2011. február 14., hétfő

BL történelm : Amokachitól Militóig - 0. rész, 1991-1992

 


Egy új sorozat kezdő epizódját morzsolgatja tanácstalanul a kedves olvasó emitt. Sokat beszélgettünk arról, vajon milyen újításokkal támadjunk – nem számítva a lóhúgyba mártott pergamenszerű skint – és arra jutottunk, hogy egy kicsit történelmi, de már multicolor emlékeket fogunk nektek felidézni, mert úgy láttuk, anno szeretettétek az ilyesmit. Az Amokachitól Militóig a Bajnokok Ligája történelmével foglalkozó sorozat, amelyben a sorozat kiírásait vesszük végig sok érdekességgel, videóval, és úgy általában a Válogatott Történetek nyomvonalán haladva. A sorozat nulladik epizódjában a még nem BL-nek nevezett, de már csoportkörben bonyolított 1991-92-es idényről lesz szó döntőst verő Honvédostul, Bakero életének nagy pillanatával, visszatérő angol csapatokkal, és a története első BEK-győzelmét szerző Barcelonával.

Lennart Johansson dörzsölt egy csirkefogó volt. Sok rosszat lehet mondani róla, de a mutyizások és a pad alatti susmusok közül is magasan kiemelkedik az a vád, miszerint ő adta meg a végső lökést az európai klubfutball elüzletiesedésének. A svéd diplomata 1984-től a svéd szövetség elnöke volt, de olyan jól mozgott a nemzetközi kérdésekben is, hogy – többek között az Európai Szuperliga tervének népszerűsítésével – elérte, hogy őt válasszák az UEFA ötödik elnökének 1990-ben.




A svéd országlása idején a futball végleg levetkőzte játékjellegét, és kőkemény üzletté változott, ami változásokat hozott a felügyelő szervben is: az UEFA jelentéktelen sportági szövetségből  pénznyomdává változott. Johansson felismerte a BEK két legnagyobb hibáját, miszerint egyrészt a pénzt a tévéközvetítések fogják elkezdeni fosni, azaz több meccsre van szükség, másrészt átlátta, hogy a kiváló sportélmény a Flamurtari Vlore (1990 albán bajnoka) – IFK Göteborg meccs, csak a lőtéri kutyát nem érdekli. Az első év, amikor még nem Bajnokok Ligájának hívták a sorozatot, de már csoportkört bonyolítottak a második kanyarban, az 1991-92-es szezon volt, sorozatunk nulladik epizódjában ezzel a kiírással foglalkozunk.




Zaklatott tornával vett búcsút a BEK névtől a sorozat, rengeteg minden történt mind a pályákon, mind azokon kívül. A mezőnyt elnézve összekerülhetett volna Nyugat-, és Kelet-Németország bajnoka (Kaiserslautern – róluk később – és a Hansa Rostock), de amúgy is furcsa végigtekinteni a Bajnokcsapatok gyülevész hordáján. A mai szánkat elhúznánk a mezőnyt látva, de ez nem azt jelenti, hogy ne lettek volna itt is sztárcsapatok, vagy nem lett volna izgalmas maga a sorozat.

Lássuk a zaklatottság okait. Először is 1991-ben térhetett vissza az aktuális angol bajnok a sorozatba, mert ugyan egy évvel korábban lejárt a Heyselért kirótt ötéves büntetés – bizonyságul a Manchester United gyorsan meg is nyerte a KEK-et – , de a botrányért felelős klubként a bajnok Liverpool (felnőtté vált Amerikában egy ember az utolsó bajnoki cím óta, az megvan?) hat évet kapott. Így 91 bajnoka, az Arsenal indult neki, méghozzá mindjárt az első selejtezőkörben. Csak hogy el tudjuk helyezni az időben, a kapuban Seaman állt, a csontokat Tony „ez a kör még nem árt meg” Adams, és Dixon törték, a gólokat meg Limpar és O'Leary lőtték. És lőtték is, az első körben 6-2-vel verték ki az Austria Wient.



Méltatlan történet a fényesen ragyogó Vörös Csillag esete, a címvédő Crvena Zvezda – csak néhány név a később az Interkontinentális Kupát is bezsebelő csapatból: Szavicsevics, Jugovics, Belodedics, Prosinecki, Mihajlovics, Sztojanovics – a délszláv válság miatt nem játszhatta otthon a meccseit, Szófiában fogadta két könnyű selejtezős ellenfelét, és a csoportkört már nem is élte túl. Az ukránok fantasztikus Dinamója 16 év után először veselkedett neki egy sorozatnak a Nagy Lobanovszki nélkül, a mester a peresztrojka hullámain egészen az Emirátusokig jutott, és a kijeviek nélküle (és a szintét tipliző kulcsjátékosok) nélkül már nem voltak olyan erősek.

A története 3. bajnokságát begyűjtő Kaiserslautern jött Németországból, a franciák a két évvel későbbi BL-győztest, a Marseille-t delegálták, Hollandiából a PSV, Portugáliából a Benfica, Törökországból a Besiktas, Görögországból a Pana, Magyarországról pedig a Budapesti Honvéd kezdte a selejtezőket.

Két csapat van még, akiket ki kell emelnünk, és nem csak azért, mert (spoiler alert!) később ők játszották a döntőt. Olaszország bajnokáról, a Sampdoriáról azért kell beszélnünk, mert – bár idén tettek egy kurta kísérletet a BL-ben – mai szemmel a genovaiak nem tűnnek annak, amik akkor voltak. (lásd még: Kispest Honvéd). A Blucerchiati 1986-ban Vujadin Boskovot nevezte ki edzőjének, aki gyorsan megnyerte a kupát a csapattal, és egy évvel később döntőbe jutott a KEK-ben, ahol véletlenül pont a Barcelonától kapott ki. Újabb egy évvel később újabb hazai kupa, és újabb KEK-döntő, de ezúttal győztes: az Anderlechtet verték a fináléban. 91-ben a Samp megnyerte története első, és ezidáig egyetlen bajnoki címét, így jogot szerzett a BEK-ben való indulásra. A csapatban olyan arcok voltak, mint az olasz válogatott kapus, Pagliuca, a seggig érő homlokú Atti Lombardo, a kommentátorok kedvence, Pietro Vierchwood (zseniális megfejtések születtek a Vitray-Gulyás páros torkából), de a legnagyobbat a Vialli-Mancini csatársor szólt a kezdőben.




Barcelonában 1988-ban megremegett a föld: visszatért edzőként Johan Cruyff. A holland által meghonosított futballfilozófia, edzői-, és utánpótlásnevelési felfogás, valamint a kétsoros oszlopban Barcelonába vitt világsztárok (Romário, Sztojcskov, Michael Laudrup, Ronald Koeman) pedig elkezdtek aranyat bányászni. A 91-es bajnoki címet zsinórban három másik követte, az (spoiler alert!) első BEK-győzelem mellé beesett egy Európai Szuperkupa is, Cruyff összesen 11 kupát nyert a csapattal. A holland érkezése előtt botrány botrányt ért, a 80-as évek végén volt itt keretből kizárt sztárjátékos, gólképtelen világsztár (ég áldjon, Gary Lineker), és az elnök ellen fellázadó keret, de a 89-es, szintén a Samp ellen megnyert KEK előtt a 85-ös bajnoki cím volt az utolsó lényeges trófea. Cruyff mindent megváltoztatott, a spanyoljai (Zubizarreta, Bakero, Begiristain, és a talán sokaknak ismerősen csengő Guardiola) mellé vett világsztárok pedig tökéletesen illettek a holland rendszerébe. Világverő csapat volt ez, a Barcelona Dream Teamje.



Lássuk, mi történt a pályákon. Az első kör egyenes kieséses szakaszának áldozata lett a Rangers (a Sparta csapta ki idegenben lőtt több góllal), a többi nagyobbacska csapat gond nélkül vette az első akadályt. A csoportkörbe jutásért viszont már bőven voltak izgalmak. A Sparta ugyanúgy esett ki a Marseille-jel szemben, ahogy az első fordulóban továbbjutott (4-4), az Arsenalt hosszabbításban verte ki a Benfica, a Sampdoria pedig a Honvédot gyűrte le nagy nehézségek árán. És itt át is adnánk a szót Hantának:
Ha Pagliuca nem védi Negrau fejesét, akkor … Van ennél idegesítőbb befejezetlen mondat a magyar futball elmúlt húsz évéből? Minden kispesti tudja, ha nincs az a félelmetes robinzonád, akkor Ronald Koeman bizony Gulyás felé ereszti meg mindent eldönteni hivatott bombáját az első BL-döntőben, hogy az elhaljon szálfatermetű kapusunk ölében. Mindenki boldog, Pisont Pista kezében remekül áll a magasba emelt trófea. Pagliucán múlott, hogy azóta is ugyanezt a félmondatot, és kihagyott lehetőséget mantrázzuk.

Pedig az, hogy egyáltalán létezik BEK/BL szintén a Honvédhoz köthető. 1954-ben Puskásék a Wolverhampton Wandershez látogatnak, és 3-2-es verségük után egy francia újságíró, bizonyos Gabriel Hanot felveti, jó lenne ha eldöntenék végre ki a legjobb a kontinensen. Két évvel később az ötlet valóssággá válik, elstartol az első kiírás.

Ugorjunk néhány évtizedet. Az ír Dundalk FC látogat a Bozsik-stadionba, és a baráti 1-1-es döntetlen kinti visszavágóján végre fejet hajt a nagyobb tudás, valamint Pisont duplája előtt. Menetelünk, de Fortuna asszonyság máris elereszti a kezünket, és az olasz bajnok Sampdoriát sodorja utunkba. Az előjelek nem valami fényesek, Gulyás sérüléssel bajlódik, az Elbert vs. Tarlósi kapuskédés az utóbbi javára látszik eldőlni, ráadásul a Csank-féle Vác is gurít egy négyest nekünk a hétvégi bajnokin.

Az Samp elleni meccset azonban így is behúzzuk. Pisi ismét betalál, Cerezo egalizál, majd jön az MTK-tól frissen beszerzett Cservenkai Donát, és megkezdi tündöklését a magyar BL-szereplések történetének első Koplárovics Bélája. Néhány perccel később Tarlósit kiszórják, cserénk már nincs, a kapuba Negrau áll, aki egy szöglet magabiztos lehúzásával változtatja a részeredményt végeredménnyé. Győztünk, jöhet a visszavágó. Sétagalopp.



Genovában Gulyás kezd, Negrau visszakerül helyére a csatársorba, Cservenkai kimarad. Szokatlanul négy védővel állunk fel, előttük Urbányival és Kovács Ervinnel. Mezey György tartaná az eredményt, ám Lombardo és Vialli kétszer mégis betalál. Kiesésre állunk a félidőben, mégis a támadó szellemű Csehi Zoltán helyett lép pályára Halmai, alakítva egy fura 4-3-1-2-es merőben defenzív megoldássá a csapat szerkezetét. A váltás bejönni látszik, egy szerencsés öngóllal máris mínusz egyen vagyunk. Ha újra betalálnánk, idegenben lőtt góllal csoportkör, Roma, Barcelona, Koeman, kupagyőzelem.

Így érkezünk el a 82. perchez. Csábi Jocó készülődik bedobáshoz a jobboldali szögletzászlónál. Nekifut, egészen a tizenegyespontig hajítja, Negrau fejel, a labda pedig elindul a jobb felső ficak irányába, ahová menetrendszerűen érkezik az Ezerszer Elátkozott, és valami piramidális védéssel kitornássza a továbbjutásunkat. A hátralévő néhány perc lecsorog, a Kispest búcsúzik, csak egy félmondat marad: ha Pagliuca nem védi Negrau fejesét, akkor…
(Köszi, Hanta!)

