2010. november 18., csütörtök

Barátságos Mérkőzés : Magyarország - Litvánia

Magyarország
2-0(0-0)      Magyarország
Magyarország Litvánia
  Magyarország Litvánia
Fülöp Márton
Lázár Pál (73' Vermes Krisztián)
Lipták Zoltán
Juhász Roland (78' Pintér Ádám)
Laczkó Zsolt (46' Kádár Tamás)
Czvitkovics Péter (73' Hajnal Tamás)
Koman Vladimir
Elek Ákos (46' Varga József)
Dzsudzsák Balázs
Rudolf Gergely (46' Priskin Tamás)
Szalai Ádám

Karčemarskas Žydrūnas
Kijanskas Tadas
Klimavičius Arūnas
Radavičius Ramūnas
Stankevičius Marius
Ivaškevičius Kęstutis
Galkevičius Dominykas
Pilibaitis Linas (68' Eliošius Tadas)
Poškus Robertas (46' Fridrikas Mantas)
Šernas Darvydas (58' Velička Andrius)
Novikovas Arvydas
vezetőedző:
Egervári Sándor
vezetőedző:
Žutautas Raimondas

 Gólszerző: Priskin (61.), Dzsudzsák (80.)

 

Dzsudzsákék a külföldi megfigyelőknek is bizonyítottak

A magyar labdarúgó-válogatott Litvánia elleni 2–0-s sikere után a labdarúgók és Egervári Sándor szövetségi kapitány is a kihagyott helyzetek miatt bosszankodott, ugyanakkor edző és játékos egyetértett abban, hogy a tegnap mutatott támadójáték mindenképpen biztató a jövőre nézve. A találkozón nyújtott teljesítmény azért is értékes lehet, mert több külföldi játékosmegfigyelő is megtekintette a fehérvári kilencven percet. 

„Örülök, hogy nyerni tudtunk az év utolsó meccsén, de az előre való játékban még több is volt. Ha ennyi lehetőséget ki tudunk alakítani egy európai középmezőnyhöz tartozó csapat ellen, az előre mutató. Az más kérdés, hogy rengeteg ziccert elrontottunk. Az ellenfélnek nem voltak helyzetei, hátul jól zártunk, a kontrákat nem tudták végigvinni a litvánok. Megint léptünk egyet előre, így nagy a várakozás a tavaszi folytatást illetően" – értékelt a litvánok elleni 2–0-s sikert követően Egervári Sándor szövetségi kapitány, aki külön is kiemelte, elégedett volt a most lehetőséget kapó Fülöp Márton, Varga József és az újonc Kádár Tamás játékával.

„Juhásznak a korábban is már meglevő problémája jelentkezett a combjában, ezért kérte a cserét, míg Eleknek a bokája fordult alá. Öröm volt látni, hogy élvezzük a játékot. Megvannak azok a kreatív játékosok, akik rá tudják erőltetni az akaratunkat az ellenfélre. Ha még a helyzetkihasználáson is javítunk, akkor élmezőnybe tartozó csapatok ellen is eredményesek lehetünk. Összességében kicsit még előrébb is tartunk, mint azt a kezdetkor elterveztük..." – tette hozzá a szakember.
A Nemzeti Sport Online kérdésére a két gólszerző, Priskin Tamás és Dzsudzsál Balázs mellett Koman Vladimir és Szalai Ádám is elmondta a véleményét a találkozóról.
„Természetesen minden csatár azért lép pályára, hogy gólt szerezzen. Bosszantottak a kihagyott helyzetek, szerettem volna korábban gólt lőni, de így is örülök neki, hogy sikerült betalálnom. Jó labdát kaptam, és el tudtam lőni a kijövő kapus mellett" – nyilatkozta az első gólt szerző Priskin Tamás, aki a szünetben állt be Rudolf Gergely helyére, és már a gólja előtt is számos helyzete volt.
„Bosszantó, hogy rengeteg helyzet kimaradt, de ezen szerencsére lehet javítani. Litvánia ideális ellenfél volt, ez egy szintfelmérő volt a számunkra. Új embereket építünk be, ebből a szempontból is jó évet zártunk" – fogalmazott Koman Vladimir.
Szalai Ádám mérges volt magára, de a csapat teljesítményével elégedett volt.
„Nem voltunk magabiztosak, de örülök, hogy ennek ellenére nyertünk, és győzelemmel zártuk az évet. Dühös vagyok magamra, hogy csak gólpasszig jutottam, legalább az egyik helyzetemet be kellett volna lőnöm. Folyamatosan támadtunk, és ez a jelenlegi válogatottól szokatlan. Összejöhetett volna nagyobb különbségű győzelem is, de elégedettek vagyunk" – mondta a Mainz csatára.


Egervári: Ennyi helyzetünk egy meccsen az elmúlt években nem volt 
Egervári Sándor, a magyar válogatott kapitánya elégedetten értékelte a Litvánia elleni 2-0-s győzelmet. A szakember a mérkőzést követő sajtótájékoztatón kifejtette, bár a baltiak nem a legjobb összeállításukban szerepeltek, örömteli, hogy ilyen sok helyzetet ki tudtunk dolgozni. A kapitány szerint az utóbbi években egy meccset nézve erre nem igazán volt példa. Raimondas Zutautas a jó fizikumú magyar csatárok mellett nemzeti együttesünk rövidpasszos játékát is dicsérte. 
- Számomra örömteli, hogy a csapat ennyi helyzetet ki tudott dolgozni, még ha a hatékonyságunk nem is volt megfelelő, de jobb, mintha három helyzetből lőttünk volna be kettőt. Meg merem kockáztatni, hogy az elmúlt években nem volt olyan magyar válogatott meccs, ahol ennyi helyzetünk volt. A litván válogatott, még ha nem is az az összetételű csapat volt, amely a spanyolok és a csehek elleni tétmeccseken veszélyes kontrákat vezetett, ma gyakorlatilag nem is jutott helyzetig. Számomra külön öröm, hogy a meccs egyes időszakaiban több játékos, például Dzsudzsák Balázs nem csak jól játszott, de élvezte is a futballt. Amióta átvettem a csapatot, előrébb tartunk mind eremdényességben, mind játékban, mint ahogy azt előzetesen gondoltam. Az újak, illetve a mérkőzésbe beszállók játékával nem csak hogy elégedett voltam, hanem kifejezetten tetszett is a produkciójuk - mondta Egervári a litvánok 2-0-s legyőzése után.

Raimondas Zutautas, a litvánok kapitánya a vereség ellenére látott pozitívumokat csapata játékában.
- Tudomásul kell venni, hogy öt alapemberem hiányzott, és ez nem az a csapat volt, amelyik a spanyol válogatott ellen jól helytállt. Ezen a meccsen nem a jó eredmény elérése volt fontos, hanem, hogy a hiányzó játékosok megfelelő helyetteseit megtaláljuk, ebben pedig léptünk előre.
Zutautas ezt követően a magyar válogatottról is elmondta véleményét:
- Láttam őket kétszer is, Moldova és Finnország ellen, és az már akkor is látszott, hogy jó csapatot alkotnak. Amit különösen kiemelnék, hogy nem csak hátul, hanem elöl is jó fizikumú, magas játékosaik vannak, akik remekül használják ki az adottságaikat, de a rövid passzos játékot is jól játsszák - mondta a litván kapitány, aki újságírói kérdésre az ETO légiósáról, Linas Pilibaitisról is ejtett néhány szót.
- Fifti-fitfi, elégedett is vagyok, meg nem is. Jó lehetőség volt számára, hogy megmutassa magát, de nem feltétlenül ő jelenti a jövőt a litván válogatott középpályáján.

2010. november 10., szerda

SPORTLEGEK : A legcsúnyább mezek

Amikor fölösleges belőni a sérót, úgyis rondán lépünk a pályára

A futballklubok éves bevételének hol kisebb, hol nagyobb hányadát a mezeladásokból befolyt összeg teszi ki. A szurkolók legtöbbször előszeretettel vásárolják kedvenc csapatuk felsőjét, esetleg kedvenc játékosuk nevével a hátán. A klubvezetők jelentős pénzt és energiát fektetnek abba, hogy minél divatosabb szerelésben küldhessék játékosaikat a pályára. Éppen ezért némileg meglepő, hogy születnek néha olyan „alkotások” is, amelyet nem hogy az utcára nem venne fel egy átlagos rajongó, de még a csapat hazai mérkőzésein is csak pulóver alatt hordható. Összeállításunkban minden idők legrondább szereléseiből válogattunk.



Jorge Campos
Még mielőtt komolyabban elmerültünk volna a téma mélységeiben, amikor még csak azon tűnődtünk, hogy mely csapatok vagy éppen játékosok kerülhetnek fel a listára, egyvalami már akkor biztos volt: Jorge Campos helye megkérdőjelezhetetlen egy ilyen összeállításban.

A mexikói futballista igen extravagáns mezei végigkövetik pályafutását, a szivárvány minden színében pompázó dresszeivel rengeteg csatárt „vakíthatott” meg, posztján ugyanis a világ egyik legjobbjának számított (persze kivételes reflexmodulatai sem jöttek neki rosszul). S ha a csapatnak arra volt szüksége, csatárként is bizonyított.

Campos főleg karrierje elején – amikor Adolfo Ríos volt a Pumas első számú kapusa – sokszor a támadóalakzatban kapott helyet. Az 1989–90-es szezonban például 14 gólt szerzett, összességében pedig 35 találattal zárta le pályafutását. 1995. március 29-én a mexikói válogatottban is bemutatkozhatott csatárként, ezt azonban a továbbiakban nem erőltette a közép-amerikai ország, melynek színeiben 130 meccsen játszott – gólt viszont nem lőtt.


Norwich City, 1992–1994
Az 1992–1993-as szezon fantasztikus volt a Norwich City és történelmi az angol labdarúgás számára. Alex Ferguson (akkoriban még nem volt Sir...) első angliai bajnoki címét szerezte: a skót mester 26 év után segítette újabb elsőséghez a Manchester Unitedet.

A Premier League induló szezonja azonban a „kanárik” számára legalább ennyire emlékezetesre sikeredett, a csapat ugyanis az MU és az Aston Villa mögött a harmadik helyen végzett a bajnokságban, és elindulhatott a nemzetközi kupában. Negatív (61–65) gólkülönbséggel, és iszonyatosan ronda mezzel! A kedvesebb kritikák szerint a futballisták paintballozni voltak minden mérkőzés előtt, míg a markáns véleményt megformálók egész egyszerűen a gyomorműködés szájon át távozó végtermékéhez hasonlították a dressz mintázatát...


Hull City, 1992
Halmosi Péter örülhet, hogy nem tizenhat évvel korábban volt „ereje teljében”, akkor ugyanis eszméletlen kínokat kellett volna átélnie klubja, a Hull City bajnoki mérkőzésein. Az akkoriban harmadosztályú csapat vezetősége valószínűleg ott szúrta el a dolgot, hogy elárulta a meztervezőnek a csapat becenevét.

A képet megnézve még az angol futballt alig ismerőknek is beugrik egy ragadozó állat neve (segítünk: nem az oroszlán…) meg persze a ’70-es évek lányfuttató-, más néven stricidivatja is. Azóta sem készült hasonló mez a klub számára, és reméljük, ez így is marad...


Mexikói válogatott, 90-es évek vége
Az 1998-as világbajnokságon és a torna felé vezető úton a mexikói válogatott kitett magáért. A közép-amerikai ország csapata a franciaországi vb-n továbbjutott csoportjából, s csupán a nyolcaddöntőben búcsúzott Németország ellen (2–1).

