tartani. De 18 évesekkel helytállni arra nincs példa a világban. És nem is vált be.
Tudomásul kell venni, hogy az időt nem lehet átugrani. Tudtam, hogy van a csapatban 4-5 játékos, mert kiemelkedő tudású. Hanem azért mert csapatként nagyon beleillettek. Később, amikor nagy válogatottnak kell lenni, akkor ez már nem elég. Hogy fogaskerék volt egy EB győztes csapatban.
Amikor én az ifi csapathoz kerültem Szepesi György szólt, hogy ezzel az együttessel úgy kell bánni, mintha EB győztes lenne. És akkor az MLSZ dolgozói vették a fáradságot és ekként dolgoztak a srácokkal. Engem is beleértve.
Szepesi Györgynek óriási érdemei voltak ebben a sikerben. Óriásiak! Elment az iskolákba. Behívta az összes iskolaigazgatót. Órák hosszát győzködte őket. Közben - az én kérésemre - elérte azt, hogy a kiutazás előtt három hétig, hadd jöjjünk össze hétfőn-kedden és szerdán edzeni. Ez volt a felkészülés.
A budapestiek megengedték azt, hogy 9-re járjanak és akkor hattól fél kilencig edzés volt, délután pedig megint jöttek a pályára. Vincze kivételével mindegyiket elengedték, Ő viszont Tatabányáról könnyen felért. Krizán, Csoboth és a többiek ott laktak a Népstadionban és nem mentek suliba.
Az érettségi időpontja egybeesett az EB-vel. Szepesi elintézte, hogy kijöjjenek a tornára és utána leérettségiztek. Csucsánszkynál volt az akinél az édesapja azt mondta, hogy nem.
Szepesi Gyuri, Baksa Laci (sokáig a Góliát FC vezetője volt) voltak azok akik rengeteget segítettek a szervezőmunkában és a felkészülésben.
szp: Kiugró generáció volt Kovács Kálmánék csapata, vagy jöttek méltó utódok?
BB: A következő csapat legalább olyan jó volt mint az EB győztesek, csak akkor nem rendeztek Európa Bajnokságot
szp: Kik voltak abban az együttesben?
BB: Petry Zsolt (még mindig), Tomka Jancsi, Márton Gabi, Krizán, Mészöly Géza, Szalma Józsi, aki egy az egyben olyan volt mint Keller.
A középpályán: Mundi Viktor, Horváth Atilla, aki nagyszerű futballista volt. Horváth Csaba volt a bátyja.
A csatársorban talán nem voltunk olyan jók, mint a Zsinka-Kovács-Vincze. De volt Lovász, Jónás, Zvara aki játszott jobboldali középpályást is. Ez a csapat elindult a selejtezőkben és az első hármat nekik kellett lejátszani, megverték Hollandiát, NDK-t és Ciprust. Tehát nem akárkik ellen! Még gólt sem kaptak.
A további selejtezőket már a következő korosztály játszotta - úgy emlékszem Mitring Pistáék - és ők mindhárom meccset elvesztették. Itt volt Urbányi Pista is. Ő nagyon jó játékos volt...
szp: Az ifik és Köln után új korszak következett. Edzőként a kapusokkal szerzett tapasztalataira kérdeznék rá, hiszen a korszak bővelkedett remek hálóőrökkel. Disztl Péter?
BB: Ő nagyszerű kapus volt. Edzőként is volt a kapusom. Volt néhány olyan élményem, hogy meccs előtt egyszerűen megéreztem, hogy nem kap gólt. Ezer százalékig biztos voltam benne, hogy nem fognak gólt kapni. Lehetett látni.
szp: Andrusch is ilyen volt?
BB: Ő végül nem lett játékosom. nekem kellett választani Disztl Péter, Andrusch és Petry Zsolt között. Végül Disztl Petit választottam. Petry Zsoltot és Andrusch Józsit elengedte a Honvéd. Petryt választottam volna, de Ő már Fehérváron volt és Ő Disztl mellett nem jutott volna szóhoz. Tényleg jót tett neki, hogy a Videotonban maradt.
Zsolt volt az első ilyen kapusom, akinél megéreztem, hogy bombaformában van. Egyszer játszottunk a bolgárok ellen, ahol a csapat szemmel láthatóan túlkoros volt (ez utólag ki is derült) és Petry ott bombaformában védett. Rá jellemző volt, hogy jobb volt mérkőzésen, mint edzésen. Nem volt túl gyors, erős, nem volt jó alkat, nem volt túl jó állóképessége. És mégis!
Éreztem rajta, hogy kinyílik egy ablak amint a pályára lép és teljesen máshogy teljesít. Éppen ezen a bolgárok elleni meccsen volt egy olyan védése a II. félidőben, még 0:0-nál éles lövés 11 méterről és megfogta.
Zsolt a vonalon volt a legjobb. A másik ilyen kapusom volt Disztl Péter. Belgiumban játszottunk kupameccset és null-null lett. A visszavágón egy szoros 1:0-ra nyertünk, de biztos voltam abban, hogy Peti ezen a meccsen verhetetlen lesz.
Egyiptomban volt egy kapusom, Szambának hívták (szenegáli válogatott volt),Ő volt a legtehetségesebb és egyben a leglustább is akit valaha láttam. Megtette azt, hogy edzés alatt kiment a közönséghez beszélgetni. Minden edzésen volt vagy 1000-1200 nézőnk (!) Leparancsoltam a pályára és elkezdtem neki dobálni kapura.
Ki akartam szúrni vele, jó erősen odavágtam neki a sarokra. Erre lábbal kivédte. Ilyen nincs!
Amikor Egyiptomba kerültem, akkor a bajnokság végére, az utolsó 7 meccsre ültem a kispadra. Elindultak lefelé a tabellán és a sorsolás úgy hozta, hogy pont az első hét ellen kellett játszanunk. Hét mérkőzésen egyetlen gólt rúgtunk. És egyet kaptunk. Hetedikként maradtunk benn. :-)
Volt egy sorozata ennek a csapatnak, ahol minden meccsen a kilencvenedik percben kaptunk gólt. Gondoltam, hogy egyszer véget ér a sorozat... utolsó perc, nulla-nullánál, amikor a középpálya szétnyílt és megindult előre az ellenfél csatára. Akkor belémhasított, hogy ilyen nincs. Szamba megindult kifelé és ahogy jött, azt láttam, hogy minden lépéssel nagyobb lesz. Betöltötte a teret. Valószínűleg a csatár is ezt érezhette, mert lefagyott és elhibázta.
szp:A családból ki vitte tovább a stafétabotot?
BB: Fiaim közül a legnagyobbik kapus volt, védett a dán Vejle csapatában is, itthon többnyire a másodosztályban. A középsőt nem érdekelte a foci, a legkisebb elkezdte, de 17 évesen háromszor műtötték a térdét és úgy döntött, abba hagyja. De őt azért érdekelte, érdekli a foci.
Brünyi, Gáspár, Pleskó, Sárközi és Bicskei II.
Mikor Győrött dolgoztam, igen sokszor előre bemondta a számszerű végeredményt. Aztán szövetségi kapitányként is eltalálgatta.
A legérdekesebb történet: Azerbajdzsán, selejtező, meccs előtti este a szálló halljában mesélem, miket eltalált győri koromban. Knézy Jenő (az idősebb): Berci, hívjuk fel, mit tippel holnapra! - Felhívtuk.
- "Ne sz..jatok be, 4:0-ra nyertek!" mondta. Másnap a 70-ik perc táján 0:0-nál nem hittük, hogy telitalálat volt. Aztán bejött, olyan gyorsan rúgdostuk a gólokat, hogy nekem pl. csak a meccs után jutott eszembe a jóslat...
A Győrnél eltalált olyan meccseket számszerűleg is, amikre senki nem mert gondolni, mint: Újpest-ETO 2:3, MTK-ETO 3:4!
Mikor indultunk busszal az idegenbeli meccsekre, már Reszeli Pista, a csapat edzője (én szakmai igazgatóként dolgoztam) indulás után azonnal felhívatta velem a srácot...