De a legnagyobb meccs minden kétséget kizáróan a Barcelona-Kaiserslautern volt. Biztosan sokan emlékeznek Iniesta győztes góljára a Chelsea elleni BL-elődöntőben, és sokakban felmerült, vajon miért üvölti a katalán riporter elmeroggyant módjára azt, hogy Kaiserslautern! A katalánok Txiki két góljával nyertek hazai pályán, de a visszavágón a németek (Zubi hathatós közreműködésével) előbb összesítésben egyenlítettek, negyedórával a vége előtt pedig már továbbjutásra álltak. A Dream Team a 90. percig hagyta vergődni a szurkolóit, akkor érkezett Bakero.



A középdöntőben – régi nevén: negyeddöntő – mutatkozott be a csoporkör, ami lebonyolítását tekintve a vébéken is kipróbált két négyes csoport volt, ahonnan a győztesek jutottak egyenesen a döntőbe. Az első négyesben a Samp, a Crvena és az Anderlecht közel egyforma esélyekkel indult, a végül győzelem nélkül záró Panának nem osztottak lapot. A belgák hazai pályán legyőzték két nagy ellenfelüket, idegenben viszont kikaptak, így az ő továbbjutásukat az fúrta meg (még a kétpontos rendszerben járunk), hogy a görögökkel oda-vissza ikszeltek. A Doria továbbjutásáról döntő meccset április elsején rendezték Belgrád helyett Szófiában, ahol a genovaiak 3-1-re nyertek, pedig Mihajlovics balosa elég komolyat szólt kezdetnek. Az olaszoknak még az is belefért, hogy az utolsó körben csak ikszeljenek otthon a Panával, így is két pont előnnyel húzták be a csoportot.




A másik ágon a Barcelona dominált, de az ő döntőbe jutásuk sem volt olyan egyértelmű. A Spartát már otthon is csak nagy nehezen verték, Prágában pedig ki is kaptak, viszont a többieknek sok gondot okozó Dinamo Kijevet oda-vissza legyőzték, ezzel lépéselőnybe kerültek, hiszen a Benfica és a Sparta is kikapott Ukrajnában. Az utolsó játéknapnak úgy futottak neki, hogy a 7 pontos Barca fogadta az 5 pontos Benficát, a 6 ponttal második Sparta pedig Kijevben játszott. Itt ugyebár csak az első hely ért bármit is, amihez a katalánoknak egy döntetlen is elég lett volna, de végül 2-1-re legyőzték a portugálokat, és ők masíroztak a döntőbe.



A londoni döntő két fantasztikus csapat csodálatos támadósorának meccse volt, mégis a kimaradt helyzetekről, és a két kapusról szólt. Pagliuca és Zubizarreta sorra szállították a bravúrokat, de az olasznak volt nehezebb dolga, mert a katalánok jobbára eltalálták a kaput (Julio Salinas még a kapufát is), miközben Vialli egymaga megnyerhette volna a meccset a Doriának, de két ordító zicceréből sem lett gól. A hosszabbításban Bakero lehetett volna hős, de Pagliuca újra védett. Aztán eljött a 111. perc. Aron Schmidhuber játékvezető a jó ég tudja, mire, de szabadrúgást ítélt a Barcelonának, az ígéretes helyre legurított labdát pedig Ronald Koeman irgalmatlanul bevágta. A Barca megszerezte története első BEK-győzelmét.




A Doria öt éven belül a második európai kupadöntőjét bukta el a Barcelonával szemben, de ebben azért a genovaiak játékerejét ismerve sincs sok meglepő. Cruyff Barcája korszakos csapat volt, tele világsztárokkal, az újfajta klubmodell és futballfilozófia aranyak tömkelegét hozta, nem véletlenül nevezik Dream Teamnak a csapatot. A Doria azóta sem jutott a közelébe sem a sikereknek, pedig a következő évek jobbára az olaszokról szóltak: a Milan és a Juventus felváltva játszott döntőt, vagy nyerte meg a trófeát. De ez már egy másik történet.

2011. február 9., szerda

Légiósok a magyar labdarúgásban - az nb1-ben


Bogdan Apostu

Nemzetiség: román
Született: 1982.04.20.
Poszt: csatár
A román támadó a vajdahunyadi Corvinul Hunedoaránál kezdte profi karrierjét. Majd az Otelul Galatihoz ment, utánuk pedig az UTA Arad következett. A harmadosztályban az eddigiekhez képest jó idényt zárt, 28 meccsen 10-szer talált be.
Később a Farul Constantához került, innen még visszatért kis időre az aradiakhoz. Ám ezúttal adós maradt a gólokkal.
2007 decemberben a Nyíregyháza tesztelte a Ligakupában, s kiválóan mutatkozott be, 2 meccsen 2 gólt szerzett, ám végül a Szpari helyett Izraelbe, a Bnei Sakhnin csapatához szerződött. Bár új klubjával az izraeli bajnokságban 4. helyen végzett, Apostu keveset játszott.
2008 nyarán újra a Szparinál járt, és ezúttal sikerült szerződést kötnie. Az nb1 2008-2009-es kiírásában 2008 július végén depütált az Újpest ellen. Első gólját a 4. fordulóban szerezte, a Lokinak köszönt be. Az őszi idény során 9 gólig jutott, a REAC-nak mesterhámast hintett. A szurkolók remeklése miatt megválasztották az ősz legjobbjának!
A tavaszi szezon már kevésbé sikerült Apostunak és a Szparinak, a román támadó 2 gólt szerzett, a csapat pedig bukdácsolt. Végül a Nyíregyháza a 14. helyen végzve bennmaradt, Apostu meg 11 találatával házi gólkirály lett!
2009 nyarán korábbi izraeli klubja bejelentkezett érte, s megvásárolta a játékjogát. Izraelben 2009 őszén 5 meccsen játszott, s 4 gólt jegyzett.
Az őszi idény közben megint visszatért Magyarországra. A kiesés elől menekülő Diósgyőr igazolta le, ám Apostu sem tudott csodát tenni azon a pár meccsen, melyen pályára lépett.
A tavaszi idényt hazájában, a román első ligás Internationalban kezdte. Itt 14 mérkőzésen, 5-ször volt eredményes. Jelenleg az elsőosztályú Pandurii Targu Jiu keretének tagja.    
Klubjai:
RomaniaCorvinul Hunedoara (Vajdahunyad)
RomaniaOtelul Galati
RomaniaUTA Arad
RomaniaFarul Constanta
HungaryNyíregyháza
IsraelBnei Sakhnin
HungaryNyíregyháza
IsraelBnei Sakhnin
HungaryDiósgyőr
RomaniaInternational
RomaniaPandurii Targu Jiu
--------------------------------------------------------------------------------------------------


Glenn Helder


Született: 1968.10.28.
Nemzetiség: holland
Poszt: szélső, csatár

A labdarúgás alapjaival az egyik legjobb helyen, az Ajaxban ismerkedett meg.
21 évesen a Sparta Rotterdamhoz került. A csapatban 93 meccsen játszott, s 3-szor volt eredményes. Egy komoly sikert könyvelhetett el az itteni évei alatt, 92-ben a Sparta a hazai kupában a legjobb nyolcig jutott! 1993-ban Helder a Vitesséhez ment, mérlege 52 mérkőzés, 12 gól. Majd innen egy igazi sztárcsapatahoz vezetett az útja - az Arsenalhoz! A londoni gárdát angol válogatottak egész sora alkotta, mint Ian Wright, David Seaman, Tony Adams, Ray Parlour. Plusz pár idegenlégiós, pl. a dán John Jensen, vagy a szintén holland Dennis Bergkamp! Helder '95 február végén a Nottingham Forrest elleni győztes meccsen depütált az Arsenalban. Ez évben még a holland válogatottban is bemutatkozhatott! Angliai profiskodása során összesen 39 alkalommal lépett pályára több mint 2 év alatt.  '96-ban kölcsönbe került a portugál Benficához, ahol súlyos sérülést szenvedett. Arsenalba való visszatérése után, mivel honfitársát, Marc Overmarst pont az ő posztjára igazolták, így esélye sem volt a kezdőcsapat közelébe férkőzni.
'97-ben végleg távozott, hazájába, a NAC Bredához. Azután rövid ideig megfordult Kínában, hogy utána újfent a NAc Bredánál focizzon.
Innen 1999-ben a Henk Ten Cate által dirigált MTK-hoz vezetett az útja. A Hungária körúton az egykoron Arsenalban focizó szélsőt nagy reményekkel várták, ám a holland szélső régi formájától nagyon messze volt, gyakorlatilag egy futballra alkalmas lábbal érkezett... Nem csoda, ha mindössze 9 alkalommal bizonyíthatott, s 1 gólt szerzett.
A kék-fehérek után újfent Hollandia következett, s szülőföldjén még több klubban megfordult 2003-as visszavonulásáig. Profi karrierje végeztével még pár évig amatör kluboknál szerepelt.

Válogatottság:
Holland válogatott - 4 meccs, 0 gól

Klubjai:
NetherlandsSparta Rotterdam
NetherlandsVitesse Arnhem
EnglandArsenal
PortugalBenfica
EnglandArsenal
NetherlandsNAC Breda
China Dalian Wanda
NetherlandsNAC Breda
HungaryMTK
NetherlandsRBC Roosendaal
NetherlandsTOP Oss
NetherlandsDOTO

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hongrie: Ahodikpe , homme du match

Euloge Ahodikpe

 
Született: 1983.05.01
 
Nemzetiség: togói
 
Poszt: középpályás
 
A Franciaorszában született, de togói felmenőkkel rendelkező játékos alacsonyabb osztályú francia kluboknál kezdett futballozni.
 
Aztán 2003-ban következett egy kisebb előrelépés, a francia másodosztályban érdekelt US Créteil igazolta le. Kezdetben még az első csapatban számítottak rá, ám a következő 2 évben már csupán a B csapatban vették számításba.
 
2007-ben szerződtette az nb2-es, de a fejutást megcélzó Lombard Pápa. A  támadó középpályásként bevethető togói hamar a kezdőben találta magát, s ott is ragadt. Jó teljesítményt nyújtva, 27 meccsen 4 gólt szerzett a 2007-08-as idényben. Igazi szélsőként sok remek elfutást produkált a pálya jobbboldalán.
 
Sajnos azonban a pápaiaknak nem jött össze az nb1. Ahodikpét kölcsönadták egy évre az elsőosztályú Diósgyőrnek. Miskolcon is kedvelték a szurkolók a rendkívül dinamikus, erőteljes színesbőrű szélsőt. Bár a góllövéssel adós maradt, így sincs oka szégyenkezni, 25 bajnokin robotolhatott a jobbszélen. Sőt, 2009 tavaszán behívót kapott a togói valogatottba!
    
Az idény végén azután visszatért a Véber György által dirigált, időközben nb1-be jutott Lombardhoz.
 
2010 januárban,a bajnokság téli szünetében elköszönt a pápaiaktól, s Törökország felé vette az irányt. Az élvonalbeli Diyarbakirsporba. Egyelőre a váltás nem jött be az afrikai szélsőnek, a csapatban a 2010-es tavaszi szezon alatt elég karcsú játéklehetőséget kapott...
 
 
Válogatottság:
 
Togói válogatott - 8 meccs, 0 gól
   
 
Klubjai:
 
FranceOlympique Montmartre
FranceES Parisienne
FranceLille OSC
FranceAmiens SC
FranceUS Créteil
HungaryLombard Pápa
HungaryDiósgyőr
HungaryLombard Pápa 
TurkeyDiyarbakirspor

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aleksandar Jovic

Aleksandar Jovic

 
Született: 1972.04.13.
 
Nemzetiség: szerb
 
Poszt: csatár
 
 
A szerb támadó hazájában, alacsonyabb osztályban kezdte profi karrierjét, ám ott olyan gólerősen szerepelt, hogy az elsőosztályú Cukaricki fantáziát látott benne, s 1995-ben leszerződtette.
 
Az első ligában gyengén ment neki a játék, s az idény közben külföldre igazolt, a PAOK Salonikihez. Ám a görögöknél sem sokszor keserítette meg a kapusok életét, ezért visszatért a Cukarickihez.
 