A jónak mondható szereplésben talán a mexikói csapat régi azték motívummal díszített meze is közrejátszott, ami az ellenfeleket is elriaszthatta. Mindenesetre reménykedünk, hogy egyetlen, a sötétben apuka futballereklyéi között kutató kisgyerek sem ijedt meg a nem mindennapi „példány” megtalálásakor.


Német válogatott, 1991
Ha már említettük a Nationalelfet. Amolyan „városi legenda” szerint a második világháború után megannyi nemzeti csapat mondott nemet a német válogatottnak, amely ismét szeretett volna bekerülni a futball vérkeringésébe. Írország azonban vállalta, hogy barátságos mérkőzésen kiáll ellenük, a Német Labdarúgó-szövetség pedig gesztust gyakorolt: sokáig a csapat idegenbeli mezében meghatározó szerepet kapott az írek nemzeti színe, a zöld. Persze az a két tény is közrejátszhatott a választásban, hogy a Német Labdarúgó-szövetség színe is ez, pláne, hogy a Nationalelf első meccsét tulajdonképpen Svájc ellen vívta a második világégést követően.

Bárhogy is volt, balul sült el a dolog: az 1991-es garnitúra „képviselőjét” még pizsamának is csak szilárd párkapcsolatban élők vehetik fel kedvesük előtt.


VfL Bochum, 1998–1999
Ne szakadjunk el Németországtól! A VfL Bochum 1998–99-es garnitúrája elrettentő példája annak, amikor az alkotó túl sokat akar, s egy mezbe legalább hármat próbál belesűríteni.

Már csak a címer környékén elhelyezkedő egynegyed részben is hat (egymás mellett igencsak rosszul festő) szín kapott helyet, majd az alsó negyed teljesen váratlanul „csak” fehér (illetve a másik változatban kék). Hogy aztán egy teljesen más kék dressz felével hirtelen megpróbálják palástolni az addig alkotott förmedvényt. A mez egyébként nemcsak ronda volt, hanem be sem vált. A csapat a szezon végén búcsúzott a Bundesligától.


PFC Botev, 1995–1997
Az 1912-es alapítású plovdivi klub az egyik legismertebb Bulgáriában, annak ellenére, hogy „mindössze” két bajnoki címmel és két kupagyőzelemmel büszkélkedhet. Nevét Hriszto Botev költőről, forradalmárról kapta (1848–1876). Erre az elismerésre (meg hogy Veszprémben is létezik egy róla elnevezett iskola) biztos nagyon büszke lenne Botev még most is, a csapat 1995-ös, „mustáráztatta” mezére azonban valószínűleg nem…


Atlético Madrid, 2003
Az Atlético Madrid 2003-as mezével tulajdonképpen nem lenne semmi probléma, leszámítva, hogy azért nem a pók és hálója az első számú motívum, amit egy futballmezen el tudunk képzelni, hacsak nem a börtönválogatottról van szó. Az viszont „felháborító”, hogy sok mostani felnőtt fiatalkorának kedvenc képregényfiguráját, a sajnálatra méltóan szerencsétlenül viselkedő, éppen ezért idegesítő Tobey Maguire alakította a Spiderman 2-ben.

Többen is voltak, akik a mezt látva úgy érezték, hogy a pénzügyileg sikeres, ámbár vérszegény hollywoodi szuperprodukció elárulta gyermekkorának egy részét…


EGYÉB SPORTÁGAK

Persze nemcsak a labdarúgásban vannak elrettentő mezek, hanem más sportágakban is fellelhetünk nem túl szerencsés kompozíciókat. Tekintsen meg egy-két csúnya hoki-, vagy éppen amerikaifutball-mezt!
Athletic Bilbao, 2004
José María Arrate elnök a klub százéves évfordulójára különleges mezzel akart kirukkolni.

A Bilbaóban csak baszk futballisták szerepelhetnek, a sportvezető szerint pedig a csapat több mint egy futballklub. Egy érzés. Ezt az érzést próbálta megragadni Dario Urzay művészember, aki megtervezte ezt a „csodás” szerelést. A hagyományos piros-fehér színek ezúttal vérfoltokat próbálnak ábrázolni, bár minket inkább a strandon vehető ketchupös sültkrumplira emlékeztet. Persze krumpli nélkül…

Juventus, 1997
Természetesen Olaszországot sem lehet kihagyni a felsorolásból.

A Juventus ugyebár a „zebrák” becenévre hallgat, ez pedig nem véletlen.

A tradicionálisan fekete-fehér csíkos szerelésben játszó csapat 1997-es coming outja a legtöbb Juve-drukkert elkeserítette.

Munkába vagy iskolába ugyanis ezután is kellett járni, ott pedig menetrendszerűen érkezett a zrika a haveroktól vagy a kollégáktól.

Érdekes, hogy a Bilbaóéhoz hasonlóan, ez is a klub centenáriumára készült, az alapítás utáni években ugyanis a csapat rózsaszínben szerepelt.

1903-at követően azonban váltottak a torinóiak, a mez a feledés homályába merült, 1997-ben azonban ismét előkerült.

Kár volt bolygatni a múltat…

SPORTLEGEK : Világjáró focisták

Egy kapus, 24 klub, 13 ország, 6 zóna: a futball legnagyobb világjárói

A légióskodás ma már természetes. Senki sem rökönyödik meg azon, hogy 16 éves labdarúgók más kontinensre költöznek, ha egy játékos a pályája során 8-10 csapatot végigpróbál, vagy ha elmegy levezetni nagy pénzt (és kevesebb kihívást) jelentő ligákba. Azért vannak, akik még ezt is túlzásba viszik. Összeállításunkba olyan futballisták kerülhettek be, akik pályafutásuk alatt legalább négy kontinentális zónát megjártak a FIFA által nyilvántartott hatból, tehát valódi világjárók. Olyan játékosok, akik alighanem még az edzésre is magukkal viszik az útlevelüket, hátha jön egy ajánlat… Itt jegyezzük meg: az egy országon (netán egy kontinensen) belül rengetegszer csapatot váltók nincsenek benne a cikkben. Benne van viszont a sportág Willy Foggja, aki karrierje során – 13 országban – 24 klubot járt meg, és egyedüli profi labdarúgóként játszott az összes kontinentális zónában!
Lutz Pfannenstiel elképesztő világjárása: a futball Willy Foggja minden kontinentális zónát bejárt!
Lutz Pfannenstiel elképesztő világjárása: a futball Willy Foggja minden kontinentális zónát bejárt!
 
A NÉGY ZÓNÁT MEGJÁRT JÁTÉKOSOK*
(*: Ausztrália 2006-ban zónát váltott, de Óceániához számítottuk az összeállításban)

Egy négy kontinenst avagy zónát végigjárt játékos nem is olyan „ritka madár”, így részletesebb bemutatást csak azoknál tartunk, akik legalább tíz klubban szerepeltek, avagy egy világjáró legyen rendes, klubváltogató világjáró!

AMARAL (Brazília). 7 ország, 15 klub

Bár Amaral neve valószínűleg nem vetekszik ismertségben Ronaldinhóéval, igen jó képességű játékosról van szó, aki 31-szer szerepelt a brazil válogatottban, ez pedig nem kis teljesítmény.

A 35 éves védekező középpályás a Palmeirasban kezdte pályafutását, majd egy (akkor) szintén a Parmalat által szponzorált csapathoz, az AC Parmához ment. Ezután a Benfica jött, megint a Palmeiras, ismét a Benfica; megjárt egy paulista (Corinthians) és egy carioca (Vasco da Gama) nagycsapatot.

Utána visszajött Európába, a Fiorentinában és a Besiktasban szerepelt, majd a Gremióban folytatta. Keresett egy kis pénzt a katari al-Ittihadnál, megint hazatért, elment Lengyelországba, ismét Brazíliában folytatta, most meg a Perth Glory játékosa, Ausztráliában.

Nyert négy brazil bajnokságot, egy Olasz Kupát, egy török bajnokságot, több kisebb címet, no meg egy olimpiai bronzot, 1996-ban. Amaral egyébként sírásóként kezdte, ehhez képest pláne bámulatra méltó a karrierje!


HUGO MARADONA (Argentína). 8 ország, 10 klub

Igen, ő is Maradona, sőt ő is „abból” a Maradona családból származik. Diego öccse maga is kifejezetten jó középpályás volt, az 1990-es vb előtt még az argentin válogatott bő keretébe is bekerült, bár sosem ölthette magára a világoskék-fehér csíkos mezt.

Karrierjét az Argentinos Juniorsban kezdte, játszott az Ascoliban, a Rayo Vallecanóban, a bécsi Rapidban. Európai körútja után tiszteletét tette Venezuelában, megjárta Uruguayt, majd karrierje legsikeresebb éveit Japánban töltötte, ahol a szurkolók imádták. Egy rövid kanadai kitérőt követően a szapporói Consadoléból vonult vissza. Jelenleg Puerto Ricóban edző.

BEBETO (Brazília). 5 ország, 10 klub

Romário (ő is szerepel az összeállításban) egykori éktársának neve két klubbal kötődik össze: a Deportivo La Corunáéval és a Flamengóéval. Amikor „éppen” nem a két említett csapatban játszott – összesen 417 meccset –, elfoglalta magát máshol.

A Vitóriában nevelkedett, focizott a Vascóban és a Botafogóban, a Depor után pedig játszott a Sevillában, a mexikói Toros Nezában, a japán Kasima Antlersben, kicsit megint hazatért, majd némi katari pénzkeresés után visszavonult, és öregfiúként focizik tovább – így jutott el a Bozsik-stadionba is.

A félelmetesen gólérzékeny támadó 76 meccsen 42-szer talált be a selacaóban, világbajnok, Konföderációs Kupa-győztes, brazil bajnok, Copa América-első. Érdekes, hogy a Flamengóval begyűjtött bajnoki címen kívül egyetlen pontvadászat aranyérmét sem sikerült megszereznie!


KEITH GUMBS (St . Kitts és Nevis). 11 ország, 13 klub

A „Kayamba” ragadványnevű csatár országa történetének tán legjobb játékosa, most épp Indonéziában profiskodik. Bár ügyes volt krikettben és kosárlabdában is, a labdarúgás mellett döntött – hogy jól, azt mutatja nevelőklubjában, a Newtownban 187 meccsen elért 196 gólja.

1996-ban Hollandiába került, majd Angliába, aztán egy kissé nagyobb lélegzetű úttal Argentínába ugrott át – a Bocához. Görögországban folytatta, megint elment Angliába, Ausztriában is megfordult, egy parádés szezont lehúzott a Palmeirasban, kettőt Mexikóban.

Világjárását (egyelőre) Ázsiában fejezte be, Hongkongban, Malajziában és Indonéziában is játszott. 131-szeres válogatott.

KALUSHA BWALYA (Zambia). 5 ország, 11 klub

Minden idők legjobb zambiai játékosa, aki 1988-ban elnyerte Afrikában az Év labdarúgója címet is. Otthoni klubok után a Cercle Bruges megfigyelői „szúrták ki”, majd egy bizonyos Romário ékpárja lett a PSV-ben. Hollandiai évei után Mexikóba, az Américához „ugrott át”, és Latin-Amerika egyik leggazdagabb csapatánál hihetetlen népszerűségre tett szert.

Karrierje későbbi éveiben főleg további mexikói klubokban játszott, de egy évet eltöltött az Egyesült Arab Emírségekben is. Százszoros válogatott (50 gól), és megúszta országa történetének legnagyobb futballkatasztrófáját: 1993 áprilisában ő nem volt azon a repülőgépen, amely a zambiai nemzeti csapatot szállítva lezuhant, és egy teljes játékosgeneráció legjobbjait magával vitte a sírba. A 2010-es vb egyik utazó nagykövete.