A Bicskei Bertalannal folytatott beszélgetés más volt mint az eddigiek. Távol vagyok attól - nagyon távol- ,hogy szakíró legyek. Nem is ambicionálom. Ezért ennél az interjúnál éreztem azt, hogy nagyon "kapaszkodnom" kell ahhoz, hogy a sikeredző szavait, tudását és mondandóját a lehető legpontosabban adjam vissza az olvasóknak. Legyen szó a múltról, anekdotákról, vagy a - számára megkerülhetetlen - jelenről, Bicskei Bertalan minden mondatából tárgyilagosság, szakmai tudás, ízig-vérig hozzáértés sugárzik.
Higgadtan és a sérelem minden árnyéka nélkül idéz vissza többek között méltatlan epizódokat, igazságtalanságokat is. Mindent a helyén kezel és előretekint. Irigylésre méltó emberi tartást sugároz a viszonya múlthoz és a jelenhez is.
Ott ülve a nappalijában az a biztos érzés tölt el, hogy a magyar labdarúgás közel sincs olyan reménytelen helyzetben, mint ahogyan gondoltam. Kristálytiszta logika, tárgyi tudás, rengeteg tapasztalat, szerénység és óriási rutin. Ezek a jelzők jutnak eszembe, ahogyan beszélgetek a Kapitánnyal. A mai napig, amikor már a legnagyobbak között emlegethetjük a nevét, megvan benne a szakmai alázat, az aprólékosság és a szorgalom, hogy mindennek utánanézzen, utánajárjon, megtanulja és megkérdezze... és ahogy Ő maga mondja, ezzel nincs egyedül.
Mindezt akkor is sértettség nélkül, amikor azt gondolnánk, méltánytalanul mellőzött a jelenlegi magyar viszonyok között.
A magam részéről azt várom bizakodva, mikor jut ismét szerephez a magyar fociban Bicskei Bertalan. Annak idején 15 éves elmaradásról beszélt - igaza volt. Ma ezt a hátrányt egy egész generációnyi időszakra, 25 évre becsüli. Félek és tudom, hogy igaza van. De látja az utat, látja mi a teendő.
Lehet, hogy a vissztérésére még várnunk kell, de én akkor is Rá várok. Az interjú elkészítése után ért bennünket a hír: Bicskei Bertalan lett a libériai szövetségi kapitány.
Sok sikert Bicskei úr! Visszavárjuk a hazai futballhoz, amint csak lehet!

Bicskei Bertalant az MLSZ mellett a Győr, a Budapest Honvéd és az MTK is saját halottjának tekinti.






Elhunyt Albert Flórián

2011. 10. 31
Életének 71. évében elhunyt Albert Flórián, a Nemzet Sportolója, az egyetlen magyar labdarúgó, aki megkapta az Aranylabdát. A Ferencváros legendája, akiről a klub stadionját is elnevezték, 75-ször szerepelt a magyar válogatottban, s 1967-ben lett aranylabdás. Albert Flóriánt az FTC és a Magyar Labdarúgó-szövetség saját halottjának tekinti. 



                                           Albert Flórián (1941–2011)

A Nemzeti Sport információit a Magyar Távirati Iroda is megerősítette, a Ferencváros tájékoztatása szerint Albert Flórián hétfő hajnalban hunyt el.
VIDEOÖSSZEÁLLÍTÁS A CSÁSZÁRRÓL
Albert csütörtökön esett át koszorúérműtéten, amely az FTC pénteki közleménye szerint sikeres volt. Hétfő délután Sipos Jenő, az Albert-család szóvivője az MR1 Kossuth Rádiónak beszélt az egyetlen magyar aranylabdás halálának körülményeiről: „Részleteket egyelőre nem tudok elárulni, a csütörtöki műtét eredményes volt, de vasárnap délután Albert Flórián rosszul lett. Az orvosok mindent megtettek, de éjszaka infarktust kapott, és elhunyt. A temetésével kapcsolatban még zajlik az egyeztetés a Ferencváros vezetőségével, természetesen a család mondja ki a végső szót."
A 75-szörös válogatott játékos 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, a nemzeti csapatban 31-szer volt eredményes, 1967-ben pedig megkapta az Aranylabdát.

Az 1960-ban olimpiai, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes Albert Flórián 2004 óta volt a Nemzet Sportolója.
Albert Flórián alig 17 évesen játszotta első NB I-es bajnokiját zöld-fehér mezben, két góllal mutatkozott be. Baróti Lajos szövetségi kapitány nem sokkal később meghívta a válogatottba, a nemzeti tizenegyben két gólpassz volt az antré az aktuális vb-ezüstérmes svédek legyőzése során 1959 júniusában, majd ötödik válogatott meccsén úgy lőtt gólt az NSZK-nak, hogy előtte öt védőt cselezett ki.
A válogatottban 75-ször játszott, ott volt az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon. Százszoros válogatott is lehetett volna, csakhogy 1969-ben ütközött a dánok kapusával, és súlyos térdsérülést szenvedett, amelyet követően már nem tudta visszanyerni korábbi formáját, s alig szerepelt a válogatottban.
 