Régi-új klubjában fokozatosan egyre jobb formát mutatott, 1996-97-es szezonban 9 gólt ért el, a 1997-98-asban 11-et! 1998-ban megint külhon felé vette az irányt. Az izraeli Hapoel Haifához. Bár csapatával megnyerte a bajnokságot, egyéni teljesítménye viszont gyengére sikerült, csupán 3 találatot jegyzett.
 
Nem csoda, ha újból váltott, ezúttal Németországban próbált szerencsét. Előbb a Bundesliga 2-es Kickers Offenbachnál, majd a harmadosztályú Carl Zeiss Jenánál. Utóbbibban volt az eredményesebb, 2000-ben 11-szer talált a hábóba, 2001-ben 9-szer. A második szezonja végén a Jenával a 18. helyen zárt, s kiesett a harmadosztályból.
 
2001 nyarán a Fradiba igazolt. A zöld-fehéreknél különösen első idénye sikerült kiválóan, 31 meccsen 11 gólt szerzett, többek közt a Haladás, ETO, és az ősi rivális Újpest ellen is. A lilák elleni rangadókon a jugoszláv csatár mindig különösen felspannolva, gólerősen játszott, emiatt a szurkolók egyik nagy kedvencévé vált.
A 2001-02-es bajnoksban a szerb támadónál csapaton belül senki sem szerzett több találatot, így Jovic házi gólkirály lett!

A következő szezonra alaposan beerősített a Fradi a csatársorban, így Jovic főleg a kispadról beállva próbálta segíteni a gárdát hajtós játékával. Míg a bajnokságban csupán 1 találatig jutott, a kupában fontos gólokat szerzett, s a szezon végén kupagyözelemnek is örülhetett! Ám mégis valami egészen másért maradhatott emlékezetes számára a szezon, főleg a vége.... A Fradi a bajnokságban újfent a csalódást jelentő 2. helyet hoztak össze, s ezt a drukkerek egy része nem tudta megemészteni... Az utolsó meccs végén tört ki a botrány. Sok elkeseredett szurkoló rohant a Fradi-pályára a találkozó lefújása után, s magukról megfeledkezve több saját játékost megvertek, Jovic is kapott pár ütést, rúgást...   Ráadásul 4 meccses eltiltást is kapott a debreceni Bernáth Csabával való sportszerűtlen viselkedése miatt.
A történtek ellenére 2003 nyarán mégis szerződést hosszabított, bár voltak ajánlatai más kluboktól. Utolsó ferencvárosi éve roppant balszerencsésen alakult, egy hosszú Achilles-ín sérüléssel küszködött, emiatt csupán 2-szer játszhatott a 2003-04-es bajnokságban. 
Végül 2004 áprilisában a még mindig lábadozó csatár maga kérte szerződésbontást, s közös megegyezéssel távozott a Fraditól. A zöld-fehéreknél Gera Zoltánnal, Tököli Attilával, Lipcsei Péterrel, Marek Penksával, Adem Kapiccsal játszhatott egy csapatban!
   
2004-ben abbahagyta a profi labdarúgást, s régi klubja, a Cukaricki technikai vezetője lett.
Amatőr szinten a svéd negyedosztályban föltűnt még rövid időre a pályán is.
 
 
Válogatottság:
 
Jugoszláv válogatott -1 meccs, 0 gól 
 
Sikerei:
 
Hapoel Haifa
 
Izraeli bajnok - 1999
 
FTC
 
Magyar Kupa győztes - 2003, 2004

Magyar Szuperkupa győztes - 2004

Magyar bajnok - 2004
 
 
Klubjai:
 
SerbiaZeleznik
SerbiaCukaricki
GreecePAOK Saloniki
SerbiaCukaricki
IsraelHapoel Haifa
GermanyKickers Offenbach
GermanyCarl Zeiss Jena
HungaryFTC
SwedenIFK Tidaholm

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jusuf Dajić

 Jusuf Dajic 

Született: 1984.08.21.
Nemzetiség: bosnyák
Poszt: csatár

A bosnyák támadó a Zvijezdivánál nevelkedett, majd az NK Slavonijához ment, ahol 13 meccsen 9-szer volt eredményes.
A 20 éves fiatal tehetség 2004-ben a horvát élvonalban szereplő Kamen Ingrad futballistája lett. Új csapatában elmaradt a várakozástól, mindössze egyetlen találat fűzödött nevéhez, úgyhogy 1.5 év múlva megköszönték neki az eddigieket.
Eközben az ifjú csatártehetség a bosnyák U-21-es válogatottban meghívót kapott, ahol többször jó teljesítményt nyújtott, s még gólt is szerzett a 2005-ös U-21-es EB-selejtezők során a San Marino elleni 5:1-re megnyert meccsen. Amúgy Bosznia U-21-es válogatottja csoportjában a 4. helyen végezvén kiesett.
2006 februárja Dajicot már a Fehérvár csapatában találta. A 2005-2006-os szezonban 3. lett a Vidivel, bár ehhez Dajic nem sokat tett hozzá, lévén egyszer sem talált a hálóba. Játszott a 2006 májusi Vasas elleni Magyar Kupa döntőn is csereként, ahol tizenegyespárbajban Dajic rontott... Ennek ellenére a kupát a Vidi zsebelte be!
A következő bajnokságban már jobban ment neki a góllövés, 8 találat fűzödik a nevéhez. 2008-ban újabb sikernek, Ligakupa győzelemnek örülhetett, melyben Dajicnak is voltak érdemei. A kupadöntő első meccsén a bosnyák csatár szerezte a győztes gólt!

Az idény végén Dajic Dél-Koreába távozott, a Jeonbuk Hyundai Motorshoz. Ázsiai csapatánál 8 mérkőzésen 4-szer volt eredményes. Majd visszatért Európába, a belga másodosztályba. Itt sem jött be a számítása, csupán 1 gólig jutott.
Jelenleg Horvátországban futballozik a HNK Sibeniknél. A 2009-10-es pontvadászatban a csapattal a 4. helyen végzett.    

Válogatottság:
Bosnyák válogatott - 1 meccs, 0 gól

Sikerei:
Fehérvár
Magyar Kupa győztes - 2006
Magyar Ligakupa győztes - 2008

Klubjai:

CroatiaNK Zvijezda Gradacac
CroatiaNK Slavonija
CroatiaNK Kamen Ingrad
HungaryFEHÉRVÁR
South KoreaJeonbuk Hyundai Motors
BelgiumAFC Tubize
CroatiaHNK Sibenik

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Nicolae Cornel Ilea

Született: 1969.11.29.
 
Nemzetiség: román
 
Poszt: csatár
 
 
Ilea pályafutása 1987-ben, a szatmári Olimpiánál indult el, ám 3 évvel később az Universtitatea Clujhoz távozott. Az ifjú csatár a kolozsváriaknál már megmutatta tehetségét, de mégsem számítottak rá. Így hamarosan a Gloria Bistrita csapatához került, ahol hasznos, jó játékossá vált. '94 április végén az ő góljával nyerte meg a besztercei csapat a román kupát!
 
Talán e gólnak is köszönhető, hogy az nb1 egyik újonca, a DVSC perspektívát látott benne, s még tavasszal, a szezon hajrájára leigazolták. A Lokinál kiváló közegbe került, a népszerű sikeredző, Garamvölgyi Lajos volt az edző, a csapat pedig főként saját nevelésű fiatalokra épített, mint Sándor Tamás, Dombi Tibor, Madar Csaba.  Sőt, Ileának jó pár honfitársa is a keret tagja volt, például Liviu Gojan.  A román támadó bemutatkozása nem is sikerülhetett jobban, mindjárt az első két meccsén betalált!
A '94-'95-ös bajnokságban Ilea nemcsak csatárként, hanem sokszor a középpályán kapott szerepet, s bebizonyította, hogy hasznosan képes tejlesíteni, bárhol számíthat rá az edző. Az új szezonban visszakerült a régi posztjára, a támadósorába, s innentől ott játszatták tartósan. A bizalmat meg is hálálta, nagyüzemben kezdte termelni a gólokat. Sorozatban, négy egymást követő bajnokságban 10 fölötti volt a gólátlaga! Sándor Tamás távoztával pedig kibérelte a házi góllövőlistán az első helyet. 
Hamarosan alkalma nyílott nemzetközi szinten is megcsillogtatni képességét. Mivel a Loki szépen araszolgatott fölfelé a bajnokságban, 1998-ban kivívták a jogot, hogy szerepeljenek az UEFA Intertotó Kupában. A román csatár rögtön az 1. forduló visszavágóján, a fehérorosz Dnyepr Mogiljev ellen a kezdőben találta magát. S ha már ott volt, egy mesterhármast hintett a fehérosz csapatnak. A végeredmény amúgy 6:0 lett a Loki javára. Miután szerencsésen túljutottak a cseh Hradec Kralován, a 3. körben igazi nagy hallal került szembe a hajdúsági csapat, a Bundesliga 6. helyén végzett Hansa Rostockkal. A párharcot hatalmas meglepetésre a Loki nyerte, otthon 1:1, idegenben, Rostockban Ilea 11-esével 2:1! Ahogy az lenni szokott, minden sorozatnak vége szakad egyszer, a Loki menetelése a 4 fordulóig tartott, ahol a lengyel Ruch Chorzów kiejtette a magyarokat.
A szakmai stáb vezetője ekkor épp a még rutintalan Herczeg András volt, ám a bajnokságbeli gyengébb szereplés miatt hamarosan edzőváltásra került sor, visszajött Garamvölgyi. S a támadó szekcióban szintén történt változás, Ilea minőségi társat kapott Romániából Radu Sabo személyében. Tavaszra pedig összecsiszolódott az nb1 egyik legjobb csatárduója, Ilea és Sabo. A pályán remekül megértették egymást, s a gyengélkedő Loki tavasszal szinte megtáltosodott, otthon a Fradit például egy laza 6:1-gyel küldték haza Ilea 2, Sabo 3 góljával.
 
De emlékezetes a III. Kerület elleni meccs is, amelyen Ilea mesterhármast ért el!
A Loki végül a 9. helyet szerezte meg a bajnokságban, ám a Magyar Kupában viszont története során először bejutott a döntőbe, ahol 2:1-re nyert a Tatabányával szemben! Ilea és Sabo ezúttal nem lőttek gólt.
Ileának a '98-'99-es messze a legeredményesebb szezonja volt, Intertotóban játszott, kupagyőztes lett, s a bajnokság góllövő listáján a 2. helyen végzett bizonyos Illés Béla mögött!
 
Nem csoda, ha az idény után az MTK megkereste, s elhappolta a hajdúságiaktól. A Hungária körúton aztán a liga félelmetes támadósorát alkothatta volna Illés Bélával, Kenesei Krisztiánnal s Egressy Gáborral. Ám sajnos másként alakult... Ilea hamar lesérült, s egy jó darabig sérülésekkel, alig tudott pályára lépni, a '99-'00-es szezonban mindössze 3 gólt szerzett. 2000-ben a Videotonhoz igazolt, ott 2-szer talált be.
 
A fehérváriak után elhagyta Magyarországot, s hazájában, a Gloria Bistritánál vezetett le, majd az Olimpiában a '01-'02-es szezonban. A szatmáriakon a rutinos csatár sem tudott segíteni, a 13. pozícióban végezve kiestek a másodosztályból. Ezután a román támadó föltűnt alacsonyabb ligában, az Oasul Negrestinél, majd befejezte a profi futballt.                
Sikerei:
 
Gloria Bistrita
 
Román Kupa-győztes - 1994
 
DVSC
 
Magyar Kupa-győztes - 1999 
 
 
Klubjai:
 
RomaniaOlimpia Satu Mare (Szatmár)
Romania Universitatea Cluj (Kolozsvár)
RomaniaGloria Bistrita
HungaryDVSC 
HungaryMTK
HungaryVIDEOTON
RomaniaGloria Bistrita
RomaniaOlimpia Satu Mare
RomaniaOasul Negresti

----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Rajko Lekic

 
Született: 1981.07.03.
 