ALPHONSE TCHAMI (Kamerun). 10 ország, 12 klub

Az 57-szeres kameruni válogatott csatár nem egy nosztalgiázó típus: sosem tért vissza egyik volt csapatához sem. Kameruni nevelőklubja után Dániában (Vejle, Odense) szerzett hírnevet, majd meglepő húzásként szerződtette a Boca Juniors!

Ezután a Herthában folytatta, egy szezont lehúzott az Emírségekben, megjárta Skóciát, Franciaországot, Ukrajnát, Kínát, Libanont is. Két vb-n vett részt a „Szelidíthetetlen Oroszlánokkal”.

GUSTAVO FUENTES (Argentína). 7 ország, 16 klub

Valódi vándormadár, aki egy klub drukkereiben sem hagyott maradandó emléket… Fuentes legfőbb erénye a könnyen mobilizálhatóság: játszott Argentínában, Uruguayban, Hondurasban, Skóciában, Izraelben, Malajziában és Chilében. Legnevesebb klubja a Liverpool. Az uruguayi…


MAMADOU DIALLO (Szenegál). 12 ország, 15 klub

Nyughatatlan világjáró a 46-szoros szenegáli válogatott csatár is, azonban mindenhol gólokkal hálálta meg a bizalmat, igaz, 60 bajnokinál többet egy klubban sem játszott.

Nevelőegyesületétől Marokkóba ment, majd Svájcba, Törökországba, Norvégiába, Németországba, az Egyesült Államokba, Egyiptomba, Svédországba, Dél-Koreába, Görögországba, most meg Maliban futballozik.

NII LAMPTEY (Ghána). 12 ország, 13 klub

A labdarúgóvilág eseményeit a kilencvenes évek elején már követők ismerhetik a nevét: őt kiáltották ki az új, afrikai Pelének, méghozzá nem ok nélkül. Kétségtelen, hogy Lamptey Messi-szintű tehetség volt, de valahol mégis félresiklott a karrierje, amely üstökösszerűen indult.

16 évesen minden idők legfiatalabbjaként debütált a belga élvonalban (az Anderlechtben!), 17 évesen világbajnoki címre vezette a ghánai korosztályos válogatottat, Afrika 5. legjobb játékosának választották. Elment a PSV-be, az U20-as vb-n ezüstérmet szerzett, az olimpián bronzot, majd Angliába igazolt.

Innen lefelé vezetett pályájának íve: a játékosügynöke kihasználta, sérülésekkel kínlódott, nem bírta feldolgozni a fantasztikus tehetségéből eredő elvárás jelentette nyomást. Megfordult Olaszországban, Kolumbiában, Törökországban, Portugáliában, Németországban, Kínában, Szaúd-Arábiában, majd hazatért Afrikába. Az utóbbi két évtized egyik nagy kettétört játékoskarrierje az övé.


TOVÁBBI, 4 ZÓNÁT MEGJÁRT JÁTÉKOSOK
  • Percy Olivares (perui, 7 ország, 11 klub), Milson (brazil, 5 ország, 9 klub), Paulo Wanchope (Costa Rica-i, 7 ország, 9 klub), Adrián Paz (uruguayi, 5 ország, 9 klub), Denílson (brazil, 5 ország, 7 klub), Samson Siasia (nigériai, 7 ország, 9 klub), Iván Hurtado (ecuadori, 5 ország, 10 klub), Lima (brazil, 7 ország, 12 klub), Stephen Keshi (nigériai, 6 ország, 11 klub), Mass Sarr Jr. (libériai, 6 ország, 8 klub), Alfredo Moreno (argentin, 4 ország, 8 klub), José O. Herrera (uruguayi, 7 ország, 10 klub), David Embé (kameruni, 8 ország, 8 klub), Júnior Baiano (brazil, 4 ország, 10 klub), Macaba (angolai, 4 ország, 12 klub), Adriano Pimenta (brazil, 5 ország, 7 klub), Joe Addo (ghánai, 6 ország, 8 klub), Anthony Baffoe (ghánai, 6 ország, 11 klub), Michael Pensée (kameruni, 7 ország, 7 klub), Adolfo Valencia (kolumbiai, 8 ország, 10 klub).


ÖT ZÓNÁT MEGJÁRT JÁTÉKOSOK

ROMÁRIO (Brazília). 6 ország, 9 klub

Alighanem nem szükséges bemutatni: a brazil labdarúgás egyik legremekebb befejező csatára, a „büntetőterület zsenije”, ennél nagyobb elismerés pedig nem kell. Afrika kivételével minden zónát megjárt kacskaringós pályafutása során.

A Vasco da Gama neveltje, majd a PSV színeiben kergette őrületbe az ellenfelek védőit, de a legnagyobb sikereit a Barcelonával érte el.

Háromszor visszatért a Flamengóba és a Vascóba is, kétszer a Fluminenséhez, karrierje vége felé pedig, 1000. gólját hajszolva bárhova elment, ahol szívesen látták: Katarba, az Egyesült Államokba és Ausztráliába is.


TEAFORE BENNETT (Jamaica). 6 ország, 9 klub

Romárióval szemben Teafore Bennett alighanem bemutatásra szorul, hiszen a svéd Östers volt eddig a legnevesebb klubja. A villámgyors jamaicai csatár hazája után Argentínába ment légiósnak (Banfield), játszott több amerikai (nem MLS-beli) csapatban, Malajziában, Svédországban, most pedig Angolában. Egyedül az óceániai zónában nem fordult még meg, de mindössze 28 éves, tehát bőven van ideje… Húsz alkalommal szerepelt hazája nemzeti csapatban.


A HAT ZÓNÁT MEGJÁRT JÁTÉKOS – A FUTBALL WILLY FOGGJA

LUTZ PFANNENSTIEL (Németország). 13 ország, 24 klub

A futball történetének legnagyobb világvándora összeállításunk egyetlen európai játékosa, és az egyetlen profi focista, aki az összes kontinensen és zónában játszott.

Pfannenstiel a Bayern München nevelése volt, de csak a második csapatig jutott, így „bánatában” vándorlásra adta a fejét. Néhány szezont lehúzott otthon, majd kiugrott Malajziába, aztán a ködös Albionba: a Wimbledon és a Nottingham (csere)kapusaként folytatta. Átrándult Belgiumba, majd Málta, Szingapúr és Dél-Afrika következett.

Az Orlando Piratesben remekelt, így jött megint a Nottingham, a finn TPV Tampere, kis időre hazatárt, aztán ment megint Szingapúrba. Megjárta Új-Zélandot, Kanadát, Albániát, Norvégiát, 2008-ban pedig a brazil Hermann Aichingerrel a hiányzó dél-amerikai zóna is „meglett neki”. E sorok írásakor épp kedvenc országában, Norvégiában véd.

Ebből is látszik: Pfannenstiel mindent megélt már a pályán és azon kívül. Többek között egyszer (tévedésből) börtönbe zárta a szingapúri rendőrség, és volt egy halálközeli élménye is, amikor egy ütközés után Angliában háromszor kellett újraéleszteni.

Az utazást saját bevallása szerint is imádó német kapus könyvet ír az élettörténetéről, és Hollywood is felfigyelt a sztorijára. 2009-ben újabb ismeretlen területre látogatna el: jótékonysági mérkőzést szervez az Antarktiszra, mert arrafelé azért még ő – hiába a legnagyobb futballista-világvándor – sem járt!

„Sosem terveztem, hogy ennyi országban játsszam karrierem során, egyszerűen csak így alakult. Sokszor csak a véletlen sodort, de büszke vagyok a rekordomra” – nyilatkozta karrierjére visszatekintve az AFP hírügynökségnek.

LUTZ PFANNENSTIEL VILÁGJÁRÁSA

1991–1993 1. FC Bad Kötzting német
1993–1994 Penang FA malajziai
1994 Wimbledon angol
1995 Nottingham Forest angol
1995 Sint-Truiden belga
1995 Hamrun Spartans máltai
1996 Sembawang Rangers szingapúri
1996 Orlando Pirates dél-afrikai
1996–1997 Nottingham Forest angol
1997 TPV Tampere finn
1997–1998 Nottingham Forest angol
1998–1999 SV Wacker Burghausen német
1999–2000 Geylang United szingapúri
2001 Dunedin Technical új-zélandi
2001 Bradford Park Avenue angol
2001 ASV Cham német
2002 Dunedin Technical új-zélandi
2002–2003 Bradford Park Avenue angol
2003 Dunedin Technical új-zélandi
2004 Calgary Mustangs kanadai
2004–2006 Otago United új-zélandi
2006–2007 FK Vllaznia albán
2007 Bærum norvég
2007 Vancouver Whitecaps kanadai
2008 Hermann Aichinger brazil
2008–2009 Norway Fløy norvég
2009– Manglerud Star norvég

SPORTLEGEK : A legnagyobb futballbotrányok

A labdarúgás legnagyobb botrányai: Jack Hillmantől a Calciopoliig

Ahol pénz van, ott botrányok is vannak. Ez az alapigazság a futballra hatványozottan érvényes. Sportlegek című sorozatunkban ezúttal a labdarúgás történetének legnagyobb botrányait idézzük fel (szurkolói rendbontások és bírói tévedések nem szerepelnek összeállításunkban, mert azok külön megérnek egy-egy „misét”). Vesztegetés, szabálytalan átigazolások, pucér lányok, edzőt gyilkoló játékvezető, botrányhősök (Jack Hillmantől Diego Maradonáig) és persze bunda minden mennyiségben!
Eric Cantona egy nézőre támad
Eric Cantona egy nézőre támad

Jack Hillman
Jack Hillman
Ahogy a labdarúgás gyökerei Angliában vannak, úgy az első lejegyzett botrányok is a szigetországban fordultak elő. Jack Hillman neve talán még a legvájtfülűbb futballszurkolóknak sem ismerős. Ő volt az első labdarúgó, akit eltiltottak a játéktól. A Burnley kapusa 1900-ban megpróbálta megvesztegetni a Nottingham Forest játékosait, de nagyon rosszul járt, mert a meccsen kapott négy gólt, azt követően pedig egy egyéves eltiltást is a nyakába varrtak.

Az 1900-as években az egyik legrenitensebb klubnak a Manchester City számított: átigazolási szabálytalanságok (már akkor sem fértek a bőrükbe…), vesztegetések, szabálytalan kifizetések miatt két év alatt három súlyos büntetést is kiróttak a klubra, illetve játékosaira.

1909-ben a Fulham játékosát, George Parsonage-et örökre eltiltották, miután 50 fontos átigazolási pénzt követelt a Chesterfieldtől.

A Leeds City volt az első jegyzett klub, amelyet kizártak egy bajnokságból. A csapatot 1919-ben száműzték a ligából, ekkor alakult meg a későbbi háromszoros élvonalbeli bajnok, ma már harmadosztályú Leeds United.

Az első nagy port kavaró nem angol balhé az olasz Torinóhoz köthető. A „bikáktól” 1927-ben egy héttel bajnoki címük megnyerése után vették el az aranyérmet, miután kiderült, hogy megvesztegették Luigi Allemandit, a Juventus védőjét. Allemandit örökre eltiltották, de később mégis visszatérhetett, 1934-ben világbajnok lett az olasz válogatottal. Torinóban ez volt az első, de nem az utolsó olyan eset, amikor bajnoki címtől fosztották meg a város egyik csapatát…

A világbajnokságok történetében rögtön az első, 1930-as tornán volt egy nagyon érdekes eset: az Uruguay–Jugoszlávia elődöntőben a hazaiak harmadik gólja úgy született, hogy a labda már a partvonalon kívülre került, de egy ott álló rendőr újra játékba hozta, a játékvezető pedig nem szakította meg a végül góllal záruló akciót. (Uruguay végül 6–1-re győzött).