Legnagyobb sikerét a Fradival 1965-ben érte el, a csapat megnyerte az UEFA-kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját (a VVK-t), a döntőben 1:0-ra legyőzve a Juventust. A Ferencvárostól visszavonulása óta sem szakadt el: különböző beosztásokban szolgálta szeretett klubját, haláláig a fővárosiak tiszteletbeli elnöke volt.
70. születésnapját másfél hónapja egykori játékostársai és riválisai, azaz barátai között ünnepelte, Ferencváros díszpolgára lett, s a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta meg.
REAKCIÓK
Lipcsei Péter, a Ferencváros korábbi játékosa: – A legnagyobb fradistát veszítettük el. Óriási fájdalmat érzek, 21 éve ismertem már Flóri bácsit, sajnos soha nem adatott meg nekem, hogy lássam őt játszani. Nap mint nap találkoztunk, bejártam az irodájába, nagyon közel állt hozzám.
Szepesi György, a Magyar Rádió legendás sportriportere: – Alig egy órája értesültem Flóri haláláról, azóta se nagyon jutok szóhoz. Lesújtott a hír, képtelen vagyok magamhoz térni, annyira mellbe vágott. Ha valakiről, hát róla tudtam volna a leginkább elképzelni, hogy száz évig fog élni. Szeptemberben lett hetvenéves, és teljesen jól volt, én egészségesnek láttam, eszembe nem jutott volna, hogy rövidesen éppen ő fog elmenni közülünk. Felfoghatatlan, mert semmi előjele nem volt e tragédiának, s a múltheti operáció után is úgy állt a helyzet, hogy jól van, sikeres műtéten jutott túl...
Géczi István, a Ferencváros korábbi kapusa, csapattárs: – Hétfő reggel hallottam a borzasztó hírt. Nincs könnyű helyzetben ilyenkor az ember, hiszen olyan ember távozott az élők sorából, akivel évekig együtt futballozott, akivel együtt élte mindennapjait. Nekem ugyanolyan koszorúérműtétem volt korábban, mint Albert Flóriánnak a múlt héten… Szörnyű, de a hatvanas évek Ferencvárosából már nyolcan hunytak el. A Fradi család tagjaként sohasem felejtem el a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdását…
Mészöly Kálmán, a Vasas korábbi védője, válogatottbeli csapattárs: – A legjobb barátomat és a legnagyobb ellenfelemet veszítettem el. Farkas Jancsival is hatalmas cimborák voltak, a lehető legnagyobb király volt. Teljesen letaglózott a hír, még most sem hiszem el, a műtétje után még azt mondták, minden rendben van. Soha semmi baja nem volt, most meg ilyen hirtelen…
Bánki József, a Ferencváros korábbi labdarúgója: – Amikor a Ferencváros ificsapatában futballoztam, abban az óriási megtiszteltetésben részesülhettem, hogy kényszerítőzhettem Albert Flóriánnal… Minden nap találkoztam Flóri bácsival. Mindig úgy ült a róla elnevezett stadion irodájának foteljében, hogy rálásson a pályára… Korszakos egyéniség volt, a futball arisztokratája. Nehéz ilyenkor bármit is mondani… Eddig Császár volt, de a fradistáknak most már örökkévalóság…
Rákosi Gyula, a Ferencváros korábbi támadója, csapattárs: – Csaknem hat évtizedet húztunk le együtt a Fradiban Flórival, büszke vagyok a vele való barátságra, mintha testvérek lettünk volna, úgy éltünk. Majdnem együtt kerültünk fel a nagycsapathoz, öröm volt vele együtt futballozni. Szombaton még benn voltam nála a kórházban, jól elbeszélgettünk, jókedvű volt, ma készültem hozzá újra, nem tudom, mi történhetett, a fia reggel hívott a szörnyű hírrel. Mélyen elszomorított, kóválygok, nem vagyok magamnál, nem találom a helyemet.
Vitray Tamás, televíziós sportriporter: – Egy sportkönyvet lektorálok, és valamit ellenőrizendő, éppen ma, kora reggel kihalásztam kazettáim közül az angliai világbajnokság magyar–braziljának felvételét. Csak egy-két adatra volt szükségem, de ott felejtkeztem a komputer előtt, és ki tudja, hányadszor végignéztem. Farkasért, Benéért, és mindenekfelett Albert Flóriért. Jobb játékot irányító középpályástól, mint amilyet ő azon a napon nyújtott, aligha láttam. Hozzá foghatót is keveset. Ritka gyönyörűség volt sokadszorra is. Amikor kivettem a lemezt, nyomában a képernyőn a sárga Hírkereső jelent meg. „Meghalt Albert Flórián!” Nem is értettem azonnal, hogy került ez a mondat ide. Borzasztó és felfoghatatlan. Amint ő maga pótolhatatlan. Egyedi és egyszeri csodája volt ennek a gyönyörűséges játéknak. Miért sietett?!
Borbély Zoltán, Magyar Labdarúgó-szövetség jogi és sajtóirodájának vezetője felidézte a múlt hónapi ünnepséget, amelyet az MLSZ Albert 70. születésnapja alkalmából rendezett: – Flóri nagyon jó hangulatban volt a találkozón, életvidáman és egészségesen, ásványvízzel koccintva vett részt az összejövetelen, amelyen szinte minden mondatra poénnal reagált, s végigmosolyogta a köszöntést. A klubhűség mintaképének számított, s bár nagy volt a választék, nem véletlen, hogy éppen róla nevezték el az Albert-stadiont. Tényleg igaz rá: első volt az egyenlők között. Halála rávilágít és figyelmeztet is egyben arra, hogy nemzeti értékeinket meg kell becsülni, ő ilyen volt, nemzeti érték, amely a GDP százalékában nem fejezhető ki. Albert Flóriánt az MLSZ saját halottjának tekinti.
Schmitt Pál köztársasági elnök, korábbi MOB-elnök: – Nagyjából egyidősek vagyunk, így már fiatalon találkoztunk a tatai edzőtáborban. Tanított minket focizni. Mindennek örültem, ami vele kapcsolatban jó hír volt. Nagyon szép pillanat volt, amikor augusztus 20-án átadhattam neki egy magas kitüntetést. Nagyon szerettem Flórit, rendkívül szerény ember volt, igaz példakép azoknak, akik a futballt választják. Nagy dolog, hogy egy ilyen híres sportoló, akit több helyről csábítanak, ott fejezi be a pályafutását, ahol elkezdte. Később az, hogy a stadion felvette az ő nevét, szinte kötelezte arra, hogy mindig ott legyen. Annak idején is sok jó futballista volt, mi is a világ élvonalába tartoztunk. Felfigyeltek rá, hogy van egy csodaember itt Magyarországon. Nem véletlenül lett Császár a beceneve, mint ahogyan a németeknél Beckenbauer kapta ezt meg, ennél nincs több vagy nagyobb. Sohasem rúgott meg senkit, nem volt durva. Az egyetemes labdarúgás veszített azzal, hogy elment.