Nemzetiség: dán
 
Poszt: csatár
 
 
A montenegrói származású játékos Dániában, a B.93 klubjánál kezdett futballozni. Igen fiatalon, 17 évesen bemutatkozhatott az elsőosztályban.
 
Három évvel később Lekic távozott, alacsonyabb osztályba, a BK Avartához. Itt nagyon belelendült a gólgyártásba, 16 alkalommal talált be, mindezt 15 meccsen. A fiatal tehetség következő klubja a Herfolge BK volt, ahol folytatta jó sorozatát, 13 meccsen játszott, 9 gólt jegyzett. Ezután rövid ideig a harmadik ligás Fremad Amagerben szerepelt.
 
2003 nyarán a másodosztályú Silkeborg következett. Első idénye fantasztikusra sikerült, csapata feljutott az élvonalba, Lekic pedig 26 találatával gólkirály lett!
 
A bombaformában lévő tamadó egyszeriben kapós lett, és szerződést ajánlott neki egy spanyol  második ligás együttes. A hispánoknál jóval mérséltebb teljesítményt nyújtott, igaz ugyan, ebben közrejátszott térdsérülése is.
 
Mindenesetre nem a legkellemesebb emlékekkel távozott a spanyoloktól, s 2006-ban hazatért Dániába. Az élvonal bronzérmeséhez, az UEFA-Kupában induló Odense BK együtteséhez. Az UEFA-Kupában bravúrosan szerepelt a gárda, a Hertha BSC-t kiejtve bejutottak a csoportkörbe. Ám ott kemény ellenfelekkel kerültek össze a dánok - AC Parma, Osasuna, Lens és Heerenveen. Utóbbiakat sikerült legyőzniük Lekic 2 góljának köszönhetően! Végülis a 4. helyen végzett az Odense, s ezzel számukra befejeződött az UEFA-Kupa. A bajnokságban ellenben gyengén ment Lekicnek, egyszer sem talált a hálóba.
 
Ezért a téli szünetben, 2007 februárjában a dánok kölcsönadták a ZTE-nek. A Zalaiak keretét erősítette ekkoriban Kocsárdi Gergő, Darko Ljubjevic, Sebők József, Waltner Róbert. A dán támadó hamar kiemelkedett az nb1 mezőnyében, minden megmozdulásán látszott, hogy igazi profi játékos. A legemlékezetesebb momentuma a Kispest elleni óriási bombagólja volt.
Lekic sajnos nem sokat időzött Magyarországon, mivel az Odense még a tavaszi idény vége előtt visszarendelte, s eladta az Esbjergnek. A bemutatkozása kiválóan sikerült új csapatában, rögtön a 2. fordulóban mesterhármast lőtt a Viborgnak! Ezután azonban egyre kevesebb lehetőséget kapott a szakmai stábtól, sokszor csak csereként küldték pályára, így összesen 23 meccsen 6 gólig jutott...
 
2008-ban újra klubot váltott, visszatért régi sikereinek színhelyére, az épp másodosztályban dekkoló Silkeborghoz, előbb kölcsönben, majd végleg. Az ismerős környezetben Lekic formába lendült, s 20 találatával az élvonalba lőtte csapatát. Lekic pedig megint gólkirály lett a másodosztályban! A 2009-2010-es bajnokságnak immár az élvonalban vághatott neki a Silkeborggal, az újonc 8. lett, a jó eredményből Lekic 13 találattal vette ki részét. Eközben kiváló teljesítményének köszönhetően a gólerős támadót 2010 elején behívták a dán ligaválogatottba, és mindjárt depütálásakor gólt szerzett Szingapúr ellen. A találkozón a dánok győztek 5:1-re.       
 
 
Válogatottság:
 
Dán ligaválogatott - 1 meccs, 1 gól
 
 
Sikerei:
 
ZTE
 
Magyar bajnoki bronzérmes - 2006
 
Silkeborg
 
Dán gólkirály (másodosztály) - 2004, 2009
 
 
Klubjai:
 
DenmarkB.93
DenmarkBK Avarta
DenmarkHerfølge BK
DenmarkFremad Amager
DenmarkSilkeborg IF
SpainXerez CD
DenmarkOdense BK
HungaryZTE
DenmarkEsbjerg
DenmarkSilkeborg IF
 
---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Daniel Usvat

 
Született: 1973.11.02. 
 
Nemzetiség: román
 
Poszt: középpályás
 
Usvat a nagyváradi Bihor Fc-nél kezdett focizni, majd 3 év múltán már a Farul constantában rúgta bőrt.
 
'96 nyarán szerződőtt az nb1-be, első magyarországi állomása a Haladás volt. A szombathelyieknél gyorsan beilleszkedett, s a középpályán kihagyhatatlanná vált a baloldalon. 27 meccsen játszott, azokon 4 gólt szerezvén. A BVSC, Pécs, Újpest, és a Siófok ellen talált be. A vas megyeiek a 96-97-es évadot tizedikként fejezték be.
 
A következő évben a román középpályás Budaspestre került, a BVSC-hez. A zuglóiaknál egy ütős keret jött össze. A csapathoz tartozott például Erős Károly, Aleksandr Bondarenko, Füzi Ákos s nem utolsósorban a későbbi sokszoros bajnok Komlósi Ádám.
Ehhez képest az idény végén be kellett érniük a 10. hellyel. Usvatra végig a kezdőben számítottak. A 98-99-es szezonnak nem a legjobb vágott neki a vasutas csapat... Az anyagi helyzetük megrendült, az alapemberek közül sokan távoztak, a helyükre érkezettek pedig nem bizonyultak megfeleő erősítésnek. A román ballábas középpályás továbbra is alapember volt, ám a csapat meredek zuhant lefelé a tabellán. A fordulásnál kieső pozícióban teleltek. Ezért a vasutasok beerősítettek a legendás Dömével vagyis Détári Lajossal. De sajnos így sem kerülhették el a kiesést...
 
Usvat elhagyta a gárdát, s egy félidény erejéig Cegléden focizott. A kis kitérő után 2000-ben a Nagykanizsa alkalmazásába állt, ám félév után újra váltott, mivel a kanizsaiak búcsúztak az elsőosztálytól.
 
Ezúttal a Videoton hívására mondott igent. A Vidivel 8. lett a bajnokságban, a kupában viszont egészen a döntőig jutottak, ott azonban a Loki súlyos, 5:2-es vereséget mért rájuk.
 
2002-ben újfent klubot cserélt a román légiós, ám ezúttal nem ment túl messzire, csak a Balaton partjára. Siófokon ekkor nagyon jó közösség alakult, kiváló csapategység, rutinos játékosokkal. Mint Kuttor Attila, Erős Károly, Sipeki István, Csordás Csaba és... Daniel Usvat. A minőségi szakmai munkára pedig Csank János, majd Csertői Aurél volt a garancia. A csapat pedig nagy meglepetésre remekül teljesített, 2003-ban 5. lett, míg 2004-ben 4. Utóbbi évben sokáig a tabellát is vezették! Kétségkívül ezek voltak Usvat pályáfutásának legjobb évei. Siófokon Usvat rendszeresen pályára léphetett, bár sokszor csereként számoltak vele, de így is hasznos tagja tudott lenni a gárdának. Jó megmozdulásai mellett góljaival is. A 2002-2003-as idényben volt négyszer volt eredményes. Különösen jól ment a góllövés 4. és a 6. forduló közt, amikor mindhárom meccsen betalált.
       
Usvat 2 évet töltött a balatoni gárdában, 2004-ben Pápára igazolt, s itt fejezte be pályáfutását.
 
 
Klubjai:
 
RomaniaFC Bihor
RomaniaFarul Constanta
HungaryHALADÁS
HungaryBVSC
HungaryCegléd
HungaryNAGYKANIZSA
HungaryVIDEOTON
HungaryBALATON FC
HungaryLOMBARD PÁPA

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mladen Lambulic.JPG

Mladen Lambulic

 
Született: 1972.07.09.
 
Nemzetiség: montenegrói
 
Poszt: hátvéd
 
 
A montenegrói játékos 1990-ben kezdett el futballozni az akkor még létező Jugoszláviában. Kezdetben alacsonyabb osztályban, majd 1994-ben a Radnicki Belgrádhoz került, s itt bemutatkozhatott az élvonalban is. Az első idénye egészen kiválóra sikerült, hátvéd létére három gólt szerzett!
 
Két év elteltével váltott, az FK Zemunnak mondott igent. A bajnokság egyik középcsapatának számító Zemunban is megállta helyét, az itt töltött három éve alatt 58 meccsen játszott. Különösen a '97-'98-as szezonja sikerült jól, amikor szinte minden találkozón pályára lépett a bajnokságban 6. helyen végző csapatban.
 
1999-ben kipróbálta magát Nyugat-Európában, a belga második vonalban. Ám egy év múlva már újra a jugoszláv elsőosztályban kergette a labdát, ezúttal az újonc Zeta Golubovcinél. Bár csapata nem parádézott a bajnokságban, ám a 28 esztendős, rutinos focistára  nem lehetett panasz. Három fontos találatot is szerzett. A 8. fordulóban pont régi csapata a Zemun ellen juttatta a hálóba az egyenlítő gólt. A Zeta a 2000-01-es idényt a 13. helyen zárta. Ám ha a bajnokságban nem is, a kupában annál inkább villogtak. A negyeddöntőig meneteltek, ott azonban a Mladost Apatin erősebbnek bizonyult náluk. Lambulic egyébként ebben a sorozatban szintén betalált, egyszer a Kragujevac elleni nyolcaddöntőbeli összecsapáson. 
2002 tavaszán csapatot, s egyben országot váltott - az MTK-hoz igazolt. A kék-fehérek azokban az években a a délszláv vonalat erőltették, így Lambulic számos honfitársával játszhatott egy csapatban, például  Goran Jezdimiroviccsal vagy Bojan Laziccsal. 
Lambulic első MTK-s évében még kevés találkozón szerepelt.
 
A következő, 2002-03-as szezon közben a Sopronnak adták kölcsön, miközben a Hungária körútiak megnyerték a bajnokságot. Lambulic a Sopronnál alapember lett, 40 meccsen bizonyíthatott.
 
A kölcsönidő leteltével 2004-ben tért vissza az MTK-hoz, ahol a helyzet jelentősen megváltozot, a jugoszláv különítményből csupán ő és Jezdimirivoc maradtak. Lambuliccsal ekkortól kezdőként számítottak a hátsó alakzatban. Határozott játéka s rutinja miatt éveken át kulcsember lett a védelem középső tengelyében. Kiváló párost alkotott Juhász Rolanddal, később Rodenbücher Istvánnal, Pintér Ádámmal.
 
A kék-fehéreknél történő újabb koncepcióváltás következtében - melynek lényege, hogy az utánpótlásból kikerülő fiatalokat kezdték el  beépíteni a csapatba - Lambulic, Végh Zoltán kapussal együtt a keret legrutinosabbja lett. A montenegrói hátvéd legjobb idénye alighanem a 2007-08-as volt, amikor bajnoki címet, szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett az MTK-val, s mellesleg 7 gólt is szerzett. Ezekből kettőt a REAC elleni találkozón, mely tulajdonképp döntő fontosságú volt, mivel az üldöző Debrecen immár behozhatatlan hátrányba került.
2009-ben végül Lambulic is a fiatalítás "áldozata" lett. Így a 2009-10-es bajnokságnak új csapattal, az Újpesttel vágott neki, ám csak kiegészítő emberként számoltak vele. Ezért tavasszal újra váltott, a Kecskemét ajánlatára igent mondott. Lambulic a KTE addig ingatag védelmének magabiztosságot adva rengeteget tett új klubja nb1-ben maradásáért. Sőt, nemcsak a védekezésben, de a támadásban is. A véghajrában, a 29. fordulóban a Hungária körútiak ellen az ő beadását váltotta gólra Némedi Norbert. 
S mint később kiderült, ez a győzelmet jelentette régi klubjával szemben. Lambulic jelenleg is Kecskeméten focizik.
 