Az 1966-os vb-n az Anglia–Argentína (1–0) negyeddöntőben a német Rudolf Kreitlein játékvezető a 35. percben reklamálásért kiállította az argentin Antoni Rattint, aki elmondása szerint nem értette meg a csak németül beszélő bírót, ezért nem akarta elhagyni a pályát, amiért nyolc percig állt a játék. Ken Aston angol bíró ezen meccs után találta ki a közlekedési lámpák mintájára a piros és a sárga lapok alkalmazását a nyelvi akadályok leküzdésére.

A futball a németeknél sem botránymentes. 1971-ben hét Bundesliga-klub 53 játékosa keveredett bele a német labdarúgás legnagyobb bundabotrányába. Az Arminia Bielefeldet a területi ligába száműzték, míg a Kickers Offenbachot két évre megfosztották indulási jogától. A botrány egyik eltiltottja volt a korábbi ferencvárosi kedvenc, az akkor a Herthát erősítő Varga Zoltán is.

„Cruyff, pezsgő, meztelen lányok” – az 1974-es német–holland világbajnoki döntő előtt ezzel a címmel jelent meg a német Bild-Zeitung. A lap azt állította, hogy a hollandok legnagyobb klasszisa, Johan Cruyff a brazilok elleni elődöntőt megelőzően három játékostársával és két német hölggyel „pucér partit” rendezett a szálloda medencéjében. Más se kellett a féltékeny Cruyffnénak, a döntő előtt éjszakába nyúlóan hívogatta férjét, hogy ellenőrizze. „Szegény” Johan nem is tudta megfelelően kipihenni magát a nagy meccsre. Azt már sohasem tudjuk meg, hogy az oranje akkor is elveszíti-e 2–1-re az NSZK elleni finálét, ha Cruyff asszony nem ennyire féltékeny, és hagyja aludni urát, de lehet, hogy akkor ezzel a címmel jelentek volna meg másnap a lapok: „Cruyff, gólok, vb-cím”...


Faria Alam
Faria Alam
Nem ez volt az egyetlen eset, amikor a „nők okoztak” botrányt a futballban. 1977-ben a Manchester United menedzserét, Tommy Dochertyt azért menesztették, mert viszonya volt Laurie Brown feleségével. 1999-ben Graham Rix, a Chelsea másodedzője börtönbüntetést kapott, miután szexuális kapcsolatot kezdeményezett egy 15 éves lánnyal. 2003-ban pedig Sven-Göran Eriksson angol szövetségi kapitány keveredett plátóinak korántsem nevezhető szerelmi viszonyba a szövetség titkárnőjével, Faria Alammal. Ebben az esetben azonban a hölgy húzta a rövidebbet: elbocsátották állásából, miután kiderült, hogy Eriksson és a főtitkár Mark Palios ágyát is gyakran látogatta.

Az 1978-as vb a házigazda Argentína győzelme mellett az úgynevezett Quiroga-botrányról marad emlékezetes. A brazil lapok ugyanis azzal vádolták meg a perui kapust, Ramón Quirogát, hogy az argentinok elleni elődöntőben (akkor még több meccsen dőlt el a döntőbejutás) szándékosan kapott hat gólt, hogy a házigazdák jussanak be a döntőbe (az argentinoknak négygólos győzelem kellett a továbbjutáshoz), ne pedig Brazília. A vádak szerint a hat gólért cserébe az argentin kormány 35 ezer tonna ingyen gabonát szállított Peruba. Persze könnyen lehet, hogy a „gólt gabonáért akció” csak a csalódott brazilok kitalációja, mindesetre tény: Peru azt megelőzően öt meccsen összesen kapott hat gólt, és például a másik döntős Hollandiától egyet sem.


1980-ban az olasz Totonero bundabotrányban 20 játékost tiltottak el hosszabb-rövidebb időre. Az AC Milant és a Laziót kizárták a Serie A-ból. Kétéves eltiltást kapott többek között a Perugia játékosa, Paolo Rossi is, aki eltiltása után 1982-ben hat góljával világbajnoki címig vezette Olaszországot.

1986-ban az AS Romát egy évre zárták ki a nemzetközi kupából, mert Dino Viola elnök meg akarta vesztegetni a Dundee United elleni 1984-es BEK-elődöntő játékvezetőjét.

A helyszín még mindig Olaszország: 1991-ben a szövetség 15 hónapra eltiltotta Diego Armando Maradonát, mert kiderült, hogy a sztár kokaint fogyasztott a Napoli egyik meccse előtt. Az argentin klasszis hosszú kihagyás után összeszedte magát, és az 1994-es amerikai világbajnokságon a görögöknek lőtt hatalmas góljával jelezte: Maradona élt, Maradona él, Maradona élni fog! Majd nem sokkal később megbukott a doppingvizsgálaton: vizeletében efedrint találtak…

1993-ban a franciák is beírták magukat a botrányok képzeletbeli könyvébe. Jean-Jacques Eydelie-t, az Olympique Marseille játékosát letartóztatták azzal a váddal, hogy klubja elnöke, Bernard Tapie sugallatára megvesztegette a Valenciennes játékosait a két csapat bajnokija előtt. Az OM szurkolói számára ez az év örökre felejthetetlen maradt: a csapat májusban megnyerte a Bajnokok Ligáját, majd nem sokkal később megfosztották francia bajnoki címétől, kizárták az élvonalból és az európai Szuperkupa- és a világkupa-mérkőzésen sem léphettek pályára. Tapie börtönbüntetést kapott.

Jean-Marc Bosman
Jean-Marc Bosman
1995. december 15-én született meg az Európai Bíróság határozata a Bosman-ügyben, amely két alapvető változást eredményezett az európai futballban. Kimondta, hogy lejárt szerződésű labdarúgóért nem lehet átigazolási díjat kérni, illetve, hogy az Európai Unión belül nem korlátozható a munkaerő szabad áramlása, vagyis az idegenlégiósok száma (az EU-tagországokra vonatkozóan). A belga Jean-Marc Bosman azután fordult bírósághoz, hogy klubja, az RFC Liege olyan nagy összeget kért érte a Dunkerque-től, amelyet a francia egyesület nem volt hajlandó megfizetni, így maradt a Liege-nél, ahol viszont a tartalékok közé száműzték.

A ’90-es évek közepén ismét az angol labdarúgás volt a leghangosabb a botrányoktól. 1995-ben Eric Cantona, a Manchester United támadója egy Bruce Lee-t idéző rúgással „tette ártalmatlanná” a Crystal Palace egyik őt gyalázó szurkolóját. A francia futballistát kilenc hónapos eltiltással „jutalmazták”. Ugyanebben az évben az Arsenal menedzserét, George Grahamet azért menesztették, mert hálapénzt fogadott el egy játékosügynöktől. A Liverpool játékosának, Bruce Grobbelaarnak 1997-ben azért kellett bíróság elé állnia, mert megvádolták, hogy eladta csapata 1993-as Newcastle elleni bajnokiját, a zimbabwei kapust felmentették a vádak alól. 1999-ben menesztették Glenn Hoddle angol szövetségi kapitányt, mert sértő megjegyzést tett a fogyatékos emberekre (azt mondta egy nyilatkozatában, hogy a fogyatékosoknak előző életükben elkövetett bűneik miatt kell bűnhődniük).



A futball nagy botrányai sajnos olykor emberéleteket is követeltek. A kolumbiai Andrés Escobart 1994-ben azért lőtték le, mert a világbajnokságon öngólt vétett az Egyesült Államok ellen. Míg 2004-ben a dél-afrikai Ncedisile Zakhe játékvezető két szomszédos település ( Ekuphumuleni és Marcelle) barátságosnak induló mérkőzésén lelőtte a vendégcsapat edzőjét, aki életét vesztette, két reklamáló játékost pedig megsebesített fegyverével. Az áldozatok élesen kritizálták a bírót, amiért megítélt egy 11-est. A játékvezető ezután vette elő pisztolyát.



Ha már a bíróknál tartunk: az ecuadori játékvezető, Byron Moreno először azzal szerzett kétes hírnevet magának, hogy téves ítéleteivel nagyban hozzájárult az olaszok búcsújához a 2002-es vb-n Dél-Koreával szemben, majd egy ecuadori bajnokit addig nem fújt le, amíg a hazai Universitaria meg nem szerezte győztes gólt a Barcelona ellen – erre a 103. percig kellett várni. Morenót az eset után 20 meccsre eltiltották, de később a FIFA fegyelmi bizottsága felmentette, viszont mindenki nagy örömére a bíró bejelentette visszavonulását.

A német Robert Hoyzer nem vissza-, hanem két év öt hónapra börtönbe vonult 2005-ben, mert kiderült, hogy 1.3 millió fontnak megfelelő eurót fogadott el különböző német bajnoki és kupamérkőzések befolyásolásáért. A bíráskodástól örökre eltiltották. Akárcsak a brazil Pereira de Carvalhót, aki ugyanebben az évben pénzt fogadott el egy nagy összegben fogadó társaságtól, 11 mérkőzés eredményét megsemmisítették.

Portugáliában öt csapat – köztük az FC Porto – több klub tisztviselője és több játékvezető is belekeveredett a 2004-ben kirobbant „Aranysíp” korrupciós botrányba. Az ügyben már születtek elmarasztaló bírósági ítéletek, de még vannak folyamatban lévő tárgyalások is.

És akkor befejezésképpen még néhány botrány a közelmúltból. 2005-ben Olaszországban a Genoát a C1-ligába száműzték, mert megvették a Venezia elleni utolsó bajnoki meccset.

A török játékosok rátámadtak a svájciakra miután pótselejtezőn nem jutottak ki a németországi vb-re, Törökországnak három Eb-selejtezőt semleges pályán kellett lejátszania (éppen a Magyarország elleni 3–0-s győzelem alkalmával játszhattak újra otthon).

A Lazio csatárát, Paolo Di Caniót 7000 fontnak megfelelő összegre megbüntették 2006-ban, miután náci karlendítéssel ünnepelte a Roma ellen szerzett gólját.

Néhány hónappal később az elmúlt évek legnagyobb visszhangot kiváltó ügyében, a Calciopoliban öt olasz klubot (Juventus, Milan, Lazio, Fiorentina, Reggina) találnak vétkesnek. A bundabotrány főszereplőjét, a Juventust megfosztották két bajnoki címértől és kizárták a Serie A-ból. A Juve akkori elnöke, Luciano Moggi ellen jelenleg is büntetőeljárás folyik az ügyben, míg egy játékosügynököket érintő botrányban (a vád szerint Moggi játékosokat és klubvezetőket zsarolt, hogy a fia érdekeltségi körébe tartozó menedzsercég szolgálatait vegyék igénybe) tizennyolc hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a sportvezetőt.

SPORTLEGEK : A legvitatottabb bírói ítéletek

A „gól volt, gól nem volt”, „Isten keze” és más turpisságok

Nemrégiben már körbenéztünk a futballpályák környékén, és összeszedtük a labdarúgás nagy botrányait. Akkor sem felejtettük el megjegyezni, hogy a botrányok, vitatott esetek gyakran kapcsolódnak játékvezetőkhöz. Ha erről el is feledkeztünk volna, a vasárnapi Inter–Milan derbi több jelenete emlékeztethetett rá: amíg a golyóbison futball – és játékvezető – lesz, számíthatunk vélt vagy valós sérelmekre, melyek miatt az egyik szerint a másik jogosulatlan előnyhöz jutott...