Mindörökké


                                         Albert Flórián (1941–2011)
… és csörög, ciripel, remeg ez az átkozott, elektromos kütyü, ez a sátáni találmány.
Maroktelefon, vagy nevezzük bárhogy, olyan, mint egy ragályos betegség, cipeli az ember mindenhová. És csörög, ciripel, aztán fásult, fáradt, szomorú férfiak beszélnek bele, egyik a másik után, s mind ugyanazt mondja, „Hallottad? Tudod, mi történt?”
És nem szólsz semmit, nézel magad elé, hiszen nem érted a mondatokat, az agyad tompán reagál hétfő reggel a borzalmas hírre.
Egy nappal mindenszentek előtt.
De jönnek az újabb hívások, és Te hallgatod a sírós, rekedtes hangon, megtörve előadott sztorikat, a felejthetetlen pillanatokat, személyes hangú anekdotákat, és közben azt hallod, valahonnan a nappaliból, hogy: „Borzalmas baleset, tizennégy halottal, úgy látszik, az Úr ilyenkor, mindenszentek idején jobban, intenzívebben szólítja magához az embereket…”
És erre sem szólsz semmit.
Ehelyett fotóalbumot keresel, százszor, ezerszer átlapozottat. Olyat, amelyet már kívülről tudsz, minden egyes kockáját, mondatát, pillanatát magadba szívtad.
Mert az életed része volt.
Az életed talán legszebb időszakának a része. De nem unod, hiszen időutazás ez a számodra, egy-egy kép megeleveníti, tartalommal tölti, újra valóságossá teszi a tovaszállt időt.
Lapozol, és nincs kedved beszélni.
Nézed a Császárt, ahogy jobb lába lövésre lendül, a jobb karja az Ég felé tör, szeme a labdán, a mozdulata már-már egyszeri és megismételhetetlen. Különleges fotó az, még díjat is nyert. Milliószor merültem el benne. Aztán ott egy másik, a Császár kezében virágcsokorral, hófehérbe öltözött fradista társai vállán és viszik körbe a Népstadionban, mutatják mindenkinek büszkén, hogy íme, itt van a legjobb magyar futballista, az utánozhatatlan cselművész. Nézzék, csodálják!
Ott és akkor búcsúzott.
Vagy ahogy ül egy koppenhágai pálya gyepszőnyegén, fájdalmas, eltorzult arccal. Egy Engedahl nevű dán kapus ugrott rá nem sokkal korábban a térdére, egy vereséggel végződött világbajnoki selejtezőn, és a Császár súlyos sérülést szenvedett. Hosszú-hosszú hónapokat kellett kihagyni, és felépülése után öt évvel, 1974-ben hagyta abba a futballt.
Megint csörög, ciripel a telefon.
De az album, a fotók ott tartanak, a múltban, a Császárság idejében.
És tessék, ott egy különleges pillanat, a mi Császárunk Flamengo-mezben fejelget, süt rá a forró Rio de Janeiró-i nap, és ő úgy, de úgy bűvöli a lasztit, hogy még a brazilok is csodájára járnak.
És ugyanebben az évben, hatvanhétben a France Football év végi szavazásán neki ítélik az Aranylabdát.
Egyedüli magyarként.
És persze a fotó a csípőre tett kézről.
Száz, ezer kép.
A védjegyévé vált.
Hányszor „olvasták a fejére”, hogy nem küzdött, nem harcolt eléggé, de ezt csak irigyei mondták.
Most meg azért hívnak, mert már nem él.
Hogy a Császár halott.
Felfogni már-már lehetetlen, mert műtétre ment, szívműtétre, de senki sem gondolhatta, hogy ez az utolsó útja lesz. Remekül tartotta magát, kellőképpen megünnepelve a hetvenedik születésnapját, optimistán beszélt a jövőről és azt mondta: „Édes öregem, talán megélem, hogy lesz új stadionunk, és újra bajnoki címet ünnepelünk…”
Rutinműtétnek gondoltuk.
Aztán vasárnap délután rosszul lett, és hétfő hajnalban elhagyta a Földet.
Itt ez az album, órákig, napokig belemerülhet az ember.
És miközben nézi, egyre csak az jár a fejében, hová száguld ilyen gyorsan az idő, s hová tűnnek eközben a kedvencek, a magyar futball legnagyobb csillagai, az album és az életünk főszereplői: Farkas János, Tichy Lajos, Mátrai Sándor, Bene Ferenc, Páncsics Miklós, Varga Zoltán…
A hatvanas évek, a mi második futballaranykorunk legendái.
Közülük, közöttük a Császár volt a legjobb.
Albert Flórián, aki egész életében a Ferencvárost szolgálta.
A világválogatott, akiről életében stadiont neveztek el.
A Császár enélkül is velünk, közöttünk lesz.
Mindörökké.

----------------------------------------------------------------

Meghalt Akeem Adams

 

 

Meghalt Akeem Adams, a Ferencváros trinidadi válogatott focistája. A hírt először Brent Sancho, a trinidadi Central FC ügyvezetője közölte a Twitteren, azt írva: nyugodj békében, Akeem Adams.
"Akeem Adamst leveszik az őt életben tartó gépekről. Már semmit sem tudnak tenni érte" - közölte Brent Sancho, a játékos korábbi főnöke hétfő délután három körül a Twitteren. Sancho a begyezés előtt negyed órával csak annyit írt: "Rip Akeem Adams", azaz nyugodj békében, Akeem Adams.
A 22 éves védő halálhírét hétfő délután négy órakor erősítette meg a Fradi hivatalos honlapja. "A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika orvosai, ápolói és a Ferencvárosi Torna Club osztoznak a család gyászában" - írja a Fradi.hu, megjegyezve, hogy a játékos halálát "végzetes agyi érkatasztrófa okozta."
Adams szeptember 22-én még játszott az Újpest ellen 3-1-re megnyert rangadón, majd három nappal később, egy edzés után súlyos szívinfarktust kapott. A Városmajori Szívklinikán háromszor is megműtötték, végül keringést támogató műszert ültettek be a mellkasába.


Vérellátási zavar és fertőzés miatt amputálni kellett a bal lábát, amely a közvetlen életveszély elhárítását szolgálta. Az orvosok további hosszas műtéteket végeztek el rajta, melyeknek köszönhetően később felébredt, családját és barátait a kórházi ágyon fogadta, nézte az FTC meccseit a tévében.
Bár az állapota lassan javult, szívátültetésre lett volna szüksége, illetve az amputált lábán lévő seb nem gyógyult be teljesen, szivárgott belőle a vér. Szombaton végzetes agyi érkatasztrófa lépett fel nála, amely után kómába esett, és már nem lehetett segíteni rajta.

Konfliktus Monizzal

Adams infarktusa után Ricardo Moniz, a Fradi edzője azt állította, az orvosok "egy egyszerű gyógyszeres kezeléssel megmenthették volna" a játékost. Az FTC orvosai ezzel szemben azt állították, ők nem javasolták a trinidadi védő leigazolását, később pedig további vizsgálatokat sürgettek, amelyekre Moniz nem engedte el a játékost.
Adams édesapja 40 évesen, kardiovaszkuláris betegségben hunyt el, amelyet szintén figyelembe kellett volna venni a leigazolásakor és a terhelésekor. A Ferencváros egyik orvosa, Szelid Zsolt állította, Moniz tudott Adams apja halálának körülményeiről, ám arról az orvosokat nem tájékoztatta, különben az orvosok "az UEFA által előírtakon felül más vizsgálatokat is végeztek volna rajta, mert egyértelmű, hogy a családjában genetikai halmozódás áll fenn."
A Moniz és az orvosi stáb közti konfliktus hátterében az áll, hogy a volt Fradi-edző mindent, így az orvosi csapat munkáját is a felügyelete alá kívánta vonni, ehhez az álláspontjához Adams infarktusa után is ragaszkodott.
Moniz úgy emlékezett, Adams leigazolása előtt "egy hetet volt nálunk tesztelésen, azt láttam, hogy jól illeszkedik a csapatba, ambiciózus, jó a bal lába, szorgalmaztam, hogy leigazoljuk. Az orvosi vizsgálatokat eközben elvégezte a klub, én azt a tájékoztatást kaptam, hogy ugyanaz a baja, mint Leonardónak. Aki ugyebár a lábtöréséből lábadozott. Alighanem félrediagnosztizálták. (...) Hogy az édesapja agyvérzésben halt meg - és nem infarktusban, amit Akeem kapott -, arról csak az után értesültem, hogy megtörtént a szörnyűség."
Az orvosi stáb tagjai viszont állítják, nem javasolták Adams szerződtetését, ám javaslatukat a holland edző felülbírálta. A Fradi orvosai - Szelid mellett Pánics Gergely és Reha Gábor - közleményben jelezték: a játékos esetében az orvosi stáb "öt alkalommal foglalta le az egyik budapesti sportdiagnosztikai laboratóriumot, azonban Ricardo Moniz egyik alkalomra sem engedte el a játékost a futószalag-terheléses és légzéses gázcsere vizsgálatra."
Adams infarktusa után a Ferencváros mélyrepülésbe kezdett, amely végül is Moniz menesztéséhez vezetett. Pár nappal később a holland edző úgy fogalmazott, "sosem akartunk semmit Akeem Adams személyes tragédiájára fogni. Ettől még valóban muszáj szétválasztani az infarktus előtti és utáni Fradit. Ami nem azt jelenti, hogy az után egy depressziós társasággal dolgoztam."
Moniznak rengeteg mentális erő kellett a történtek feldolgozására, mert mint mondta, "az egy horrorfilm volt, amibe csöppentünk", ugyanakkor állította, nem igaz, hogy az infarktus után "csakis Akeem sorsa érdekelt".
Akeem Adams 2008-ban, 16 évesen mutatkozott be a trinidadi élvonalban, ugyanebben az évben hazája felnőttválogatottjában is debütált. A remek fizikai adottságú játékos pályára lépett az U17-es világbajnokságon, valamint az U20-as világtornán is.