 
Klubjai:
 
YugoslaviaFK Buducnost Podgorica
Radnicki Belgrád
FK Zemun
BelgiumFCV Dender
FK Zeta
HungaryMTK
HungarySopron
HungaryMTK
HungaryÚjpest
HungaryKecskemét

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Cornel Casoltan

Született: 1967.07.19.
 
Nemzetiség: román
 
Poszt: csatár
 
A román támadó a váradi FC Bihornál kezdte el profi karrierjét.
 
Majd a '97-es nyári átigazolási időszak során a Vlaszák Gézát, Kocsárdi Gergőt, Sebők Józsefet soraiban tudó ZTE-hez vezetett az útja.
Casoltan az új csapatában kissé nehezen lendült bele a gólgyártásba. Első találatát csak a 8. fordulóban szerezte a Stadler FC elleni 4:0-ra megnyert meccsen. Ezt követően azonban beindult, s a szezon során további 8 találatot jegyezhetett. Így összesen 9 gólig jutott, ami egészen jónak volt mondható.
A következő, 98-99-as idény során kicsit elmaradt előző teljesítményétől, 6 gólig jutott, de végig a kezdőben számítottak rá.
 
Nem véletlen, hogy a gólerős támadóra 1999 nyarán lecsapott a nemzetközi kupaszereplésre készülő Debrecen
A hajdúsági gárdának épp égető szüksége volt minőségi csatárra, mivel a bajnokság végén elszerződött a csapat gólzsákja, a szintén román Ilea, így őt mindenképp pótolni kellett. Sajnos Casoltannak ez nem sikerült... A Lokiba nem igazán tudott beilleszkedni, teljesítménye jóval elmaradt aZ elvárttól - 9 mérkőzés, 1 gól... Ezért az év végén búcsút vettek tőle.
 
Hazatérve Romániába újra a másodsztályú FC Bihor csapatához igazolt. Az otthoni környezetben magára talált, s jó játékával, fontos góljaival sokat segítette a váradi gárdát, hogy bennmaradjanak a román másodosztályban. A bennmaradást jelentő, Chimica elleni találkozón Casoltan gólpasszt adott, sőt a saját kapu előtt is helytállt, egy jó szerelésével góltól mentette meg csapatát.
 
Később a temesvári Politechnicában és a zalatnai Minaurban játszott. Aktív pályafutása befejeztével az osztrák amatőrök közt szereplő SV Neustadtl játékos-edzője, majd edzője lett.       
 
 
Klubjai:
 
RomaniaBihor FC (Bihar)
HungaryZTE
HungaryDVSC
RomaniaBihor FC
RomaniaPolitechnica Timisoara (Temesvár)
RomaniaMinaur Zlatna (Zalatna)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Würmla - Horn (Ostliga)

Christian Banovits

 
Született: 1981.10.28.
 
Nemzetiség: osztrák
 
Poszt: védő
 
 
Banovits szlávos hangzású neve ellenére Ausztriában látta meg a napvilágot, és először Scheiblingkirchenben, a bécsi egyetem futballcsapatában kezdett el focizni. Eleinte az iskolai tanulmányai mellett focizott amatőrként, ám rendszeresen pályára léphetett.
 
Az egyik meccsen fedezte fel az Admira Wacker megfigyelője. 2000-ben nagy ugrás következett be életében - profiszerződést kínált neki az Admira.
A 2002-03-as bajnokságban már az első csapat keretében vették számításba, s játszhatott is a kezdőben. Jó formája miatt az osztrák U-21-es válogatottba is behívták! Úgy tűnt, a tehetséges fiatalra szép karrier várhat, ám egy súlyos malőr következtében kikerült az Admira keretéből... Mivel a Grazer AK elleni meccsen az ő hibájából szenvedtek vereséget, Banovits röviden adott haza, az ellenfél elcsípte a labdát, s gólt szerzett...
 
Miután az amatőrök közé száműzték, épp jókor jött a Pápa megkeresése, akik kölcsönvették addigi klubjától. A pápaiaknál 2 meccsen játszott, utána megköszönték neki a szolgálatait, s elbocsátották. Valamiért még további magyar csapatok némi fantáziát láttak benne - a Győri ETO és a Haladás.
 
Utóbbi kluboknál még kevesebb lehetőséget jutott, így rövid úton hazatért Ausztriába, előbb a First Viennához, majd újra az Admira Wackerhez.
 
2008-ban végleg elhagyta régi csapatát, alacsonyabb osztályba igazolt, a regionalligában szereplő, SV Würmlához, ahol azóta is játszik. Banovits itt meghatározó játékossá vált, alighanem a keret egyik legrutinosabbja. Akadnak magyar csapattársai is, az ex-vasasos Imrik László és az ex-újpesti Lázár Bence személyében. 
 
Érdekességként, az aktuális, 2009-10-es idényben, május 9-én éppen az Admira amatőrjeivel vívott meg a Würmla, természetesen Banovic a kezdőben kapott helyett. A meccset 4:3-ra nyerte a Würmla, és Banovic is kivette a részét a győzelemből egy góllal.         
 
Klubjai:
 
AustriaScheiblingkirchen
 
AustriaAdmira Wacker
 
HungaryPápa
 
HungaryGyőri ETO
 
HungaryHaladás
 
AustriaFirst Vienna
 
AustriaAmira Wacker
 
AustriaSV Würmla

---------------------------------------------------------------------------------------------------------


Aleksandar Bajevski
 
Született: 1979.12.08.
 
Nemzetiség: macedón
 
Poszt: csatár
 
 
Bajevszki a magyar bajnokság előtt a Vardar Skopje és az OFK Belgrád csapataiban focizott.
 
2003 tavaszán került a Győri ETO-hoz. Győrben annyira nem voltak elájulva tőle, pedig a lehetőséget megkapta a macedón - 28 mérkőzés, 7 gól...  A 2003-04-es bajnokság tavaszi szakaszát már a Balaton Fc-ben játszotta végig.
 
Ám az idény végén innen is továbbállt, a Ferencváros invitálásának nem tudván ellenállni. A Fradiban, a 2004-05-ös idényben egészen kiválóan szerepelt, 10 találaig jutott. Messze ez volt pályafutásának eddigi legeredményesebb idénye! Különösképp, ha ehhez még hozzávesszük, hogy 2004 késő őszén az UEFA-csoportkörben mind a 4 találkozón játszott a Feyenoord, Schalke, Basel és a Hearts ellen.
A következő szezonjában már jócskán visszaesett, de ebben közrejátszott egy hosszú sérülés is.
 
2006-ban, a klub körüli zűrzavaros időszakban hagyta el az FTC-t. Előbb rövid időre Lengyelországba, majd a katari Al-Ahly Dohába szerződött. Itt sem maradt sokáig.
 
Az ázsiai kitérőt Belgium követte, az egykori KEK-győztes (1988) KV Mechelennél folytatta. A belga klub színeiben 2 gólt szerzett, az egyiket a patinás Club Bruges elleni 1:1-es meccsen.
 
A nyugati bajnokságból újra Európa keleti része felé vette az irányt. Visszatért hazájába, Macedoniába régi nevelőegyesületéhez.
 
2009-ben újra országot váltott - ezúttal Szlovákia következett, a DAC Dunajska Streda. A dunaszerdahelyieknél együtt futballozott a szintén ex-győri Regedei Csabával.  A nagy múltú DAC-nál közönségkedvenc lett a macedón válogatottban is néhányszor jásztó csatár. Annak ellenére, hogy nem túl sok gólt szerzett. Ám volt, amelyiket épp a legjobbkor! A legutóbbi, 2009-10-es bajnokságban gyengécskén szerepeltek a csallóköziek a szlovák első ligában, megcsapta őket a kiesés szele... A 2010. május 15-én othon rendezett Spartak Trnava elleni összecsapás létfontosságú volt. A dunaszerdahelyi szurkolók óriási biztatása mellett kínkeservesen sikerült 0:1-ről fordítani, s végül a győzelmet megszerezni. Így a Cordon Liga következő szezonját is a dunaszerdahelyi gárdával kezdi! Ebben pedig jelentős érdemeket szerzett Bajevszki is, miután ő lőtte a Spartak elleni egyenlítő gólt tizenegyesből!
 
Válogatottság:
 
Macedón válogatott - 5 meccs, 0 gól
 
 
Sikerei:
 
Vardar Skopje
 
Macedón bajnok - 2002
 
FTC
 
UEFA-csoportkör - 2004
 
Klubjai:
 
MacedoniaVardar Skopje (macedón)
SerbiaOFK Beograd (szerb)
HungaryGYŐRI ETO FC (magyar)
HungaryBALATON FC (magyar)
HungaryFTC (magyar)
PolandGornik Leczna (lengyel)
QatarAl-Ahli Doha (katari)
BelgiumKV Mechelen (belga)
Macedonia Vardar Skopje (macedón)
SlovakiaDAC Dunajska Streda (szlovák)

---------------------------------------------------------------------------------------------------------


Darko Ljubojevic



Született: 1975.01.08.

Nemzetiség: boszniai szerb

Poszt: középpályás


Darko Ljubojevic a ma már Boszniához tartozó Borac Banja Lukában kezdett el futballozni 1992-ben. Nevelőklubját 2 év múlva elhagyta ugyan, de később tőbbször is visszatért.

A nagy tehetségnek tartott játékost a '95-ben az egyik szerbiai sztárcsapat, a Crvena Zvezda szemelte ki. A következő, '96-'97-es szezont a kezdő tizenegyben játszotta végig, s középpályásként 4 gólt is lőtt. A csapat a bajnokságban a második helyen végzett, az ősi rivális Patizannal szemben alulmaradt. Ám a kupával kárpótolták magukat.
Az akkori játékosállományuk erejét jól jelzi, hogy Goran Djorovic és Dejan Stankovic voltak a csapattársai, akik később szép karriert futottak be! Stankovic Itáliában (Lazio, Inter), míg Djorovic Spanyolországban.

Ljubojevic '97 nyarán a spanyol másodosztályú CD Ourense klubjához igazolt. Az idény befejeztével visszament a Zvezdába, ahol azonban jóval kevésbé számítottak rá. Így újra a spanyolok felé vette az irányt, ám túl sokágig ott sem maradt. 2000-ben hazatért nevelőegyesületébe, a Borac Banja Lukába, akikkel a boszniai szerb bajnokságban szerepelt Zalaegerszegre szerződéséig.

A bajnoki címre törő Zetében a 2000-2001-es bajnokság második felében debütált.  Eredményes éveket töltött el az nb1-ben, ezalatt magyar bajnok lett, s csapata egyik legjobbja volt. A Zetében végig megbízhatóan teljesített, remek irányítókészségét is jól kamatoztatta. Mellékesen a nemzetközi kupákban is húzóembernek bizonyult, a 2002-es BL-selejtező során győztes gólt szerzett a horvát NK Zagreb ellen, a Manchester United 1:0 arányú legyőzésekor pedig végig káprázatos formában focizott!

2005-ben Görögországba tett kiruccanást, ám az új idényt megint a zalaiaknál kezdte el. Második zalaegerszegi szereplésekor újfent hozta az elvárt szintet, bár többször sérúlések hátráltatták. Így is fontos gólokat szerzett, például rögtön a bajnokság elején a Fehérvár és az MTK elleni találkozón. 2007-ben távozott végleg a Zetétől az FK Laktasiba. S manapság is ott játszik - egy 2009-es kitérőt leszámítva, amikor nevelőklubjához ment vissza 1 évre.
 