Az egyik legemlékezetesebb: Maradona első gólja 1986-ban az angolok ellen
Az egyik legemlékezetesebb: Maradona első gólja 1986-ban az angolok ellen
Rögvest szögezzük le, célunk nem a játékvezetők pellengérre állítása. Ahogy a szabálykönyv is írja: ők a pálya tartozékai, mint a kapufa vagy a sarokzászló. És ebből következően – mint az előbbiek –, hatással vannak a játékra – néhol mérkőzést eldöntően. Alábbi összeállításunkban ilyen esetekből válogattunk: összegyűjtöttünk néhányat a világ legemlékezetesebb játékvezetői döntéseiből, és játszottunk: rangsorba állítottuk a legvitatottabb szituációkat, történéseket. A lista természetesen szubjektív, a tét és a hiba nagysága legalább annyira szerepet játszott benne, mint a történéseket megfakító idő kereke. Következzenek tehát a világ legvitatottabb, legemlékezetesebb játékvezetői döntései!

12. PORTUGUESA–SANTOS (BRAZÍLIA, PAULISTA BAJNOKI DÖNTŐ, 1973)
1973-ban a paulista állami bajnokságban történt, hogy tizenegyesek döntöttek a bajnoki címről a Santos és a Portuguesa között. A vendég Santos 3–1-re vezetett, amikor még két pár volt hátra, Amando Márques azonban lefújta a találkozót. Minthogy a Santos pillanatokon belül „lelépett” a mérkőzés helyszínéről, a Portuguesa vezetői pedig először nem tiltakoztak, a szövetség újrajátszást rendelt el. A sűrű program miatt ez azonban nem volt lehetséges, így lehet az, hogy a Santosnak és a Portuguesának mind a mai napig van egy fél paulista bajnoki címe. Az elnökök ugyanis megegyeztek, hogy megosztják a címet.

11. BRAZÍLIA–SVÉDORSZÁG (VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTMÉRKŐZÉS, 1978)
Brazília „ellopott gólja”. Az argentin vb-n a brazilok első találkozójukon Svédországgal játszottak. A mérkőzés vége előtt 20 másodperccel Brazília szöglethez jutott, amelyet követően Zico szabályos gólt fejelt a hálóba. Legalábbis a világ szerint – a mérkőzést vezető walesi Clive Thomas ugyanis úgy vélte, a gól időn túl esett. Valóban, mire a labda a hálóba került, 8 másodperccel túl voltak a 45 percen. Azóta tudja a világ, hogy a walesi óra pontosabb, mint a svájci… Brazília a döntetlen miatt – rosszabb gólkülönbséggel – második lett Ausztria mögött a csoportban, a középdöntőben így az argentinokkal került össze, és miután nem tudott gólt lőni a házigazdának (0–0), valamint Peru hat gólt „engedélyezett” Mario Kempeséknek, rosszabb gólkülönbséggel megint csak második lett négyesében, és veretlenül a 3. helyen végzett.
10. BAYERN MÜNCHEN–NÜRNBERG (BUNDESLIGA, 1994)
Kicsit erőltetetten „Helmeradonának” is szokták a Bundesliga történetének egyik legnagyobb játékvezetői bakiját nevezni. Egy beadást követően túljutott a labda a nürnbergiek kapusán, Andreas Köpkén, és Thomas Helmer elé került, aki a lehető legnagyobb helyzetből, 1.5 méterről rontott... A mérkőzés játékvezetője, Hans-Joachim Osmers azonban – általános megdöbbenésre – a partjelző intésére gólt jelzett. A meccset Helmer két góljával 2–1-re a Bayern nyerte, a Nürnberg fellebbezett és nyert, az újrajátszott mérkőzésen is kikapott 5–0-ra, és rosszabb gólkülönbséggel kiesett az élvonalból.

9. BARCELONA–ARSENAL (BAJNOKOK LIGÁJA, DÖNTŐ, 2006)
Amikor a játékvezető jól látta, de nem elég jól... A Barcelona csatára, Samuel Eto’o a mérkőzés 18. percében egyértelmű gólhelyzetben tört kapura, amikor Jens Lehmann, az Arsenal kapusa elhúzta a lábát... Terje Hauge, a norvég játékvezető remekül látva az esetet, határozottan rögtön a sípjába fújt – azonban túl korán... A labda ugyanis Ludovic Giuly elé került, aki az üres kapuba helyezett. Ez azonban már sípszó után történt. Hauge kiállította Lehmannt (az volt a BL-döntők történetének első kiállítása!), és szabadrúgást adott a katalánoknak – több kameraállásból megnézve az esetet, helytelenül, ugyanis Eto’o lába már elérte a vonalat a buktatás pillanatában. Az Arsenal tíz emberrel is jól tartotta magát, vezetést szerzett, a második félidő utolsó negyedórájára azonban elfáradt, és a Barcelona 2–1-re megnyerte a mérkőzést és a kupát.


8. REAL MADRID–RIJEKA (UEFA-KUPA, 2. FORDULÓ, 1984–1985)
Gúnyosan a „Bernabéu csodájaként” emlegetik a 1985-ös párharcot, amelyben a fiumeiek szerint egy belga játékvezető, Roger Schoeters ítéletei döntötték el a továbbjutó kilétét. A(z akkor még) jugoszláv együttes – története legnagyobb sikerét elérve – hazai pályán 3–1-re legyőzte a nagynevű ellenfelet, és a 67. percig a Santiago Bernabéu-stadionban jól állta a sarat. Akkor azonban Schoeters akcióba lépett. Egy véleményes büntetőt követően megszerezték a vezetést a „blancók”, ráadásul emberelőnybe is kerültek. Tíz perccel később már hárommal voltak többen a pályán a madridiak, ugyanis a játékvezető további két vendégjátékost zavart le a pályáról. Különösen Damir Desnica kiállítását tartják a leírások különösnek. Desnica első sárga lapját azért kapta, mert nem állt meg sípszó után, a második pedig, mert – állítólag – odaszólt a játékvezetőnek. Ami azért is hangozhat ebben a formában furcsának, mert Desnica születésétől fogva süketnéma volt.

A Real Madrid a továbbiakban két gólt rúgva 3–0-ra megnyerte a mérkőzést, és továbbjutott, majd később – a döntőben a Videotont 3–1-es összesítéssel legyőzve – a kupát is elhódította.

7. JUVENTUS–ROMA (SERIE A, 1981)
Az olasz bajnokság utolsó előtti fordulójában a Juventus vezette a pontvadászatot, ám a „farkasok” egy esetleges győzelemmel átvették volna a vezetést. A 80. percben 0–0-s állásnál, Maurizio Turone a hálóba fejelte a vendégek vezető gólját, azonban Paolo Bergamo játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot asszisztense intésére. A Roma szurkolói azóta is rablásnak tartják az esetet, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetik az „Öreg Hölgyet”.

Egy évvel később a Fiorentina is elszenvedett egy hasonlóan igazságtalannak nevezett ítéletet, amikor az utolsó fordulóban Francesco Graziani Cagliarinak lőtt gólját érvénytelenítette a mérkőzésvezető. Ismét a torinóiak nyerték meg a bajnokságot, és azóta Firenzében sem kedvelik a zebrákat. Ahogy a violák éneklik: meglio secondi che ladri, azaz jobb másodiknak lenni, mint tolvajnak. Tegyük hozzá, azóta nem egy utólagos beismerés látott napvilágot, amely szerint kijelenthető, hogy a hetvenes, nyolcvanas években az olasz foci annyira volt tiszta, mint egy pocsolyában fürdőző kismalac.

6. ANDERLECHT–NOTTINGHAM FOREST (UEFA-KUPA, ELŐDÖNTŐ, 1984)
Az Anderlecht az első mérkőzésen elszenvedett 2–0-s vereséget követően hazai pályán 3–0-s diadalt aratva jutott be a UEFA-kupa-döntőjébe, amit aztán elvesztett a Tottenham Hotspurrel szemben. Évek múltán aztán bizonyossá vált, amit a brüsszeli összecsapást követően több Forest-szurkoló váltig állított: a visszavágót vezető spanyol játékvezetőt megvették a belgák. A színangol kupadöntő pontosan 27 000 fontnak (1 millió belga frank) megfelelő összeg miatt maradt el – ennyit fizetett ugyanis az Anderlecht vezetősége egy titkos számlára a mérkőzést vezető Grucueta Murónak. A spanyol spori mindenesetre megdolgozott a pénzéért: a 89. percben befújt egy senki sem látta tizenegyest a hazaiak javára (azzal lett 3–0), majd a hosszabbítás perceiben érvénytelenítette a Nottingham mindenki által teljesen szabályosnak látott gólját.

Az eset minden részletére csak tizenhárom évvel később derült fény, amikor az Anderlecht új elnöke elismerte, hogy vesztegetés történt. Az UEFA nem büntette meg a belga csapatot, ugyanis a bűncselekmény addigra elévült, a játékvezető pedig tragikus körülmények között elhunyt.

Gurucetának nem ez volt az egyetlen ellentmondásos megítélésű közreműködése labdarúgó-eseményen. 1970-ben ő vezette a Barcelona–Real Madrid Király-kupa negyeddöntő visszavágóját (az első meccset a Real nyerte meg 2–0-ra), amelyen befújt egy „kamu” tizenegyest a fővárosiaknak, majd két perccel a rendes játékidő vége előtt, 1–1-s állásnál véget vetett a találkozónak. A Barca-drukkerek állítása szerint Guruceta – aki amúgy hatmeccses eltiltást kapott – egy vadonatúj BMW-vel közlekedett ezek után. A játékvezetőt később ebben az autóban érte a halál, amikor – egy spanyol bajnokira utazva – halálos balesetet szenvedett.


5. OLASZORSZÁG– & SPANYOLORSZÁG–DÉL-KOREA (VILÁGBAJNOKSÁG, 2002)
Totti kiállításához kísértetiesen hasonló, amit Gera Zoltán volt kénytelen „elszenvedni” tavaly Törökországban, amikor az Eb-selejtezőn 0–0-s állásnál a hazai védők szabálytalankodtak vele szemben, ám a skót Stuart Dougal tizenegyes helyett sárga lapot adott Gerának – majd mivel ez volt a második –, kiállította. Törökország 3–0-ra nyert.
Összeállításunkban az egyetlen pont, amely nem egy mérkőzéshez köthető, hanem legalábbis kettőhöz. Nehéz hinni véletlenek – pontosabban kedvező játékvezetői ítéletek – olyan sokaságában, amely Dél-Koreát az elődöntőbe segítette. A 21. században talán senkit nem vett annyiszor válogatott szitokszavakkal a szájára az olasz nemzet, mint Byron Morenót. Az ecuadori ítéleteivel rendre az érzelmes olasz lelkeket sújtotta, ráadásul Francesco Totti kiállítása és Christian Vieri meg nem adott gólja Olaszország búcsújához vezetett a nyolcaddöntőben. Moreno később hazájában is legalább akkora közellenséggé „nőtte ki” magát, mint Itáliában, miután 103 percig vezette az Universitaria–Barcelona meccset, és csak akkor fújta le, amikor a hazaiak megszerezték a vezetést.

Hogy a Moreno dirigálta összecsapást mégsem tekinthetjük egyedülálló jelenségnek, arra Dél-Korea következő mérkőzése adott okot, amikor a spanyoloktól – többek között – egy teljesen szabályos gólt vett el az egyiptomi Gamal Gandur és ugandai segítője, Ali Tomusange. A hazájában kitüntetett ugandai később elismerte hibáját – nehéz lett volna mást tenni, a tv-felvételek szerint 30 centivel volt az alapvonal előtt a labda Morientes góljánál –, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságát kíméletlen össztűz alá vette a sportsajtó. A FIFA akkor és azóta sem reagált az elméletekre, mely szerint az egyik távol-keleti rendezőnek piaci okok miatt kellett a végjátékig versenyben maradnia, az elődöntőben mindenesetre már európai játékvezetők fújták a sípot – nem is emlékszünk a nevükre... –, Németország pedig legyőzte Dél-Koreát.