----------------------------------------------------------


Gyász: elhunyt Rakaczki Bence, a DVTK fiatal kapusa

 2014.01.16.

 

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a DVTK fiatal kapusa, Rakaczki Bence ma délután fél négykor hosszú betegség után elhunyt – adta hírül csütörtök délután a Diósgyőr labdarúgócsapatának honlapja.

Rakaczki Bence a 21. életévében hunyt el 
Percekkel ezelőtt kaptuk a hírt, nem hittük el, hogy valóban megtörtént, de sajnos igaz. Információinkat megerősítette dr. Nagy Kálmán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekonkológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa is – olvasható a dvtk-eu-n.
A Diósgyőr fiatal kapusánál 2012-ben diagnosztizáltak súlyos betegséget. Rakaczki Bence 18 évesen került be a DVTK felnőttkeretébe, és a diósgyőriek utolsó négy tavaszi bajnoki mérkőzésén védte a csapat kapuját. A tehetséges kapus a bajnokság után jelezte, hogy gyengének érzi magát, és izomfájdalmai vannak, az orvosi vizsgálat pedig szomorú eredményt hozott: Bence leukémiában szenved.
Rakaczki Bence csak annyit kért a szurkolóktól, hogy ugyanúgy drukkoljanak a gyógyulásért, mint ahogyan tették, amikor pályára lépett a meccseken.
Az újságíró kollégákat arra kérjük, hogy ne zavarják a Rakaczki családot. Pénteken 19 órakor a stadionnál néma megemlékezést tartunk, ahol mindenki leróhatja a kegyeletét. A temetés időpontjáról és helyéről később értesítjük szurkolóinkat.
Bencét a DVTK saját halottjának tekinti. Osztozunk a család gyászában. Emlékét megőrizzük! – írja a diósgyőri klub honlapja.
PÉLDA ÉRTÉKŰ ÖSSZEFOGÁS RAKACZKIÉRT, AKI SOSEM ADTA FEL! – EZ TÖRTÉNT AZ ELMÚLT BŐ MÁSFÉL ESZTENDŐBEN
Rakaczkinál 2012 első felében diagnosztizálták a súlyos betegséget, majd rendkívüli összefogással próbált rajta segíteni a futballtársadalom, míg a kapus hihetetlen lélekerővel viselte a betegségét.
Király Gábor aláírt Neuer-mezzel lepte meg a kapust, a Barcelona és a Deportivo is dedikált mezt küldött árverésre – a befolyt összeget természetesen a kapus gyógyulására fordították. A Ferencváros is gyűjtést szervezett a fiatal játékos megsegítésére, majd Patrick Vieira által aláírt Manchester City-mezt, a 85-szörös cseh válogatott Tomás Rosicky révén az Arsenal-játékosokkal aláíratott dresszt, a 72-szeres cseh válogatott Marek Jankulovski által aláírt Milan-mezt valamint Jaromír Jágr aláírásával díszített mezt is elárvereztek a megsegítésére.
Rakaczki ezután csontvelő-átültetésen esett át, s először úgy tűnt, jól reagált erre a szervezete.
Sőt, 2013 áprilisában Rakaczki János, Bence édesapja arról adott tájékoztatást, hogy pár hónap múlva akár már a „labdát is előveheti" fia. Ez meg is történt, Bence a Nemzeti Sportnak elmondta, napról napra erősebbnek érzi magát...
A nyár végén azonban visszaesett az állapota, a betegség újra megjelent a szervezetében és év végén már szóba került az ismételt őssejt-transzplantáció. Az elmúlt szűk két hónapban újabb hír nem nagyon érkezett Rakaczki állapotáról – egészen máig. Bár ma se jött volna...




------------------------------------------------------------------



Meghalt Várady Béla

 2014. január 23

 

varadybela2014 1 ok
Várady Béla Vasas SC
A családtól kapott hírek szerint csütörtökre virradó éjjel otthonában váratlanul elhunyt Várady Béla. A Vasas és a magyar válogatott korábbi klasszis csatára reggel nem ébredt fel, írja az nb1.hu.
1953. április 12-én született, pályafutását Putnokon kezdte, majd Ózdon folytatta. 1977-ben Európa gólkirálya volt 36 találattal, ezért a teljesítményért megkapta az Ezüstcipőt. A válogatottban 1972-82 között 36 mérkőzésen 13 gólt szerzett, tagja volt az 1972-es, müncheni olimpián ezüstérmet nyert csapatnak. Az 1978-as argentínai világbajnokságon sérülése miatt egy mérkőzésen sem szerepelt.
1971-től a Vasas csatára, az 1976-77-es bajnokcsapat kulcsembere volt, 1983-tól két idényen át a francia FC Tours-ban játszott. Utána egy évre visszatért a magyar NB I.-be, majd alsóbb oszályú csapatoknál (Váci Izzó, UFC Pama, Magyar Kábel) vezetett le, 1990-ben hagyta abba a futballt.
A 183 centis balszélső híres volt hatalmas erejű lövéseiről, félelmetes bal lábáról. Egyszer egy csepeli bajnokin az első félidő végén csapattársai jelezték, rúgja jó messzire a labdát, hogy mire visszakerül, vége legyen a félidőnek. Közel a félpályáról küldött bombalövése kettős kapufáról pattant a hálóba.
A Megyeri úton egyszer akkora gólt lőtt az Újpestnek, hogy a labda a hálótartó vasról a 11-es pontig pattant vissza. A Vasas szurkolói rigmust is faragtak róla: „Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska".

 

2011-ben a Vasastól - mellyel kétszeres kupagyőztes, az egyesület színeiben 338 meccsen 174 gólt lőtt - megkapta a klub Örökös Bajnoka címet. A Putnok VSE Sportközpontját róla nevezték el, a létesítmény neve 2012. augusztus 25 óta Várady Béla Sportközpont.
A Vasas SC, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség is saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.