Sikerei:

Crvena Zvezda

Jugoszláv kupagyőztes - 1996, 1997

ZTE

Magyar bajnok - 2001


Klubjai:

Serbia Borac Banja Luka
Serbia Buducnost Valjevo
 Crvena Zvezda
 CD Ourense
Crvena Zvezda
Cadiz

Bosnia & Herzegovina Borac Banja Luka
Hungary ZTE
Greece Panserraikos 
HungaryZTE


Bosnia & HerzegovinaFK Laktasi
Bosnia & Herzegovina Borac Banja Luka
Bosnia & Herzegovina FK Laktasi

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Babatunde Fatusi

Babatunde Fatusi

 
 
Született: 1977.09.17.
 
Nemzetiség: nigériai
 
Poszt: támadó középpályás, csatár
 
Fatusi hazájában, Nigériában ismerkedett meg a foci alapjaival. Első európai klubja a svájci Servette volt.
 
1995-ben a PMFC-hez került kölcsönbe. A pécsiek épp a nemzetközi kupaszereplésre hajtottak, ennek megfelelően gyúrtak össze a magyar szinten minőségi állományt.     
A 18 éves nigériai szélső egy csapatban focizhatott a sokszoros lengyel válogatott Warzychával, az osztrák Richard Niederbacherrel, a magyarok közül pedig többek közt Eszenyi Dénessel, Dárdai Pállal, Márton Gáborral. Szóval, jó kis csapat jött össze a baranyai klubnál. Fatusi 8 meccsen játszott, s két alkalommal zörgette meg a hálót. A közönség nagyon kedvelte gyorsasága, mozgékonysága és futómennyisége miatt.
 
Pécsről '95 nyarán a Fradiba került. Új csapatában is hozta dinamikus játékát, bár jobbára csereként lépett pályára. A zöld-fehérekkel nagy nemzetközi sikereket ért el klubszinten. A BL-csoportkörbe jutott a gárdával, melynek Lisztes, Kuntic, Kopunovic, Vincze Ottó, s a két tragikusan elhunyt - Zavadszky és Simon Tibi voltak az alappillérei. Fatusi legemlékezetesebb meccse alighanem az első Bajnokok Ligája összecsapás volt idegenben a Grasshoppers ellen. A tartalékos Fradi egy örökké felejthetetlen meccsen Lisztes 1, s Vincze Ottó 2 remekbe szabott góljával 3:0-ra verte a svájciakat!
A sikeres szezon végeztével - miután lejárt a szerződése a Fradinál - visszatért a Servette-hez.

1996 nyarán az atlantai olimpiai játékokon részt vett a nigériai válogatottal (érdekességképp, azonos csoportba kerültek a Sándor Tamás, Lisztes Krisztián által vezérelt magyarokkal). Pályafutása legnagyobb sikerét ekkor érte el. A Zöld Sasokkal olimpiai bajnok lett! A döntőben Fatusi 3 mérkőzésen játszott, különösen a brazilok elleni elődöntőben villogott, két gólpasszt is adott.
   
A hatalmas nemzetközi siker ellenére karrierje a későbbiekben valahogy kisiklott. Svájcban továbbra sem tudott megragadni a kezdőben, ezért távozott. Igazi vándormadárként pár év alatt bejárta a világot. Előbb Tunéziába igazolt, majd Dél-Afrikába. Onnan a belga második vonalba vetődött, ezután a lengyel Polonia Warszawa következett, hogy utána a vietnami másodosztályban tűnjön föl...
Sikerei:
 
Nigéria
 
Olimpiai bajnok - 1996, Atlanta
 
FTC
 
Magyar bajnok - 1996
 
 
Klubjai:
 
NigeriaStationery Stores
SwitzerlandServette (svájci)
HungaryPMFC (magyar)
HungaryFTC (magyar)
SwitzerlandServette (svájci)
TunisiaEspérance (tunéziai)
South AfricaMamelodi Sundowns (dél-afrikai)
BelgiumRoeselare (belga)
PolandPolonia Warszawa (lengyel)
VietnamThe Cong Viettel (vietnami)
 
 -----------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

Marius Sasu

 
Született: 1975.10.01.
 
Nemzetiség: román
 
Poszt: csatár
 
Sasut 2001-ben szerződtette le a Kispest Honvéd.
 
A román csatár Temesváron kezdett el focizni a helyi UMT-nél, majd a Politechnicánál.
97-ben a Vojvodinának adták köcsön, ám a szerbiai túra kevéssé jött be, mert csupán 4 meccsen játszott...
 
Visszatérvén a Politechnicába, a 98-99-es szezonban 14 gólt termelt, ez volt leggólgazdagabb temesvári éve.
 
A 2000-es bajnokságot már a Rapid Bukarestnél kezdte, idény közben pedig Kispestre került. Rövidesen a piros-feketék egyik nagy erősségévé vát, főleg, amiért szorgalmasan termelte a gólokat. Pályafutása legjobb éve a 2001-2002-es bajnokság volt a Honvédben, 16 gólig jutott, s mellette adott 8 gólpasszt is, ezzel a ő lett a legeredményesebb légiós az nb1-ben!
 
2003 júliusában a Ferencváros invitálására igent mondott. A Fradinál nagy reményekkel várták, ám ezeket sajnos nem igazolta. Mindössze 5 gólt szerzett 34 mérkőzés alatt. Ebben bizonyára közrejátszot, hogy több ízben is sérülésekkel bajlódott. Persze így is magyar bajnok, kupagyőztes lett.
 
2005-ben a Ferencváros nem újította meg szerződését, így Sasu távozott a klubtól.
Egyúttal Magyarországot is elhagyta - a görög Panserraikos csapatához igazolt. 
Sikerei:
 
FTC
 
Magyar bajnok - 2004
Magyar Kupa győztes - 2004
 
 
Klubjai:
 
RomaniaUMT Timisoara (Temesvár) 
RomaniaPolitechnica Timisoara 
SerbiaVojvodina 
RomaniaPolitehnica Timişoara  
RomaniaCSM Reşiţa 
RomaniaPolitehnica Timişoara 
RomaniaRapid Bucureşti 
HungaryKISPEST HONVÉD 
HungaryFTC 
Panserraikos
 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Goran Jezdimirovic 

 
Született: 1971.04.19.
 
Nemzetiség: szerb
 
Poszt: védekezeő középpályás
 
 
Jezdimirovic pályafutása a szerbiai Sloga Kraljevo csapatánál kezdődött, majd a Napredak Krusevac igazolta le. 2 esztendő múltán következett egy nagyobb ugrás.
 
A neves Vojvodinához ment, és be is mutatkozhatott az újvidéki gárdában 20 évesen. 1996-ig szerepelt náluk, a mutatói 153 bajnoki, 13 gól.
 
Ezután nyugati bajnokságban próbálta ki magát, a spanyol másodosztályban. Az idény befejeztével klubja kiesett a harmadik vonalba, újra a váltás mellett döntött.
 
Visszatért hazájába, a Milicionar Belgrádhoz. Itt 3 szezont húzott le. 
 
2000-ben szerződött a Hungária körútiakhoz. Az MTK-nál épp a délszláv vonalat részesítették előnyben, így Jezdimirovic sok honfitársával játszhatott együtt. Ez is megkönnyítette beilleszkedését. A védekező középpályásként bevethető szerb gyorsan kulcsemberré lett. Erényei közé tartozott a remek helyezkedés, a keménység, a sok labdaszerzés, s a megszerzett labdák jó továbbítása a társak felé. Emellett a pályán kívül is szimpatikus, szerény egyéniség volt. Hat évig szolgálta a kék-fehéreket, végül a fiatalítás miatt kellett távoznia.
 
Előbb a szintén nb1-es Tatabányához, majd 2007-ben a második vonalban szereplő Dunaújvároshoz igazolt.
 
 
Sikerei:
 
MTK
 
Magyar bajnok - 2003

Magyar Szuperkupa győztes - 2003
 
Klubjai:
 
SerbiaSloga Kraljevo
SerbiaFK Napredak Kruševac
SerbiaFK Vojvodina
SpainÉcija Balompié
SerbiaFK Milicionar
HungaryMTK
HungaryFC Tatabánya
HungaryDunaújváros FC

----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Pascal Borel

 
Született: 1978.09.26.
 
Nemzetiség: német
 
Poszt: kapus
 
 
A német kapus az FC Germania Friedrichstalban kezdte a futballt, majd 19 évesen a Bundesliga 2-ból kieső Waldhof Mannheimhez szegődött.
 
Egy évvel később a Werder Bremen igazolta le, ahol eleinte csak a brémaiak amatőrcsapatában jutott szerephez. Ám 2002-ben a profikhoz került, és első számú kapussá küzdötte fel magát: a 2002–2003-as idényben harmincegy bajnokin védett a zöld-fehérek színeiben. Kiváló formában védte végig a szezont, s a szakemberek szép jövőt jósoltak neki , hatalmas tehetségnek tartották! A következő bajnokságban azonban drasztikusan visszaesett a formája, többször súlyosan bakizott, nagy potyákat kapott...
 
Ezért a brémaiak elengedték az Ahlen csapatához. Innen is elküldték, s egy évre abbahagyta a focit.
 
A kihagyás után a Bp. Honvéd szerződtette 2007-ben. Itt megkapta kezdetben a bizalmat, ám később alulmaradt az elsőszámú kapus pozíciórt folyó harcban a jóval stabilabb teljesítményre képes, rutinos Tóth Ivánnal szemben. Borel sajnos több súlyos potyagólt is kapott, és a ZTE elleni meccsen elszenvedett vereség után végképp elvesztette a bizalmat. 
 
Kispestről Bulgáriába, a Csernomorec Burgas klubjába igazolt.
 
A kispestieknél 8 meccsen védett.
 
 
Sikerei:
 
Werder Bremen
 
német bajnok - 2004

német kupagyőztes -2004
 
Klubjai:
 
GermanyFC Germania Friedrichstal
GermanySV Waldhof Mannheim
GermanyWerder Bremen
GermanyLR Ahlen
Hungary HONVÉD 
BulgariaCsernomorec Burgas

---------------------------------------------------------------------------------------------------------


Emir Granov


 
Született: 1976.02.17.
 
Nemzetiség: bosnyák
 
Poszt: csatár
 
Emir Granovot az Fk Sarajevótól igazolta le az Újpest 2000 nyarán.
 
A bosnyák légiós szinte csak Boszniában játszott, amióta futballozni kezdett, leszámítva egy kisebb portugáliai kiruccanást. 98-99 közt a Farensében 15 mérkőzésen kapott játéklehetőséget, s összesen 1 gólig jutott.
Majd visszatért Boszniába, s innen vitték el a lilák.
 
Egy évet töltött Újpesten és ezalatt 6 mérkőzésen 1 gólt szerzett, ami egy csatártól elég karcsú... Ezért nem is marasztalták.
 
2001 nyarán a spanyol Rayo Vallecano csapatához igazolt. Ott sem szerepelt túl fényesen, 1 tétmeccs, 4 edzőmérkőzés, 0 találat...
 
Ugyancsak ezen a nyáron Bosznia nagyválogatottjával játszott a Malajziában megrendezett Merdeka-kupán. Bosznia remekül szerepelt a nemzetközi tornán, egészen a döntőig jutott, ott azonban Üzbegisztánnal már nem bírt. Granov minden meccsen játszott, jobbára csereként. 
 
A 2002-es vb-selejtezőknek nekivágó bosnyák keretbe is bekerült, pár találkozón játszott.
Eközben spanyol klubjától elküldték, azóta nincs csapata.
   