4. NSZK–MAGYARORSZÁG (VILÁGBAJNOKSÁG, DÖNTŐ, 1954)
A számunkra legfájóbb eset. Emlékezetes, a svájci világbajnokság döntőjében 3:2-es német vezetésnél Puskás Ferenc végre túljárt a káprázatosan védő Toni Turek eszén. A magyar csapat már ünnepelte az egyenlítést, amikor az angol játékvezető, Bill Ling walesi partjelzője, Mervyn Griffith intésére – hibásan – érvénytelenítette a találatot, hozzájárulva a magyar futball alighanem legfájóbb vereségéhez. Ami Németországnak azóta is csoda, számunkra csapás – és nem csak futballtörténelmi fordulópont.
3. NSZK–FRANCIAORSZÁG (VILÁGBAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ, 1982)
Listánk harmadik helyén egy klasszikus mérkőzés klasszikus jelenete található. Az 1982-es világbajnokság elődöntőjében az NSZK szerzett vezetést, majd Franciaország Michel Platini (jogos) büntetőjével egyenlített. A második félidőben ismét Platini került középpontba, remek labdával indította a csereként beállt Patrick Battistont, aki a labdát ugyan elrúgta (a kapu mellé), ám a németek kapusa Harald (Toni) Schumacher a későbbi névrokon F1-es versenyző sebességével elgázolta. A holland játékvezető, Charles Corver kiállítás és büntető helyett kirúgást ítélt, annak ellenére, hogy Battiston percekig nem állt talpra, és le kellett cserélni. A mérkőzés hosszabbításba torkollott, ám a franciák hiába vezettek két góllal is, a németek egyenlítettek, és – ahogy azt szokták – tizenegyesrúgásokkal ők jutottak a döntőbe. Schumacher a franciák két próbálkozását is hatástalanította. A németek kapusát a mérkőzés után rengeteg támadás érte kirohanása miatt, egy francia napilap őt választotta az ország leginkább utált emberének – egy másik németet, bizonyos Adolf Hitlert megelőzve.

2. ARGENTÍNA–ANGLIA (VILÁGBAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ, 1986)
Diego Maradona nagyságára – és egyben ellentmondásos mivoltára – jellemző, hogy öt percen belül két olyan gólt ért el, amelyek egyike sem hagyható ki egy futball-lexikonból. A mérkőzés 51. percében Jorge Valdano labdáját a 165 cm-es Maradona a kimozduló angol kapus, Peter Shilton feje fölött, kézzel juttatta a hálóba, a tunéziai játékvezető, Ali bin Nasszer pedig megadta a gólt. A találat azonban „utóélete” miatt került csak igazán ilyen előkelő helyre a vitatott gólok sorában, Maradona ugyanis így kommentálta a találkozót követően első gólját: „A gólban benne volt egy kicsit Maradona feje és Isten keze.” – Ezt a címet adva ezzel az összes másnap megjelenő napilapnak. Az immár „isteni” Diego később azt is elárulta, hogy szólnia kellett társainak, kezdjék el ünnepelni, mert így biztosan megadja a játékvezető a találatot. Az argentinok tízese kivívta ezzel az egész angol sajtó ellenszenvét, pláne, hogy néhány perc múlva – felejthetetlen szlalomjával szétzilálva a teljes „háromoroszlános” védelmet – az évszázad gólját lőtte a szigetországiaknak, így hiába volt Gary Lineker szépítő találata, Argentína jutott tovább, majd nyerte meg a világbajnokságot.

1. ANGLIA–NSZK (VILÁGBAJNOKSÁG, DÖNTŐ, 1966)
Hogy mégsem Maradona gólja végzett listánk élén, az egy húsz évvel korábbi mérkőzés miatt van. Talán egy gólról sem vitatkoztak olyan hosszú időn át, mint Geoff Hurstnek a hosszabbítás első félidejében lőtt góljáról. Az angol csatár lövését követően a lécről lefelé pattant a labda, olyannyira kétes szituációban, hogy a svájci mérkőzésvezető, Gottfried Dienst nem is tudta eldönteni, hova pattant. Asszisztensével, a szovjet Tofik Bahramovval konzultálva azonban gólt adott. A jelenetet azóta az összes létező kameraállásból bemutatták, és mindenki elmesélte a saját szemszögéből, aki a pályán volt, sőt digitalizálták is a korabeli felvételeket, így szinte 100 %-os bizonyosságal kijelenthető, hogy a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon. Hurst-öt ez akkor nem érdekelte, a kinyíló német védelem ellen megszerezte az angolok negyedik gólját is – ezzel Hurst az első és máig az egyetlen, aki vb-döntőben mesterhármast jegyzett –, és Anglia 4–2-re megnyerte a vb-t.

Angol szurkolók egy része ma is állítja, hogy szabályos volt a gól, más britek nem hajlandók vitatkozni róla, a németek persze csalást emlegetnek. A futball-játékvezetőknek kiadott irányelv, hogy kétes szituációkban a támadó javára kell ítélniük. Azonban sípmesteri berkekben általános, ki nem mondott alapelv, hogy hasonló helyzetben csak akkor ítélnek gólt, ha 100 %-ig biztos a gól. És hogy miért választottuk ezt minden idők legvitatottabb találatának? Mert világbajnoki döntőben történt, annak is a hosszabbításában…

SPORTLEGEK : A legnagyobb kapusbakik

Hatalmas kapusbakik Szűcs Lajos, Kahn, Higuita és mások előadásában

Kiejtett labda, hálóba guruló hazaadás, vagy felesleges, könnyelmű cselezés. Kapusok (és szurkolók…) rémálma, melyet legalább annyiszor visszanézünk, mint egy-egy parádés teljesítmény utáni gólt. Összeállításunkban olyan találatokat szedtünk csokorba, melyek óriási kapushiba követezményei, és nagyon rosszkor születtek a csapat és a kapuvédő szempontjából is.

Szűcs Lajost sokszor ünnepelték hősként a Ferencváros szurkolói, ráadásul tiszteletre méltó rekord is fűződik a nevéhez: a 2003–2004-es idényben 767 percen át nem kapott gólt.

A videómegosztók mégis inkább a hibáit őrzik, mint a bravúrjait. Az újpesti szurkolók jókora kárörömmel egy 2004-es soproni gólt tettek fel, melyet Somorjai Tamás lőtt mintegy 40 méterről a kapujába visszafutó Szűcs Lajosnak. Ennél is emlékezetesebb a Debrecen elleni Magyar Kupa-döntő 2003-ból, amikor Dragan Vukmir hazaadását kezelte le rosszul a kapus.


Tököli Attila azon a finálén tett róla, hogy ne legyen végzetes a balszerencsés öngól, kétszer is eredményes volt, és megfordította a Fradi javára az eredményt. Paul Robinsont viszont nem volt, aki megmentse... A 2008-es Eb selejtezői során 2006. október 11-én Horvátország ellen Gary Neville hazaadása után egy fűcsomón megpattant a labda, Robinson pedig óriási luftot rúgott. Az angolok végül 2–0-ra kikaptak, majd az osztrák-svájci közös rendezésű tornáról is lemaradtak.


ROBINSONT MEGTRÉFÁLTA A HORVÁT GYEP


A leghíresebb, hazaadás után kapott öngól Peter Enckelman nevéhez fűződik. Az Aston Villa kapusa a Birmingham City elleni 2002-es városi derbin Olof Mellberg bedobását nem tudta lekezelni.


MELLBERG BEDOBÁSA, ENCKELMAN HIBÁJA A BIRMINGHAMI DERBIN


Egy másik kategória, amikor már úgy tűnik, hogy jó helyen van a labda, ám valamilyen oknál fogva mégis kipördül a kapus kezei közül – a hálóba, vagy éppen a gólra éhes csatár elé…

A csehek voltak azok, akiket kétszer is az idegbaj kerülgetett kapusuk efféle jellegű bakija miatt. Az 1996-os angliai Európa-bajnokság döntőjében Petr Kouba kapott ilyen gólt Oliver Bierhoff lövése után – amely ráadásul az első „aranygól” is volt a tornák történetében. Tizenkét évvel később az osztrák-svájci közös rendezésű Eb-n Kouba utódja, Petr Cech ejtette ki a törökök elleni csoportmeccsen a labdát Nihat Kahveci elé, aki nem hibázott.

ARANYGÓL AZ EB-DÖNTŐBEN



Olyan elő szokott fordulni, hogy egy kapus 11-est végez el, az viszont csak a Leverkusen hálóőrével, Hans-Jörg Butt-tal történt meg, hogy addig örült a góljának egy Schalke elleni bajnokin, amíg az ellenfél be nem talált az ő kapujába is...

BUTT ÖRÖMÉBEN GÓLT KAPOTT


Az Eb-k történetek legnagyobb potyájáért harcba szállhat Luis Miguel Arconada is, aki Michael Platini szabadrúgásával nem tudott mit kezdeni az 1984-es kontinenstorna döntőjében. Ezzel a góllal szerzett vezetést a végül 2–0-ra nyerő francia válogatott a spanyolok ellen.

AZ 1984-ES EB-DÖNTŐ




A futballtörténelem egy másik szabadrúgás-specialistája, Roberto Carlos a 2003–2004-es BL nyolcaddöntőjében Oliver Kahnt tréfálta meg (vagy inkább Kahn saját magát).

ROBERTO CARLOS ÉS OLIVER KAHN



Mindig van rosszabb… Európa-bajnoki vagy világbajnoki döntőben potya gólt kapni szörnyű érzés. Ennél rosszabb talán már csak az lehet, ha egy kapus valamilyen debütálás alkalmával bakizik óriásit.

A közelmúltban (2007-ben) a magyar válogatott kapusa, Balogh János volt az, aki nem sokkal a beállása után – a sérült Fülöp Márton helyett jött be csereként – volt benne vastagon a törökök harmadik góljában az isztambuli Eb-selejtezőn (melyet Gera Zoltán jogtalan kiállítása után 3–0-ra elveszítettünk).

1992-ben egy másik Balogh, Balogh Tamás, a Ferencváros bajnokcsapatának kapusa mutatkozott be hasonlóképpen a nemzeti csapatban. A három válogatottságig jutó Tonó a 89. percben állt be Brockhauser István helyett az Ukrajna elleni idegenbeli találkozón (az ukránoknak ez volt az első nemzetközi mérkőzésük). Még ugyanabban a percben Ivan Hecko talált a hálójába. Ezt a gólt a videómegosztók nem őrzik (talán jobb is...), egyébként a meccset 3–1-re megnyerte a magyar válogatott.


Az egyik legemlékezetesebb kapushiba 40 méterre a kaputól történt. A kolumbiai „Skorpió”, René Higuita könnyelműen cselezésbe kezdett, Roger Milla pedig leszerelte és Kamerunt juttatta a legjobb nyolc közé az 1990-es világbajnokságon (hosszabbítás után 2–1-re nyertek az afrikaiak).


HIGUITA FÖLÖSLEGES CSELE A VB-NYOLCADDÖNTŐBEN


Az összeállítás természetesen a teljesség igénye nélkül készült, ha további kapusbakikra kíváncsi, ajánljuk figyelmébe az alábbi videót!

2010. november 9., kedd

SPORTLEGEK : A legdrágább átigazolási melléfogások

Méregdrága csalódások a transzferológia szamárpadján

A pénz mozgatja a világot – szögezte le már a Kabaré slágere is, és minden bizonnyal igazat szólt a dal, hiszen azóta sem érkezett ellenvélemény széles e nagyvilágból. És miért éppen a futball tudná kivonni magát az áldott-átkozott pénz varázsából? Már a sportág első lépéseire is rávetült a „disznófejű nagyúr” árnyéka, de hosszú út vezetett az ártatlan zsebpénzkereső külföldi portyáktól a költségtérítéseken és sportállásokon át a sokmilliós aláírási pénzekig; a szurkolók által összedobott átigazolási díjaktól, az első számon tartott rekordtól, az Andy McCombie-ért asztalra tett 700 fonttól a Zinedine Zidane-ért átutalt 73.5 millió euróig.