"Már a kezemben éreztem az aranycipőt" - interjú Várady Bélával, a Vasas volt csatárával

 

Európa-szerte rettegett bal lába volt Várady Bélának, a Vasas ezüstcipős labdarúgójának, aki annak idején egy román csatár mesterhetese miatt maradt le a kontinens legjobb góllövőjének járó címről. Várady rosszul élte meg, hogy a 1972-es olimpián elért második hely után a közvélemény a csapat ellen fordult, a disszidálásra azonban akkor is nemet mondott, amikor hazafelé jövet még a reptéren is győzködték az egyik sztárcsapat képviselői. Az 1978-as vb előtt peches sérülést szenvedett futballista elmesélte azt is, miért nem ment öt évig a Vasas környékére sem.
"A Putnoki Bányászban kezdtem a karrierem, tizenöt éves voltam, amikor kupameccset játszottunk az Ózdi Kohász ellen, 2-1-re nyertünk a góljaimmal" - emlékezett a kezdetekre Várady. "A meccs után megvárt az öltözőnél az ellenfél edzője, a Ferencváros korábbi középpályása, Vilezsál Oszkár. Eljött velem Putnokra, és meggyőzte a szüleimet, hogy folytassam Ózdon a pályafutásomat, tizenhat évesen már ott voltam kezdőjátékos a másodosztályban. Időközben tagja lettem a Machos Ferenc által irányított ifjúsági válogatottnak, ahol jól ment a játék. Machos akkoriban a Vasas vezetőedzője volt, így kerültem az angyalföldiek látókörébe 1971-ben."
- Már fiatalon erős lövései voltak?- Nem mindig ment a kinézett helyre, de már gyerekkoromban erőseket lőttem. Ózdon komolyabb edzőim voltak, akik foglalkoztak velem, megtanították, hogyan tartsam a lábam, miként rúgjam meg a labdát.
- Hogyan fogadták a Fáy utcában, hiszen vidéki fiatalként lépett be egy olyan öltözőbe, ahol olyan nagyságok voltak, mint Mészöly Kálmán, Farkas János vagy Ihász Kálmán.
- Megilletődött voltam, csókolomot köszöntem. Gyerekkoromban mindig azt hallottam: Farkas Jancsi leszek, Albert leszek, Bene leszek, erre 18 évesen egy öltözőben vagyok Farkassal, Puskás Lajossal, Mészöllyel. Én megadtam a tiszteletet, ők pedig hamar befogadtak. Szerencsés voltam, mert megkaptam a bizalmat, a gólok gyorsan jöttek, a sérülések pedig elkerültek. Az Illovszky, Lakat páros bízott bennem, és tizenkilenc évesen válogatott lettem. Kiutazhattam az 1972-es müncheni olimpiára.
- Amelyről a legtöbb embernek az izraelieket ért terrortámadás ugrik be. Mennyit érzékeltek belőle?- Alig 50 méterre zajlott tőlünk az egész. Nagyon megrendített a támadás. Mindenkit kitereltek az olimpiai faluból, még az is felmerült, hogy befejezik a játékokat, de az olimpiai eszme miatt végül a folytatás mellett döntöttek.


- Góllal kezdett Irán ellen.
- Életem egyik legnagyobb gólját lőttem azon a meccsen. Iránt 5-0-ra vertük, három gólt rúgtam, de csak egyet adtak meg. Az elsőt kapuszavarás miatt érvénytelenítették, a második egy hatalmas szabadrúgásgól volt, ezt sohasem felejtem el. Kocsis Lajossal és Juhász Péterrel megbeszéltük, ha nem rúgom rá, akkor előbbi kiteszi a bal szélre utóbbinak, aki majd beadja nekem. Ám én rárúgtam a labdát, amely a kapus feje fölött a kapuba vágódott. A kezét sem tudta felemelni. A partjelző viszont lest jelzett, mert Juhász beindult a balon, viszont a labda a közelében sem járt. Végül az akkoriban még gyengécske jobbommal bepasszoltam egy labdát a jobb felsőbe. A folytatásban remekeltünk a döntőig, ott azonban kikaptunk a lengyelektől 2-1-re, pedig a gólommal még vezettünk a szünetben.
- Milyen volt a csapat fogadtatása itthon?- Majdnem ránk sütötték a szégyenbélyeget. Mindenki elkönyvelte, hogy 52, 64 és 68 után újabb arannyal térünk haza, de az ezüstöt nagy csalódásként élték meg. Illovszky Rudi bácsi ellen fordultak. Fiatal fejjel ezt másképp éltem meg, mint pédául Dunai Antal, aki már nyert korábban olimpiát.

 - Azt miként élte meg, hogy 36 rúgott góllal csak ezüstcipős lett az 1976/77-es idényben?
- Amikor lezárultak az európai bajnokságok, mindenhol elkönyvelték, hogy aranycipős leszek. Már a kezemben éreztem. A Népsport lehozta a nemzetközi góllövőlistát, a román Dudu Georgescu, aki később 47 góllal nyert, nem volt benne az első tizenötben. Azonban a román liga az ottani földrengés miatt két hónappal később zárult, így volt ideje behozni a lemaradását, főleg úgy, hogy mesterhetest is szerzett. Tudom, mekkora meló van akár egy BLSZ-csapat elleni mesternégyesben is, ezért érdekesnek találom, hogy a román srác hirtelen elkezdte szórni a gólokat a bajnoki hajrában.
- A bajnoki cím kárpótolta?- Ott már nekem, pontosabban nekünk kedvezett a hajrá. A bajnokság vége előtt négy fordulóval az Újpest kikapott 1-0-ra a kiesőjelölt Dorogtól, mi pedig nyertünk Békéscsabán 3-2-re, élre álltunk, és már nem adtuk át az első helyet. Megérdemeltük, hiszen a rangadókon vertük a Dózsát és a Ferencvárost is.  
- Sláger volt a Fáy utcában a "Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska!" Milyen a kapcsolata a szurkolókkal?
- Beleborzongok, ha erre gondolok. Ilyenkor úgy érzem, volt értelme a labdarúgást választani. Egy kedves emlék: hetvenhétben lakást kaptam Óbudán, a Lajos utcában, onnan mentem az egyik nap edzésre, a Frangepán utcai iskola udvarán gyerekek fociztak, és többször megütötte a fülem: "Várady a lábát lendíti, Várady lő". Manapság sajnos Beckham és Cristiano Ronaldo mezében rohangálnak a fiatalok. Nekünk is lehettek volna akkoriban külföldi példaképeink, Eusebio, Charlton, vagy Best, de nem voltunk rászorulva, mert olyan játékosok játszottak az NB I-ben, mint Albert, Bene, vagy Farkas.