 
Válogatottság: 
 
Bosnyák válogatott
 
Sikerei:
 
Bosnyák válogatott
 
Merdeka-Kupa döntő - 2001
 
 
Klubjai:
 
Bosnia & Herzegovina FK Sarajevo (bosnyák)
Portugal Farense (portugál)
Bosnia & Herzegovina Darzelez-Zenica (bosnyák)
Hungary Újpest (magyar)
Spain Rayo Vallecano (spanyol)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Marek Penksa


Született: 1973.08.04.
Nemzetiség: szlovák
Poszt: középpályás, csatár
 
 
Penksa futball karrierje a Dukla Banská Bystricánál indult el. E csapat ifistájaként került be az akkor még létező Csehszlovákia U-16-os válogatottjába, s velük élete első nagy nemzetközi sikerét érte el - megnyerték az U-16-os Európa Bajnokságot
 
Ezekután nem csoda, hogy bejelentkezett érte a Bundesliga 1-es Eintracht Frankfurt, s el is vitte. Az ifjú szlovák  az 1992-93-as  német bajnokság végén bronzéremnek örülhetett úgy, hogy 12 meccsen azért játszott is. A következő szezonra kölcsönadták a Dinamo Dresdennek, ahol végre megtörtént az áttörés, alapember lett, 26 bajnokin 3 gólt lőtt. A kölcsönidő leteltével visszarendelték Frankfurtba, az új szezon során bár 11-szer a pályán lehetett, de gól nem sikerült szerezni.
 
A frankfurtiaktól távozván nemcsak klubot, hanem országot is váltott az ausztriai GAK-hoz szerződött rövid időre. Onnan pedig a Rapid Wien-hez. A bécsieknél Penksából igazi, ünnepelt sztár lett Beszédes a statisztikája: 110 mérkőzés, 18 gól! A bajnokság mellett a Rapid kupameccsein is rendre játszott, s párszor eredményes tudtt lenni. Ezek voltak legsikeresebb évei.
 
A bécsi gárdától a DSV Leobenhez távozott, majd pedig tett egy kis kitérőt a német másodosztályba, mielőtt a magyar nb1-be igazolt.
A rutinos szlovák kalsszist a Dunaferr invitálta Magyarországra. A dunaújvárosiak örömmel konstatálhatták, megérte idehozni, ugyanis Penksa a 2000-01-es bajnokság tavaszi szakaszában 16 meccsen 10 gólt szerzett - valódi klasszis teljesítményt nyújtva.
 
2 év múlva váltott az újvárosi közönségkedvenc a legnépszerűbb, és akkoriban legpénzesebb magyar klubot választotta - a Fradit. Ferencvárosi évei alatt számos sikert ért el - kupagyőzelem, bajnoki cím. Azonban egyéni teljesítményével jóval elmaradt előző csapatában nyújtott játékától. A Fradi 2005-től kezdődő anyagi válságának idején több légióstársához hasonlóan beperelte klubját az elmaradt bérek miatt, majd otthagyta.
 
Lengyelországba igazolt a Wislához. Jól elfocizgatott a lengyeleknél, ám 2 esztendő után távozott tőlük régi sikerei színhelyére, a Dinamo Dresdenhez. Kezdetben alapemberként számítottak rá, rugdosta is a gólokat, később valamiért kiszorult a kezdőből, s ekkor úgy érezte, elérkezett a váltás. 2008-ban a a Tatran Presovhoz igazolt, s azóta is ott játszik. 
 
 
Válogatottság:
 
Szlovák válogatott - 7 meccs, 0 találat 
 
Sikerei:
 
Csehszlovákia
 
U-16-os EB győztes - 1990
 
Fradi
 
Magyar bajnok - 2004

Magyar Kupa győztes - 2003, 2004
 
Klubjai:
 
Banská Bystrica (csehszlovák)
 
GermanyEintracht Frankfurt (német)
 
GermanyDynamo Dresden (német)
 
AustriaGrazer AK (osztrák)
 
AustriaRapid Wien (osztrák)
 
GermanyLeoben (német)
 
GermanyStuttgarter Kickers (német)
 
HungaryDUNAFERR (magyar)
 
HungaryFTC (magyar)
 
PolandWisla Krakkó (lengyel)
 
GermanyDynamo Dresden (német)
 
SlovakiaTatran Presov (szlovák)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Emeka Ezeugo


Született: 1965.12.16.
 
Nemzetiség: nigériai
 
Poszt: védekező középpályás
 
Emeka Ezeugo, vagy becenevén Emmy az 1993-94-es bajnokságban érkezett a Kispest Honvéd csapatához.
Ázsiai kluboknál, Bangladesben és Malajziában kezdte a légióskodást. Európában, dán kluboknál focizott a Honvéd előtt.
 
A kispestieknél a Vác ellen 4:2-re megnyert idegenbeli meccsen játszott először. Jó játéka dacára sem kapott túl sok lehetőséget a piros-feketéknél. Annyit mindenesetre igen, hogy a nigériai szövetségi kapitány beválogatta az 1994-es vb-keretbe.
 
A világbajnokságon egy meccsen játszott csereként, a Nigériai-Bulgária összecsapáson, amelyet az afrikai gárda nyert 3:0-ra. Emmy olyan sztrárokkal játszott együtt mint Daniel Amokachi, Finidi George, Sunday Oliseh vagy Augustine Okocha! A nigériai válogatott tovább is jutott csoportjából, és csak a későbbi ezüstérmes olaszok tudták megállítani őket - Roberto Baggio 2 góljával. 
 
A vb után Emmy súlyos autóbalesetet szenvedett, pechjére pont akkor, amikor már közel volt a megállapodása a spanyol Deportivo La Corunával. Két év múlva térhetett vissza a futballpályákra. Ezután játszott még az Egyesült Államokban, Indiában és Peruban. 
 
Visszavonulása óta edzőként dolgozik. 2008-ban egykori klubja, az indiai Churchill Brothers SC foglalkoztatta.   

Válogatottság:
 
Nigériai válogatott, 14 mérkőzés, 0 gól.
 
 
Klubjai:
 
Nigeria Enugu Rangers
 
Bangladesh Mohammedan SC
 
Malaysia Pahang FA
 
Denmark Lyngby Boldklub
 
DenmarkBoldklubben Frem
 
Denmark Aalborg BK
 
Hungary Budapest Honvéd FC
 
Denmark Fremad Amager
 
India Churchill Brothers SC
 
USAHershey Wildcats
 
Wales Porthmadog F.C.
 
USA Connecticut Wolves
 
Peru Deportivo Wanka
 
Peru Estudiantes de Medicina

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Adem Kapic

 
Született: 1975.04.16.
 
Nemzetiség: szlovén
 
Poszt: védekező középpályás
 
 
Adem Kapic pályáfutását, nevelőegyesületében, az NK Ljubljanában kezdte. Fiatalon, 18 évesen depütált a csapatban, s első idényében rendszeres játéklehetőséget kapott, ám a következő bajnokságban kiszorult a keretből, ezért külföldre távozott.
 
A svájci amatőrbajnokságba... Szerencséjére itt figyelt föl rá az MSV Duisburg játékosmegfigyelője. Így szerepelhetett egy meccs erejéig a Bundesligában is. A duisburgiak később nem igazán vették számításba, ezért visszatért rövid időre hazájába.
Onnan újra nyugat felé vette az irányt, játszott több német másodosztályú csapatban is (Pl. a Stuttgarter Kickersben, ahol együtt futballozott Marek Penksával, akivel később a Fradiban is klubtársak voltak).
 
2002 tavaszán igazolta le a Fradi. A zöld-fehéreknél hamar kulcsember lett, hasznos labdaszerzéseivel a középpályás védekezést stabilabbát téve. A Ferencvárossal magyar szinten mindent elért, bajnok, kupagyőztes lett, és játszhatott a Schalke meg a Feyenoord ellen a 2004-es UEFA-Csoportkörben is. Ezen időszakbeli kiváló játékának köszönhetően meghívót kapott hazája, Szlovénia válogatottjába!
 
Utolsó ferencvárosi éve már kevésbé lett fényes - följelentette a klubját, mivel csúsztak a fizetésével, majd visszavonta a keresetet.
 
2005-ben távozott a Fraditól Izraelbe. Később még visszatért Magyarországra, a Vasashoz és a Lombard Pápához. Utóbbi klubjában sérülései miatt már csupán epizódista lett.
 
A Fradiban 69 mérkőzésen 1 gólt jegyzett, a Vasasnál 11 bajnokin nem szerzett találatot, míg a Lombard Pápánál 13 találkozón kettőt.
 
 
Válogatottság:
 
Szlovén válogatott 6 meccs, 0 gól
 
Sikerei:
 
Ferencváros
 
Magyar bajnok - 2004
 
Magyar Kupa győztes - 2003, 2004

Magyar Szuperkupa győztes - 2004
 
 
Klubjai:
 
SloveniaFC Ljubljana
 
SloveniaNK Olimpija
 
SwitzerlandGC Biaschesi
 
SwitzerlandConcordia Irhove
 
GermanyMSV Duisburg
 
SloveniaND Gorica
 
GermanyAlemannia Aachen
 
GermanyStuttgarter Kickers
 
HungaryFerencvárosi TC
 
IsraelBeitar Jerusalem
 
HungaryVasas SC
 
HungaryLombard Pápa
 
--------------------------------------------------------------------------------------------------------
 


Oleg Shirinbekov


 
Született: 1963.09.11.
 
Nemzetiség: tadzsik
 
Poszt: középpályás
 
 
Oleg Sirinbekov, az egykor a szovjet válogatottban is megfordullt futballista 1991-ben a Torpedo Moszkvától került a Vasasba.
3 év alatt 85 találkozón játszott, kirobbanthatlan volt az akkor gyenge angyalföldi gárdában. Egyesek őt tartják a valaha volt legjobb légiósnak, aki focizott Magyarországon, bár e megállapítás roppant szubjektív. Mindenesetre a Vasas szurkolói valósággal imádták, "Oleg királynak" becézték, ami mindent elmond teljesítményéről. Nevezetes volt hatalmas, távoli bombáiról és remek irányítókészségéről is.
Bár talán nem teljesen azt a pályát futotta be, melyre tehetsége alapján hivatott lehetett... Anno azzal a céllal szerződött a magyar nb1-be, hogy az itt töltött idő jó ugródeszka lehet egy nyugat-európai csapathoz. Akadtak is megkeresései, ám a Vasas vezetői irreálisan magas árat kértek érte, s így az üzlet nem jött létre.
 
Végül is 1994-ben Visszatért Oroszországba, a Torpedóhoz. Itt még futballozott jó pár évig. 1997-ben még a tadzsik válogatottba is behívták. Majd a másodosztályba igazolt, ahol 1998-ban befejezte az aktív futballt.
 
Civil életében sem szakadt el a labdarúgástól, előbb a CSZKA Moszkva játékosmegfigyelője, majd a Torpedo Moszkva edzője lett.
 
 
 
Válogatottság:
 
Szovjet válogatott - 3 meccs, 0 gól

Tadzsik válogatott - 1 mérk., 0 találat
 
 
Sikerei:
 
Torpedo Moszkva
 
KEK negyeddöntő - 1986-87
 
UEFA Kupa negyeddöntő - 1990-91
 
 
Klubjai:
 
Soviet UnionPamir Dushanbe
Soviet UnionFC Torpedo Moszkva
HungaryVasas SC
RussiaFC Torpedo Moszkva
RussiaFC Torpedo-ZIL Moszkva
 
--------------------------------------------------------------------------------------------------------


Lloyd Mumba

 
Született: 1983.05.05.
 
Meghalt: 2008.02.27.
 
Nemzetiség: zambiai
 
Poszt: védő
 
 
Lloyd Mumbát 2006 tavaszán a Lombard Pápa hozta Magyaroszágra. A válogatott labdarúgó Németországban és Dél-Afrikában is focizott korábban.
 
Pápán gyorsan beilleszkedett a bajnokságban utolsó helyen szerénykedő csapatba. Meghatározó ember lett a védelemben és közönségkedvenccé is vált.
Ám nem lehetett felhőtlenül boldog, ugyanis a klubbal kiesett az elsőosztályból, a zambiai játékos pedig az idény vége felé megsérült. Rehabilitációja után nem tudott felépülni teljesen, természetesen a pályán jóval tudása alatt teljesített.
Ezért a klub 2007 decemberében szerződést bontott vele.
 
Mumba hazatért Zambiába. Otthon, Lusakában hunyt el maláriában. 24 esztendősen...
 
A Lombard Pápánál 16 meccsen 1 gólt jegyzett.
 