A legtöbb pénzt felemésztő átigazolásokat viszonylag könnyű és népszerű dolog számba venni, még ha a pontos, ténylegesen kifizetett összegek nem is állnak mindig a kíváncsi újságíró és a még nála is érdeklődőbb természetű, területileg illetékes adóhatóság rendelkezésére. Sokkal izgalmasabb és a magyar lélekhez közelállóbb kideríteni azt, hogy kik voltak a labdarúgás történelmének legdrágább melléfogásai. Általános szempontként megpróbáltuk figyelembe venni, hogy nem annyit ért egy dollár 1991-ben, mint napjainkban, mindemellett időkorlátot is felállítottunk: két, a csapatnál aktívan eltöltött év a maximum (máskülönben Zidane lenne a futballvilág legnagyobb ráfizetése, hiszen sokba került, ám szerződése végén visszavonult; emellett a Bosman-szabály is megtréfálná a botcsinálta fociközgazdászokat). Az összegek tekintetében ezúttal is a transfermarkt.de a mérvadó.

10. Hernán Jorge Crespo

Az immáron 33 esztendős argentin csatárzsenit a Parma mindössze négymillió euró fejében csábíthatta Európába a River Plate-től 1996-ban, de 2000-ben már 55 millióért adta tovább a Laziónak (ebbe az átigazolási díjba Matías Almeyda és Sergio Conceicao játékjoga is benne foglaltatott). A fővárosban Crespo 70 mérkőzésén 52 gólt szerzett, ezért is volt meglepő, hogy a Lazio anyagi megroppanása ellenére is mindössze 36 millióért kótyavetyélte el az Internek, akik Bernardo Corradi szolgálatairól is lemondtak a vevő javára. A milánóiak az argentint (súlyos sérülésétől megijedve) viszont már a következő nyáron továbbadták a Chelsea-nek, de úgy, hogy kerek tízmilliót buktak rajta.

A Chelsea sem kevesebbet: 26 milliójukért cserébe 20 bajnoki és 4 BL-gólt kaptak Crespótól, akit kétszer is kölcsönadtak: egyszer a Milannak, egyszer az Internek. 2008-ban nem is hosszabbították meg Crespo lejáró szerződését, aki jelenleg az Inter profija, de velük is csak az idén nyárig szól a kontraktusa, és már jó előre bejelentette távozását. A fentiek ellenére Crespo minden idők egyik leggólerősebb csatáraként fog visszavonulni, sajnos már a közeljövőben.

9. Szavo Milosevics

A szerb csatár Crespo pótlására érkezett 2000-ben a Zaragozától 25 millió euróért a Parmába (két évvel korábban a spanyolok ingyen szerezték meg az Aston Villától), de a „sárga-kékek” alaposan ráfizettek: a Primera Divisiónban még brillírozó ék másfél pármai idénye alatt mindössze kilenc gólt szerzett.

Kölcsönadták a Zaragozának, az Espanyolnak és a Celta Vigónak is, mielőtt 2004 nyarán Milosevics aláírt az Osasunához. Az olasz kalandot a Parma számára jó húszmilliós mínusszal záró Szavo később újra gólerősen futballozott mind válogatott, mind klubszinten. A tavalyi év végén vonult vissza a Rubin Kazanyból, friss orosz bajnokként. Három válogatottban (jugoszláv, szerb-montenegrói és szerb) is szerepelt, a címeres mezekben 102 fellépésen 37 alkalommal volt eredményes.

8. Darko Kovacsevics

Listánk következő helyezettje is szorosan kapcsolódik elődjéhez, hiszen a Kovacsevics, Milosevics szerb támadóduót hosszú évekig rettegték a válogatott védelmek kontinensszerte. Listánkra a Lazio és saját hibája tette fel a szerb legényt, hiszen a rómaiak 2001 nyarán 15 millió euróért vásárolták meg hősünket a Juventustól, de hét góltalan bajnoki után már télen továbbpasszolták a Real Sociedadhoz. Nyolcmillió euróért...

Itt már sokkal jobban ment Kovacsevicsnek (igaz, nem volt nehéz emelnie a szintet), hiszen 2007 nyaráig 51 gólt ügyködött össze a hispán bajnokságban, majd a görög pontvadászatban is megmutatta, hogy öreg csatár nem feltétlenül vén csatár, ugyanis másfél idény alatt összesen 39 gólt jegyzett. Váratlanul, szívproblémái miatt 2009 elején vonult vissza.


7. Elvir Baljics

A sokoldalú bosnyák támadó 1999 nyarán lett világszerte ismert, hiszen a török Fenerbahcénak 23 millió eurót fizetett a Real Madrid a játékjogáért. Az előző idényben 18 gólt szerző Baljics a spanyol fővárosban viszont valósággal kipukkant, hiszen szűk másfél idény alatt 11 bajnokit kiérdemelve mindössze egyetlenegyszer volt eredményes, ráadásul többször is megsérült.

Az őt Törökországból jól ismerő edző, John Toshack bukása után neki sem lehetett maradása: előbb a Fenernek, majd a Rayo Vallecanónak adták kölcsön, 2002 nyarán pedig ingyen elengedték a Galatasarayhoz. Baljics később több török klubban is megfordult, ám sehol sem alkotott igazán maradandót az egyre motiválatlanabb futballista. 2008 nyarán vonult vissza.

6. Philippe Christanval

A még mindig csak 30 esztendős francia hátvédről keveset hallani manapság, pedig a bekk 2001-ben 17 millió euróért szerződött a Monacótól a Barcelonához. Két idény alatt mindössze 31 bajnokin szerepelt, többnyire bűn rosszul. 2003 nyarán ingyen el is engedték őt az Olympique Marseille-hez, ám itt sem váltotta meg a világot. Újabb két szezon múltán a Fulhamhez került, ahol jóval gyakrabban vetették be őt mindenkori menedzserei.

A tavalyi bajnokságban viszont már csak egyszer, így 2008 nyarán fel is bontották szerződését. 2002-ben kerettag volt a világbajnokságon, hatszoros francia válogatott – a roppant sérülékeny védőnek jelenleg nincs klubja.

5. Stefano Fiore

Amekkora összeget bukott Christanval ügyében a Barca, körülbelül ugyanannyit veszített az olasz középpályással, Stefano Fioréval a Valencia. A 2000-es kontinensbajnokságon kifejezetten jól futballozó olaszért ugyanis 17 millió eurót fizettek a Laziónak a spanyolok, ám Fiore első idényében feledhető játéka mellett mindössze két gólt lőtt 20 fellépésén.

A Fiorentinához, majd két kisebb talján klubhoz adták kölcsön, ingyen, illetve vélhetően nem eget rengető összegért (talán éppen csak az aláírási pénzét fedezték), mielőtt 2007 nyarán ingyen el nem engedték a Mantova Calcióhoz. 2008 szeptemberében innen is kiadták az útját, azóta eszi a klub nélküli futballisták keserű kenyerét.

4. Fernando Redondo

A Real Madridban teljesen megérdemelten ikonná váló Herceg kora egyik legelegánsabban játszó középpályása volt, aki karrierje csúcsán, a Bajnokok Ligája győzteseként és legjobb játékosaként, a világtörténelem egyik legfifikásabb cselének elkövetőjeként szerződött 2000-ben a királyi klubtól a Milanhoz, mégpedig 17.5 millió euróért.

Némi túlzással elmondhatjuk, hogy a fenti mondatnál nem sokkal volt hosszabb az argentin olaszországi pályafutása, ugyanis rögtön két idényre kidőlt súlyos térdsérülése miatt – le is mondott ötmillió eurónyi béréről ezen időszak alatt –, és bár 2003-ban nyolcszor pályára léphetett, megnyerve harmadik Bajnokok Ligája-serlegét is, mozgásán sajnos nagyon meglátszott a hosszú kihagyás.

Listánkra egyértelműen nem teljesítménye, hanem „porcelántérde” írta fel. Redondo összesen 16-szor húzta magára a Milan mezét bajnokikon, hatszor a BL-ben, mielőtt 2004 nyarán végleg vissza nem vonult.

3. Igor Salimov

A klasszis orosz irányító a ’90-es évek egyik legígéretesebb középpályása volt, ezért is adott érte akkoriban szokatlanul nagy összeget, 12 millió eurót az Inter a Foggiának (ennél többet csak Roberto Baggióért fizettek addig). Az előző idényben brillírozó, a Serie A legjobb légiósának is megválasztott Salimov két idényt húzott le Milánóban: az első nem is sikerült rosszra, de a másodikban nagy csalódást okozott. 1994 nyarán el is engedték a német MSV Duisburghoz. Ezt az összeget ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a német klub még sohasem fizetett egymilliónál nagyobb összeget játékosért, tehát az Inter hatalmasat bukott a Salimov-akción. A karmester később megfordult az Udinese, a Bologna és a Napoli gárdájában is, mielőtt 30 éves korában vissza nem vonult, miután megbukott nandrolonhasználat miatt egy doppingteszten.

2. Andrij Sevcsenko

Bár semmit sem szeretnénk elkiabálni, de a Chelsea alighanem óriási bakot lőtt az ukrán aranylabdás, Sevcsenko igazolásával. A Milanban legendává váló támadó 2006 nyarán, a világbajnokság után érezte úgy (a rossznyelvek szerint a felesége nyomására), hogy mindenképpen Londonba kell költöznie, és aláírnia a Chelsea-hez. Az angolok nem voltak skótok, hiszen 46 millió eurót fizettek Seváért, ám az ukrán sztár nem tudta felvenni a Premiership ritmusát, és első idényében a bajnokságban négy, a BL-ben három gólt szerzett. Hat és fél milliós fizetésért…

A következő szezonban 5/1 volt ezen mutatója, így a londoniak jobbnak látták, ha kölcsönadják a támadót a Milannak, hogy legalább gigászi fizetését ne kelljen folyósítaniuk. Sevcsenko régi állomáshelyén is adós a gólokkal, így, hacsak záros határidőn belül meg nem táltosodik, alighanem személyében tisztelhetjük minden idők második legnagyobb „ráfizetését”.

1. Gaizka Mendieta

Az egykori kiváló jobb oldali középpályás az ezredforduló táján élte virágkorát, stabil tagja volt a spanyol válogatottnak, kétszer választották meg a BL legjobb középpályásának, ezért is fizetett érte 2001 nyarán 48 millió eurót a Lazio a Valenciának. A derék Gaizka a rómaiaknál mindössze 20 bajnokin és hat BL-mérkőzésen szerepelt, feledhetően, így a következő nyáron másfél millió euróért kölcsönadták a Barcelonának.

A katalánoknál nem szerepelt rosszul, de megvenni nem tudták, így hősünk egy idény múlva 3.5 millió ellenében már a Middlesbrough-t boldogíthatta, ám mivel fizetni sem ők, sem más nem volt hajlandó érte, a nehéz anyagi helyzetbe került Lazio kénytelen volt ingyen elengedni Mendietát, hogy ne kelljen csillagászati bérét folyósítani.

Egyébként fizetése tetemes részét kölcsönideje alatt is a talján klub állta, vételárát később csak Fiore és Bernardo Corradi „beszámításával” tudták kifizetni a Valenciának. Bár Mendieta korábbi formáját csak nagyon rövid időszakokra villantotta fel a Premiershipben, a klub egyik emblematikus alakja lett. 2008 nyarán vonult vissza, ráfizetési világrekorderként.

SPORTLEGEK : Te hogy nézel ki? Focizni jöttél vagy divatbemutatóra?