 - Két évet légióskodott Franciaországban. Hogy került a Tours-hoz?
- Akkoriban volt egy szabály, hogy magyar játékos csak úgy igazolhat külföldre, ha betöltötte a 30. életévét és legalább 25 alkalommal szerepelt a válogatottban. 1983-ban a Fradi ellen játszottunk hazai pályán, 2-1-es vezetésnél büntetőt rontottam, végül 3-2-re kikaptunk. Azon a meccsen figyelt meg a Tours, amely a látottak ellenére leigazolt. Csodálatos volt az első évem, megnyertük az akkoriban két csoportból álló másodosztályt. A két bajnok rájátszásának első meccsét kihagytam, a visszavágón viszont két gólt lőttem a Marseille ellen. A másodikat 2-2-es állásnál a 88. percben, egy kifejelt labdát mellre vettem, majd úgy lőttem a kapuba, hogy a labda a bal pipából a jobb oldalhálóba pattant. Hatalmas ünneplés volt aznap a városban. A Tours-ban egyébként olyan profizmus fogadott, amely fényévekre volt a magyar viszonyoktól. Az edzéseken mindent labdával csináltunk, és nem csak a tréning végén lehetett vizet inni.
- Miért távozott, ha jól érezte magát?- A nyáron az elnök szólt, hogy a holland Feyenoordhoz kell mennem. A feleségemmel két hónapra Hollandiába költöztünk, minden rendben ment, szórtam a gólokat a felkészülési meccseken. Aztán az OTSH levele keresztülhúzta a terveket, megvétózták a Hollandiába igazolásomat, pedig már kinéztük a házat, a gyerekeket beírattuk a francia nyelvű iskolába. Visszakerültem a Tours-hoz, ahol árulóként tekintettek rám, és csúnyán rám csúsztak az edzéseken, pedig nem az én ötletem volt a Feyenoord.
- Más külföldi lehetőség nem volt?- A Hollandiába igazolás is sikerülhetett volna, ha más típusú ember lennék, hiszen vannak olyanok, akiknek azért összejött a határon túli klubváltás. Portugáliába is mehettem volna, a Sportinggal játszottunk nemzetközi kupameccset, és Lisszabonból már kész szerződéssel tértem haza, de az MLSZ-ben nem engedélyezték, mert csak 28 éves voltam. 1977-ben disszidálhattam volna, egy európai sztárcsapat akart leigazolni, három napon keresztül tárgyaltak velem. Még akkor is kitartóak voltak, amikor hazafelé már a kezemben volt a beszállókártyám, még a gép ablakán is kopogtattak, de itthon futott a szekér a Vasassal.
- Melyik csapat volt az?- Ezt sohasem mondtam el, és most sem szeretném, mert már nem számít.


 Fotó: Tuba Zoltán [origo]

 - A kerti faház falain látható relikviákból úgy tűnik, jól érezte magát Barcelonában.
- A Vasassal rendszeresen ott edzőtáboroztunk. Imádtam a várost, az ottani életstílust. Nagyon szerettem volna ott élni, sok kiváló magyar játékos focizott a Barcelonában, jókat hallottam tőlük a klubról. A labdarúgókat istenként tisztelik arrafelé.

- Miért a Váci Izzó búcsúztatta el?
- Két szép évet töltöttem el Vácott. Feljutottunk az NB I-be, a második év végén pedig szerveztek nekem egy búcsúmeccset, amelyen egy félidőt a Vácban, egy félidőt a 78-as világbajnokságon szerepelt magyar válogatottban játszottam. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha hétfőn nem látom a sportújságban azt a cikket, melyben a Vasas elnöke azt nyilatkozta, hogy Váradyt ők már elbúcsúztatták, és jutalmat is kapott. Nem vagyok egy hirtelenharagú ember, de akkor felment bennem a pumpa. Másnap bementem Meszéna Miklós elnökhöz, akitől kértem, hogy vonja vissza a megjelenteket, mert nemcsak velem, de a Váccal szemben is gusztustalan. Meszéna fűt-fát ígért, de végül nem vonta vissza, így történt, hogy pályafutásom befejezése után öt évig a Vasas környékére se mentem.

- A válogatottban kellemes és kellemetlen emlékeket is szerzett.- Sajnálom, hogy nem tudtam világbajnokságon pályára lépni. A Bolívia ellen hazai pályán 6-0-ra megnyert selejtezőn gólt lőttem, a meccs előtt a Keletitől a Népstadionig faltól falig hömpölygött a tömeg. A visszavágót is megnyertük 3-2-re, előtte Bartói Lajos kapcsolatai révén Peruban készültünk a körülményekre. A 3600 méter magasan fekvő La Pazban rendezett meccsen Farkas Jancsi 20 perc után már oxigénmaszkban üldögélt az oldalvonalnál, a labda is rendkívül gyors volt. Az argentínai világbajnokságra egy szerencsétlen eset miatt nem tudtam elutazni. A vb előtt az Adidas meghívására műfüves pályát kellett avatnunk. Minden le volt fixálva: kétszer 25 percet játszunk Tunéziával, 2-2 lesz a végeredmény. Életem legjobb formájában voltam. Szabadrúgást akartam lőni, de fáradt volt az izmom, és a mozdulat következtében elszakadt a combizmom.
 - Melyek voltak a kedvenc góljai?- Csepelen 2-1-re vezettünk, a szünet előtt szabadrúgást kaptunk a kezdőkörben. Kiss László odaszólt nekem, hogy rúgjam rá. A félkörből? - kérdeztem vissza. Akkor rúgd fölé, a bíró úgy is lefújja! Nekifutottam, belerúgtam egy nagyot, a labda pedig a válogatott Kovács Attila kapujának egyik pipájából a másik sarokba vágódott. Persze ehhez nagy szerencse is kellett. A másik emlékezetes gólomat a Fradi ellen szereztem. A meccs után Palotai Károly mondta nekem: ha szurkoló lenne, akkor a meccs után megvárna, és gratulálna nekem. Balösszekötőből vezettem a labdát a kapu felé, Bálint László mellett elmentem, majd a kapust is elfektettem, de átkerültem az ötös túlsó sarkára. Ráfordultam a kapura, mindenki várta, hogy elsütöm a bal lábam, de inkább alányúltam és kapura emeltem, a gólvonalon állók közül előbb Martos Győző, majd a visszaérő Bálint is hiába nyújtózkodott, a fejük felett a kapuba hullott a labda.

- Pályafutása lezárta után nem próbált meg a foci közelében maradni?
- A szakmából nem kerestek, pedig fiatalokkal szívesen dolgoztam volna. Érettségim, szakmám nem volt, így elmentem egy építkezési vállalkozóhoz melózni. Ózdon annak idején kivágtak a gimiből, pedig a szüleim pedagógusok voltak, de nekem a foci volt a mindenem. A focicsapat mellett segédmunkásként egy fatelepen dolgoztam, amíg nem lettem stabil kezdőjátékos. A pályafutásom után a Vasastól nem kaptam semmit, nem kerestek. A feleségemnek volt egy illatszerüzlete, de el kellett adnunk, amikor a nejem súlyosan megbetegedett. Ezután IFA-val konténereztem, majd emelős kamionnal dolgoztam tíz évig. Mellette hobbiból fociztam, de tönkrement a térdem, és végül annyira fájt, hogy a kamionra sem tudtam felmászni. Leszázalékoltak.
- Amikor csak teheti, megnézi az utódokat az Illovszky-stadionban. A Vasas megtáltosodott tavasszal, ráadásul az ön szívéhez közelálló mezben remekelnek az angyalföldiek.- Ennek a felsőnek az ősét Ihász Kálmán köttette a feleségével. Persze ez a mostani mez már sokkal kényelmesebb anyagból készült, nagyon jó érzés volt felvenni a bemutató alkalmával, már csak az emlékek miatt is. A csapatnak szerencsét hoz.


--------------------------------------------------------

Gyász: elhunyt az európai ezüstcipős Fekete László

 

 Életének 60. évében elhunyt Fekete László, az Újpesti Dózsa korábbi négyszeres bajnok labdarúgója – erősítette meg a lila-fehér klub hivatalos honlapja. 