 
Válogatottság:
 
Zambiai válogatott - 6 mérkőzés, 0 találat
 
 
Klubjai:
 
Lusaka Dynamos
 
SSV Ulm 1846
 
FC Brussels
 
SSV Ulm 1846
 
Lusaka Dynamos
 
Manning Rangers
 
Lamontville Golden Arrows
 
Lusaka Dynamos
 
Lombard Pápa
 
------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Robert Warzycha


Született: 1963.08.20
Nemzetiség: lengyel
Poszt: középpályás

Az egykori sokszoros lengyel válogatott középpályást több évnyi evertoni profiskodás után csábították a honi futballba 1994-ben a nagy terveket szövögető pécsiek.
Warzycha hamar berobbant az élvonalba. 21 meccsen 7 találatot ért el. Különösen emlékezetesek voltak távoli lövései! Az idény végén a Pécsnek nem jött össze a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyezés, bizonytalanná vált a helyzet, a legjobbak távoztak.
Warzycha Kispestre igazolt. A piros-feketéknél szintúgy kimagaslóan teljesített, s még kupagyőzelemnek is örülhetett.
1996-ban távozott az nb1-ből az amerikai bajnokságba, az MLS-be (Major League Soccer). A Columbus Crew alakulatánál 160-szor lépett pályára, 19 találatot jegyezvén.
Náluk hagyta abba profi karrierjét. Visszavonulása után is maradt a jenkiknél. Most ő a Columbus Crew edzője.
A PMFC-nél 21 találkozón szerepelt, 7 gólt szerzett, Kispesten ugyancsak 21 bajnokin focizott, s 6 gólt lőtt.
 
 
 
Válogatottság:
 
Lengyel válogatott, 47 meccs, 7 találat
 
 
Sikerei:
 
Górnik Zabrze
 
Lengyel bajnok - 1987, 1988

Lengyel szuperkupa-győztes - 1988
 
Honvéd
 
Magyar kupagyőztes - 1996
 
Columbus Crew
 
Lamar Hunt U.S. Open Cup - 2002 
 
 
Klubjai: 
 
Górnik Wałbrzych
 
Górnik Zabrze
 
Everton
 
PMFC
 
Honvéd
 
Columbus Crew
 
----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Kakhaber Chkhetiani (Sketiani)
Született: 1978.02.24.
Nemzetiség: grúz
Poszt: középpályás

A grúz középpályást 2001-ben igazolta le a jelentősen átalakuló, magyar sztárokkal :) (pl. Plókai, Tíber, Kuttor) erősítő Debrecen.
Sketiani gyorsan meghatározóvá vált a középpálya baloldalán, ami eleve hiányposztnak számított, hisz csak a sérülékeny Böőr Zoltán volt bevehethető e poszton. A grúz labdarúgót a szurkolók is kedvelték lendületes, erőteljes játéka, s remek bal lába miatt. Némileg rontotta megítélését a Girondins Bordeaux elleni idegenbeli UEFA Kupameccsen történt kiállítása, amely az egyik döntő tényező lett a csúfos, 5:1-es vereségben. Ennek ellenére összességében jól járt vele a Loki.
Második magyarországi állomáshelyén, a Pécsnél már nem tudta debreceni teljesítményét megismételni, csupán 7-szer kapott bizonyítási lehetőséget.
Miután nem voltak vele megelégedve, elengedték Ukrrajnába, a Tavriya Simferopolhoz. Ám ott sem maradt sokáig... Az ukránoktól távozván Grúziába tért haza, a Zestafoni gárdájához.
Jelenleg Azerbajdzsánban focizik, a   Simurq Zaqatalánál.
A Lokinál mérlege 45 meccs, 4 gól, míg a pécsieknél 7 mérkőzés, 0 találat.

Válogatottság:
Grúz válogatott, 1 meccs, 0 gól.

Sikerei:
Torpedo Kutaisi
Grúz bajnok - 2000, 2001
Grúz kupagyőztes - 1999, 2001

Klubjai:

FC Torpedo Kutaisi
 
Rtsmena Kutaisi
 
FC Samgurali Tskhaltubo
 
FC Torpedo Kutaisi
 
DVSC
 
PMFC
 
SC Tavriya Simferopol
 
FC Zestafoni
 
Simurq PFC
 
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
http://dvdtoile.com/ARTISTES/7/7698.jpgJoël Cantona

Született: 1967.10.20.
Nemzetiség: francia
Poszt: védő

Eric Cantona öccse 1993 januárjában igazolt az újpestiekhez.
 
Azt megelőzően francia alacsonyabb osztályú gárdákban futballozott.
Tehetsége sajnos nem közetlítette meg bátyjáét, igaz más posztokon is játszottak.
 
Újpesti karrierje során ugyan nem villogott, de nem is lógott ki a csapatból, megállta a helyét. Lehet, nem volt nehéz, mivel az Újpest épp története egyik legnehezebb időszakát élte át - osztályozóra kényszerült az nb1-ben maradásért...
 
Cantona egy félszezon után otthagyta a klubot, a Peterborough Unitedhez ment. Ezután visszatért nevelőegyesületéhez, a másodosztályban dekkoló Olympique Marseille-hez, és két szezont lehúzott náluk, 24 meccsen pályára lépve ezalatt. Itt is fejezte be profi karrierjét, miután az élvonalba feljutást követően nem tartottak igényt rá a kikötővárosiak.
 
A foci után filmezéssel foglalkozott, akárcsak Eric bátyja. Később a francia strandfoci-válogatott tagja, majd pedig szövetségi kapitánya lett.
 
 Újpesten 13 meccsen 1 gólt szerzett.

Sikerei:
Olympique Marseille
Francia bajnok (másodosztály) - 1994-95

Klubjai:
Olympique Marseille
Stade Rennes
CS Meaux
Royal Antwerp
Angers
La Rochelle
Sainte-Suzanne
CS Meaux
ÚJPEST
Peterborough United
Stockport County
Olympique Marseille

----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Sorin Vlaicu

Született: 1965.05.03
Nemzetiség: román
Poszt: középpályás

A román focista az 1994-95-ös idény tavaszi szakaszában mutatkozott be a magyar élvonalban.
A technikás, képzett támadó középpályás ekkor már komoly sikereken volt túl, játszott a román válogatottban, temesvári klubjával az UEFA-Kupában is bizonyított - az 1990-91-es szezonban kiejtették az Atletico Madridot!
A magyar bajnokságban sem vallott szégyent, a Békéscsaba húzóembere volt.  Mivel csak kölcsönben szerepelt, kevés ideig tudta segíteni minőségi játékával a csabaiakat.
Romániába való visszatérésekor újra régi klubjában focizott, a temesvári Politechnikában, ahol összesen 244 mérkőzésen játszott, s ezeken 25-ször volt eredményes. 1999-ben hagyta el őket, s levezetésként alacsonyabb osztályban futballozott visszavonulásáig.

Békéscsabai mérlege 14 meccs, 2 gól.

Válogatottság:
román válogatott - 4 mérkőzés, 0 gól.

Sikerei:
Red Star Belgrád
Jugoszláv kupagyőztes - 1993

Klubjai:
1987-1992 Politechnica Timisoara (Temesvár)
1992-1993 Red Star Belgrád (Crvena Zvezda)
1993-1995 Politechnica Timisoara (Temesvár)
1995-1996 BÉKÉSCSABA
1996-1999 Politechnica Timisoara (Temesvár)
1999-2000 FC Drobeta-Turnu Severin (Szörényvár)
2000-2001 UMT Timisoara (Temesvár)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Sulejman Demollari

Született: 1964.05.15.
Nemzetiség: albán
Poszt: középpályás

A sokszoros albán válogatott légiós 32 évesen igazolt a Győri ETO csapatához.
Ekkoriban már karrierje zenitjén túljutott ugyan, a kiöregedő sztártól azonban sokat vártak... Ám sajnos nem sikerült maradandót alkotnia a magyar nb1-ben gyakori sérülései miatt. Egyetlen gólját a Csepel elleni 3:2-re megnyert meccsen szerezte. Pletykák szerint igazi sztárfizetést kapott, emiatt nem tartozott a szurkolók kedvencei közé.
Dicstelen magyarországi szereplése után hazatért Albániába, ahol egy ideig szövetségi kapitányként dolgozott. Az Adorrától elszenvedett vereség (2:0) után menesztették.

Győrben 5 mérkőzésen játszott, s 1 gólt lőtt.

Válogatottság:
Albán válogatott, 45 mérkőzés, 1 gól.

Sikerei:
Dinamo Tirana
Albán bajnok - 1985-86, 1989-90
Albán kupagyőztes - 1988-89, 1989-90
Albán szuperkupa győztes - 1989
Dinamo Bukarest
Román bajnok - 1991-92

Klubjai:
1980-1991 Dinamo Tirana
1991-1994 Dinamo Bukarest
1994-1996 Panionios
1996-1997 ETO

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

MacBeth.JPG
Született: 1977.11.25.
Nemzetiség: dél-afrikai
Poszt: középpályás
1998-ban érkezett "csomagban" az nb1-be két honfitársával együtt a III. Kerület csapatához.
Hat alkalommal kapott játéklehetőséget, ám nem tudta bizonyítani, hogy jobb lenne a magyar átlagnál, sőt. Ezért rövid úton megváltak tőle, s ezzel számára végetért a magyarországi "karrier".
Ezután visszatért hazájába, ott már jobban ment neki a foci.
Olyannyira, hogy a norvég Rosenborg szakmai stábjának felkeltette a figyelmét. Leigazolták ugyan, ám újabb európai klubjában is csupán epizódszerep jutott (azért norvég bajnok lett!), ezért az orosz Rubin Kazanyhoz került potom félmillió euróért. Itt végre kijött neki a lépés, alapemberré vált.
Jó teljesítménye következtében behívták a dél-afrikai válogatottba. Játszott a 2002-es világbajnokságon, a 2002-es, 2006-os Afrikai Nemzetek Kupáján, és a Konföderációs Kupán (2009).
Manapság is a Rubin Kazany klubjánál kergeti a labdát.

Válogatottság:
Dél-afrikai válogatott, 52 meccs, 0 gól.

Sikerei:
Rosenborg
Norvég bajnok - 2003
Rubin Kazany
Orosz bajnok - 2008, 2009
La Manga Kupa-győztes - 2005, 2006

Eddigi klubjai:
Aston Villa Durban
Mpumalanga Youngsters
III. Kerület TVE
Jomo Cosmos
Rosenborg
Rubin Kazany

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

chr

Kenneth Christiansen

Született: 1971.01.17.
Nemzetiség: dán
Poszt: csatár

A dán légiós 1994 tavaszán igazolt a Fradiba, és kb. egy évet töltött Magyarországon.
Bár csatárként számítottak rá, nem igazán lőtt gólokat, inkább az előkészítésben jeleskedett. A szurkolók hamar megkedvelték gyorsasága és közvetlensége miatt.  A legemlékezetesebb meccse a CSZKA Moszkva elleni oroszországi KEK-mérkőzés volt, amelyen gólt is szerzett.
Ekkoriban a dán válogatottnál is fölmerült a neve, ám sérülései korán véget vetettek ígéretes pályafutásának. 31 évesen abbahagyta a focit.
Manapság a dán női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik.
A Fradiban 38 találkozón lépett pályára, s ezeken 9 gólt szerzett.
Sikerei:
Ferencváros
Magyar Bajnok - 1994/95
Magyar Kupa győztes - 1993/94, 1994/95
Magyar Szuperkupa győztes - 1993/94, 1994/95
Klubjai - játékosként:
1977-91  B1903
1991-94  Östyke FC
1994-95  Ferencváros
1995      Velje
1996-99  B93
1999-00  AGF
2000-01  B93

Edzői pályafutása:
2002      B93 ifjúsági csapat
2003-04 Lyngby ifjúsági csapat
2005     Bröndby női csapat
2006-   Dán női válogatott szövetségi kapitánya