Örökérvényű a mondás, miszerint az a játékos, aki játékával nem képes felhívni magára a figyelmet, gyakrabban burkolózik extravagáns külsőségek mögé, hogy így maradjon meg a nézők, klubvezetők, menedzserek emlékezetében. Természetesen kivételek mindig vannak, valamint aki válogatottságig viszi, és hazáját képviselheti egy-egy világversenyen, az nyilvánvalóan tehetséges és jó labdarúgó. Azonban, ha őszinték akarunk lenni, egy „sportlegek” sorozaton belül aligha emlékeznénk meg mondjuk Abel Xavierről vagy Jorge Camposról, ha nem lógtak volna ki fizimiskájukkal, öltözetükkel, személyiségükkel az átlagos labdarúgók tömegéből. Most őket, azaz a futballtörténelem legkülönösebb megjelenésű játékosait vesszük szemügyre.

A DOKI

Dr. Sócrates, a fejpántos lázadó és a világ egyik legjobb irányítója
Dr. Sócrates, a fejpántos lázadó és a világ egyik legjobb irányítója
Sócrates Brasileiro Sampaio de Souza Vieira de Oliveira, azaz Sócrates, talán a legvisszafogottabb a különcök között, hisz a hajviselete elsősorban csak a ma emberének megmosolyogtató, akkoriban kifejezetten divatos volt.
A brazil középpályászseni egyébként több más „sportleg”-sorozatban is helyet kaphatna. Amellett, hogy tudása és szervezőkészsége a világ legjobbjai közé emelték, nem szabad elfelejteni, hogy ő a legjobban futballozó orvos, vagy a legtöbb brazil válogatottságot számláló lázadó is.

Nem sokan mondhatják el ugyanis magukról, hogy profi futballkarrierjük alatt orvosi diplomát szereznek – később Sócrates nevéhez hűen filozófusiként is doktorált –, vagy a Corinthians Democracy alapítójaként és élharcosaként mozgalmat indítanak a fennálló rezsim ellen.

A futballista egyébként még 2004-ben ötven évesen 12 perc erejéig pályára lépett a Garforth Town csapatában. Azóta a World Soccer beválasztotta minden idők legjobb 100 labdarúgója közé, és bekerült a Pacembui Brazil Futball Múzeum Halhatatlanok Csarnokába is. Napjainkban szülővárosában, Ribeirao Pretóban sportorvosként tevékenykedik…

EL PIBE, AZAZ A KÖLYÖK

A kolumbiai válogatott korábbi kapitánya, Carlos Valderrama hatalmas, festett fürtökben lógó hajkoronája és vastag bajusza mellett még egy dologról volt nevezetes: ő a dél-amerikai ország történetének legjobb labdarúgója…

Alighanem a bevezetőben elmondottak rá nem igazak; akkor is emlékeznénk személyére, ha kopasz lett volna. A zseniális szervező, a gólpasszok nagymestere, és a pszichikai hadviselésben verhetetlen Valderrama 111 alkalommal ölthette magára a kolumbiai válogatott mezét, három világbajnokságon (1990, 1994, 1998) is csapatkapitányként vezette az együttest.

A háromgyerekes családapa 2004 februárjában hagyott fel a profi futballal – 43 (!) évesen – egy hónapra rá pedig a FIFA egyedüli kolumbiaiként beválasztotta a világ 125 legjobb, még élő futballistája közé. Hogy hazája népe méltóképpen megköszönje mindazt, amit tett, szülővárosában, az Eduardo Santos stadion bejáratánál egy majd 7 méteres bronzszobor hirdeti Valderrama nagyságát. Természetesen gigászi, sárga hajkoronájával…

Carlos Valderrama a védjegyéül szolgáló hajkoronával élőben és 7 méteres bronzszoborként
Carlos Valderrama a védjegyéül szolgáló hajkoronával élőben és 7 méteres bronzszoborként

A ROCKSZTÁR

A rocksztár, Alexi Lalas üstökösként robbant be a labdarúgás világába az 1994-es Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon.

A hórihorgas védő, bár csapata egyik legjobbja volt, mégsem bravúros szereléseivel és becsúszásaival ragadt meg a nézők emlékezetében, sokkal inkább a színpadról leugró, őrjöngő rocker benyomását keltő külsejével.

Hosszú csapzott haja és majd’ mellkasig érő vörös szakálla még Romárióékat is megijeszthette. A focin túl – sosem tagadva, hogy külseje valóban zenei ízlését tükrözi – Gypsies nevű rock zenekarával kettő, szólóban pedig egy lemeze jelent meg, sőt 1998-ban még egy nyolcállomásos európai turnéra is volt ideje…

Közel a negyvenhez, ahogy a legnagyobb rockerek, már ő is picit megnyugodott, augusztusi menesztéséig a Los Angeles Galaxy menedzsereként tevékenykedett, komoly szerepet vállalva David Beckham tengerentúlra csábításában. Az évek során a rockerből komoly üzletemberré váló Lalas külsőleg is sokat „fejlődött” az évek során…

Alexi Lalas, a megnyugodott rocker az évek során külsőleg is sokat „fejlődött”…
Alexi Lalas, a megnyugodott rocker az évek során külsőleg is sokat „fejlődött”…

A PÖTTÖM

Jorge Campos saját tervezésű mezében állta a csatárok rohamait
Jorge Campos saját tervezésű mezében állta a csatárok rohamait
Szintén a ’94-es vb egyik „látványossága” volt Jorge Campos, a mexikóiak hálóőre. Igazából nem mondhatjuk egyértelműen, hogy kapus volt, hisz nem csak termete (165 cm) nem volt feltétlenül alkalmas ehhez a poszthoz, de olykor kedve sem volt a védeni, így számos klubjában csatárként is alkalmazták.

Első csapatában, a mexikói Pumas UNAM-ban például az akkori hálóőr, Adolfo Rios kiszoríthatatlan volt, így a kis Campos támadónak állt, hogy beférjen valahogy a kezdőbe. Csatártehetségét később is kamatoztatta, ezért klubjaiban általában az 1-es mellett a 9-es mezt is ő birtokolta, hátha valamikor az ellenfél kapuja előtt kell bizonyítani.

A mexikói válogatott kapujában valószínűleg egy papagáj ihlette, saját tervezésű „mezben” állta a csatárok rohamait – nem kevesebb, mint 130 (!) alkalommal –, melyben úgy világított a pályán, mint egy neonreklám.

Campos a közelmúltban edzőként, és segédedzőként is tevékenykedett a mexikói válogatottnál, jelenleg a Sportortas-Campos nevű gyorsétterem-láncával foglalatoskodik.


AKI A MEZÉHEZ FESTI A HAJÁT

Két évvel később az atlantai olimpián aranyérmet szerző nigériai Taribo West tűnt fel a színen, mint az extravagáns megjelenés friss trónkövetelője.

Az afrikai hátvéd 1998-ban a Franciaországban rendezett világbajnokságon különös, zöldre festett rasztával játszotta végig csapata összes mérkőzését. Nagyjából ekkor, 24 évesen volt a csúcson, ezt követően meghiúsult átigazolásairól és elsősorban családi botrányairól volt híres – felesége 2002-ben válni akart tőle, mert állítólag West visszautasította szexuális közeledését, s többször is bántalmazta őt.

Erre a játékos úgy reagált a sajtóban, hogy ez badarság, neki nincs is felesége. Karrierje során számos csapatban megfordult hosszabb-rövidebb ideig, és bár nem nevezhető a klubhűség mintaképének, de az mindenképp becsületére írható, hogy hajszínét mindig aktuális csapata mezéhez igazította…

Taribo West ízléses hajviselete, a színét mindig aktuális csapata mezéhez igazította
Taribo West ízléses hajviselete, a színét mindig aktuális csapata mezéhez igazította
 
 
 
 
A DOPPINGOS VÁNDOR
 
Vajon mire gondolhatott Abel Xavier, miközben ilyen frizurát kért a fodrászától?
Vajon mire gondolhatott Abel Xavier, miközben ilyen frizurát kért a fodrászától?

Taribo Westhez hasonlóan Abel Xavier is „egytornás” sztárnak mondható, jóllehet a híres portugál „aranygeneráció” tagjaként sokáig meredeken ívelt felfelé a pályafutása.

Számára a csúcsot a 2000-es holland-belga társrendezésű Európa-bajnokság jelentette. A mozambiki származású bekk ekkor csapata kulcsfigurája és alighanem leglátványosabb jelensége is volt, sárgára festett hajával és szakállával.

Az elődöntőben ő volt az, aki – a játékvezető döntése szerint – kézzel hárította David Trezeguet lövését, melyből tizenegyes, a tizenegyesből pedig Zinedine Zidane jóvoltából aranygól született, ezzel szertefoszlatva Portugália győzelmi reményeit.

A hátvéd a lefújást követően olyan hevesen reklamált az ítélet ellen, hogy az UEFA kilenc hónapra eltiltotta. Itt kezdődött a hanyatlás. A már ez idáig is jó pár klubban megfordult Xavier öt év alatt az Everton, a Liverpool, a Galatasaray, az AS Roma, a Hannover és a Middlesbrough csapatában is szerencsét próbált, kevés sikerrel…

A mélypont 2005 novemberében jött el, amikor a Skoda Xanthi elleni UEFA-kupa-mérkőzést követően a doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott. Xaviert 18 hónapra elmeszelték.

Később még visszatért a pályára, a Los Angeles Galaxy-ban David Beckham oldalán futballozott, egészen 2008 júliusáig, amikor is az amerikai klub megköszönte szolgálatait, miután egy nyilvános interjúban kritizálta a vezetőedzőt, Ruud Gullitot. Hosszú és kalandos pályafutása alatt sosem feledkezett meg a rá jellemző őrült megjelenésről.
 

A SZEMÜVEGES PITBULL

Edgar Davids, a nyáron visszavonult holland „futógép” némileg kilóg a fentebb említett játékosok sorából.

Kétségkívül meglehetősen futurisztikus, és vagány volt a megjelenése, ám ezt nem önszántából választotta. A labdarúgó a szemét fedő zöldhályog miatt, orvosi előírásra volt kénytelen viselni a mérkőzések alatt a védőszemüveget.

Hosszú rasztái és persze az, hogy gyakran a mezszínéhez igazította szemüvege színét, az már az ő „számlájára” írható.

Az 1973-as születésű Davids 74 válogatottbeli szerepléssel, többszörös holland és olasz bajnokként, Bajnokok Ligája-győztesként generációjának egyik legjobb középpályásának mondhatta magát.


Összeállításunk végén említést kell tegyünk egy még aktív, és talán még sok sikeres évet maga előtt tudó labdarúgóról.

Ő Djibril Cissé, a Sunderland és a francia válogatott csatára. Tetoválásai, mindig változó formájú és színű haja miatt leginkább a korábbi NBA sztárhoz, Dennis Rodmanhez hasonlítható.

Csakúgy, mint a Chicago Bulls egykori kosarasa, Cissé is rendkívül magas szinten űzi sportját, azonban hiába jár még csak pályafutása derekánál, máris két, igen komoly sérülésből kellett felépülnie.

Először 2004 októberében szenvedett síp- és szárkapocscsont-törést, majd alig egy évvel a felépülését követően ismét jött a baj, ezúttal egy nyílt lábszártörés formájában...

Zord külseje ellenére egyébként kétgyermekes, felelősségteljes családapa, felesége, Jude idén nyáron már a második gyermeküknek adott életet. És bár 2006-ban az angol bulvárlapok azt írták róla, hogy bántalmazta a nyolcadik hónapban lévő nejét, ezek a pletykák valótlannak bizonyultak. 
 

Djibril Cissé, a kétgyermekes családapa…
Djibril Cissé, a kétgyermekes családapa…