  

Fekete László, Dunai Antal, Fazekas László és az ezüstcipők a novemberi közös esten 



Fekete 16 évesen lett a lila-fehérek játékosa. Az élvonalban 1973-ban mutatkozott be. Négyszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes. Az 1978–1979-es idényben a bajnokság gólkirálya lett 31 góllal. Ezzel abban a szezonban Európában a második legjobb góllövője volt és ezért Ezüstcipőt kapott.
1973 és 1984 között 233 bajnokit játszott Újpesten és 136 gólt szerzett. Közben egy idényt a Volán SC-ben töltött. Az 1984–1985-ös idényben az osztrák Strum Graz játékosa volt. 1985-ben egy rövid ideig Komlón játszott, majd alsóbb osztályú osztrák csapatokban fejezte be az aktív labdarúgást.
 Számtalan emlékezetes mérkőzése és momentuma volt, kezdve a Benfica elleni bemutatkozástól a Dunaújváros ellen 1978-ban szerzett öt gólon át a kölni KEK-meccsen fejelt, továbbjutást érő találatig. Az 1976. május 15-én lejátszott, 8–3-as újpesti győzelmet hozó Dózsa–Fradi meccsen kétszer volt eredményes.

A magyar válogatottban 21 alkalommal szerepelt 1974 és 1979 között és 5 gólt szerzett.

2014 Április 14-én töltötte volna be 60. életévét.

 

 

 

 

 

 

Az ezüstcipős magyar Fekete László , az aranycipős holland Kees Kist és a szintén ezüstcipős görög Thomas Mavros a párizsi díjátadáson

 



 osztalynaplo_Fekete_Laszlo_gyasz.jpg


Az argentínai labdarúgó-világbajnokságról sérülés miatt maradt le.
osztalynaplo_Fekete_Laszlo_valogatott.jpg

osztalynaplo_Fekete_Laszlo_olimpia_valogatott.jpg1979-ben a lengyelek ellen győztes csapatban lent Fükő Sándor és Borostyán Mihály között


osztalynaplo_Fekete_Laszlo_lendületben.jpg 
Fekete László lendületben

 osztalynaplo_Fekete_Laszlo_Volan.jpg
 A Volán csapatában, az álló sorban a balszélen

 osztalynaplo_Fekete_Laszlo_alairas.jpg

 ----------------------------------------------------------------------------------

Elhunyt Kolár Endre

 

Életének 65. évében elhunyt Kolár Endre, az Újpesti Dózsa korábbi, ötszörös válogatott labdarúgója – adta hírül honlapján az UTE Baráti Kör.
Kolár Endre 1950. február 27-én született, és az Újpesti Dózsa saját nevelésű játékosa volt. 19 évesen, 1969 júniusában pályára lépett a Gyöngyös elleni Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzésen (3:1-re nyert a Dózsa a 16 közé jutásért lejátszott meccsen), így fiatalon már MNK-győztesnek mondhatta magát, hiszen ebben a kiírásban az Újpest elhódította a kupát.
Az NB I-ben viszont csak bő három évvel később, 1972. szeptember 23-án debütált, a VM Egyetértés elleni Megyeri úti mérkőzésen a megsérült Noskó Ernő helyére állt be csereként a 40. percben. Négy nappal később már kezdő volt Bázelben, az FC Basel elleni BEK-visszavágón, amelyen ugyan 3–2-re kikaptak a lila-fehérek, de 4–3-as összesítéssel továbbjutottak. Ezen a találkozón az Újpest így állt fel: Szentmihályi – Kolár, Harsányi, Horváth J., Juhász P. – Dunai III, Tóth A. (Nagy L.) – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó.
Az első szezonjában bajnok lett a Dózsával, majd még négyszer (1973–1974, 1974–1975, 1977–1978, 1978–1977) volt bajnokcsapat tagja, összesen tehát ötször nyert aranyérmet az NB I-ben. Bajnoki éremkollekcióját itthon két ezüstéremmel és egy bronzéremmel egészítette ki.
Hamar jöttek számára a sikerek, játszott az U23-as Európa-bajnokságot nyerő utánpótlás-válogatott első csoportmérkőzésén, 1973. november 21-én pedig bemutatkozott az A-válogatottban, az NDK elleni budapesti mérkőzésen Illovszky Rudolf szövetségi kapitány a Rapp – Kolár, Harsányi, Bálint, Megyesi – Juhász I., Kocsis L., Somogyi – Fazekas, Bene, Kozma összetételű tizenegyet küldte pályára. A nemzeti csapatban 1–0-s vereséggel debütált, de további négy válogatottbeli fellépése közül háromszor (Bulgária 3–1, Svájc 1–0 és Irán 2–1) győztes csapat tagjaként fogadhatta a gratulációkat. Illovszkyn kívül Moór Ede és Baróti Lajos adott lehetőséget neki arra, hogy az A-válogatott címeres mezében játszhasson.
Tagja volt az 1972–1973-as szezonban a BEK-negyeddöntőig, majd egy évvel később a BEK-elődöntőig jutó Újpestnek (az elődöntőben, a Bayern München elleni mérkőzéseken nem lépett pályára), és 1973. november 7-én nagyszerű gólt szerzett a Benfica elleni, Megyeri úti mérkőzésen, amely arról is emlékezetes, hogy csapattársa, az idén márciusban elhunyt Fekete László először lépett pályára kezdőként az Újpest felnőtt csapatában.

1975. május 1-jén a Szigethi – Kolár, Harsányi, Horváth J., Juhász P. – Dunai III, Fazekas, Tóth A. – Fekete, Dunai II, Nagy L. összetételű Újpest az MNK döntőjében 3–2-re legyőzte a Haladást, így Kolár másodszor lett kupagyőztes, de ekkor már a döntőben is pályára léphetett. Pályafutása másik igen emlékezetes mérkőzése az 1976. május 15-i, 8–3-as Dózsa-győzelemmel végződött FTC–Újpest bajnoki volt, amelyen nem jobbhátvédként – ahogy korábban oly sokszor –, hanem már jobb oldali középpályásként szerepelt. A Rothermel – Kellner, Dunai III, Sarlós, Tóth J. – Kolár, Nagy L., Tóth A. – Fazekas, Törőcsik, Fekete összetételű kezdőcsapat alapozta meg a Fradi elleni sikert, Kolár az első félidőben játszott, a helyére állt be a szünet után Zámbó Sándor.
Kolár Endre 1982-ig szolgálta az Újpestet (208 bajnokin 5 gólt szerzett), majd Finnországba szerződött, és nyolc év alatt három finn csapatban szerepelt. A Hakával 1983-ban bajnoki bronzérmes lett, kétszer nyert Finn Kupát (1982, 1985), és az 1983–1984-es idényben a KEK-ben a negyeddöntőig jutott – a Hakát pontosan aznap ütötte el a továbbjutástól a későbbi győztes Juventus, amikor az Újpest ugyancsak a KEK-ben, az Aberdeen otthonában hosszabbítás után vérzett el. Kolár negyven éves korában, 1990-ben fejezte be az aktív labdarúgást, 1985-ben az Újpesti Dózsa örökös bajnokai sorába lépett.
Emlékét megőrizzük.

  x_41.jpg

  Kolar Endre.jpg

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése